Madaras Norbert: “A Szolnok az itt és most-ban volt a legjobb”

shadow

13 év elteltével újra magyar csapat nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját. A Szolnok sikeréhez kétség sem férhetett, Cseh Sándor együttese veretlenül végzett az élen, rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtottak Varga Dénesék egész évben, és mindezt a döntőben fejelték meg azzal, hogy esélyt sem hagytak a címvédő Jug Dubrovniknak. A főszereplőket kérdeztük a diadal után.

A Szolnok Európát végigverve lett BL-győztes | Hosszabbítás

A Szolnoki Dózsa-Közgép nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját. Cseh Sándor együttese a budapesti hatos döntő szombati fináléjában rendkívül meggyőző teljesítménnyel, 10-5-re legyőzte a címvédő horvát Jug Dubrovnik együttesét a Duna Arénában. 13 évet vártunk arra a pillanatra, amit szombat este hat óra körül a 10 ezer szurkoló a Duna Arénában, és remélhetőleg sok ezren a tévé előtt éltek át.

Az ausztrál válogatott egyik legjobbja, Aaron Younger az Eger ellen triplázott, szombaton pedig széles mosollyal nyilatkozott Elekes Bálintnak a döntő után.

“Egyértelműen ez karrierem legnagyobb győzelme, a közeg ami ennél a csapatnál volt ebben az évben, az hihetetlen volt. Nagyon jó játékosok egy nagyon jó közösségben futottak egy remek szezont. Tegnap egy másik interjúmban is mondtam, hogy a védekezésünk elképesztő volt. Nagyjából ugyanazt csináltuk, mint tavaly, ugye néhány játékos kicserélődött. Tehát hasonlóan, de nem ugyanúgy. Megünnepeljük ezt a sikert aztán meglátjuk, mi jön, egy hét múlva mi is elkezdjük a válogatottal a felkészülést a budapesti vb-re.”

Zivko Gocic 35 éves lesz augusztusban, a szerb válogatottal olimpiai, világ-, és Európa-bajnok is, de Bajnokok Ligáját még nem nyert. Eddig. Az egyik legprofibb pólós, akit valaha láttunk és alkalmunk volt többször is beszélgetni vele. Például a szombaton megnyert BL-döntő után, immár aranyérmesként. Zivko azt mondta nekünk a Szolnok Eger elleni elődöntős sikere után, hogy akkor lesz esélye a Dózsának a fináléban, ha a saját játékát játssza. Igaza volt.

“Tényleg ezt mondtam, most viszont nehéz megszólalnom, tele vagyok még adrenalinnal. Kicsit görcsösen kezdtük a mérkőzést, új helyzet volt még ez nekünk. Bármilyen rutinos vagyok, életemben először játszottam BL-döntőt. a második negyed után kezdtük el őket ledarálni, ott már látszódott, és lehetett érezni a vízben, hogy miénk a mérkőzés és a miénk lesz a győzelem. Előzetesen nem is foglalkoztunk olyan sokat a taktikával, azt tettük, amit egész évben csináltunk. Megbeszéltük, hogy nem kell változtatnunk semmin, keményen kell játszanunk, nagyon jól sikerült.”

Gocicnak felvetettük, mekkora dolog, hogy veretlenül nyerte meg a BL-t a csapat.

“Ez egy nagyon nagy eredmény, nem is gondoltam erre. Megpróbáljuk  címvédést, ami eddig csak a Reccónak sikerült, de ez még messze van. Szeretnék köszönetet mondani az egész szolnoki klubnak, Nyerges Zsoltnak, Kovács Istvánnak, a nagymesternek, le a kalappal és a legvégén Cseh Sándornak. Azért hagytam a végére, mert ő az, aki végig hitt abban, hogy megvan bennünk az erő, hogy meg tudjunk verni mindenkit. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen nagy csapatnak lehetek a kapitánya, ez nagy dolog. Erre is nagyon büszke vagyok!”

Fotó: Deepbluemedia/Giorgio Scala

Fotó: Deepbluemedia/Giorgio Scala

Cseh Sándor vezetőedző óriási dolgot vitt véghez csapatával, mind a négy sorozatban, amiben elindult a Szolnok nyert.

“Úgy gondolom, hogy védekezéssel még senki nem nyert bajnokságot, vagy BL-t, ahhoz gólokat kell lőni. Nagy dolog, hogy voltak extra teljesítmények elöl is, valaki beleállt és belőtte, nem pedig kapufát lőtt. Ez a különbség. Az első másfél negyedben úgy éreztem, hogy a Dubrovnik jobban tudja kontrollálni a játékot. Utána nyilván sokkal agresszívebbek lettünk, az utolsó két negyedben pedig az eredményt tartottuk. Inkább két negyeden volt olyan iramú a játék, amivel lehetett nyerni. Előzetesen azt mondtam a játékosoknak, hogy úgy készüljenek erre a meccsre, hogy nem tudjuk, mikor fogjuk megnyerni. Van, amikor valaki már az első negyedben megnyeri, van, hogy az utolsó 20 másodpercben. Úgy gondolom, hogy most a második negyed végén és a harmadik nyolc percben tudtuk megnyerni. Az, hogy veretlenül nyertük meg a BL-t, nem fog megmaradni, csak az, hogy megnyertük a Bajnokok Ligáját. Hat csapat volt itt, abból négyet megvertünk, valakit többször is. Nagyon fontos volt az akkor jó formában lévő Olympiakosz ellen idegenben nyernünk, mert itt két meccset játszani, az mégis csak más, mint hármat.”

Madaras Norbert ezúttal szakértőként volt jelen a Final Sixen - Fotó: M4 Sport

Madaras Norbert ezúttal szakértőként volt jelen a Final Sixen
– Fotó: M4 Sport

A tavaly még a Szolnokkal bajnokságot nyerő és a BL-ben bronzérmet szerző, a Reccóval négyszeres BL-győztes Madaras Norbert az idei Final Sixet az M4 Sport Duna Arénába kihelyezett stúdiójában nézte végig, mind a három napon. Megkértük, hogy ő is értékelje volt klubja sikerét.

“Jó volt ilyen körülmények között végignézni a hatos döntőt. Az elején még nehéz volt, hogy mennyi időm van beszélni. Több gondolatom volt, mint amennyit el tudtam mondani. Nem kellett finomkodni, negatív dolgokról beszélni, mert mind a három napra jutott magyar siker. Csütörtökön az Eger nyert, pénteken és szombaton pedig a Szolnok. Azt is elmondtam, ha láttam, de így könnyebb volt. A Szolnok fantasztikus. A tv-ben is elmondtam, hogy az “itt és most”-ban voltak a legjobbak. Ahogy a bajnokságban is, lehet, hogy korábban kikaptak az OSC-től, vagy az alapszakasz utolsó meccsén az Egertől, ezeken mindig túlléptek, és amikor igazán kellett, azt megcsinálták. A bajnoki elődöntőben még bukdácsoltak, de a finálét három meccsen behúzták. Ugyanez volt a BL-ben, elmentek Athénba, és utólag látjuk, milyen fontos volt ott nyerni. A Jug elfáradt, meghalt a végére, a kapusuk is, a három nap alatt jött neki vagy 80 lövés. Az Eger ellen nehezen indultak, de aztán amennyi a győzelemhez kellett, beletettek. Volt egy nagyon nehéz másfél negyedük, megcsinálták, ma pedig kicsúcsosodott az egész. Nem csak az egész év, hanem az elmúlt hét-nyolc esztendő, amióta elkezdték ezt a csapatot felépíteni. Tökéletes az időzítés is, Budapesten, a legjobb helyen, egy új uszodában nyertek BL-t. Ennyivel voltak jobbak, mint tavaly, ahol még én is ott voltam. Az Eger ellen úgy húztuk be a bajnoki döntőt, amikor már nagyon kellett, nem tudtuk előbb lezárni. Az Olympiakosz elleni BL-elődöntőben a kezünkben volt a győzelem, mégis kikaptunk.”

Fotó: a VK Jug CO Facebook-oldala

Fotó: a VK Jug CO Facebook-oldala

A Jug és a horvát válogatott első számú kapusa, Marko Bijac tavaly aranyérmet, idén ezüstöt nyert a Dubrovnikkal.

“Úgy érzem, hogy ezüstöt nyertünk, hiszen két és fél nap alatt ez volt a harmadik meccsünk. Az előző két napon az Olympiakosz és a Recco ellen játszottunk, lehetetlen volt egy harmadik meccset is ugyanúgy lejátszani. Gratulálok a Szolnoknak, megérdemelték a győzelmet, de úgy érzem, mi büszkék lehetünk arra, amit mutattunk ezen a tornán. Egyértelműen az döntött, hogy fáradtak voltunk, az előző két meccsen teljesen elvesztettük az energiánkat. Nem mondom, hogy biztosan nyerünk, ha a száz százalékot hozzuk, de akkor az utolsó percig nagyon kemény lett volna a meccs.”

Felipe Perrone teljesítményéről csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni, három napon belül a harmadik meccsét játszotta le szinte csere nélkül.

“Az az igazság, hogy a döntőben mindent megpróbáltunk, amit csak lehetett. Két ilyen meccs után, ráadásul az egyik a Recco ellen, akiknek tulajdonképpen két csapatuk van, ezáltal jóval frissebbek voltak, nem voltunk eléggé kipihentek. Vesztettünk, de ennek ellenére boldogok vagyunk. Egy hihetetlen mérkőzést játszottunk a Szolnokkal. Az Olympiakosz ellen egy lassabb meccset játszottunk, de az utolsó kettő nagyon gyors volt, és a végén nem tudtuk már a maximumot nyújtani. Most pihenés következik számomra. Sajnos Brazíliában az olimpia után a vízilabdában óriási krízis keletkezett, a szövetség teljes vezetése börtönben van, így úgy döntöttem, hogy most a pihenésre fogok koncentrálni. Most lesz három hónapom eldönteni, hogy hol szeretném folytatni, és utána majd meglátjuk, hol fogok játszani.”

A Recco olasz válogatottja, Francesco Di Fulvio három góllal járult hozzá az Eger legyőzéséhez a bronzmérkőzésen.

“Nagyon motiváltan kezdtük a meccset, mert szerettük volna megmutatni a valós arcunkat, és egy jó meccsel lezárni a szezont. A pénteki elődöntő volt a szezon legfontosabb meccse, ami igazán megmutatja az értékünket, így nagyon sajnáltuk, hogy az a meccs így alakult. Természetesen nem utazunk haza elégedetten, mert az igazi célunk a BL megnyerése volt. Nem tudunk mást tenni, mint dolgozni tovább a jövőre tekintve. Nem tudok mit mondani a Recco átigazolási híreivel kapcsolatban, ez nem az én hatásköröm. Majd a vezetőség dönt, hogy milyen játékosokkal akarja folytatni. Most néhány nap pihenő következik, aztán egyből kezdünk készülni a válogatottal, hiszen nemsokára visszatérünk ide a világbajnokságra.”

A hazai vízilabda egyik legnagyobb tehetsége, az egri Kovács Gergő önkritikusan nyilatkozott az elveszített bronzpárharc után.

Nekem még idő kell ehhez a szinthez. A Bajnokok Ligája ritmusát már kezdem fölvenni, de a Final Sixben már sorozatos ez a terhelés és ide még kevés vagyok, úgy érzem. Ez már a harmadik meccsünk volt itt, sokat kivett a csapatból, nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna.”

Csapattársa, Decker Ádám is reális helyzetértékelést adott.

“Ez a három nap úgy alakult, ahogy elterveztük, megvertük a Bresciát és nagyon szoros, kőkemény meccset játszottunk a Szolnokkal. Ha össze kéne számolnom, talán ha három-négy apróbb hiba döntött az ő javukra. A döntő pedig már egy felfokozott szellemi és lelki állapot, úgyhogy lehet, hogy ott jobb teljesítményt tudtunk volna elérni. A Recco ellen a bronzért ez már jóval nehezebb volt. Maradt bennem hiányérzet, főleg a Szolnok elleni meccsről. Támadásban benne hagytunk pár gólt és védekezésben kaptunk olyan gólokat, amelyek nem egyéni klasszisteljesítményekből születtek, hanem mi voltunk benne ludasak. Emiatt van hiányérzetem. De összességében nagyon büszke vagyok, mert ennek a hatos döntőnek abszolút nem mi voltunk az esélyesei, az, hogy megvertük a Bresciát, benne volt, de az, hogy utána ilyen kihívások elé nézzünk, az picit túlmutatott a mi erőnkön. A Szolnok ellen viszont szépen helytálltunk.”

(Társszerző: Elekes Bálint)

Related Posts