Ezt a jóslatot Marty McFly is megirigyelné!

shadow

Az idei profi baseball-bajnokság, az MLB szezonja a Houston Astros bajnoki címével ért véget. A csapat éveken keresztül a bajnokság legrosszabbja volt, még egy évvel ezelőtt is csak átlagosnak lehetett nevezni. Ennek azonban egy olyan építkezés volt az oka, amelyről egész jó eséllyel filmet fognak forgatni.
A történetnek egy különleges csavart ad, hogy a neves amerikai sportmagazin, a Sports Illustrated 2014 nyarán megjósolta, hogy 2017-ben az Astros lesz a bajnok. Akkor, amikor a csapat általában a meccseinek csak a harmadát nyerte meg. A történet, amelynek fordítását alább olvashatjátok, jól megmutatja, hogy a hosszú távú építkezés érdekében rövid távú áldozatokat kell hozni. Ajánlom a magyar klubok és sportszövetségek vezetőinek figyelmébe!

Az 1980-as évek vége felé, amikor az emberek már túl részegek voltak, és ki lettek rúgva a Tahoe-tó környéki többi kaszinóból, a High Sierrában kötöttek ki, egy olyan helyen, ahol nem létezett a túlzott részegség fogalma. Néha egy olyan blackjack-asztalhoz ültek le, amelynek túloldalán egy fiatal osztó, Sig Mejdal ült.

Mejdal a Kaliforniai Egytem davisi campusán (University of California, Davis) folytatott gépészeti és repülőmérnöki tanulmányokat. Nyaranta 120 mérfölddel keletebbre költözött, felcsatolt egy túlméretezett csokornyakkendőt a gallérjára – „Úgy nézett ki, mintha egy halott macska lett volna a nyakadra tekerve”, mondja – és kártyákat osztott a legalja Tahoe-i kaszinóban. Imádta a munkáját. Jól érezte magát, emberek között volt, és olyan dolgokat tanult meg, amiket a davisi laboratóriumban sosem tudott volna. Megtanulta, hogy az emberek nem mindig azt a döntést hozzák meg, amely a leginkább az érdekükben áll. Még akkor sem, ha pontosan tisztában vannak a matematikai valószínűségek tömegével, amelyek segíthetik őket a döntések meghozatalában.

A blackjack egy valószínűségen alapuló játék. A kártyák, mármint a játékos és az osztó kártyáinak bármilyen kombinációja esetén van egy optimális döntés, amelyet a játékos meghozhat, hogy növelje a nyerési esélyeit – általában ez inkább a veszteségek csökkentését jelenti. Néha a döntés egyértelmű: egy 10-esre mindig lapot kell kérni, függetlenül attól, hogy milyen lap van az osztónál. Gyakran fordul viszont elő, hogy a játékosok tudják ugyan, hogy mit kell tenniük – de valami mást tesznek, mert a megérzésük ezt súgja nekik. „16-ra lapot kérni, miközben az osztó 7-nél tart, nem érződik jó döntésnek” – mondja Mejdal. „Egy 100 dolláros tétnél még kevésbé érződik annak. De ez nem jelenti azt, hogy ez a rossz döntés”.

Néha a játékosok megkérdeztek más osztókat, hogy mit tennének egy nehéz leosztásnál. Az osztó pedig akaratlanul is rossz tanácsot adott. „Ez az ember lejátszik egymillió leosztást egy évben, azonnali visszajelzésekkel. Szerintem ez jól megmutatta az emberi képességek korlátait.”

Mejdal, aki manapság 48 éves, házas és van egy mostohafia, végül két mesterfokozatú diplomát szerzett a San Jose State egyetemen műveleti kutatásból és kognitív pszichológiából. Kutatást végzett a NASA részére, amelyben gyakorlatilag bebizonyította, hogy a szundikálás igazából nem egy hasznos tevékenység. Ugyanakkor a matematikán alapuló pályafutása végig egy dologból eredt: a leginkább matematikus sport, a baseball iránti szenvedélyből. 2003-ban, 37 évesen olvasta el Michael Lewis Moneyball (A Nagy Dobás) című könyvét, és ráébredt arra, hogy valaki olyannak is helye lehet a játékban, mint amilyen ő.

Mejdal hamarosan önéletrajzokat és terveket kezdett el kiküldeni, hogy megpróbálja megkapni álmai munkáját. Elutazott a 2003-as téli ligatalálkozóra New Orleansba, és abban bízott, hogy felkelti valamelyik general manager (általános igazgató, az amerikai major-sportok csapatait vezető személyek – a szerk.) figyelmét. Végül 2004-ben az egyik javaslata egy olyan csapatvezető szemei elé került, akinek az önéletrajza hasonlóan szokatlan volt, mint Mejdalé.

063_167269356Jeff Luhnow egy évvel korábban került a St. Louis Cardinals vezetésébe. Mejdalhoz hasonlóan két egyetemi (a Penn egyetemről vegyészmérnöki és közgazdasági), és egy mesterfokozatú (a Northwestern egyetemről üzleti) diplomával rendelkezett, és elég változatos karrier állt mögötte. Tervezett olyan ruhákat, amelyeknek célja a katonák védelme volt nukleáris, biológiai és vegyi fegyverekkel szemben. Segített beindítani egy internetes üzletet, a PetStore.com-ot, és egy másikat, amelyek személyes ruházatok nagy példányszámú gyártására specializálódott. Öt évet töltött el a McKinsey & Companynál igazgatási tanácsadóként, és úgy hitte, hogy az itteni egyik feladata volt az, amely a leginkább felkészítette a baseballcsapatnál betöltött szerepére. A projekt része volt a világ egyik legnagyobb kaszinóüzemeltetője melletti tanácsadás.

„Nagyon sokat tanultam a szerencsejáték-ipar működéséről, és a valószínűségekről.” – mondja a 48 éves, ősz hajú Luhnow. „Megtanultam, hogy nagy számú előfordulásnál annak ellenére válik kiszámíthatóvá a rendszer, hogy a szerencsének is van szerepe. A játékos szemszögéből pedig, ha elkezdesz az ösztöneidre hallgatni, vagy megittál már pár italt, és sok 10-est láttál már, akkor lényegében visszaadsz némi pénzt a háznak. Az esélyek mindig állandók.”

Összeáll a csapat, amely megfordítja az Astros sorsát

Luhnow 2005-ben felvette Mejdalt, hogy a csapat új analitikai osztályát vezesse. Ez nagyjából akkor történt, amikor Luhnowt kinevezték az amatőr játékosok megfigyelői csoportjának igazgatójává. A következő hét szezonban a Cardinals több olyan játékost választott ki a drafton, akiből MLB-játékos lett, mint bármelyik másik csapat. A 25 játékosból, akik a csapat World Series (a legmagasabb szintű baseball bajnokság, a Major League Baseball (MLB) nagydöntője – a szerk.) keretében szerepeltek tavaly októberben, 16-an Luhnow időszakában kerültek a csapathoz. Ő viszont már nem volt St. Louisban a döntő idején, mert 2011 decemberében Jim Crane, a Houston Astros új tulajdonosa kinevezte őt a csapat általános igazgatójává.

Luhnow magával vitte Mejdalt, aki ezúttal a döntési tudományok igazgatója lett. Az amatőr játékosok megfigyelői csoportjának igazgatója a 31 éves Mike Elias lett, aki a Yale egyetemen végzett, és aki a Cardinals játékosmegfigyelői osztályán dolgozott. Az általános igazgató helyettese a 29 éves David Stearns lett, aki a Harvardon végzett, és ez előtt a Cleveland Indiansnél dolgozott. A profi játékosok megfigyelői csoportjának igazgatója Kevin Goldstein lett, aki a Baseball Prospectus nevű lap köztiszteletben álló újságírója volt, de soha nem dolgozott még profi baseballcsapatnál.

A Luhnow előtt álló feladat más volt, mint St. Louisban. Ott egy egészséges szervezet egészségét kellett megőriznie. Houstonban arra kérték, próbálja meg kitalálni, hogyan lehet újraéleszteni egy haldokló csapatot.

Az Astros 2005-ben bejutott a World Seriesbe, de 2010-ben négy év alatt harmadszor zárták az alapszakaszt legalább tízzel több elveszített, mint megnyert mérkőzéssel. (Egy baseballcsapat az alapszakaszban 162 mérkőzést játszik, a rájátszásba jutáshoz általában 90 győzelem környéke szükséges. Amerikában van egy alapvetés: 60 meccset minden csapat megnyer és elveszít egy szezonban. A maradék 42 mérkőzés eloszlásán múlik, hogy a liga legjobb vagy legrosszabb csapatai között van az adott együttes – a szerk.). 2011-ben 56-106-os mérleggel zártak, ami addig a csapat történetének legrosszabb szezonja volt. A csapat korábban sikeres magja elhagyta az Astrost – Lance Berkmant és Roy Oswaltot elcserélték, Jeff Bagwell és Craig Biggio visszavonult. Az pedig még rosszabbá tette a helyzetet, hogy az utánpótláscsapatok sem biztattak gyors helyettesekkel. A 2010-es szezon előtt a Baseball America nevű lap a Houston utánpótlásrendszerét tartotta az MLB legrosszabbjának.

Luhnow és az emberei egy döntésekből álló fát képzeltek el maguk elé, amelynek gyökerei az 56 győzelmes csapatból indultak, és a tetején egy bajnoki címet megszerző csapat volt. Az egyetlen céljuk, Crane áldásával az volt, hogy a lehető leghamarabb érjenek a csúcsra. Ez azt jelentette, hogy minden meghozott döntés, akármilyen fájdalmas is legyen, annak a valószínűségén alapult, hogy hosszú távon segíti-e a klub eredményességét. Más szavakkal élve, minden alkalommal lapot kértek 16-ra az osztó hetesével szemben. „Nem akartunk egy évtizeden keresztül középszerűek lenni.” – mondja Elias. „A lehető leghamarabb akartunk nagyon jóvá válni.”

Nem hoztak látszatintézkedéseket. Nem pazaroltak el pénzt egy szabadügynökre, és nem ragaszkodtak veteránokhoz, akiket a jövő szempontjából értékes dolgokká lehetett alakítani, csak azért, hogy megfeleljenek a külső elvárásoknak. Ez részben pénzügyi döntés volt: amikor Crane megvette a csapatot Drayton McLane-től, bizonyos források szerint évi tizenmillió dolláros veszteséget termelt. Crane nem akart a szükségesnél többet költeni, amíg a csapat állandóan veszített – de úgy tervezte, hogy ez az időszak nem tart majd tovább néhány évnél.

„Ha megnézzük, hogy más csapatok ezt hogyan csinálták, azt látjuk, hogy megpróbáltak 50%-os mérleg környékén maradni akkor is, amikor egy erősebb időszakot készítettek elő” – mondja Luhnow. „Bizonyos piacokon és városokban erre szükség is van. De így 10 évig tart az építkezés. Nálunk a nézőszám 2006-tól 11-ig folyamatosan csökkent. Nem most kezdődött a lejtmenet.”

„Hogy ez a stratégia megfelelő lenne-e egy másik csapatnál, amelynek remek utánpótlásrendszere van, és már MLB-szintű feltörekvő játékosokkal rendelkezik? Nem. De számunkra az volt. 2017-ben nem az a fontos, hogy 2012-ben 98 vagy 107 mérkőzést vesztettél el. Azzal foglalkozol, hogy mennyire vagy közel a 2017-es bajnoki cím megszerzéséhez.”

Moneyball 2.0, avagy a rendszer a számok mögött

Egy dolog lefektetni egy alapelvet, miszerint csak olyan döntéseket hozunk, amelyek hosszú távon sikeresebbé tehetik a csapatot, de azt is ki kellett találni, hogy mégis melyek ezek a döntések. A blackjack kiváló lecke a valószínűségből. A baseball játékosok kiértékelése egy másik dolog. Egy baseball játékosról megszerezhető információk egy része szilárd: milyen gyorsan tudja eldobni a labdát, vagy mennyi idő alatt tud elfutni az első bázisig. De rengeteg kevésbé egyértelmű információt is be kell szerezni: milyen keményen hajlandó dolgozni, hogyan fejlődhet az ütési képessége, mennyire valószínű, hogy meg fog sérülni. „Hogyan kell kombinálni a biztos információkat a bizonytalanokkal, hogy a lehető legjobb döntéseket tudd meghozni?” – teszi fel a kulcskérdés Luhnow. „Ez a lényege annak, amit itt csinálunk.”

Megpróbálják egybevonni a számszerű és a képességekre vonatkozó információkat a játékosokról. Ez egy előrelépést jelent a Billy Beane Oakland Athleticse által egy évtizede használt folyamatokhoz képest – legalábbis A nagy dobásban leírtakhoz képest. „Amekkora csodákat tett a könyv, a folyamatok leírását kettősség jellemezte,” – mondja Mejdal. „Vagy a játékosmegfigyelők szemszögét vagy a szoba sarkában ülő kocka szemszögét veszi alapul. De St. Louisban Jeff a kezdetektől fogva a vagy helyett az és utat választotta. A kérdés nem az volt, hogy melyik hozzáállást válassza, hanem hogy a kettőt hogyan tudja kombinálni.” A cél az, hogy az információk felhasználásával egy olyan mértékegységet hozzanak létre, amely egy játékossal kapcsolatos döntéseket olyan egyszerűvé teszi, mint a blackjackben: kérsz lapot vagy nem.

Ennek érdekében Mejdal és az elemzői csapata – amely négy fősre nőtt, és amely az Astros irodájában egy Kocka Barlangnak (Nerd Cave) nevezett területen található, amelyben dekorációként egy photoshoppolt kép található, amint tudósok vizsgálgatják Vladimir Guerrerót lendítés közben – egy olyan kiértékelési rendszert hozott létre, amely egyetlen nyelvbe alakítja át az összes információt, amellyel az Astros stábja egy adott játékosról rendelkezik. Az adatok között nem csak statisztikák találhatók, hanem – a legtöbbször a játékosmegfigyelők által megszerzett – információk egy játékos egészségéről, családi múltjáról, a dobómozdulatáról, a lendítésének alakjáról, a személyiségéről. A rendszer ezután regressziószámítást végez egy legalább 1997-ig, az egyetemi játékosok statisztikáinak első digitalizálásáig visszanyúló adatbázissal szemben. Ha a játékosmegfigyelők hasonlóságokat fedeznek fel egy mostani tehetség és egy korábbi játékos között, megnézik, hogy ő milyen játékos lett. Ha egy fiatal dobó törzse kicsivel korábban forog az ideálisnál, milyen valószínűséggel sérültek meg a múltban a hasonló mozgású játékosok.

A végeredmény egy várható számban jelenik meg, ami nagyjából azt írja le, hogy egy játékos hány futást (pontot) szerezhet, és hogy a csapatnak mennyit kell érte fizetnie. A drafton elérhető tehetségek hasonló pontszámokat kapnak, amelyek részben a statisztikáikon, de inkább a játékosmegfigyelők véleményén alapulnak.

„Nem kérnek minket arra, hogy baseball-tudósok legyünk,” – mondja Ralph Bratton, egy vastag, fehér bajszú texasi, aki negyed évszázada az Astros játékosmegfigyelője. „Arra kérnek minket, hogy azt csináljuk, amit mindig csináltunk.” A különbség az, hogy Luhnow csapata másképp dolgozza fel az információkat, és nagyrészt ennek eredményeként hoz meg döntéseket – még akkor is, ha ez a döntés, mint lapot kérni 16-ra, nem érződik jónak.

Az Astros által 2011 óta meghozott döntések valóban ígéretesnek tűnnek. Az utánpótlásrendszert már a liga legjobbjai között tartják számon. Az MLB-csapat, amelyet az utóbbi időben az utánpótlásból felkerülő, kiemelt tehetségnek tartott külső védő, George Springer (folyamatos táncmozdulatai mellett első 47 mérkőzésén 12 hazafutást ütve adott energiát a csapatnak) és a szintén nagy tehetségnek számító egyes védő, Jon Singleton remek teljesítménye hajt, 15-14-es mérleggel zárta a májust, és 2010 szeptembere óta az első olyan hónapot tudhatta maga mögött, amely során többször győzött, mint veszített. Springer és Singleton olyan korábbról megmaradt játékosokhoz csatlakozott, mint az alacsony kettes védő, Jose Altuve (aki ütéseinek 33%-ában – kiváló arány, a szerk. – jut el valamelyik bázisra, és 28 ellopott bázissal vezeti az Amerikai Ligát ebben a mutatóban), de még ennél is lenyűgözőbb a nagyon fiatal dobóstáb fejlődése. Május elseje óta az Astros dobóinak ERA-mutatója (earned run average, az ellenfél azon futásainak száma, 9 játékrészre vetítve, amelyekről csak a dobó tehet) 3.75, ami a hatodik legalacsonyabb a ligában. Ehhez olyan kezdő dobók kellenek, mint a gyorsan érő 26 éves Dallas Keuchel (2.45), a 24 éves Jarred Cosart (2.84), és a szintén 24 éves Brett Oberholtzer (3.32).

Az elmúlt pár év fejlődésének ugyanakkor az ára is megvolt. Az Astros nem egy olyan étterem, amely a csökkenő bevételek miatt bezárhat, újjáépülhet, új séfet nevezhet ki, újjáalakíthatja az étlapot, és újranyithat. A csapatnak végig nyitva kellett lennie. És a bevételek elmaradtak.

Luhnow első két évében a csapat 106-218-as mérleggel zárt. A két év alatt 3,3 millió szurkoló járt a Minute Maid Parkban – ezt a számot kis híján egyedül 2007-ben elérte a csapat, amikor 3 millió fölé került. Számos mérkőzés semmilyen érdemi televíziós nézettséget sem hozott. A csapatot azzal gyanúsították, hogy megszegi a sportág csapatainak legalapvetőbb közösségi feladatát – hogy mindent megtesznek azért, hogy minden mérkőzést megnyerjenek – és az alacsony fizetésre szánt összegekkel a játékosok szakszervezetét is feldühítette (a 2013-as szezon kezdetén 22 millió dollár, a liga legalacsonyabb összege, idén 44 millió, a második legkisebb összfizetés állt a csapat neve mellett). A híres kvízjáték, a Jeopardy! műsorvezetője, Alex Trebek is gúnyt űzött a csapat nagyarányú vereségeiből.

A rossz teljesítményük egyik velejárója lett, hogy az Astros vált az első olyan csapattá, amely sorozatban három amatőr drafton elsőként választhatott. Ez sosem volt cél, inkább a hosszú távú stratégia velejárója, mondják. Ezzel együtt ez egy lehetőséget adott a csapatnak. A megfelelő játékos lehetett az utolsó darabja annak a kirakósnak, amely az általuk elképzelt bajnokcsapatot hozhatta létre. Nagyon féltek attól, hogy rossz döntést hoznak.

Az elsőként választó csapatok számára a középiskolai dobók félelmetesek. Nagyobb eséllyel hullanak ki a sportból sérülések vagy a fejlődés elmaradása miatt, mint bármilyen más kategóriába tartozó játékosok. „Voltak óriási sikerek,” – mondja Elias, „de a korán kiválasztottak listája tele van sérülésekkel és csalódásokkal.”

1965, az első draft éve, és 2013 között a csapatok csak kétszer választottak elsőként egy középiskolai dobót. 1973-ban a Rangers egy David Clyde nevű houstoni balkezest választottak ki. Különböző karsérülések miatt pályafutása 26 évesen véget ért, 18-33-as mérleggel vonult vissza, ERA-mutatója pedig 4.63 volt. A Yankees is megpróbálta 1991-ben, egy Észak-karolinai balkezest, Brien Taylort választotta ki elsőként. Taylor elszakította a vállizmát egy 1993-as verekedés során. Egyike lett azon három első választottnak, akik sosem játszottak az MLB-ben.

Jeff Luhnow általános igazgató Carlos Correával, a csapat 2012-es első választottjával. (Fotó: Europress/AFP)

Jeff Luhnow általános igazgató Carlos Correával, a csapat 2012-es első választottjával. (Fotó: Europress/AFP)

Az előző két alkalommal az Astros stábja kevésbé veszélyeztetett játékosfajtákból választott elsőként. 2012-ben egy 195 centis, Puerto Rico-i beállóst, a középiskolás Carlos Correát választották. A választás meglepte a szakmát, de Eliast Correa mélyen meggyőzte még abban az időben, amikor a Cardinals stábtagjaként figyelte őt, Mejdal rendszerében jól szerepelt, Correa pedig jelezte, hogy egy első választotthoz képest alacsony összegű szerződést is hajlandó aláírni. Idén a Baseball America Correát a sportág hetedik legjobb tehetségének tartotta. Tavaly az Astros a Stanford egyetem jobbkezesét, Mark Appelt választotta, akit az egyik valaha volt legkevésbé kockázatos dobónak tartottak. Idén tavasszal Appelt a BA a liga 39. legnagyobb tehetségének tartotta, igaz, elég gyenge számokat produkál a harmadik utánpótlásvonalban. Ínhüvelygyulladással küzdött a jobb hüvelykujjában, és kivették a vakbelét, ami mutatja, hogy még a legbiztosabb kilátású játékosok számára sem sima az út az MLB-be.

Amikor az Astros vezetéséből 40-en – köztük Luhnow, Elias, Stearns, Goldstein, Mejdal és a Kocka Barlang többi lakója, az összes játékosmegfigyelő és olyan különleges segédek, mint Biggio – összegyűltek a Minute Maid Parkkal szomszédos régi houstoni vasútállomás, a Union Station épületének második emeletén, ahol a csapat irodái találhatók, tudták, hogy az idei év más lehet. Június 4-én reggel 10 óra volt, egy nap volt hátra a draftig, és az urak azért gyűltek össze, hogy elmondják a szakértő véleményüket arról a hat játékosról, akik még szóba jöhettek első választottként. Ketten közülük középiskolai dobók voltak. „Rendben”, mondta Elias, aki a találkozót vezette, „itt a lehetőség, hogy mindent kiteregessetek.”

A következő 100 perc során a szobában egyesével végigvették a játékosokat. Ahogy a játékosok neve elhangzott, a róluk készült összefoglaló videó elindult a kivetítőn. Először a játékos területéért felelős területi játékosmegfigyelő mutatta be őt. Aztán bárki más, aki látta játszani – Elias, az országos ellenőrző David Post, vagy a különleges segédek – szintén beszállt a társalgásba. Luhnow, aki szintén látta mind a hat játékost élőben, kérdéseket tett fel. A játékos lendítő vagy dobó mozdulatainak a csapathoz tartozó edzők által elvégzett elemzését olvasták fel hangosan. Végül Mejdal elmondta a statisztikai előrejelzéseit.

Világossá vált, hogy bár mind a hat játékos nagyon tetszett a stábnak, de négyre szűkítették a listájukat: Carlos Rodon, az N.C. State egyetem balkezes dobója, Alex Jackson, a dél-kaliforniai Rancho Bernardo középiskola erőütője; illetve Brady Aiken és Tyler Kolek, a két középiskolai dobó maradt.

Egy évvel korábban Rodon első választottságát szinte biztosra vették, de egy kicsivel gyengébb harmadik egyetemi szezon bizonytalanságot ébresztett a szakma némelyik tagjában a dobások kontrollálása és a dobóhatékonysága szempontjából. Ez nem derült ki Tim Bittner, a területi játékosmegfigyelő beszámolójából. „A nagy dolog ennél a srácnál, hogy rendelkezik egy olyan dobással, amelyet általában nem látsz. Ez a 88-91 mérföld/óra sebességű, 80-ból 70-es értékelésű slider (a dobás végén oldalra kanyarodó labda – a szerk.)” – mondta Bittner. „Ez egy komoly fegyver. Már most is az, és minden szinten az lesz.” Mejdal csapata elmondta, hogy az egyik olyan játékos, akihez Rodon hasonlítható, Chris Sale, a White Sox dobóstábjának sztárja, és évről évre a liga legjobb dobóinak járó Cy Young-díj egyik első számú jelöltje.

A stáb Jacksonról alkotott véleményét már a megbeszélés előtt érezni lehetett. 47 hazafutást ütött a középiskolában.

„Mmmmm.” – mondták minden alkalommal, amikor a videón meglátták elképesztően erőteljes lendítését. „Mmmmm.” „Fizikálisan úgy néz ki, mint Magglio Ordoñez,” – mondta a területi játékosmegfigyelő. „Az ütősorrend harmadik vagy negyedik embere. (Itt kapnak helyet a legtöbb hazafutást ütő játékosok – a szerk.).

Benne van, hogy 30 hazafutást üt évente, 30%-os ütőátlaggal.”

„Milyen a lendítése?” – kérdezte Luhnow.
„80-ból 80 pontot kapott”, válaszolták.

Brad Budzinski, az egyik területi játékosmegfigyelő hasonlóan egyértelmű volt Aikennel, a 195 centis balkezes dobóval kapcsolatban, aki a San Diego-i Cathedral katolikus középiskolába járt, és aki elkötelezte magát, hogy a UCLA-re fog járni. 90 mérföld/órás gyors dobásra volt képes, remek curveballal (csavart labda) és changeuppal (gyorsnak tűnő, de lassan megérkező labda). „Mindent imádok ebben a srácban,” – mondta Budzinski. „Úgy érzem, megszerezhetjük a következő Andy Pettitte-et. (Pettitte 19 évig játszott az MLB-ben, 3-szor volt all-star, a Yankees visszavonultatta mezszámát pályafutása végén – a szerk.) Ami a felépítését illeti, olyan, mint Peyton Manning egy szörfdeszkán. Sokan mondják azt, hogy be akarnak kerülni a Hírességek Csarnokába, de ennél a srácnál ez egy reális cél.”

„Ha a dobásai olyanok maradnak, amilyenek most,” – mondta Post, „az több, mint elég arra, hogy sikeres legyen az MLB-ben.”

Bár Mejdal csoportja nem foglalkozik középiskolai statisztikával, mivel túlságosan félrevezetőek, azért elmondta Aiken számait: „Sétáltatásonként 17 ütőt ejt ki strikeouttal (három hibás ütés).”

„17-et mondott?” – suttogta egy játékosmegfigyelő a szoba hátsó részében.

Kolek is vonzó lehetőség volt. 196 centiméter magas, 118 kilogramm, és a gyors dobása eléri a 102 mérföld/órát. „A dobásai a legjobbak között vannak, amiket középiskolásoktól láttunk,” – mondta Elias. „Szerintem most gondolkoztunk el a legkomolyabban azon, hogy egy középiskolás jobbkezest válasszunk, és ennek jó oka van.”

Kolek a Shepherd középiskolába járt, ami alig egy órányira északra található a Minute Maid Parktól, és egy helyi srác kiválasztásának vonzóságát is figyelembe kellett venni. „Elég menő farmjuk van,” mondta Elias a stáb tagjainak. „Van egy kis horgásztavuk. Vannak traktoraik, amikkel az állatokat üldözik.”

Elias Washington elővárosaiban nőtt fel, egy Titkosszolgálatba tartozó ügynök fiaként, és a vadászat újszerű leírása nevetést csalt ki a teremben lévő szabadtéri emberekből. „Te honnan származol, Mike?” – dörgött egy mély texasi hang. Nolan Ryané volt, aki az Astros elnökének, Reid Ryannak az apja, egyben a csapat különleges tanácsadója.

„Nolan, milyen erővel dobtad a labdát az ő korában?” – kérdezte egy játékosmegfigyelő a strikeoutok mindenkori királyától, aki személyesen is látta Koleket dobni.

„Akkoriban még nem voltak sebességmérők,” – mondta Ryan, aki a Hírességek Csarnokának tagja. „De elmondhatom nektek, hogy Nolan Ryan a közelében nem volt annak, végzős középiskolásként, ahol ez a srác tart.”

A megbeszélés 11:40-kor ért véget. „Rendben, ez négy jó játékos,” – mondta Luhnow a 39 fős csapatának. „Most dobjunk fel egy érmét, vagy később?”.

„Ha valamelyik középiskolai dobót választjuk, akkor biztosnak kell lennünk abban, hogy ő az igazi, és ebben nehéz megállapodni.” – mondta Elias később. „Főleg úgy, hogy más nagyon jó lehetőségek is vannak.” Az Astros döntéshozó motorjának még egy napja volt, hogy válasszon.

A kockák uralma nem volt túl népszerű

Az Astros stábtagjai számítottak arra, hogy komoly ellenállásba ütköznek majd a csapat újjáépítése során, főleg, hogy azt olyan tisztasággal tervezték végrehajtani, amire tudtukkal még nem került sor korábban. És az ellenállás meg is érkezett. Leginkább az előző szezon végén, amikor elcserélték az utolsó beérett játékosaikat a záró dobó Jose Veras, a külső védő Justin Maxwell, és a kezdő dobó Bud Norris személyében. A szezont egy 15 mérkőzéses nyeretlen sorozattal zárták le. Az 51-111-es mérlegük beállította az elmúlt évtized legrosszabbját.

A szezon előtt egy olyan menedzsert (vezetőedzőt) neveztek ki, akiről úgy érezték, ő a megfelelő személy egy ilyen időszak kezeléséhez. Bo Porter megérti a vesztés szükségességét, legalábbis ezt állítja. „Át kellett esnünk ezen.” – mondja a 41 éves Porter. „A legnagyobb hiba, amit a csapatok elkövethetnek az, hogy rosszul értékelik ki a saját játékosaikat. Ha nem estünk volna át azon, amin tavaly átestünk, nem tartanánk ott, ahol ma tartunk, mert még mindig azon gondolkoznánk, hogy kikkel tudunk előrelépni és kiktől kell megszabadulnunk.”

Annak ellenére, hogy Luhnow intellektuálisan megérti hogy a csapatának vesztenie kell, állítja, hogy ettől még nem könnyű együtt élni a vereségekkel. „A legnehezebb számomra az, amikor az emberek azt hiszik, hogy ez minket nem érdekel. Nagyon is érdekel minket. Jobban örülnék, hogy ha ezt végig lehetne csinálni úgy, hogy 70 meccset vesztünk el egy szezonban 100 helyett? Nem kérdéses. Azt gondolom, hogy ez lehetséges? Egyáltalán nem.”

Ami pedig a fizetésekkel kapcsolatos aggodalmakat illeti, „úgy gondoljuk, hogy meglesznek az erőforrásaink azon játékosok szerződtetéséhez, akik kiegészíthetik a jelenlegi keretünket, hogy nyerni tudjunk, amikor nyerni akarunk.” – mondja Luhnow.

Az elmúlt időszakban újabb kritikák láttak napvilágot. A Houston Chronicle napilap május 25-i cikkében – amely furcsa módon aznap jelent meg, amikor az Astros egy hét meccses győzelmi sorozatba kezdett – a csapatra szakosodott újságíró, Evan Drellich részletesen leírta, hogy a csapat radikális építkezése miatt „kívülállónak” számít. „Most egyértelműen ők az MLB kívülállói, és mindenki más számára elég idegesítő, hogy ezt végig kell néznie.” – mondta Drellichnek az a Bud Norris, akit az előző évben cseréltek el Baltimore-ba. „Amikor az ember ügynökökkel, más játékosokkal beszélget, olyanokkal, akik a ligában élnek, vannak róla vélemények, és általában ezek nem pozitívak.”

A kritikák két fő kategóriába tartoznak. Az egyik az, hogy az Astros analitikaalapú hozzáállása dehumanizálja a játékosokat. „Ezt nehéz volt olvasni, mert rengeteg időt töltök azzal, hogy személyesen megismerjem a játékosainkat, és ez a stáb többi tagjára is igaz.” – mondja Luhnow. „Van egyfajta előítélet, hogy aki komolyan foglalkozik analitikával, az csak az emberi szempontok kárára teheti. Ez egész egyszerűen nem igaz a mi esetünkben.”

„Pontosan tudjuk, hogy ezek emberek, nem pedig alkalmazások. Ami pedig azt illeti, hogy egy számot társítasz egy emberhez – mindenki kap fizetést, nem? Ettől dehumanizálva érezzük magunkat, mert a főnökünk egy számot társított hozzánk?” – teszi hozzá Mejdal.

A másik kritika abból ered, hogy az Astros új taktikai elemeket használ, mint például a védekezési felállások gyakori módosítása az ellenfél ütőitől függően. A csapat adatbázisa nem csak az összes játékos jövőbeli várható értékét tartalmazza, hanem egy ütési térképet, amelyen megtalálható hogy melyik ütőjátékos melyik számolási állásnál milyen típusú dobó milyen fajta dobását hova üti, és hogy melyik forgatókönyv esetén melyik védekezési felállás az optimális. Ez pedig néha olyan felállásbeli változtatásokhoz vezet, hogy a kettes védő, akinek a hagyományos felállás szerint a második bázistól jobbra kéne állnia, a bal oldalára áll olyan jobbkezes ütők ellen, akik a visszahúzott oldalt szokták eltalálni. Ez a hagyományok megsértése, de egyre gyakrabbá válik a modern baseballban.

Mejdal szerint ezeket nem szabad kiragadni a környezetükből. „Tavaly, amikor a felállások változtatásait tekintve az első hatban voltunk a bajnokságban, akkor mindenki megtalált minket. A tavalyi számainkkal azonban már átlag alattiak lennénk az idei MLB-ben. Az innováció azt jelenti, hogy változások jönnek. Ha valami változik, akkor először általában nem érződik jónak. Ha jónak érződne, már régen ez lenne a norma.”

Az Astros vezetése nagyon nem szereti, ha azt állítják, szerintük jobban tudják, hogyan kell egy csapatot vezetni, mint mások. Csak azt tudják, hogy hisznek abban, amit csinálnak, az a megszerzett és feldolgozott információk alapján a legjobb a csapat hosszú távú építkezésének szempontjából. „Messze vagyunk a tökéletestől” – mondja Mejdal. Sokszor még az optimálisnak tartott döntések sem válnak be. Néha egy jobbkezes ütő az ellenkező oldalra üti a labdát. Néha olyan játékosok, akiket kizárnak a szerződtetésre vagy kiválasztásra alkalmasak közül, sztárokká válnak. „Néha lapot kérsz 16-ra, de ha nem kértél volna, akkor nyertél volna.” – mondja Mejdal.

A nap, amikor helyére kerülhetett az utolsó darab a kirakósban

Ahogy június 5-én, csütörtökön közeledett az este 6 óra, az Astros játékosmegfigyelői és analitikai stábjának nagy része a csapat draftszobájának környékén járkált. A fém falakat mágnesek lepték el, mindegyiken egy amatőr játékos nevével. A stábtagok, a baseball világ többi részéhez hasonlóan arra vártak, hogy megtudják, kit választ elsőként a csapat. Egy nappal korábban lazán voltak felöltözve, ezúttal azonban öltönyben és nyakkendőben voltak. Ha szükségük volt arra, hogy emlékeztessék őket a kiválasztandó játékos szintjére, a vacsora ezt megtette: Nolan Ryan marha szegyhús és Nolan Ryan jalapeño kolbász volt a menü.

Végül, 6:05-kor Elias kijött Luhnow irodájából, ahol Stearnsszel és Mejdallal üléseztek. Közömbösen megfogta a mágnest, amelyen a kiválasztott játékos neve volt, és odatette a tábla tetejére. Percekkel később a bajnokság komisszárja, Bud Selig bejelentette a választást az MLB Networkön New Jerseyből. A nagyképernyős tévén az Astros stábja azt figyelte, ahogy a kiválasztott játékos, akinek a reakcióját a kamerák élőben közvetítették, a kezébe temette az arcát.

„Jaj ne!” – kiáltott fel egy megfigyelő. „Nem akarom, hogy sírjon!”

Brady Aiken, akinek neve Elias mágnesén volt, végül nem sírta el magát. Hamarosan Brad Budzinski, a fiatal játékosmegfigyelő, aki 15 éves kora óta figyelte Aikent, a gratulációkat fogadta. „A te emberedet választottuk, Budz!” Ő maga annyit mondott: „Sok tapasztalt játékosmegfigyelő még első körös játékost sem figyelt, nem hogy egy első választottat.”

Luhnow megpróbálta felhívni Aikent a mobilján, de Budzinski rossz számot adott meg neki. „Mégis mennyire ismered ezt a srácot?” – kérdezte egy mosolygó Elias a játékosmegfigyelőtől. Aztán Luhnow eljutott Aikenhez. „Brady, Jeff Luhnow vagyok az Astrostól,” – mondta, ahogy mindenki várakozásokkal teli módon figyelt rá. Luhnow kivárt a hatás kedvéért. „Hívj vissza, ha tudsz.” Nevetéstől visszhangzottak a terem fém falai.

A döntés, amely szerint Aikent választották Kolekkel, Rodonnal és Jacksonnal szemben – akiket végül a második, harmadik és hatodik helyen választottak ki – nem az utolsó pillanatban született meg. „A draft reggelén döntöttünk.” – mondja Elias. „A tény, hogy hajlandóak voltunk egy középiskolai dobót választani az első helyen, mindössze harmadszor a liga történetében, ráadásul úgy, hogy az első kettőből nem lett nagy játékos, mutatja, hogy teljes mértékben egyetértettünk. Megbízunk annyira az utánpótlásunkban, hogy elég játékost fog kitermelni, és nem akartunk 10 év múlva úgy visszatekinteni erre a helyzetre, hogy hagytuk elúszni minden idők legjobb középiskolai balkezes dobóját, mert egy gyorsabban beérő játékost akartunk.”

Az évek alatt feldolgozott játékosmegfigyelői jelentések alapján Mejdal rendszere azt mondta, ő a draft legjobb játékosa. Valaki mást választani csak azért, mert ő nem a középiskolából jött, egyenértékű lett volna azzal, hogy valaki nem kér lapot 16-ra az osztó 7-esével szemben. És Luhnow Astros csapata ilyeneket nem csinál.

Luhnow tudja, van esély rá, hogy Aiken – és akár ő maga – nem válik be. „Vannak sérülések, és formahanyatlások. Aztán ott van a mérkőzések közbeni szerencse. De még ezekkel a megjósolhatatlan változókkal is úgy érzem, hogy elég jó helyzetbe hoztuk magunkat, és ha egymilliószor végigcsinálnánk ugyanezt, az esélyek nekünk kedveznének.”

Luhnow ugyanakkor nem zárja ki a sors szerepét sem. „Egy értéktárgyakat gyűjtő ember odaadta nekem a Sports Illustrated azon számát, amely a születésem hetében jelent meg 1966-ban. Június 6-án jelent meg, én 8-án születtem. Tudod ki van a címlapom? A Houston Astros. “Astros in orbit” (Astros az űrben) van a címlapon. Hihetetlen.”

A draftteremben sürgős feladatok álltak a stáb előtt. Nem csak 40 további választást kellett még eldönteni, de a csapat is éppen játszott, Albert Pujols Los Angeles Angelse ellen. „1-0-s hátrányban vagyunk.” – jelentette be Craig Biggio, kezében a telefonjával.

„Máris?” – kérdezte Luhnow. „Mi történt?”

„Albert ütött egy feláldozott repülő labdát (sac fly).”

Nem sokkal később az Astros elkezdett pontokat szerezni – Springer ütései három pontot jelentettek – és a kilencedik győzelmét szerezte 12 mérkőzésből.

„De jó, újabb pontok!” – mondta a tv-t bámuló Mejdal.

„Nem pontnak hívják őket, Sig.” – tette hozzá Kevin Goldstein.

Mejdal, ahogy Luhnow is, tudja, hogy még a megfelelően meghozott, optimális döntések sorozata sem feltétlenül válik a csapat javára. „Mi van, ha nem érünk el jó eredményeket?” – kérdezi. „Nagyon szeretem ezt a munkát. Szörnyű csalódás lenne. De mi csak a folyamatot tudjuk kontrollálni, és magabiztos vagyok, hogy jó folyamatok részeként jó döntéseket hozunk.”

„A többiben csak reménykedni tudunk.” – tette hozzá.

Hír a jövőből

Most, hogy az Astros valóban megnyerte a 2017-es baseball-bajnokságot, visszatekintünk a rögös útra, ami a sikerekhez vezetett.

Nehéz elhinni, hogy egy szezonnal azután, hogy kis híján – az MLB utasítására – elküldték a teljes csapatvezetést, a Houston a bajnoki címig jutott.

Most már, hogy az Astros 106-56-al zárt (mindössze hat évvel az 56-106-os szezon után, amellyel a szimmetria majdnem olyan izgalmas, mint maga a felemelkedés), és végigsöpört a rájátszáson, és a nagydöntőn is, nevetségesnek tűnik. De visszatérve a Wired tavaly decemberi címlapjára, amely Sig Mejdalt, a Houston döntési tudományokért felelős igazgatóját a Dr. Who doktoraként ábrázolta, visszaemlékezve érthetővé válik a liga aggodalma.

Mejdal nem a baseballból jött, sőt. Azért vette fel a szenvedő Astros, hogy hozzon létre egy „analitikai csapatot”, amely a pénz helyett a matek használatával formálhatja újjá a csapatot. Ez egyfajta 21. századi Moneyball lehetett – csak még több matekkal és még kevesebb pénzzel. Mejdal önéletrajzában a NASA nagyobb szerepet kapott, mint a baseball-statisztikái, nehezen tudta gyakorlatba átültetni a számokat. Még azután is, hogy elindította az analitikai csapatot (amely a stadion Kocka Barlangjából egy távoli bunkerbe költözött, ahol óriási légkondicionálók hűtötték a szervereket), az Astros továbbra is gyengélkedett, az előrejelzésekre és számokra alapozó mértékegységeik pedig nem tudtak összerakni egy olyan csapatot, amely a mérkőzései felét meg tudta volna nyerni. A Kocka Barlangon kívül az eredményt középszerűnek nevezték.

A sorozatban nyolc negatív mérlegű szezonnál – az Astros 2016-ban 80-82-es mérleggel zárt – talán még rosszabb volt, hogy a csapat technológiai újításaiba folyamatosan hibák csúsztak. A szurkolóknak először nagyon tetszett, hogy vezető nélküli golfkocsival érkeztek a pályára a bemelegítő területről a dobójátékosok. De a Houston Uber Parkja túl sokszor volt abszurd meghibásodások helyszíne: a golfkocsi körbe-körbe forgott, így aztán a cseredobók túlságosan elszédültek a dobás előtt. A menedzsert, Bo Portert folyamatosan idegesítette a vezetés által erőltetett csuklórádiók használata, amely egy nagyon furcsa technológia. És a stadion 3D-s eredményjelzője, amely egy csomó képlet használatával megpróbálta előrejelezni a várható forgatókönyveket, inkább volt idegesítő, mint informatív. „Ez olyan, mint a tábla a Good Will Huntingban.” – panaszkodott egy szurkoló. A csapat próbálta a szurkolók kényelmét elősegíteni, de a trendeket inkább a New York Timesból próbálták kiolvasni, mint hogy a döntési tudósokra hagyatkoztak volna, ami egy újabb óriási kapufát eredményezett: Lil’ Williamsburg, a vegán ételárusaival, Houston legmagányosabb helye volt.

A szurkolók, akik egy évtizede nem láttak egy igazi győztes csapatot, nem a kütyük miatt jöttek, és biztosan nem a kelkáposzta miatt – és egyértelműen nem a baseball miatt. A menedzsmentnek, miközben a nézőszámok a Miami Marlins szintjére estek, egy új betűszóval kellett megküzdenie: ez az ROI, a Return on Investment (a beruházások megtérülése). És egy másikkal, az MLB-vel. Amiatt nem kellett aggódni, hogy a liga alkalmatlanság miatt találná meg az Astrost. De ahogy a játék nagy öregjei átadták a helyüket a technokratáknak, a tulajdonosok viselkedését sokkal nagyobb figyelem követte. Bush komisszár keményen nekiment a Colorado Rockiesnak a katasztrofális 10 centes marihuána estéjük után, és arra kötelezte a csapatot, hogy a stadionban található három árusnak be kell zárnia a hetedik játékrész végén.

A Wired cikke volt a Houston fordulópontja. Azzal, hogy Michael Lewis, A nagy dobás írója a régi értékek apostolaként született újjá – „Milyen számmal méred az akaratot?” – ugratta Mejdalt, az ellenállás a tetőfokára jutott. A Funneyball című írás leszedte a keresztvizet a houstoni vezetésről. „A baseball nem űrtudomány” emlékeztetett Lewis.

Bush megígérte, hogy visszaállítja a játék renoméját Houstonban, és megszabadítja a szurkolókat a nyolcadik osztályos számtan diktatúrájától. Egy embert se írhatja le a WAR (Wins Above Replacement, egy játékos hasznosságának leírására használt modern mérőszám), vagy valamelyik hasonlóan agresszív betűszó. Egy bizottság jött létre annak érdekében, hogy eldöntse, vajon az Astros fölött eluralkodott-e egy csoportnyi kocka, akik azt se tudják, mi a különbség az akarat és a karát között.

De mindenki tudja, hogy ezután mi történt. Az a rengeteg draftválasztás a sötét évekből, a döntési tudomány termékei, emberekké váltak az ütődobozban és a dobódombon. Három évvel azután, hogy George Springer az év újonca lett 2014-ben, az idei szezonban az Amerikai Liga legértékesebb játékosává (MVP) vált.

(Az eredeti írás szerzője Ben Reiter, a bajnoki döntő utáni kiegészítést Richard Hoffer írta. Utóbbiban több tárgyi tévedés is szerepelt, ezek kimaradtak a magyar fordításból.)

A bajnoki címet ünneplő Houston Astros, a trófeával Jeff Luhnow általános igazgató. (Fotó: Europress/AFP)

A bajnoki címet ünneplő Houston Astros, a trófeát éppen kapja: Jeff Luhnow általános igazgató. (Fotó: Europress/AFP)

A két első választott dobó nem vált be, Aiken a draft után rossz eredményeket produkált egy orvosi vizsgálaton, és a csapat nem tudott megegyezni vele egy csökkentett összegű szerződésről. Egy szabály miatt viszont a következő drafton Aiken helyett a második helyen választhatott az Astros, és az idei nagydöntő során remeklő Alex Bregmant választotta. Így aztán a rossz döntést egy évvel később javította az Astros.

A kirakós összeállt. A Sports Illustrated újságírójának pedig lottóznia kellene.

Related Posts