Bene Dorottya Eb-döntős Belgrádban

Szombaton is nagyüzem volt a Száva folyón (Fotó: FISA)
shadow

A belgrádi evezős Európa-bajnokság szombati középdöntőiből egyetlen magyar egység, a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Bene Dorottya jutott a vasárnapi “A”-döntőbe, azaz a legjobb hat közé a Belgrádban zajló evezős Európa-bajnokságon. A magyar versenyző harmadik lett futamában a görög Nikolaidou Aikaterini és a holland Marie-Anne Frenken mögött, ezzel kvalifikálta magát a vasárnapi éremcsatára. A többi piros-fehér-zöld hajó nem került az első három közé, így a folytatásban a “B”-fináléban, a 7-12. helyért szállhat majd vízre. A könnyűsúlyú egypárban versenyző Matyasovszki Dániel ötödikként, míg a szintén könnyűsúlyú Galambos Péter, Csepregi Gábor kétpárevezős duó és a Vermes Péter, Lőrinczy Péter könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes egyformán hatodikként zárt szombati középdöntőjében.

Az ötödik magyar egység, a Széll Domonkos, Tari János, Juhász Adrián, Simon Béla összetételű kormányos nélküli négyes – még pénteken – nem jutott a legjobb 12 közé, így a szombat délutáni C döntőben elért második (összesítésben ez 14. helyet jelent) helyével fejezte be Eb-szereplését . A “B” és “A” finálékat a vasárnapi zárónap délelőttjén rendezik az Eb-n, a versenyeken a nemzetközi szövetség honlapján élőben lehet követni. Szombaton is  erős tolószél volt a Száva folyón, így a pénteki naphoz hasonlóan most is sorra dőltek meg az Európa-rekordok.

Related Posts