30 éves Michael Jordan leghíresebb “zsákja”

shadow

Harminc éve a mai napon mutatta be Michael Jordan, minden idők legnagyobb kosárlabdázója, talán minden idők legkiválóbb zsákolását. Jordan a büntetővonalról ugrott el, a mozdulatsor, pontosabban annak egy momentuma nem sokkal azt követően világhódító útjára indult, mára pedig ikonikussá vált. Nem véletlenül, hiszen egyrészt a Jordan-márka jelképévé, logójává vált, nem mellékesen pedig poszter formában az akkori tizenéves fiatalok szobájának elmaradhatatlan díszlete lett.

Az 1988-as All Star hétvége zsákolóversenyét minden idők legjobbjának tartják, talán nem alaptalanul. A kor akkori két legjobb “ugrógépe”, Michal Jordan és Dominique Wilkins csaptak össze egymással. A Chicago Bulls sztárját fűtötte a visszavágás vágya hiszen három évvel azt megelőzően éppen Wilkinstől kapott ki, ráadásul az All Star-gálának Chicago adott otthont. Jordan címvédőként várta a versenyt, amely egészen látványos zsákolásokat és végtelenül szoros verseny hozott. A kiélezettségről mindent elmond, hogy Jordan és Wilkins sem mutatott be 47 pontnál kevesebbet érő zsákolást, amely egy olyan versenyben, ahol 50 pontot lehet szerezni “zsákonként” pestiesen szólva nem gyenge.

Jordan a végére tartogatta a legjobbját, azt a bizonyos büntetővonalról elrugaszkodós figurát, amely az alábbi videón a 42. perctől látható.

Related Posts