Nem jó a magyaroknak a kézikupák új lebonyolítása

Fotó: Kocsis Alíz/a Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapat Facebook-oldala
shadow

Alaposan megváltozik a nemzetközi férfi és női kézilabda klubversenyek, a Bajnokok Ligája, az EHF-kupa és a Challenge-kupa lebonyolítása 2020-tól, de néhány változás lesz az Európa-bajnokságok lebonyolításában is. Az Európai Kézilabda-szövetség két éve már átrendezte egyszer a lebonyolítási rendszert, ami úgy látszik, még mindig nem az igazi.

Az EHF korábban elfogadta a javaslatot, hogy az Európa-bajnokság létszámát 16-ról 24-re növelje, most pedig a klubsorozatokban esedékes változásokról szóló döntést hozta nyilvánosságra.

A férfiaknál a Bajnokok Ligáját érintő legfontosabb változás, hogy a sorozat ligarendszerben kerül lebonyolításra, és csak 12 csapat vesz részt benne – bár fenntartották a lehetőséget, hogy később 16 csapatosra bővítsék a sorozatot.

A cél, hogy a legjobbak legjobbjait egy sorozatba tereljék, így az új rendszerben a nyolc legerősebb nemzeti bajnokság bajnokcsapatai, illetve rajtuk kívül további négy csapat alkotná a mezőnyt. A 12 csapatot két hatos csoportba rendezik, négy-négy klub jut tovább a nyolcaddöntőbe, majd következik a negyeddöntő, és a Final4.

Fotó: MTI

Vagy a Szeged, vagy a Veszprém?

 

Az tehát biztosnak látszik, hogy egy magyar csapat mindenképpen ott lesz a 2020-as rajtnál, de hogy mi lesz a másik sorsa, az kérdéses. A nyolc legerősebb bajnokság sorrendje jelen pillanatban így néz ki:

  1. Németország
  2. Spanyolország
  3. Magyarország
  4. Franciaország
  5. Dánia
  6. Lengyelország
  7. Szlovénia
  8. Macedónia

Románia épphogy kicsúszik, mögöttük Svédország következik, sehol a norvégok, horvátok, oroszok és fehéroroszok. Arra a kérdésre egyelőre nem kaptunk választ, hogy mi alapján választják ki a mezőnyt kiegészítő négy csapatot, de az EHF-et ismerve nem biztos, hogy sportági szempontok fognak dönteni. A szervezet kommunikációjából kiderül, hogy a változásokat a legnagyobb klubokat tömörítő szervezettel (Forum Handball) egyeztetve fogadták el. 

A BL-ből az új rendszerben kicsúszó csapatok az EHF-kupába kerülnek, amely az új rendszerben új nevet is kap: az European Handball League 24 csapat részvételével rajtol el 2020-ban, az EHF-kupa nevét pedig megörökli a jelenlegi Challenge Cup.

A nőknél kevesebb a változás

A női Bajnokok Ligája létszáma nem változik, marad a 16 csapat, de nem négy, hanem csak két csoportba rendezve. Itt is érvényesül tehát az az elv, amit a néhány évvel ezelőtti, férfi BL-ben életre hívott változásoknál is láthattunk: a legjobb csapatok ne csak a nyolcaddöntőkben, negyeddöntőkben találkozzanak, hanem minden héten legyen legalább egy kiemelt összecsapás két sztárcsapat között.

Fotó: MTI/Kovács Anikó

A Győr és a Fradi helye is biztosnak tűnik (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

 

A női EHF-kupa is megszűnik, illetve ugyanúgy a Challenge Cupot keresztelik át, mint a férfiaknál, és létrejön a Women’s European Handball League, amit a férfiakéhoz hasonló rendszerben bonyolítanak le.

Eladhatóvá kell tenni a kézilabdát

Az EHF arra törekszik, hogy ledolgozza jelentős lemaradását a futball mögött nyomuló labdajátékok között, hiszen a kosárlabda és a jégkorong is magasan veri a kézilabda népszerűségét, és így az eladhatóságát is.

A szövetség már el is készítette a tenderanyagot, amiben nyolc közvetítési-, és három médiacsomag található. Az elv az lenne, hogy az országos csatornák minden sorozatot megvegyenek, amiben érdekeltek, hiszen az EHF így tudja maximalizálni a közvetítési díjakból befolyó profitot.

Related Posts

  • snookerista

    További 4 helyre lehetne selejtező torna ès onnan Szeged is simán bekerülne.