Steinmetz Barnabás: “Már tavaly visszavonultam volna, csak nem hagyták”

shadow

A nyáron visszavonult az aktív játéktól dr. Steinmetz Barnabás, a RacioNet Honvéd kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok vízilabdázója. Minden idők egyik legjobb bekkjével a 42. születésnapján megjelenő interjúnkban átbeszéltük játékos éveit, kiemelkedő pillanatait, kedvenc meccseit, hogy milyen volt öccse, a szintén olimpiai bajnok Steinmetz Ádám ellen játszani, miért légióskodott olyan keveset külföldön, milyen volt beugrani Vad Lajos helyett  a kispadra három meccs erejéig a Honvéd Magyar Kupa-selejtezőjén, és hogy milyen a Honvéd szakosztály-igazgatójaként tevékenykedni.

Szeptember elején egy nagyobb cikkben már áttekintettük Steinmetz Barna trófeákban gazdag pályafutását, és megpróbáltuk megmutatni, miért ő a valaha volt egyik legszimpatikusabb sportember. Mindezt most Barna saját szavaival egészítettük ki.

Visszavonult Steinmetz Barnabás, a vízilabda Franco Baresije | Hosszabbítás

A kétszeres olimpiai bajnok, világ- és kétszeres Európa-bajnok dr. Steinmetz Barnabás az előttünk álló szezonban már nem játszik a Honvédban, ezt kérdésünkre Gergely István, a Budapest Honvéd ügyvezető elnöke is megerősítette nekünk. A RacioNet Honvéd szakosztály-igazgatója közel 42 évesen teszi le a sapkát.

Te vagy az egyetlen pólós, akiről soha senkitől nem hallottam egy rossz szót sem. Mi a titkod?
Nem beszéltél mindenkivel.

És ha neked kellene valami önkritikát mondanod magadról, mi lenne az?
Sokszor tudok sok mindenen rágódni magamban, olyan dolgokon is, amelyeken nem kellene, amik felett mások elsiklanak. Ilyen típus vagyok. És gyakran harapófogóval kell kihúzni belőlem dolgokat. De ez gyermekkoromból ered.

Volt példaképed a vízilabdázók között?
Amikor gyerekként néztem a szöuli olimpiát, ahol a jugoszlávok nyertek, akkor volt ott náluk Dubravko Simenc, aki ellen még játszottam is Olaszországban, amikor ő Savonában pólózott, én meg Nápolyban. Nagyon szimpatikus volt a játéka, példakép volt bekk poszton.

KSI-FTC meccsen, majd a Posillipo-Fradi KEK-döntőn, aztán Vasas-Honvéd mérkőzéseken is játszottál Ádám öcséd ellen bekk-center párharcokban. Te híresen inkább mentél labdára, mint emberre, és bár ha kellett, nálad is lecsapott a bárd, kívülről nézve úgy tűnik, a légynek sem tudnál ártani. Ezeket a találkozásokat hogy éltétek meg a vízben?
Sokszor kellett fognom, de amikor csak lehetett, kerültük ezeket a helyzeteket. Amikor két különböző csapatban játszottunk egymás ellen, próbáltam inkább a másik centert fogni, nálunk pedig a többi bekk vigyázott inkább Ádámra. De aztán mindig alakult úgy a helyzet, hogy nekem is kellett. Nem volt jó érzés. Nem mintha egy brutális mészáros lettem volna, soha nem püföltem a centereket, de ellene nem tudtam igazán reálisan játszani.

Még mindig szoktad „Picimnek” hívni szintén olimpiai bajnok öcsédet?
Soha nem hívtam így, ez valami hírlapi kacsa lehet. Nem emlékszem ilyenre, lehet, hogy a korral jár és kéne szednem valami elmeerősítőt.

Cavintont?
Ne menjünk bele konkrét gyógyszernevekbe.

Amikor 2003-ban hazajöttél a Posillipóból a Vasashoz, azért is választottad a piros-kékeket, hogy ne kelljen egymás ellen szerepelnetek?
Azért jöttem haza, mert Ádám kifejezetten hívott, felvázolta, hogy egy nagyon jó csapatot szeretnének építeni a Vasasban, és az ő felvetése volt a dolog. Engem marasztaltak kint, de az ütőképes Vasasban is láttam a lehetőséget, hogy sikeres lehet. Oda igazolt Kásás Tamás, ott játszottak a Varga testvérek, Tamás és Zsolt, Madaras Norbi, Vindisch Feri, Mátyás Zoli, Kósz Zoli. Hazai porondon aztán a Honvéddal szemben mindig alulmaradtunk.

Ha már a Kőér utcai uszodában ülünk, itt veszítettétek el a lehetőséget arra 2004-ben, hogy az Euroliga négyes döntőjében szerepeljetek, egy szinte már megnyert párharcot bukott el a Vasas a Honvéd ellen.
Kézben volt az a meccs itt teljesen. Abszolút nyugodt mederben folyt, aztán volt egy-két olyan egyéni megmozdulás, ami korábban nem volt benne a pakliban. Addig fegyelmezetten vittük a mérkőzést, de az az egy-két kilengés azonnal felborította a játék képét. A Honvéd pedig elég jó csapat volt ahhoz, hogy ezeket kegyetlenül kihasználja.

Barna

Mindössze négy szezont töltöttél külföldön, a Posillipo Napoli csapatában. Miért nem alakult úgy a pályafutásod, mint Kásás Tamásé, Benedek Tiboré, Madaras Norberté vagy Märcz Tamásé, akik évtizednyi időt töltöttek Olaszországban. Mi tartott itthon?
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy végig jó csapatokban játszottam itthon. Amikor a KSI-vel felkerültünk az OB I-be, azt 15-16 évesen nagyon élveztem. Ezután az első felnőtt együttesem, a Fradi bajnokesélyes csapat volt. Egy évet töltöttem Szegeden az egyetem miatt, LEN-kupa-döntőt játszottunk, ott is szuper társaság jött össze. Utána megint három év Fradi következett, ahol az volt a cél, hogy bajnokok legyünk. Az nem sikerült, de nyertünk Magyar Kupát és KEK-et, tehát ott is voltak sikerek. Abban, hogy kimentem, nagy szerepe volt Kásának, mert mondta, hogy nekem nagyon tetszene a Posillipo, nagyon profi klub, hosszú idő után szeretnének újra bajnokságot nyerni, a játékostársakat pedig mint ellenfél, ismertem az olasz válogatottból. Az első két évben elhódítottuk a bajnoki címet és KEK-et is nyertünk.

Amikor bajnokok lettetek a Posillipóval, tiszteletkört mentetek a Napoli futballstadionjában, ott, ahol korábban Diego Maradona kápráztatta el a szurkolókat. Itthon a közelében nem lehettetek ilyen gesztusoknak, miközben a válogatottal mindent megnyertetek. Mi a különbség a két ország sportkultúrája között?
A Napoli egyik meccse előtt került erre sor, három-négy perc erejéig, telt ház volt a San Paolóban. Óriási érzés és szép gesztus volt, a közönség is lelkesen megtapsolt minket. De volt erre itthon is példa. Amikor a Vasassal talán az első bajnokságot nyertük meg 2007-ben, akkor az Illovszky Stadionban kimentünk a gyepre és bemutattak minket. Olaszországban a vízilabda viszont sokadrangú. Aki itthonról ment ki, annak profi bajnokság, nagyon jó csapatokkal, de Olaszországban a futball, a röplabda, a kosárlabda, és még az is nagyobb prioritást élvez, amikor a Luna Rossa versenyzik, mint a vízilabda-bajnokság. A tévéközvetítések is sokkal ritkábbak.

Ha már olasz foci, a visszavonulásodról írt cikkemben Franco Baresihez hasonlítottalak, remélem, nem vetted zokon. A labdarúgók között volt kedvenced?
Egy-egy jó meccset megnéztem, de soha nem követtem különösebb figyelemmel. A Formula-1-et inkább, anno Nigel Mansell volt a kedvencem, de azóta már olyan generációs váltások voltak, hogy csak egy-két embert ismerek. Anno az egész mezőnyt ismertem. A focisták közül Romário tetszett a legjobban, elképesztően fűzte át a labdát a védőkön.

Ősrégi cimborád, Kásás Tamás minden címet megnyert, amit meglehet klub- és válogatott szinten egyaránt. Egyvalamiben biztosan felülmúltad, vele ellentétben te voltál magyar bajnok. Szoktad ezzel zrikálni?
Nem, mert ő BL-t nyert, amit meg én nem, azzal még könnyebb lett volna zrikálni. Szóba sem került. Az jobban fáj, hogy LEN-kupát úgy nem nyertem, hogy ő belőtte félpályáról. Az sokkal inkább zavar.

A világ összes valamirevaló centerét fogtad már a vízben. Őket volt nehezebb őrizni, vagy Kásás Tamás szobatársaként Kását, amikor ő épp alvajárt?
A centerek őrzése nem volt olyan mókás, mint Kása őrzése. Utóbbi kifejezetten vicces volt, a centerekkel viszont nagyon keményen meg kellett szenvedni. Sok olyan egyéniség volt, akiket elismertem, mert nagyon jó kvalitású centerek voltak és nagy harc volt velük. Az olasz Calcaterra, a spanyol Pérez, az orosz Csomakidze, hosszan lehetne sorolni. Ritka az ilyen sok centeregyéniség.

Kétszer nyertél olimpiát és Európa-bajnokságot, világbajnok is voltál. Nekem mégsem ezekről a tornákról vannak a legemlékezetesebb meccseim veled kapcsolatban. Négyet említenék, vegyük sorba ezeket! Az első az 1998-as FTC-Olympiakosz KEK-döntő hazai visszavágója, ahol a full teltházas Komjádiban nyertétek meg egy szenzációs partin a kupát, mindketten remekeltetek Ádámmal, te gólt és egy pazar gólpasszt is jegyeztél ott. Hogy emlékszel vissza a közel 20 éves sikerre?
Úgy éreztem, hogy a Jug elleni elődöntő nehezebb volt. Ott azért volt mázlink, mert itthon nyertünk ellenük, de tudtuk, hogy Dubrovnikban félelmetes aréna vár minket. Sátras uszoda, csordultig tele szurkolókkal, de megjött a Bóra (az Adriai-tengert északkelet, a hegyek felől elérő hideg szél – a szerk.), elvitte a sátrat, nem lehetett meccset rendezni. Leutaztunk Dubrovnikba, másnap visszabuszoztunk Splitbe, és végül ott tartották meg a meccset, ahol tíz méterre a medencétől volt a lelátó, és így kevésbé érezhettük fenyegetettnek magunkat, sikerült is kivívnunk a továbbjutást. Ha viszont Dubrovnikban kellett volna játszanunk, az nagyon meleg lett volna.

Aztán ott van 2007 tavaszáról a Vasas-Jug BL-negyeddöntő, amelyet édesapátok halálának estéjén vívtatok. Ádámmal vállaltátok a játékot a címvédő ellen, három-három gólt (!) szereztetek mindketten a 11-10-es Vasas-sikerrel záruló csatában, amelynek végén egymás vállán sírtatok. Abban az évben lettél először magyar bajnok is. Természetes volt nektek, hogy játékkal gyászoltok a medencében, amely édesapátok közege is volt?
Úgy érzem, hogy igen, nem is lehetett volna máshogy. A mérkőzés közben a mérkőzéssel foglalkoztunk. Azt megelőzően és azután viszont nem is lehetett mással. Egy olyan meccsre készültünk, amire amúgy is fölspannoltuk volna magunkat annyira, hogy az adrenalin az egekben legyen, sajnos más volt az a hatás, ami elérte azt, hogy a csapattal együtt mindketten briliánsan játsszunk. A csapattársaink nagyon segítettek minket abban, hogy jól teljesítsünk. 11-6-ra is vezettünk, aztán a török és a román kolléga elintézte – miután szóltak nekik az utolsó negyed előtt, hogy a Jug szeretne Final Fourt rendezni -, hogy megmaradjanak az esélyeik.

Felejthetetlen a 2012-es, szintén a Jug elleni BL-negyeddöntő visszavágója a Komjádiban, ahol négygólos hátrányt dolgoztatok le a Vasassal, végül csodaszámba menő győzelmet arattatok, 16-9-re ütöttétek ki a horvátokat és jutottatok be a Final Fourba. Volt szerencsém ott lenni a Komiban, amíg élek, nem felejtem azt a szenzációs meccset. Olyan csoda évtizedenként csak egy van?
Az teljes eufória volt, el se hittem. Úgy hajigáltuk a gólokat, mintha edzésen lettünk volna. A Jugnak meg egyszerűen semmi nem működött, olyan szinten rájuk tudtuk kényszeríteni az akaratunkat, annyira lebénítottuk őket, hogy félelmetes. Nagyon magabiztosak voltak a négygólos előnyük birtokában, úgy jöttek el, hogy majd csak lecsorog az a meccs is. Már az elején lehetett érezni, ahogy dolgoztuk le a hátrányunkat, hogy itt nem lesz megállás. Csodálatos volt.

Végül ott van a 2012-es Vasas-Eger bajnoki döntő első meccse, amelyen 5-5-nél ejtetted át Szécsi Zoltánt, ez lett a finálé első felvonásának győztes gólja. Mennyire szerettél kockáztatni?
Pocsék egy ejtés volt… (nevet) Ott az volt az egyetlen megoldás, mert tudtam, Szecska lábtempója már nem olyan fényes, mint volt. Próbálok szalonképesen fogalmazni, már a fenekemen vettem a levegőt, olyan fáradt voltam. Igazán célszerűnek az tűnt, hogy ha már egy tisztességes, erős lövésbe nem tudok beleállni, akkor megpróbálok ejteni, és bejött. Nem volt jó ejtés, épphogy a gólvonal mögé esett a labda, csak szerencsére Szecska egy kicsit kiugrott.

Neked melyik a kedvenc meccsed a saját pályafutásodból?
Volt egy kedvencem, még KSI-sként, amikor felkerültünk az OB I-be. A Spartacus ellen játszottunk, az volt a kiesési rangadó. Megvertük őket 9-8-ra a margitszigeti fedettben, sikerült három gólt lőni úgy, hogy a végén félpályáról is bement. Az egy nagyon emlékezetes meccs. Nagyon élveztem a sydneyi és az athéni döntőt is, bár azt leginkább kívülről szemléltem, a sydneyi elődöntőben a jugoszlávok ellen pedig nagyon nagy volt a küzdelem. Élveztem minden egyes meccset klub- és főleg válogatott szinten is, annyira jó volt az utóbbi csapat, hogy öröm volt benne játszani. Kiemelhetném a nyári masters vb-meccseket, az óriási volt, tényleg.

Felfoghatatlanul sok, 596 mérkőzést játszottál az OB I-ben, ezzel harmadik vagy a legtöbb élvonalbeli találkozón szereplők örökranglistáján, ahol az öcséd követ 538 meccsel. Te 41 évesen hagytad abba, Ádám pedig 37 évesen is az élvonalban szerepel, nem is akármilyen színvonalon. Otthonról hoztátok ezt a kitartást?
Alapvetően szerintem genetika, az sem volt mindegy, hogy kik voltak a nevelőedzőink, hogy milyen terhelést és nevelést kaptunk tőlük. És a szüleink, amellett, hogy mindketten sportolók voltak, megküzdöttek mindenért az életben. Igen, onnan is hoztuk.

Steinmetz János, Steinmetz Ádám és Steinmetz Barnabás - Fotó: SZTÁR Sport/Pálfai Károly

Steinmetz János, Steinmetz Ádám és Steinmetz Barnabás
– Fotó: SZTÁR Sport/Pálfai Károly

Itt ülünk két nappal a 42. születésnapod előtt.
Ne is emlékeztess rá!

Miért pont most vonultál vissza? A medencén kívül megnövekedett feladatok vagy az életkorod miatt döntöttél így? Esetleg mindkettő?
Már tavaly megtettem volna, csak nem hagyták. (nevet) Most mit csináljak? Egy-egy meccset még most is elbírnék. Bejött Bányai Bölő, aki még a papámmal játszott együtt, és jó, nem nagyon mocorgott már át a 12 méteres vonalon, de lejátszott OB I-es meccseket a Neptunban, anno. És akkor volt 56 éves talán. De a sorozatterhelést már nem lehetne bírni. Annyit kivesz az emberből, hogy képtelenség lenne már úgy, mint régen, egyik napról a másikra regenerálódni, mint egy fiatal szervezetnek. És tényleg annyi más elfoglaltságom van már az életemben, hogy inkább kívülről nézem. Így is szeretem az időm az uszodában tölteni, de már nem bent a vízben.

Másfél hete mindhárom Magyar Kupa-selejtezőn te meccseltél az eltiltott vezetőedző, Vad Lajos helyett a Honvédnál. Hogy készültetek fel erre a helyzetre?
Tavaly is volt már egy beugrásom a Tatabánya ellen, sikerült megnyernünk azt a meccset. Itt is továbbjutottunk, bár az OSC elleni mérkőzésünk nem sikerült jól. A BVSC ellen viszont nagyon jól játszott a társaság, az volt szerintem a legjobb meccsünk. A Debrecennel szemben meg nagyon nyögvenyelősen ment, a végén szívvel, akarattal sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Edzőként is élveztem ezeket a mérkőzéseket.

Szivós Mártonék meglepetést okoztak a Magyar Kupában | Hosszabbítás

A hétvégén rendezték a BENU Férfi vízilabda Magyar Kupa csoportküzdelmeit. Négy városban 17 csapat mérkőzött a továbbjutásért, a Szolnok, az Eger, az OSC, az FTC, a Miskolc, a Vasas, a Kaposvár és meglepetésre a Honvéd lesz ott a legjobb nyolc között. Összefoglaló a két napról és tudósítás a Kőér utca küzdelmeiről.

Az ilyen, magas szinten való edzősködés nem érdekelne?
Ausztriában már edzősködöm idestova két éve, de az más szint, amatőr kategória. Itthon meg egy profi csapatnál edzősködni főállásban lehet, én viszont nem szeretném az ügyvédi pályafutásomat edzői karrierért felcserélni.

Hogy lettél osztrák szövetségi kapitány?
A Honvédban voltunk az osztrák válogatott vendégeként Linzben, edzőtáborban. És ott az osztrák csapat mellett szakágvezetőként dolgozó Kárpáti Gábor keresett meg, hogy mi lenne, ha elvállalnám. És elvállaltam. Más szint, ezt tudomásul kell venni. Profi szemlélettel indultam neki, és el is mondtam az elején nekik, hogy bár nem profik, egy kis profizmust próbáljunk belevinni. Hellyel-közzel sikerül.

Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

Emellett a Honvéd vízilabda-szakosztályának igazgatója vagy. Mindenképpen a sportágon belül képzeled el a jövődet?
Abban a formában, mint most, hogy lejárok a csapathoz, kiscsoportos foglalkozásokat vagy egyéni képzést is csinálunk, ilyenkor én is beszállok a vízbe. A szakosztály-igazgatói poszt tavasszal adódott, mivel Gergely Pistit megválasztották az egyesület elnökévé, de a két posztot nem tudta egyszerre betölteni, és akkor házon belülről próbáltuk megoldani a dolgot. Rengeteg feladattal jár. Szerencsére van segítségem, Novák Feri bácsinak a kisujjában van minden, ő nagyon nagy segítség. Neki megvannak a bejáratott munkamenetei, amiket idővel nekem is ki kell tanulnom, de most működik. Inkább stratégiai kérdésekben vagyok érintett.

Örömmel láttam, hogy a neved és az arcod adtad a Magyar Hospice Alapítvány kampányához. Neked miért volt fontos?
Az ilyen jellegű kezdeményezésekkel mindig is egyetértettem, de a rengeteg elfoglaltság miatt kevés mellé tudtam odaállni. Itt viszont van egy családi kapcsolat is, mert a keresztmamám – aki ugyan nem vérrokon, de világéletünkben így kezeltük egymást -, Dr. Muszbek Katalin az igazgatója az alapítványnak. Ő keresett meg azzal, hogy esetleg aktívabban is részt vennék-e a kampányban, de nem csak én, Ádám is. Ismertebb arcokkal is szerették volna felhívni a figyelmet a Hospice tevékenységére, és természetesen igent mondtam.

Ádám öcséd megkönnyebbült, hogy a visszavonulásod miatt már nem kell játszania ellened?
Szerintem ugyanazt érezte, amit én, mikor egymás ellen játszottunk, úgyhogy egy határozott igen a válaszom.

Related Posts