Van Niekerk: Rögbi-sérülés és féléves kihagyás

shadow

Wayde van Niekerk komoly, a karrierjét is veszélyeztető sérülést szenvedett egy ártatlannak tűnő érintős rögbi-meccsen. A 400 méter világ- és olimpiai bajnoka még október elején szakította el az elülső keresztszalagját és a meniszkuszát a jobb térdében.

“Ilyen a sport, és efféle dolgok sajnos előfordulnak” – nyilatkozta a dél-afrikai.

Kedden sikeres operációt hajtottak végre rajta, olyannyira, hogy már túl is van az első rehabilitációs kezelésen. Hosszú lesz az út a teljes gyógyulásig, de eddig szerencsére minden rendben.

“Nagyon örülünk, hogy jó híreket kaptunk az orvosoktól. Arról tájékoztattak minket, hogy a műtét remekül sikerült” – mondta Peet van Zyl, van Niekerk menedzsere. “Wayde-nek szerdán megvolt az első terápiás kezelése is, és ott is minden a tervek szerint ment.”

Az is kiderült, hogy a gyógykezelés minimum fél évet vesz majd igénybe, ami azt jelenti, hogy biztosan ki kell majd hagynia a Nemzetközösségi Játékokat, amit az ausztráliai Gold Coast-on rendeznek majd 2018 áprilisában.

“Alig vártam, hogy indulhassak ezen a versenyen, és előtte márciusban a nemzeti bajnokságon is. Úgyhogy elég szerencsétlen az időzítés” – mondta van Niekerk. “Nagyon keményen fogok dolgozni azért, hogy minél hamarabb visszatérjek. Bízom benne, hogy a szezon második felében már fogok tudni versenyezni. Fontos, hogy teljesen felépüljek, úgyhogy türelmes leszek.”

via és via

Related Posts