A Szolnok pólósai a fúgába döngölték az OSC-t a kupadöntőben

shadow

A Szolnok megvédte címét a férfi vízilabda Magyar Kupában, miután a vasárnapi döntőben kilenc góllal, 13-4-re legyőzte az OSC-Újbudát a Komjádi Uszodában. Helyszíni tudósításunk Bátori Bence és Tóth Márton nyilatkozatával.

Szombaton az Eger-OSC elődöntőn az újbudaiak jöttek ki jobban a két fáradt csapat csatájából és jutottak be a Magyar Kupa fináléjába, ahová a másik párból a címvédő Szolnok került be, miután a Tisza-partiak egy izgalmas meccsen büntetőkkel harcolták ki a döntőt az FTC ellenében.

Három év után újra OSC-Szolnok pólós kupadöntő lesz | Hosszabbítás

Óriási meccseket hozott a férfi vízilabda Magyar Kupa mindkét elődöntője. Az OSC 10-7-re nyert az Eger ellen, a Szolnok pedig ötméteresekkel jutott fináléba a Ferencváros ellenében, így 2014 után ismét OSC-Szolnok MK-döntő lesz. Helyszíni beszámolónk.

Szinte napra pontosan egy hónapja, november 4-én nyerte meg az Európai Szuperkupát a Szolnok a Ferencvárossal szemben. “Már nem számolom a saját részemet.” – mondta az akkori meccs után nekünk Kovács István, a Dózsa szakmai igazgatója. Ő sem gondolhatta, hogy négy héttel később szerepet kap majd a kupafináléban, Cseh Sándor vezetőedző elődöntős piros lapja miatt ő meccselt vasárnap az OSC-vel vívott mérkőzésen. 

A Szolnok pólósai ötből öt kupát nyertek 11 hónap alatt | Hosszabbítás

A lehető legkisebb különbség, a büntetőpárbaj döntött a Bajnokok Ligája-győztes Szolnok javára az Euro-kupa-aranyérmes Ferencvárossal szemben a férfi vízilabda európai Szuperkupa döntőjében, a Komjádi uszodában. A női Szuperkupa-fináléban a LEN-kupában diadalmaskodó UVSE alulmaradt az Euroliga-címvédő orosz Kirishivel szemben. Helyszíni tudósításunk Zalánki Gergő, Madaras Norbert és Kovács István nyilatkozatával.

Nem mintha nagyon sok dolga lett volna a partin, mivel az már az első félidőben eldőlt. 4-0-val kezdtek a Tisza-partiak, a nagyszünetre már 7-1-re vezettek. A második negyed közepén kapuscserével is próbálkozott az OSC, de Barabás Botond sem tudott annyit hozzátenni, amennyivel esélye lett volna az újbudaiaknak. A XI. kerületieknek kevés dolog jött össze, és bár Nagy Viktor pazar százalékkal (85%) zárt, kevés jó lövést kapott a fáradt ellenféltől. A budapestiek legjobb játékosai közül Drasko Brguljan 5/0-val, Salamon Ferenc 3/0-val, a záró felvonásban kipontozódó Erdélyi Balázs 3/0-val zárt, így utóbbinak annyira kapura lövése volt, mint kiállítása. A szolnoki lövések viszont ültek, Andrija Prlainovic (kettőt büntetőből), Bátori Bence és Zalánki Gergő is triplázott, a világbajnoki ezüstérmes balkezes pazar gólokat szerzett. Az OSC-nél ketten, Tóth Márton és Hegedüs Gábor osztoztak a négy találaton 3-1-es elosztásban. 12-2-nél már tíz is volt közte, teljesen egyoldalú találkozó volt, amelyet a lelátón figyelt Märcz Tamás szövetségi kapitányon kívül többek között az FTC három pólósa, Varga Dénes, Jansik Szilárd és Német Toni is.

A Szolnok simán gyűjtötte be a Magyar Kupát, zsinórban másodszor, a legutóbbi négy fináléból hármat behúztak Kis Gáborék, 2014 után ismét az OSC ellen. Egy évvel ezelőtt hattal verték az Egert, most kilencet tettek közé, ez a Magyar Kupa történetének legnagyobb különbségű sikere a döntőkben.

Bátori Bence:

Ekkora különbség biztos nincs a két csapat között, láthattuk, hogy az OSC tegnap egy teljesen más arcát mutatta és egy jó meccset játszott az Egerrel. Az első két negyedben majdnem hiba nélkül védekeztünk, Nagy Viktor fantasztikusan védett. Minden eddiginél nehezebb dolgunk lesz a bajnokságban, a hétvégi négyes döntőben résztvevő négy csapat majdnem egy szinten van. Nekünk is nehéz hetünk volt, Berlinben megégtünk, az OSC-nek és az Egernek is komoly utazása volt. Ilyen ez a szezon, rengeteg meccset kell játszani, de az ilyen mérkőzéseken nincs olyan, hogy fáradtság, csak az számít, hogy nyerjünk. Nagyon boldog vagyok!”

Tóth Márton:

“Nem vagyunk büszkék a döntő eredményére, de arra büszke vagyok, hogy a csapat eljutott a fináléba, nagyon erős mezőnyben játszottunk döntőt. A Honvédtól a bajnoki szezonnyitón elszenvedett vereség után mindenki eltemetett minket, most mégis itt voltunk. Nem tudtuk a tegnapi formánkat hozni és ezt a Szolnok könyörtelenül kihasználta. Nagyon régóta játszanak együtt nagyon magas szinten, egy-két változással is összeszokottak. A mi fejben való fáradtságunkat és a fizikai fáradtságunkat is abszolút kihasználták, szeptember óta 25-30 meccset lejátszottunk.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

BENU Férfi vízilabda Magyar Kupa, döntő
A-Híd-OSC-Újbuda – Szolnoki Dózsa 4–13
(1–4, 0–3, 1–3, 2–3)
Komjádi-uszoda, vezette: Székely B., Németh A.
OSC: Bisztritsányi – Brguljan, Kovács G., Hegedüs 1, Erdélyi, Bundschuh, Ubovic. Csere: Gór-Nagy, Randjelovic, Salamon, Seman, Juhász, Tóth M. 3, Barabás (kapus). Vezetőedző: Petik Attila
Szolnok: Nagy V. – Gocic, Bátori 3, Zalánki 3, Mezei, Prlainovic 3, Jansik D. Csere: Hangay, Aleksic 1, Younger 1, Cuk 2, Kis G., Fülöp., Kardos (kapus). Szakmai igazgató: Kovács István

A Magyar Kupa végeredménye
Kupagyőztes: Szolnoki Dózsa (Younger Aaron, Milan Aleksic, Bátori Bence, Bodoróczki Tamás, Milos Cuk, Fülöp Bence, Zivko Gocic, Hangay Zoltán, Jansik Dávid, Kardos István Gergely, Kis Gábor, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Andrija Prlainovic, Szeghalmi Zsombor Levente, Zalánki Gergő), 2. OSC, 3. FTC-PQS és ZF-Eger

Related Posts