Kezdődhet az igazi fociszezon!

shadow

Véget ért a négyhónapos alapszakasz, hétvégétől a “win or go home” elv veszi kezdetét az NFL-ben, hiszen azonnal jön a wild card-kör, amely már a rájátszás kezdetét jelenti – aki veszít, az lemondhat a Super Bowl-részvételről. Az utolsó alapszakasz kör, a 17. forduló szubjektív összefoglalója következik.

A hét mérkőzése
aaron_rodgers-2
Egyértelműen a Detroit Lions és a Green Bay Packers csoportrangadója volt a hét legfontosabb meccse (nem véletlenül választotta ezt főműsoridős találkozónak az NBC), hiszen a csoportelsőségről döntött ez a párharc. A rájátszásba jutásról csak azért nem, mert a korábbi idősávban a Washington Redskins vereséget szenvedett a New York Giantstől, így már akkor biztossá vált, hogy mind a Lions, mind a Packers ott lesz a PO-ban, a kérdés “csak” az volt, ki játszhat otthon egy kört. Az idegenben játszó Sajtfejűeknél – akik hatos győzelmi szériával mehetnek a rájátszásba – Aaron Rodgers ismét MVP-formát mutatott, 27/39, 300 yard, 4 TD-s mutatóval zárt, ami elég volt csapata sikeréhez. Ezzel szemben a vereségével a Lions úgy jutott playoffba, hogy 0-5-ös mérlegük volt az oda hozzájuk hasonlóan szintén bejutó csapatok ellen… Nagy kérdés, mire mennek majd a Seahawks otthonában…
A Green Bayre sem vár egyszerű feladat, hiszen a kiváló védelemmel rendelkező Giants lesz a vendégük – a wisconsiniak biztosan bíznak abban, hogy jó hideg lesz vasárnap délután.

A hét játékosa
matt_ryan-2
27/36, 331 yard, 4 TD – majdnem ugyanazokat a számokat produkálta Matt Ryan a Saints ellen, mint Rodgers az esti meccsen a Lions ellen. Az Atlanta Falcons irányítója négy különböző emberének dobott TD-passzt, és ha az MVP-szavazatok nagyon megoszlanak a Dak Prescott-Ezekiel Elliott páros között, nevető harmadikként akár ő is elviheti az elismerést, hiszen egész szezonban végig nagyszerűen, és igen kiegyensúlyozottan teljesített az irányító, aki második kiemelésig vezette a csapatot. Nagy kérdés egyébként, ki lesz az MVP, mert úgy igazán senki nem nyújtott annyira kiemelkedőt, hogy jó szívvel mondhassuk, igen, ő volt a legjobb, viszont sokan nyújtottak olyan teljesítményt, amivel ha megkapják a címet, nem lehet azt mondani, hogy nem érdemelte meg.

A hét összeomlása
connor_cook
Szegény Raiders-szurkolók… Nem elég, hogy bő egy évtizedet vártak arra, hogy a csapatuk bejusson a rájátszásba, azok után, hogy múlt héten elvesztették a támadósor motorját, az irányító Derek Carrt, most még a cseréje, Matt McGloin is megsérült, így az újonc Connor Cooknak kellett beugrania a Denver Broncos elleni csoportrangadón. A rájátszási reményeiről már korábban elbúcsúzott címvédő megsemmisítette az oaklandi támadójátékot, és simán, 24-6-ra legyőzte a Fosztogatókat, akik így nem csak irányítóikat, hanem a pihenőhetet is elvesztették: a Chiefs a Chargers elleni győzelmével megnyerte a csoportot, és megszerezte a második kiemelést az AFC-ben. A Raiders a wild card körben a Texanshoz látogathat, de annak a meccsnek a fő kérdése vélhetően csak az lesz, hogy a következő körben kit semmisíthet meg a Patriots. (Persze tudjuk, hogy a rájátszásban bármi megtörténhet, de a papírforma azt diktálja, hogy Chiefs-Steelers találkozó legyen az egyik ágon, a másikon pedig a Patriots fogadja a fentebbi csapatok valamelyikét – ha pedig így lesz, a Pats hazai pályán toronymagas esélyes lesz.)

Sok mindent lehetne még írni az utolsó játékhétről, de inkább csak címszavakban emelnénk ki néhány dolgot, hiszen már úgyis mindenkit a rájátszás tart lázban.
– Drew Brees pályafutása során ötödször jutott 5000 passzolt yard fölé egy szezonban, ez több, mint ahányszor az NFL történetének összes többi irányítója összesen eljutott ilyen magasságokba… Kár, hogy még playoffot sem ért ez a teljesítmény idén sem.
– A Steelers úgy verte hosszabbításban a Brownst az utolsó körben, hogy nyolc kezdőjátékosát is pihentette Mike Tomlin vezetőedző.
– Ugyan a fekete hétfő még el sem kezdődött, máris két vezetőedző munka nélkül maradt: Mike McCoyt a Chargers, Chip Kellyt a 49ers kispadjáról zavarták el.

Ami a rájátszást illeti, már meg is van a wild card kör pontos időrendje. Eszerint szombaton a Texans és a Raiders meccsével indul a playoff, utána az éjszakai mérkőzésen a Seahawks fogadja majd a Lionst. Vasárnapra marad a Steelers-Dolphins és a Packers-Giants derbi, utóbbin várható talán a legnagyobb küzdelem az összes párharc közül.
Az AFC-ben a Patriots és a Chiefs, míg az NFC-ben a Cowboys és a Falcons pihenhet.

NFL, ALAPSZAKASZ, 17. FORDULÓ
Cincinnati Bengals – Baltimore Ravens 27-10
Indianapolis Colts – Jacksonville Jaguars 24-20
Minnesota Vikings – Chicago Bears 38-10
New York Jets – Buffalo Bills 30-10
Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys 27-13
Pittsburgh Steelers – Cleveland Browns 27-24 – h.u.
Tampa Bay Buccaneers – Carolina Panthers 17-16
Tennessee Titans – Houston Texans 24-17
Miami Dolphins – New England Patriots 14-35
Atlanta Falcons – New Orleans Saints 38-32
Denver Broncos – Oakland Raiders 24-6
Los Angeles Rams – Arizona Cardinals 6-44
San Diego Chargers – Kansas City Chiefs 27-37
San Francisco 49ers – Seattle Seahawks 23-25
Washington Redskins – New York Giants 10-19
Detroit Lions – Green Bay Packers 24-31

A csoportok végeredménye

AFC East: 1. New England Patriots 14-2, 2. Miami Dolphins 10-6, 3. Buffalo Bills 7-9, 4. New York Jets 5-11
AFC South: 1. Houston Texans 9-7, 2. Tennessee Titans 9-7, 3. Indianapolis Colts 8-8, 4. Jacksonville Jaguars 3-13
AFC West: 1. Kansas City Chiefs 12-4, 2. Oakland Raiders 12-4, 3. Denver Broncos 9-7, 4. San Diego Chargers 5-11
AFC North: 1. Pittsburgh Steelers 11-5, 2. Baltimore Ravens 8-8, 3. Cincinnati Bengals 6-9-1, 4. Cleveland Browns 1-15

NFC East: 1. Dallas Cowboys 13-3, 2. New York Giants 11-5, 3. Washington Redskins 8-7-1, 4. Philadelphia Eagles 7-9
NFC South: 1. Atlanta Falcons 11-5, 2. Tampa Bay Buccaneers 9-7, 3. New Orleans Saints 7-9, 4. Carolina Panthers 6-10
NFC West: 1. Seattle Seahawks 10-5-1, 2. Arizona Cardinals 7-8-1, 3. Los Angeles Rams 4-12, 4. San Francisco 49ers 2-14
NFC North: 1. Green Bay Packers 10-6, 2. Detroit Lions 9-7, 3. Minnesota Vikings 8-8, 4. Chicago Bears 3-13

A playoff-résztvevőket vastagon dőlt betűvel szedtük.

A wild card kör programja
Szombat

Houston Texans – Oakland Raiders 22.35

Vasárnap
02.15 Seattle Seahawks – Detroit Lions
19.05 Pittsburgh Steelers – Miami Dolphins
22.40 Green Bay Packers – New York Giants

Related Posts