Tanmese a legtehetségesebb magyar irányítóról

shadow

Ahelyett, hogy felismernénk a rossz irányt, továbbra is a semmibe vezető, és közben a mesterségesen felduzzasztott forrásokat elherdáló utat járja a magyar női kézilabda. A tücsök és a hangya klasszikus meséje zajlik a szemünk előtt.

Vitán felül áll, hogy a Győr nem tarthatna ott, ahol, ha nem költene komoly pénzeket légiósokra. Ambros Martínnak amúgy sem az a feladata, hogy a magyar válogatott érdekeit is szem előtt tartsa, így teljesen felesleges számon kérni rajta azokat a döntéseit, amelyek értelmében Görbicz Anitát szélsővé degradálja (Kovacsics Anikó után ő már a második válogatott irányító, aki így jár Győrben), és egyáltalán nem játszatja a két éve még a legnagyobb magyar tehetségnek tartott Tóth Gabriellát.

Tóth esete a finanszírozási rendszer kontraproduktív hatásának tökéletes példája. A súlyos sérüléséből visszatérő irányító nem kap esélyt Győrben, a posztjára nyáron a norvég Stine Bredal Öftedalt szerződtette az ETO, így Tóthnak mennie kellett, ha játszani akart.

A hazai rendezésű Eb legjobb magyar játékosa volt Tóth Gabi

A hazai rendezésű Eb legjobb magyar játékosa volt Tóth Gabi

 

Első blikkre nem is tűnt rossz választásnak a bajnoki bronzérmes Érd, ahol folyamatos játéklehetőséget kap, igaz, vélhetően nem a legmagasabb szinten, azaz nem ott, ahol neki fejlődnie kellene, ha egyszer tehetségének megfelelő minőségű játékos szeretne lenni. A Fradiba nem mehetett, hiszen ott exgyőri sorstársa, Kovacsics Anikó mellett jutna neki kevesebb lehetőség.

A torz rendszer torzszülötteket hoz a világra

Nem is lenne semmi baj, ha a Győr és a Ferencváros, azaz a BL-ben a négyes döntőt célul kitűző csapataink mellett olyan klubok szerepelnének a bajnokságban, amelyek a magyar fiatalokkal képzelik el a saját szintjükön eredményes szereplést. Olyasmire gondolunk, mint a Dunaújváros tavalyi EHF-kupa-győzelme, amit javarészt a Kovács Anna-Bulath Anita-Triscsuk Krisztina belső hármasnak köszönhetett.

Sajnos ezt kevesen gondolják így a világ legerősebb női bajnokságában (idén előztük meg Dániát a koefficiensünk alapján). A negyedik helyezett Vácnak két brazil világbajnoka is van, a nyolcadik helyen végzett Siófokot két francia válogatott játékos erősíti, a kiesést egy ponttal megúszó Kisvárda keretében pedig kilenc (!) idegenlégiós szerepel.  

EHF-kupa-győztes a Kohász

EHF-kupa-győztes a Kohász

Ennek a hatása nem is lehet más, mint hogy a drága pénzen szerződtetett, nemzetközi szinten is fajsúlyos játékosnak számító légiósokkal nem tudják felvenni a versenyt a magyar fiatalok, akik így vagy elkallódnak, vagy gyengébb csapatokban kénytelenek játszani – már ha van olyan, ahol nincs a posztjukon egy-egy délszláv légiós.

Na, kiket mutattak be Érden Tóth-tal együtt?

Az irányító kétéves kölcsönszerződést kötött az Érddel, ami azért akkor sem nevezhető előrelépésnek, ha Szabó Edina alatt végig játszani fog. A bajnokság hajrájában a Győr 11 góllal nyert Érden, és bár nekik nyilván nem a BL-győztes a mérce, azért a világ legerősebb bajnokságának bronzérmesétől talán nem túlzó elvárás, hogy ne töröljék fel vele saját csarnokának parkettjét.

Így gondolhatták ezt Érden is, hiszen Tóth szerződtetésével egy időben bemutatták a csapat további nyári igazolásait is: a francia válogatott kerettag Coralie Lassource és Julia Foggea közül előbbi a KEK-elődöntős Issy Parist, utóbbi pedig a két éve még a BL-középdöntőbe jutó Fleury Loiret-t hagyta ott az Érd kedvéért. Érkezett még a több mint százszoros svéd válogatott Jamina Roberts is, és egyikük sem levezetni jött: 24-27 éves játékosokról beszélünk.

A nyári szerzemények (Kép: Handballerd.hu)

A nyári szerzemények (Kép: Handballerd.hu)

 

Az érdieknél játszik már a korábbi BL-győztes Andela Bulatovic, a szintén francia válogatott Mariama Signaté, és a spanyol válogatott Mireya González is. Így az új igazolásokkal együtt az Érd, amelyre talán mondhatjuk, hogy a két BL-csapathoz minőségben legközelebb álló csapat, fel tud állni úgy, hogy csupa külföldi alkotja a csapatot.

Az érdiek voltak elődöntősök az EHF-kupában, negyeddöntősök a KEK-ben, és egyszer csak egy hajszál választotta el őket a BL-indulástól (a Fradi ütötte ki őket a selejtezőben nagy nehézségek árán), de ezek az eredmények abszolút nem igazolják a csapatépítési stratégiát. Az Érdtől senki nem azt várja, hogy világverő csapata legyen, és nem is lesz, hiszen lehetőségeiket tekintve még így is nagyon messze van a két magyar BL-klubtól. De nem is csak az ő hibájuk, ami történik, hiszen az eltorzított női bajnokságban már a bronzéremért is muszáj minőségi légiósokat szerződtetni. A rendszerrel van a baj, nem az érdi csapat vezetőségével.

Nézzük meg együtt az Ébredések című filmet

Ha most nagyon távolinak tűnik is, egyszer vége szakad a habzsi-dőzsinek. Ha pedig az indokolatlanul felduzzasztott források befagynak, csak azok maradnak talpon, akik a bőség idején sem csak a holnapot nézték, hanem gondoltak a jövő évre is. Akik utánpótlásra, felkészült serdülőedzőkre, szivacslabdás gyermek-kézilabdára és toborzásra költötték a pénzt. Akik külföldi sztárokat vásároltak, azoknak irány a süllyesztő.

A női kézilabdáért rajongók azonban már most, a bőség idején is érzékelhetik a gondokat. Hiába hoztuk el ugyanis a világ legjobb kézilabdaedzőjét a női válogatott mellé, Kim Rasmussen sem tud mit kezdeni a kézhez kapott helyzettel. Olyan játékosokkal kellene eredményt elérnie a világ legjobbjaival szemben, akik kisebb klubokban, kisebb célokért, alacsonyabb rendű megmérettetéseken edződnek, mert nincs hely számukra a sztárklubokban. Az Érd például hat játékost ad a válogatott bő keretébe.

Az 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert Dunaferrben egy légiós (a szlovák cserekapus, Marianna Gubova) szerepelt a később magyarrá lett Radulovic Bojana mellett. A Siti Bea, Ferling Detti, Kocsis Erzsébet, Mátéfi Eszter nevével fémjelzett generáció válogatott szinten is komoly eredményeket ért el, míg az idei BL-győztes Győrben tulajdonképpen csak az a Görbicz Anita tekinthető magyarként kulcsszereplőnek, aki a szélre száműzve kénytelen lejátszani pályafutása utolsó éveit. A válogatottban persze továbbra is irányítóként szerepel.

És nincs senki, aki a hangya nevében szót emelne a nyarat újra végigzsizsikelő tücsök ellen.

Related Posts

  • SnowAngel

    Eredetileg a tao-pénzeket kizárólag utánpótlás-nevelésre volt szabad felhasználni. Mikor változtatták ezt meg (azt már nem is kérdezem, miért)?

    • Respectvv4laci

      Egyébként igen nekem is ez rémlik .

  • paya

    A kérdésed – remélem – költői…

  • Vera

    Sok igazsag van a cikkben, de nagyon egyoldalu, pedig fontos es igaz temat boncolgat. Az uj igazolasok felsorolasakor a magyar valogatott Gavai Szonjat nem emliti, mert az nem tamasztana ala, amit a cikkiro hangsulyozni szeretne. Ezen kivül epp az Erd egy kivalo pelda arra, hogy amellett, hogy idegenlegiosok segitsegevel probalja felvenni a versenyt a Fradival ill. a nemzetközi kupakban mas ellenfelekkel, a magyar jatekosokat sem hanyagolja el. Ha a cikkiro egy percig is korrekt szeretett volna lenni, akkor azt is megemliti, hogy nem csak egy szinte teljes idegenlegios sorral tudna az Erd felallni (bealloba csak 2 magyar lany van), hanem hogy egy szinte teljes magyar valogatott jatekosokbol allo sorral is tudna jatszani (Janurik-Gavai-Kliviny-Toth-Kisfaludi-Kiss-…). Kicsit lebutitott elemzes marad ez igy, ami csak indulatokat szeretne gerjeszteni. Kar erte.

    • János Hatló P.

      vedd le az érdi szemüveged a cikk olvasásakor

      • Respectvv4laci

        Hahaha szép oktatás

        • János Hatló P.

          sűrűn olvasol

  • János Hatló P.

    én a férfi szakágban lévőként elkezdtem behelyettesíteni a neveket és a klubok neveit. Egy az egyben megfeleltethető.

  • Attila Szabó

    Végre egy konkrét cikk,bár évekkel ezelőtt meg lehetett volna írni.A válogatott hanyatlása azzal az erőltetett szándékkal kezdődőt,hogy a Győrből BL. győztes csapatot kell csinálni.Légiós korlátozást vagy stoppot azonnal.

  • Stephen Eugene Charito

    A cikk írója először leírja, hogy sajnos nem szerepeltetik a magyar “tehetségeket”, majd Rasmussen kapcsán hozzáteszi, hogy rossz az “alapanyag”. Nem hiszem, hogy Tóth Gabi akkora nagy tehetség lenne, mint ahogyan aposztrofálja az újságíró. Győr vezetése számtalan esetben kinyilvánítja, hogy amennyiben van magyar nemzetközi minőségű játékos , akkor szerepeltetni fogja. Görbétől pedig nem kellene elájulni, mert kábé 7 jobb irányító van a nemzetközi porondon, ráadásul sokkal fiatalabb.

  • Sándor Rózsa

    Annyit még hozzátennék ,hogy 17 évesen már 2* megsérülni,még az álmoskönyvek szerint sem jó ómen…

  • Respectvv4laci

    Elképesztő dögös kis buxa remélem kihozza magából a benne lévő tehetséget . Persze azt se bánnám ha egyszer kereszteznénk egymás utját és Diönüsszosz -oltárán vezekelnénk.

  • Attila Tóth

    nagyon jó írás