Varga Dániel: „Olyan ez a 12 válogatott év, mint az életem”

shadow

Varga Dániel márciusban egy közleményben jelentette be, hogy többé nem szerepel a magyar vízilabda-válogatottban. Az olimpiai és világbajnok pólós akkor azt írta, hogy a klubszezon végéig nem szeretne nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Mi is megvártuk ezt a határidőt, majd interjút kértünk a Ferencváros Európa-kupa-győztes klasszisától. Három hónappal ezelőtt egy hosszabb cikkben foglaltuk össze a 9-es nemzeti csapatban töltött időszakát, most pedig arra kértük Danit, hogy saját ecsetvonásaival színesítse ki a válogatott sapkában lejátszott 12 évének történetét, kedvenc meccseit és öccsével, Dénessel közös legkedvesebb góljait. 

Egy újabb zsenivel lett kevesebb a pólóválogatott | Hosszabbítás

Kegyetlen időszak ez. A riói olimpia csalódást keltő ötödik helye óta Szivós Márton és Kis Gábor is bejelentette visszavonulását a válogatottól, márciusban pedig egy hozzájuk hasonlóan világklasszis pólós csatlakozott a sorhoz. Március 10-ei nyilatkozata szerint Varga Dánielt sem láthatjuk többé a nemzeti együttesben pólózni.

Márciusban jelentetted be, hogy véget ért a válogatott időszak az életedben. Csak a folyamatos sérülések miatt döntöttél így vagy más oka is volt ennek?
A sérülés tette fel a pontot az i-re, ez megkönnyítette a döntésemet. Többször is beszéltem már arról, hogy Rióban úgy játszottam le a görögök elleni utolsó meccsünket, hogy jó eséllyel az lesz válogatott karrierem utolsó mérkőzése.

Ezt akkor még csak te tudtad?
Igen, illetve Plézer Jani barátomtól kaptam egy nagyon szép sms-t, miszerint ha ez az utolsó, akkor éljem meg és élvezzem. Volt más is az üzenetben, ami nagyon megható volt. Nyilván a feleségem is tudott róla, ezek a mondatok és beszélgetések azért nagyon elérzékenyítettek azokban a pillanatokban, amikor ott voltam és kezdődött a meccs. Az utolsó bemutatásnál, az utolsó magyar himnusznál, az utolsó „hajrá, magyarok!” csatakiáltásnál és még a labdára úszást követő első magyar támadásnál is könnyeztem, küszködtem az érzéseimmel, csak akkor Fountoulis lefordult és muszáj volt komolyra venni és visszaereszkedni az itt és mostba. A meccs végéig úgy játszottam, ahogy máskor is, de a lefújást követően megint eltört a mécses és úgy éltem meg azokat a pillanatokat, hogy azok tényleg az utolsók. Így ért véget nekem a riói olimpia és az azt követő időszakban is úgy gondoltam, hogy így volt szép, elbúcsúztattam saját magamat. Vagy legalábbis magamban lezártam ezt a történetet. Teltek a hónapok, jöttek az események, sok minden történt a magyar vízilabdában. Volt közgyűlés, elnökválasztás, ami még fontosabb, hogy szövetségi kapitányt is választottak. A közbeszédben ilyenkor nagyon felerősödik a vízilabda, nyilván házon belül is, ami nekem nyilván a Fradi volt. De többen is kérdeztek, hogy lesz, mint lesz, és ezek az érdeklődések elgondolkoztattak, hogy milyen lenne ha, mivel most már tudtam, ki a szövetségi kapitány. Ott volt egy másik tényező is, hogy milyen játékosokból áll majd az új válogatott. Van egy öt-hatfős mag, amely érzelmileg nekem többet jelent a többieknél is, velük felvettem a kapcsolatot.

Akik még játszanak, vagy még nem tudják, hogy szerepelnek-e majd a válogatottban?
Akik még játszanak és akik még határeset voltak, Szivós Marci, Kis Gabi és Madaras Norbi is például. Sokat beszéltünk arról, ki hogyan képzeli el a jövőjét, mondhatom, csapongtunk. Valamikor az érzelmeink vezéreltek, valamikor a ráció. December végére az érzelmek erősödtek fel bennünk annyira, hogy azt mondtuk, januárban vagy februárban üljünk le és tisztázzuk a szándékainkat. A korrektség is azt kívánta, hogy a szakmának és kifelé is tudjunk szándéknyilatkozatot tenni arról, hogy számíthat-e ránk a kapitány vagy nem.

Tulajdonképpen egymástól is függővé tettétek a folytatást?
Igen, nekem nagyon fontos szempont volt a kollektív élmény a budapesti világbajnoksággal kapcsolatban. Azokkal a társakkal, akikkel nagyon komoly élményeket éltünk meg együtt, sikereket és kudarcokat is. Kérdés volt, legyen-e egy jutalomjáték a nyáron. Amikor volt még esély arra, hogy ez összejön, arra gondoltam, hogy ez még a rióinál is erősebb csapat lehet, és ez pluszmotivációt adott, hogy jobb eredményt érjünk el, mint az előző két évben. Az a két esztendő eléggé el lett rontva. Szívesen bebizonyítottuk volna a budapesti vb-n, hogy bennünk több van.

Ha nincs ez a vállsérülésed, folytattad volna a nyári vb-ig?
Egyáltalán nem biztos. Abból a számomra nagyon fontos néhány játékosból legalább ketten nincsenek ott, mert ők tényleg abbahagyták, visszavonultak. Ezért azt valószínűsítem, hogy ha nincs ez a sérülés, akkor sem lettem volna válogatott.

Varga Dániel az  áprilisi Eger-FTC  elődöntőn - Fotó: Fehér Anna/waterpolo.hu

Varga Dániel az áprilisi Eger-FTC elődöntőn
– Fotó: Fehér Anna/waterpolo.hu

Úgy sem, hogy az öcséd, Dénes és Hárai Balázs vállalta a vb-t?
Szeretném elkerülni azt a látszatot, hogy ez nekem egy játék, vagy, hogy önmagában nekem nem lenne elég, hogy egy budapesti világbajnokság jön. Azzal, hogy Rióban játszottam az utolsó meccsemet, érzelmileg lezárult bennem egy szakasz. Ráadásul volt bennem egy olyan lelki törés, ami egy olyan hülye helyzetbe hozott, hogy nem tudtam, hol lenne a helyem ebben a nyári csapatban. A csapakapitány-leváltásra gondolok, amit nem tudtam akkor feldolgozni, nagyon kevés volt a rendelkezésre álló idő. A mai napig is inkább csak megpróbálom elengedni, nyilvánvaló, ha még játszanék idén a válogatottban, akkor ez egy újabb kérdés lenne. Ha nem lennék kapitány, az lenne nehéz, ha az lennék, akkor pedig az lenne nehéz. De ez is csak egy tényező, sok más van még. Azért fontos ezeket az okokat elmondani, mert még egyszer mondom, kerülném azt a látszatot, hogy ezzel a dologgal csak játszom, vagy hogy nekem ez csak egy-két dolgon múlik. Lezártam, és közben történt egy olyan varázslat, mikor elkezdtünk róla beszélni öten-hatan, hogy voltak fellángolásaim, de a realitás és a racionalitás, plusz végül a vállsérülés azt mondatta velem, hogy ezt már nem kell csinálni.

A barcelonai vb után azt mondtad a vlv nagyinterjújában, hogy „látom, hogy még három évig biztosan tudok válogatott szinten kimagaslót nyújtani.” Biztos, – látva a klubszezonban nyújtott formádat – , hogy nem lennél rá képes még tovább?
A Fradi pont egy szinttel lejjebb van, mint egy világversenyen válogatott teljesítményt nyújtani. Ennek ellenére, hogy ha rendesen meg tudnám csinálni a felkészülést a válogatottal, akkor nem lenne gondom a játékkal. De a vállam miatt nem tudom. Nekem most ez a nyáron rendelkezésre álló idő úgy a lehető leghasznosabb a pályafutásom hátralévő jó pár évére vonatkozóan, hogy ha felépítem magam újra. Ez egy hiánypótló dolog az életemben, ami az elmúlt 18 évben, vagy amióta magas szinte játszom, elmaradt. Arra gondolok, hogy a nem megfelelő edzésmódszertan miatt, azért, mert nem figyeltünk oda arra, hogy a mikrosérüléseket hogyan pihenjem, kúráljam ki, mindig mentem tovább. A világverseny után jött a klubszezon, a klubszezon után a világverseny, amikor pedig pihenőt kaptam, nem lehetett megfékezni, hogy lemenjek az uszodába. Vitt előre a szívem, a lelkem, mert nagyon szeretem ezt a sportágat. Idővel viszont a testem elkezdett jelezni, de nem tudtam szakmailag elég komolyan venni, mert nem realizálódott bennem, hogy mit is kéne tennem. A lényeg: az lett a vége, hogy nincs tovább. Amikor nem tudtam 30 foknál feljebb emelni a jobb vállamat, akkor meg kellett oldani egy ilyen kérdést.

A Ferencváros május végi sajtótájékoztatója után mesélted, hogy már edzel, igen hosszú nyarad lesz. Most hogy van a vállad?
Már sokkal jobban, de erre a 14 hétre szükség lesz, izmokat kell építeni. Arról van szó, hogy vannak izmok, amelyek alul működnek, ezáltal más izmok túlműködnek. Azok az izmok, amelyeknek nem az a rendeltetésük, hogy egy egész mozdulatot, terhelést elbírjanak, működtessenek, azok elfáradnak és sérülésbe hozzák a szervezetet. Mondhatom azt, hogy nem optimális a működésük. Nem tudom, hogy hetente, havonta hány száz, ezer lövő mozdulatot csinálok, és évről évre, a végén pedig már hónapról hónapra egyre rosszabb lett, mert a test folyamatosan próbálja elkerülni a fájdalmat. Úgy próbálja elkerülni, hogy ami fáj, azt nem csinálja, hanem helyette mást csinál. Viszont azokra a más mozdulatokra azok az izmok nem alkalmasak, mert nem az a rendeltetésük. Egyrészt. Másrészt, biomechanikailag sem az a leghatékonyabb, ha változtatok a lövésemen, mert nem azért változtatok, mert az jobb, hanem, mert az nem fáj. És ezeket a dolgokat kell rendbe tenni. Arra számítok nyár végén, vagy ősszel, hogy változni fog a kivitelezés, a lövő stílus, az úszás, a lábtempós mozgás. És arra is számítok, hogy erősebben és hatékonyabban fogok lőni, jobban fogok úszni, mert helyre lesznek téve azok az izmok és funkciók, amelyeket a vízben használok.

2000-ben, 17 évesen vettél részt először a nemzeti csapat edzésén. Emlékszel, milyen volt az első alkalom?
Az elsőt nem felejti el senki, bármiről is legyen szó. Az hiszem, Godova Gábor, az Újpest edzője szólt nekem, hogy délelőtt menjek a válogatott edzésére. Két edzésen vettem részt, kétkapuztunk Kubával. Minden élmény volt. Az, hogy már három órával az edzés előtt ott voltam, szinte a kabinossal együtt érkeztem meg a Szigetre. Az, hogy először volt egy tornatermi edzés, ott láttam azokat a sztárokat, azokat a játékosokat, akik ellen még nem is játszottam, hiszen az Újpestben is talán még csak a második szezonomat töltöttem. Utána jött a bemelegítés, passzolás, Kósz Zolival passzolgattam, emlékszem, majd jött a Kuba elleni kétkapu. Óriási élmény volt. Arra is emlékszem – később valószínűleg nem így volt -, hogy Kiss Gergő a Klauzál téri lakásába villamossal ment haza, és már nem tudom, melyik megállóig kísértem, de ő szállt le előbb, és úgy búcsúztam el, hogy „na, sok sikert, nyerjétek meg az olimpiát!”. Aztán megnyerték az olimpiát, és Gergő már nem villamosozott, és nem a Klauzál térre, hanem Szadára járt haza.

Varga Dániel élete első felnőtt világversenyén, a 2005-ös, montreali világbajnokságon - Fotó: Europress/AFP

Varga Dániel élete első felnőtt világversenyén, a 2005-ös, montreali világbajnokságon
– Fotó: Europress/AFP

A 2005-ös montreali világbajnokság volt az első felnőtt világversenyed, akkor még 2-es sapkában játszottál és hosszú hajad volt, olyan Faragó Tonós. Azt a tornát hogy élted meg?
Félig outsiderként, félig bennfentesként éltem meg, bármilyen furcsán hangzik. Sydneytől Athénig eltelt az a négy év, amikor a magyar vízilabda az lett, ami, a modern póló. Kinőtték magukat a srácok, sztárok, a világ legjobbjai és sztorik lettek. Engem 17-18 éves koromban kezdett el olyan szinte érdekelni a vízilabda, hogy nagyon sok meccset néztem tévében és élőben is. Ezeknek a srácoknak a mérkőzéseit nagyon sokszor visszanéztem Dumival együtt. A sydney-i forgatókönyvet kívülről tudjuk. Ezt azért fontos elmondanom, mert Montrealból az a fontos emlékem van, hogy akkor éppen olyan rendszer volt a bemutatásnál, hogy a dobogó előtt kellett állniuk a játékosoknak, és egyesével szólították a játékosokat. Felálltam a dobogóra és aztán jöttek a nevek, Kásás Tamásé, Biros Péteré, Kiss Gergőé, hihetetlen volt, hogy ezt most csak nézem, vagy benne vagyok. Annyira tiszteltem őket, hogy ez a teljesítményemből el is vett, mert elvitte a fókuszt az itt és mostból egy álomvilágba. Nem azt mondom, hogy rosszul játszottam, mondjuk túl eredményes nem voltam, ugyanannyi gólt lőttem, mint Vári Attila.

Vagy Szivós Marci.
Igen, meg Szecska. De a védekezéssel nem volt gond. Legkevésbé a szakmai rész van meg bennem, inkább azt emelném ki Montrealból, hogy azt még félig gyerekként, félig felnőttként egy álomvilágként éltem meg. Későn érő típus vagyok érzelmileg, bár azért 22 évesen Dusan Mandic olimpiai bajnok lett és gólt csavart a döntőben. Akkor így, sikerként éltem meg az ezüstöt, semmi bajom nem volt vele. Aztán 2011-ben, Shanghai-ban, amikor a római ötödik hely után negyedikek lettünk, akkor elkezdett formálódni bennem az, hogy az ezüst inkább egy nagy, elvesztett lehetőség, mert azért döntőt nem minden nap játszik az ember. Úgy kerültem be a válogatottba, hogy hopp, itt egy vb-döntőt, ott egy Eb-finálét játszunk Belgrádban, majd egy újabb döntő Melbourne-ben, és ez így megy. Annyi lenne, hogy meg kéne nyerni azt a finálét, ahová úgyis bejutunk.

2007-ig a Vasassal is ezüstkorszakot éltetek.
Ezüstből nagyon sok volt nekem: junior Eb-n, junior vb-n is. Ez később átértékelődött, amikor Pekingtől Londonig négy gyenge évet éltünk át.

Azóta a magyar válogatott összes világversenyén ott voltál 11 éven át. Három olimpián, hat világbajnokságon, hat Eb-n, Világligákon, Világkupákon. Belegondoltál már ebbe a sorozatba?
Ahogy most kimondtad, átfutott rajtam valami, hogy ez sok, de elsősorban a büszkeség érzése jelenik meg bennem. A hat vb felén a döntőbe jutottunk, annak egyharmadát megnyertük, ez azért nem semmi. Soha nem fogok tudni panaszkodni a válogatott időszakra, bármiről is beszélünk. Ha éppen a csapatkapitány-váltásról vagy sérülésekről van szó, a hatodik helyekről, összességében ez egy csodálatos válogatott karrier.

Varga Dániel a pekingi olimpián - Fotó: Europress/AFP

Varga Dániel a pekingi olimpián – Fotó: Europress/AFP

A 2007-es melbourne-i vb-n és a 2008-as pekingi olimpián is bekerültél az All Star-csapatba, a 2013-as barcelonai vb-n is pazarul játszottál ujjsérülésed után. Szerinted melyik tornád volt a legjobb?
A topban a budapesti Eb, Barcelona és Peking van.

278 alkalommal volt rajtad válogatott sapka. Melyik a kedvenc meccsed?
Nem egész meccsek, hanem részletek, vagy akár negyedek jutnak eszembe. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a pekingi döntő utolsó negyedét végigbekkeltem hiba, kiállítás nélkül. Megtaláltam magamban a sikerélményt, amiért Dénes kitalálta a bekkelést velem kapcsolatban, annak jobban éreztem az előnyét, mint a hátrányát. Úgy értem, hogy a csapat többet profitált belőle, mint amennyit veszített azáltal, hogy mondjuk nem feltétlenül egy öt méterre kitolt Igor Hinicet látott Montrealban. A lefordulások, az átlövések, a gyorsaság, a passzok többet hoztak a konyhára, mint amennyit elvettek esetleg hátul. Viszont Pekingben pont emiatt nagyon szerettem azt, hogy jól ment a bekkelés. Azért is volt nagy élmény, mert nagyon összeállt ott a védekezés, Kásával zónázni… Ha Kása van előtted, egyszemélyes zónát is lehet csinálni, mert ellőni a rövidbe nem tudják, átívelni fölötte nem lehet, így magabiztosan lehet bekkelni. De ez még csak egy dolog. A másik megint Kása és megint döntő, Pekingben. Amikor pár perccel a meccs vége előtt, egy kihagyott támadás után, visszaúszás közben, háton, odanézett rám és azt mondta, „Dani, gratulálok, olimpiai bajnok lettél!”. Volt még talán három perc a meccsből. A legnagyobb élmények ezek a gesztusok, az összenézések, a tekintetek, ahogy Nagy Viktor elsírta magát, amikor lefújták a vb-döntőt. A büszkeség és a szeretet az, ami mélyebbre szánt. És mindig a hit volt a legfontosabb. Amikor nyertünk, akkor a hit miatt nyertünk és nem feltétlen a taktika miatt.

Miért pont a 9-es sapkában játszottál a legtöbbször? Te választottad?
Gyerekkoromban 4-es voltam, meg az utánpótlás-válogatottban. Amikor 2001-ben a Vasasba kerültem, Mátyás Zolival egy időben érkeztem, korábban ő is 4-es volt, és volt olyan rendes idősebb kora ellenére, hogy valamilyen módon sorsoltunk és neki volt szerencséje. Ő lett a 4-es, én pedig a 9-es. Nekem pedig meg kellett várni, amíg Fodor Rajmi már nem volt a csapatban, ahhoz, hogy a válogatottban is 9-es legyek. Nagyon szerettem és már nem is leszek más.

Nagyon sok sérülés nehezítette a dolgod, lábközépcsont-törés, több ujjtörés, kézközépcsont-törés, vállsérülések keresztezték a pályádat. Azon gondolkodtál már, hogy mennyivel könnyebb lett volna ezek nélkül, vagy ez volt a te utad, amit be kellett járnod?
Remélem, nem tűnik nagyképűnek, meg egyébként is, ez csak az én véleményem, és nem lehet bizonyítani, de ha nem törik el az ujjam Barcelona előtt, lehet, hogy meg se nyerjük a világbajnokságot. Minden úgy történt, ahogy történt. Lehet, hogy amikor ezek megtörténtek, akkor elkeserítettek, de mondom, panaszkodni nem tudok.

Varga Dániel a londoni olimpián - Fotó: Europress/AFP

Varga Dániel a londoni olimpián
– Fotó: Europress/AFP

Szabó Zoltán azt mondta rólad 2011-ben, Ráúszás című sorozatunkban, hogy „a legfontosabb teremtő képzelettel játszani, ezt Varga Dani nagyon jól tudja, ez az egyik legnagyobb erőssége”. Te hogy jellemeznéd a játékodat?
Mondjuk, ha nem kérdeznéd, akkor is illene egyszer saját magammal leülni és tisztázni ezt, mert úgy könnyebb lezárni ezt az időszakot, ha tudjuk, mi az, amit lezárunk. Bár volt egy kis időm a Fradi szezonja után, de ezen nem gondolkodtam, és kikerülném ezt a választ, mert sokat nem szeretnék mondani, de keveset sem.

Az előbb rendkívül pozitívan értékelted a bekkeléses korszakodat. De azt hogy viselted, hogy bár benne voltál a csapatban, Kemény Dénes kapitánykodása alatt a túlkínálat miatt nem azon a poszton szerepeltél, ahol a legjobb vagy?
Ezt többféleképpen lehet nézni. Az egyik az, hogy így tudtam bekerülni a csapatba. Aránylag ügyes vagyok bal kézzel is egyébként, de Kiss Gergő és Madaras Norbi jobban lő. Nem beszélve arról, hogy ma is sok, több poszton bevethető játékos vagyok, az annak köszönhető, hogy Dénes elkezdett engem bekkeltetni. Baromira élvezem azt a forgatókönyvét egy meccsnek, hogy mezőnyben játszom, és ha elfáradt a center, vannak olyan pillanatok, amikor bekkelhetek. Azzal, hogy fittebb vagyok, vagy hogy le tudok fordulni, óriási előnyt tudok szerezni. Nagyon sokat nyertem azzal, hogy oda lettem „kárhoztatva”. Nem utolsósorban olimpiai bajnok lettem úgy, hogy 90%-ban bekkeltem.

Benedek Tibor szövetségi kapitányi korszakának kezdetén minden, például te vagy Szivós Marci is a helyére került. Mennyit jelentett neked, hogy három és fél éven át csapatkapitány is voltál?
Érzelmileg ez volt a legkiteljesedett időszakom, ez teljesen egyértelmű. Még akkor is, ha 2+2 évről beszélhetünk, két sikeresről és két sikertelenről. Gyerekkorom óta volt egy elképzelésem arról, hogy miben vagyok jó, mi adja meg a flow-t a vízilabdában, miben tudok kiteljesedni, mivel tudok a legtöbbet segíteni a csapaton, és hogyan tudom kihozni magamból a legtöbbet. Ezeknek az egyik kritériuma, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő bizalommal játszhassak. És ez a 2-es, 3-as pozíció elsősorban. Ezt a pozíciót nem is Tibi, hanem Zoran Roje találta ki Rijekában. Úgy mentünk oda Dumival, mint két kapásoldali játékos. Roje mondta azt, hogy nekem irányítanom kell, ő látja, hogy passzolok és megvan a szemem és az eszem ahhoz a pozícióhoz. Ott kezdtem el 2-esben játszani, és nagyon élveztem kezdettől fogva, a Duminak adott gólpasszok száma is megsokszorozódott ezáltal. Ennek Tibi is teret engedett.

Varga Dániel a 2013-as, barcelonai világbajnokságon - Fotó: Europress/AFP

Varga Dániel a 2013-as, barcelonai világbajnokságon
– Fotó: Europress/AFP

Sajnos az interjúkon kívül nem hallhattuk, hogy ebben a szerepben hogyan fejezed ki magad. Benedek Tibiről legendák terjednek csapatkapitányi korából, a meccsek előtti csapatmegbeszéléseken önkívületi állapotban elmondott beszédeiről. Te hogy oldottad meg ezt a feladatot?
Azt, hogy jó csapatkapitány voltam-e, vagy nem, azt a többiek tudják megmondani. Illetve Tibi véleményét ismerem.

A csapatkapitány-cserére célzol?
Persze.

De addig három és fél éven át viselted ezt a tisztséget, és nem cserélt le Benedek Tibor.
Akkor ez minősítse azt a döntést vagy engem. Csapatkapitányként tudtam kiteljesedni, az volt az íve, a csúcsa a pályafutásomnak. Szakmailag, érzelmileg és szellemileg is. Tibi és Steinmetz Barna személyében voltak fantasztikus csapatkapitányaim. Egy évet voltam a Vasasban cséká, 2010-ben és akkor sok mindent megtanultam. Rijekában Samir Barac volt a csapatkapitány. A 2010-es tapasztalat alapján elmondhatom, azt tanultam meg, hogy az önazonosság nagyon fontos. Annyira jó példákat láttam előtte Barnától, meg Tibitől is, próbáltam őket utánozni jó néhány dologban. De habitusomból, lelki alkatomból adódóan nem olyan vagyok, mint ők, ezért valószínűleg néhány dologban nem voltam elég hiteles, vagy átütő.

“Ó kapitány! Kapitányom!’ | Hosszabbítás

Összegyűjtöttünk néhány történetet a válogatott elmúlt közel 20 évéből a csapatkapitányokkal kapcsolatban. Milyen kapitány volt Kósz Zoltán, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Biros Péter és Varga Dániel?

Tavaly nyáron egy elég merészet húzott Benedek Tibor, amikor a riói olimpia kezdete előtt pár héttel öcsédet, Dénest nevezte ki helyetted csapatkapitánynak. Tibor akkor így indokolta döntését: „Ennek kizárólag szakmai okai vannak, az én döntésem. Ezzel Varga Dániel játéka jelentősen javulni fog. Varga Dénes pedig, bár több feladatot kap, úgy gondolom, hogy így is képes a jó játékra, de ezen kívül kap egy plusz vezető szerepet is.” Ez hogyan érintett?
Nem éltem meg túl jól.

Dumival nem volt gond köztetek emiatt?
Nem tett feltétlenül jót, mert mindkettőnknek nehéz volt, maradjunk ennyiben.

Maradjunk Duminál és nálad, de sokkal kellemesebb témában. A válogatottban 2006. június 1-jén szálltatok vízbe együtt először, Egerben, a szlovákok ellen. Tíz éven át toltátok közösen a bringát a nemzeti együttesben. Nehéz elképzelni a válogatottat nélküled, pláne annak a játékkapcsolatnak a hiánya lesz feltűnő, ami közted és Dumi között működött egészen rendkívüli módon. Legalább a Fradiban kárpótolhattok minket, ősztől, ahol egy év pauza, a Vasas, a Rijeka és Szolnok után újra együtt játszotok majd. Mi a titkotok?
Nagyon sokat játszottunk gyerekkorunkban is együtt. Aztán tinédzserkorunkban volt egy külön szoba, anyukám tárolt ott holmikat, de mi kisajátítottuk. Nagyjából egymástól három-négy méterre volt két kapu, az egyik az egy székely tárolóláda, ez volt az enyém, a másik meg egy farostlemez, az Dumié volt. Egy szivacslabdával játszottunk végtelen órákat. Az érdekesség, hogy ellenfelei voltunk egymásnak. Az biztos, hogy pluszfigyelem alakult ki a testvéri figyelmen túl is. Röviden azt mondanám, hogy azért működik, mert extra figyelem van közöttünk oda-vissza. Én jobban figyelek rá, ő tudja, hogy ha nálam van a labda, akkor előbb beindul, mintha bárki másnál lenne a labda, és jobban figyel rám és némi ügyesség is szorult belénk.

Varga Dániel a barcelonai vb horvátok elleni elődöntőjén - Fotó: Europress/AFP

Varga Dániel a barcelonai vb horvátok elleni elődöntőjén – Fotó: Europress/AFP

Látványos együttműködéseteknek számos példája van, nálam a 2013-as vb magyar-horvát elődöntője ágyazódott be a legmélyebben, amikor a mindent eldöntő gólt a te álompasszodból szerezte Dumi. Van kedvenc assziszt-gól jeleneted a Varga Bros koprodukciójából?
Ebből sok van. Az általad említett, horvátoknak lőtt gól is ilyen. Annyira vicces az egész, rá öt hónapra Világliga-meccset játszottunk Sibenikben velük. 6-5-re vezettek a horvátok, időt kértünk, volt még 20 másodperc, és ugyanazt a gólt megcsináltuk, ugyanannak a csapatnak dobtuk. Elkezdtem hangosan röhögni a vízben, hogy ezek hogy lehetnek ennyire hülyék. Megint meg tudtuk csinálni, miközben nekik a vb-elődöntőjük ment el korábban egy ilyen találattal. 

(Forrás: vlv.hu)

Sok ilyen emlékem van a vasasos és a rijekai időkből is. 2014-ben Szolnokon játszottunk Volvo-kupát, az amerikaiak ellen egy fordított helyzetben kapásról betörtem, átmentem a rövid fához, Duminál volt középen a labda, dopplerre adta nekem és beütöttem a kapusnak. Ez is nagyon jóleső dolog volt. Összemosolyogtunk, hogy akkor elég markánsan és szép kivitelezésben sikerült megcsinálnunk.

(Forrás: vlv.hu)

Úgy ülünk itt, hogy közben Somorján megkezdte a vb-felkészülést a válogatott. Eszedbe jut, benned van? A hírek miatt jut eszembe elsősorban. Annyira magammal vagyok elfoglalva, ezzel a hosszú felkészüléssel, annyira örülök ennek a lehetőségnek, ami sok energiát és koncentrációt igényel, hogy inkább a hírek miatt jutnak eszembe a srácok. Somorján a válogatott is csinálja a dolgát, ahogy én is csinálom a sajátomat. Nyilván a vb más lesz. Nem csak a srácok fognak sok mindenre emlékeztetni, hanem maga a helyszín is. A Margitsziget a bölcsőm. Soha életemben nem voltam az 50-esben, szárazon, most nemrég megadatott és csináltam pár fotót róla, jó érzés volt. Beugrott néhány tinédzserkori alapozás, meg a budapesti Eb-meccsek, sok minden. A legjobban a társaság hiányzik.

Említetted korábban, hogy nem tudnál panaszkodni a válogatott korszakodra. Közel egy éve játszottad az utolsó meccsed nemzeti sapkában, eltelt már egy kis idő azóta. Hogyan összegeznéd a válogatottban töltött 12 éved?
Olyan ez a 12, válogatottként töltött év, mint az életem. Itt beszélgetek veled, és ha belegondolok, hogy mi mindenem van, akkor azt mondom, hogy a népesség legboldogabb 1%-nak vagyok a része. Úgyis, hogy a feleségemre és a kisfiamra, az otthonunkra gondolok, úgy is, hogy azt csinálom, amit szeretek és baromi jó vagyok benne, hogy mennyi ember vesz körül, aki szeret és hány embert tudok szeretni. Ilyen volt a vízilabda is – kiegészítve az előző példát azzal -, persze, történtek rossz dolgok, akár családi, akár sikertelenség vagy rosszabb napok, akármi, ami nem sikerült. De összességében ez egy fantasztikusan pozitív történet. Olyan sorsszerűségekbe gondolok bele néha, hogy nekem ez miért adatott meg, akkor nem is tudom rá a választ. Valaki azt mondja azért, mert sokat dolgoztam érte. Nagyon sokan sokat dolgoznak, de nem jön így össze. Szóval, boldog vagyok, mint vízilabdás is. A csalódások ellenére is, mert persze azok is voltak. Nem csak olimpiai bajnok vagyok, hanem úgy lettem világbajnok, hogy felemelhettem azt a trófeát. Nekem sokat jelent a vízilabda-történelem, a sportág legendái. Tanulmányozom és szeretem olvasni őket, ami könyvet lehetett, elolvastam. Amikor csapatkapitány voltam, akkor nekem Németh Jamesz, Gyarmati Dezső, Molnár Endre jutottak eszembe és az ő örökségüket akartam továbbvinni. Remélem hozzá tudtam adni ehhez az örökséghez ebben a 12 évben. Büszke vagyok rá, hogy 12 éven át viseltem a válogatott sapkát. Nagyon elégedett vagyok a pályafutásommal.

Related Posts

  • popp

    Szép volt Dani, köszönjük! És a magam részéről nemcsak a játékodat, hanem azt az intellektuális nívót is, amit egyéb megnyilvánulásaidban képviseltél/képviselsz.