Dombvári Bence: “Elkezdtem becsülni, hogy ki van nyalva a seggünk!”

shadow

Korosztálya legtehetségesebb kajakozójának tartották, a szarvasi évek alatt nem volt ellenfele juniorként. 16 évesen Pestre költözött, a Honvédban lett a közvélemény előtt is ismert kajakozó. Az eredmények nem maradtak el, ahogy a fővárosi élet adta örömök árnyoldalai sem. Apróbb kimaradozások, bulik itt, bulik ott, olyan stiklik, amelyek fölött szemet tud hunyni egy edző, egy vezető. Később azonban durvult a helyzet, kábítószer és doppingbotrány. Jött a bukás, majd a büntetés, most pedig eljött az utolsó esély a bizonyításra. Dombvári Bence áprilisban visszatérhet. Kemény időszak áll mögötte, amely sok dologra megtanította és rengeteg mindent átértékelt. Vannak dolgok, amelyeket maga mögött hagyott, van olyan is azonban, amelyet nem felejt el, többek között azt, hogy kinek köszönheti a doppingbüntetését.

Szarvason, ha valaki sportol, akkor két dolog közül választhat: vagy kajakozni kezd, vagy aerobikozni. Dombvári Bence előbbit választotta, ám utóbbival is megpróbálkozott, mert mint mondja, ott jók a csajok.

“Szarvason nőttem fel, 16 éves koromig ott is laktam. Egy idő után szerettem volna elköltözni és Pesten kajakozni. Ott kezdtem el, mármint Szarvason. Eleven gyerek voltam, egy tanárom mondta, hogy kezdjek el kajakozni, mert jobb, mintha állandóan verekednék. Azzal vezettük le a felesleges energiánkat. Hétévesen kezdtem el kajakozni, ez viszonylag korainak számít. Szarvason jellemzően két sportág emelkedik ki, az aerobik és a kajak. Túl sok lehetőségem nem volt, hogy mit választok. Amúgy edzői tanácsra az előbbit is kipróbáltam, a csajok tényleg jók voltak.”

A kajak nem tetszett neki annyira, mert sokat kellett dolgozni. Futni, úszni és tanmedencézni télen, ez nem egy olyan gyerek kedvenc tevékenysége, aki szeret a napfényben sütkérezni vagy ellógni a kemény meló elől. Viszont a társaság jó volt, főleg nyaranta.

“Én a kajak telepen éltem minden szabadidőmet. Rengeteget voltam ott, az összes edzésen részt vettem és ez nagy előny volt. Összeálltam egy másik gyerekkel, párosban mindent megnyertünk évekig. Ő amúgy sportági szakemberré vált. Vele tanultam meg a csapathajózást. Ez fontos volt, mert ha valaki nem tanul meg csapathajózni, az visszaüthet később. Az egy külön műfaj.”

Fotó: MTI

A második helyen végzett Dombvári Bence a férfi K1 1000 méteres versenyének döntője után Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-versenyen 2013. május 12-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A kemény munka mellett volt még egy valami, amely elől előszeretettel bújt el, ez pedig a tanulás volt. A legjobb búvóhely a telep volt. Miután sok időt töltött a telepen és sok edzésen vett részt, egyre jobb lett. Az eredmények kézzelfogható jutalommal jártak, jött az ösztöndíj, az első pénzkeresési lehetőség.

“Ha ennyi idősen is tudok pénzt keresni már ilyen fiatalon, akkor inkább ezt szeretném csinálni, ebbe szeretnék több energiát fektetni. Nem akartam becsapni sem magam, tudtam, hogy nem vagyok az az eszes fajta, a nyelveken kívül nem ment semmi kimagaslóan. Jó tanuló voltam, ha volt szorgalmam hozzá, de összességében nem volt és tanulni sem szerettem. Igazából semmiben sem voltam szorgalmas, a kajaknál viszont kiderült, hogy tehetséges vagyok.”

Megragadt a sportág mellett, az iskola viszont háttérbe szorult. A gimnázium második osztályát már Pesten kezdi magántanulóként, ám mint mondja, ez legtöbbször abban merült ki, hogy bejárt a tanárokkal megbeszélni, hogy milyen jegyet kapjon félévkor és év végén. Ekkor már a Honvéd igazolt kajakosa, olyan nagynevű, a sportág elitjéhez tartozó csoporttársakkal, mint a későbbi olimpiai bajnok Kökény Roland. A gimit befejezte, az érettségi meglett, igaz féléves csúszással a fránya töri miatt. Innentől kezdve csak a kajak létezett számára, ám nem szerelemből űzte, sokkal inkább átlátta a helyzetet, ha pénzt, ha jó pénzt szeretne keresni, akkor eredmények kellenek, az eredményekhez pedig célok és munka.

Célok, új impulzusok

“Pesten csak idősebbek mellett kajakoztam, Szalai, Kökény, ezek annyira nagy nevek voltak nekem, hogy az csak na. A leggyengébb voltam a csoportban, de határozott céljaim voltak. A kajakból akartam megélni. A pesti élet nagyon tetszett, új impulzusok értek, új volt a helyzet, új volt a környezet. A napi két edzés viszont már nem tetszett ennyire. Nehezen vettem fel a fonalat, nagyon nehéz volt. Valahogy úgy, mint most az eltiltás után.”

Dombvári Kiss István csoportjába került. A szakember fontos szerepet tölt be Dombvári pályafutásában. A „Vidi” becenévre hallgató edző öreg róka a szakmában, számos tehetség fordult meg a keze alatt. Dombvári kezét az évek alatt egyszer sem engedte el, angyali türelemmel viseltetett növendéke összes stiklije iránt. Volt néhány.

„Velem a kezdetek óta nagyon nehéz volt, de soha sem érdekelt, hogy mekkora fejfájást okozok az edzőmnek. Biztos vagyok abban, hogy a legnehezebb tanítványa vagyok Vidinek a viselt dolgaim miatt. Rengeteg ősz hajszálat köszönhet nekem. Erre nem vagyok büszke, mert persze, ha kevesebbet buliztam volna, ha profibb a hozzáállásom, akkor nyilván máshol tarthatnék. Nem a mostani eltiltásomra gondolok, inkább az első balhémra. Azt el lehetett volna kerülni egy profibb hozzáállással.”

Na, igen. A balhék. Abból volt elég pályafutása során, ám a kisebb nagyobb stiklik, mint például az edzőtáborból való kilógás, a Pestre egy fröccs vagy egy csocsó erejéig való felugrás még belefért, viszont a kábítószer már nem.

A kokain-ügy

Az első és mint később kiderült nem az utolsó botrány a semmiből előkerülő kokain-ügy volt. Ugyanakkor megismerve Dombvári akkori életvitelét, a botrány és a bukás csak idő kérdése volt, hiszen akkor már évek óta olyan körökben forgott, ha éppen bulizásról volt szó, amelyben élsportoló nem foroghat. Mondjuk nem ő volt az egyetlen élsportoló abban a társaságban.

Az edzőtáborok szürke hétköznapjai igen csak szürkék tudnak lenni. Kelés, reggeli, délelőtti edzés, ebéd, pihi, délutáni edzés, vacsora, takarodó. Másnap folyt. köv. Az egyhangúságot maximum az edzések változatossága jelentheti, ám ez sem jelent sok boldogságot, hiszen olyan fokú terhelést kap ilyenkor a sportoló, amit egy átlagember nem nagyon tud elképzelni. Persze mindez fordítva is igaz, a sportoló sem tudja elképzelni, vagy csak nehezen, milyen 8-10 órát a gyártósor mellett görnyedni, vagy egy számítógép mögött ülni egész nap és mondjuk táblázatot kezelni. Mondjuk a sors fintora, hogy Dombvári ebbe is kénytelen volt belekóstolni, de erről majd később.

“Az élsportolók egy része nehezen bírja az egyhangúságot. Egyszerűen megunják, még akkor is, ha ki van nyalva a seggük. Tök mindegy, hogy milyen a kaja, milyen a helyszín, megunják. El kell vonatkoztatniuk valamilyen módon. Egyéntől is függ. Valaki a barátnőjéhez megy ki, valaki megelégszik Szolnokkal, van, aki meg felugrik Pestre. Nekem, amikor nem volt barátnőm, akkor fogtuk magunkat és bementünk a belvárosba. Ez nem volt tilos, egészen addig, amíg nem kapott főszerepet az alkohol vagy egy két hosszabb buli. Mindez úgy, hogy csütörtökön időremenés volt. Persze így is lehet, hiszen az alkohol egy ideig fűt, elnyomja a fájdalmat, a csütörtök délutáni edzésnél viszont már kidobhatod magad a kukába.”

Dombvári esetében sokszor előfordult, hogy végül képletesen értve a kukában landolt, legalábbis az edzésmunkája egy-egy ilyen bulit követő napon.

“Sajnos volt ilyenre példa, sokszor. Meg nem nevezett csapattársaimmal együtt nyomtuk ezeket, hiszen voltak nekem is züllöttebb csapattársaim, akik például később a médiában is elhelyezkedtek. Velük voltak ezek a legemlékezetesebb eseményeink. Hosszabb távon ez természetesen visszavetette a felkészülésünket, viszont rövidebb távon úgy éreztük, hogy ez belefér és megengedett. Most is úgy érzem, hogy aki nem képes elszakadni ezektől a szürke kajakos edzőtáboroktól, abból érzelmi sérült lesz, vagy nem tudom mi. Ezt nem lehet úgy kibírni, hogy nem szöksz el egy kicsit és nem lazítasz.”

Persze a lazításnak is vannak formái, amelyek talán megengedettek, vagy ha nem is megengedett, de azért a szakmai stáb szemet tud felette hunyni. Olykor az élsportoló is megiszik egy-két fröccsöt, emberből van ő is. Dombvárinál is lecsúszott az az egy-két fröccs, viszont 2015 nyarán lecsúszott más is, amiből végül egy drogteszt következtében hatalmas botrány kerekedett.

“Mi az év első felét Szolnokon töltjük, a másik felét Pesten. Ezeket olykor megtöri egy egy hónapos Sevilla, vagy Abu Dhabi, itt is edzőtáborozunk, hogy melegben is evezzünk. Hétfőtől péntekig edzés, viszont a hétvége az szabad. Én akkor még fiatalabb voltam, bekerültem egy rossz társaságba. Voltak ott más sportolók is, nem csak kajakosok. Fiatalok, abban az időben együtt jártunk bulizni. Mára többüknek, így nekem is benőtt a fejem lágya. De akkoriban azért voltak sztorik, volt ott minden, amiben nem vesz részt egy normális sportoló. Mindenki tudta, hogy ez tiltott, hogy komoly következményei lehetnek. De amikor ott vagy, akkor nem érdekel. Én nem akartam vagánykodni, nem azért nyomtam. Egyszerűen tetszett a drogozás, tetszett, hogy nem vagyok másnapos tőle.”

Saját bevallása szerint Dombvári két évig nyomta a drogozást, persze nem folyamatosan, de amikor a fővárosban volt, akkor előkerült, ahogy mondja.

“Én ebből nem akartam kikeveredni, úgy éreztem, hogy ez teljesen rendben van. Ráadásul miután viszonylag sokat kerestem, ezt az életmódot tudtam finanszírozni.”

Felkerülve Pestre magába bolondította a pesti forgatag, jöttek a bulik, a haverok, volt pénz, ráadásul még az eredmények is megvoltak, hiszen 2014-ben a moszkvai világbajnokságon 500 méteren második lett egyesben. Ahogy mondja, hajtotta az eufória, ám ennek az eufóriának egy drogteszt véget vetett.

“Addig nem volt drogtesztünk. Aztán 2015-ben jött egy drogteszt, az meglepetésszerű volt. Azonnal megbuktam. Én bent voltam a városban, buliztam. Próbáltam minimális erőfeszítéssel túl lenni az edzéseken. De láttam, hogy ez így nem mehet tovább. Kezdett a teljesítményem is romlani, meg az egészségem is. Minden szart elkaptam, fertőzéseket, sokat voltam beteg. Egy betegség miatt nem indulhattam a szegedi világkupán sem. A betegségek legyengítettek. A folyamatos ivás, a buli nyilván legyengíti az immunrendszert. 2014-ben, amikor második lettem 500-on, az még rendben volt, de 1000-en nagyon szar voltam. Ott éreztem, hogy valami nincs rendben, az volt az első visszajelzés, hogy ez nem tartható hosszú távon. Azt hittem, hogy mehet, hogy emberek ezzel így elélnek. Hát nem.”

Dombvári szerint az eltiltás felért egy jókora atyai pofonnal, egy ébresztővel, hogy ezt így nem lehet folytatni.

“Nekem mindig is szükségem volt arra, hogy havonta leüljenek velem és elbeszélgessünk. Hogy elmondják, hogy nem azért vagyok kajakos, nem azért vagyok élsportoló, hogy kurva jókat bulizgassak, hogy elverjem a pénzem hétvégente, hogy feléljem egy pia alatt az összes pénzemet. Hanem azért, hogy eredményeket érjek el és eredményeket hozzak az országomnak.”

Onnantól kezdve a drogot, az italt, a bulikat maga mögött hagyta. Persze kénytelen is volt, hiszen egy éven keresztül minden hétfőn az antidopping csoportnál kezdte a hetét, ahol vizelet tesztet végeztek el rajta. És itt érdemes megállni, mert ez egy nagyon fontos állomás a későbbi, Dombvári életét és pályafutását alapjaiban meghatározó ügyben, abban a bizonyos doppingügyben.

A doppingügy 

2016. június 9-ét írtunk. A második olimpiai válogatóversenyt rendezték, Dombvárinak jól sikerült a verseny, a Honvéd kajakosa egyesben és párosban is megnyerte a válogatót 1000 méteren. Mindenki őt ünnepelte, bombaformában evezte végig az idényt. Potenciális esélyesként kezelték Rio előtt, Hufnágel Tiborral párosban főleg. Ám június 9-én, pontosabban a mintaadás után pár nappal ez az álom szertefoszlott.

“Fizikálisan topformában voltam, a kokainos eltiltásom alatt végig edzettem, 2016-ban annyira jó formában voltam, hogy két kvótát szereztem a válogatókon, ami óriási dolog. Nagyon kevéssel nyertünk, de tudtam, hogy az kellett ehhez, hogy olyan profin dolgozzak és csináljam az edzéseket, mint előtte soha. Azon a nyáron a válogatók után jöttem rá arra, hogy csak ezzel a hozzáállással lehet mindezt csinálni, hogy csak így érhetek el eredményeket, vérrel-verítékkel, profi hozzáállással. Tudtam, hogy itt és most, ha Rióban hozok eredményt, akkor az egy olyan kiugrási lehetőség, amelyre később nem biztos, hogy lesz lehetőségem.”

954705_kajak-dombvari-bence-hufnagel-tibor-cz-33

Eredetileg egyesben és párosban tervezte a riói indulást. Később szóba került, hogy mi lenne, ha összeállítanának egy honvédos négyest, így legalább három honvédos kajakos utazhatna Rióba. Az akkor csúcsformában lévő Dombvári nem volt oda az ötletért, mert saját bevallása szerint nem volt az a “melós gyerek”, aki kibír három számot. De később megváltoztatta a véleményét. Így állt össze végül a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila alkotta négyes.

“Valahogy megvertük a Kammerer-féle hajót. Ami amúgy hatalmas szám volt, mert négy éven keresztül ők vitték a prímet, mindig nyertek, nem is kicsivel, esélyünk sem volt. Aztán mégis legyőztük őket és elhittük, hogy az olimpián is lehet esélyünk. Ez volt a hiba, ugyanis egy rivális versenyző, amikor megtudta, hogy én négyest is megyek és ezzel veszélyeztetem az olimpiai indulását, beletette a szert az italomba.”

Az ominózus kijelentés már az ügy kirobbanása után bejárta a hazai sajtót. Ezúttal is előkerült. Dombvári állítja, vétlen, összeesküvés áldozata lett, valaki belekeverte a tiltott szert az italos kulacsába, név szerint említette azt, aki szerinte ezt tette vele, ám miután nincs bizonyítéka, nem hangoztathatja ország világ előtt.

Hogy az egész összeesküvés-elméletet megértsük, egy kicsit a dolgok mögé kell nézni. Fentebb már említettük, hogy a kajak-kenuban az igazi sikert olimpiai érmekben mérik. Olimpiai éremszerzésre pedig a hihetetlenül kemény hazai és nemzetközi konkurencia miatt csapathajóban van a legnagyobb esély.

“Érdemes a világbajnoki címekért meg az elismerésekért is küzdeni, meg a megbecsülésért, meg a meleg kézfogásért, ám abból nem tudsz venni kaját! Nekem szükségem volt a jó eredményre, a jó olimpiai szereplésre, hiszen a kokainos eltiltás miatt az egzisztenciám megrendült.”

Amúgy érdekes, hogy a honvédos négyes nem volt aranyesélyes az olimpián, a játékokat megelőző Eb-n is csak 7. volt. Ennek fényében Dombváriban megfogalmazódott az érzés, hogy csak egyest és párost kéne menni, Hufnágellel ugyanis tényleg jól mentek olyannyira, hogy ezüstéremmel tértek haza a kontinenstornáról. Ezt az érmet amúgy a napokban vették el a doppingvétségen ért kajakozótól és társától.

Ezen az Eb-n már a szervezetében volt a tiltott szer. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon kinek állhatott érdekében, hogy elkaszálja Dombvárit? Tényleg életszerű, hogy valaki bemegy a szolnoki edzőtáborban a kajakos szobájába és a kulacsába keveri a doppingszert? Filmszerű az egész, ám ennek ellenére Dombvári szerint igaz. A sportoló magyarázattal is előállt napokkal a bukást követően. Az alábbi sorok szinte az összes hazai napilapot és internetes oldalt bejárták:

“Vajon életszerű az, hogy valaki, akit egy éve kokainnal doppingvétségen értek, majd eltiltása után visszatér, folyamatos doppingellenőrzés mellett csont nélkül kijut az olimpiára, majd eztán egy, a múlt század második felében divatos, könnyen kimutatható, azóta többszörösen bizonyítottan életveszélyes doppingszerhez nyúl, ráadásul szinte kimutathatatlan, ergo a teljesítményfokozásban mit sem segítő mennyiségben?” – mondta az ügy kirobbanása után nem sokkal a Honvéd kajakosa.

Az állítása mellett azóta is kitart, tudja, hogy ki az, aki a vesztét okozta. Hallgatva a történetet, tényleg a legócskább krimi képkockái ugranak be. Elsőre. Aztán ahogy végig gondolom az elhangzottakat, úgy változik meg a véleményem. Nem egy ócska krimi sejlik fel, sokkal inkább egy thriller, vagy az utolsó két év történetét az érintett szájából hallva, inkább egy dráma.

“Megfordul az ember fejében, csak nem akarja elhinni. Nem akarja elhinni, hogy ilyen emberek vannak a sportágban. Pedig vannak. Olyanok, akik, ha érdekükben áll, akkor eltakarítanak. Ez nem a tisztességes játékról szól. Persze én is jó alany voltam, hiszen balhés srác voltam, ott volt a kokainos balhé, könnyű préda. Rám lehetett sütni, hogy ez a gyerek már nyúlt ilyen szerekhez, ő a legbalhésabb válogatott.”

Dombvári elmondása szerint nem zárták a szobákat Szolnokon. Amikor Storcz Botond felhívta telefonon és egy ürüggyel – miszerint rosszul töltött ki egy papírt – felkérette a szövetség székházába, már érezte, hogy valami baj van. De azt hitte, hogy jön a szokásos havi elbeszélgetés. Ennél viszont komolyabb volt az ügy. Elmondták neki, hogy megbukott a doppingteszten. Saját bevallása szerint már ott mindenki láthatta, hogy vétlen, hiszen úgy reagált, ahogy vétkes ember nem reagálhat. Annyi ereje volt még, hogy odahívta Horváth Gábort, majd zokogógörcsbe tört ki. Viszont nem sokkal később összeállt számára a kép.

“Tudtam, hogy otthagytam azokat a kurva kulacsokat a szobában, tudtam, hogy jártak be emberek, de nem zártuk a szobát. Tudtam azt is, hogy előttem két évvel ugyanott, ugyanúgy Szolnokon ugyanannak az embernek, aki engem is elintézett, az ellenfele megbukott hasonló körülmények között ugyanazzal a szerrel. Ő az ausztrál Tate Smith” (olimpiai bajnok négyesben a londoni olimpián, amikor a magyar csapathajó 2. lett – a szerk.).

Dombvári amúgy felvette a kapcsolatot az ausztrál kajakossal, mert meg akarta tudni, hogy hogyan volt képes túltenni magát a történteken, hogyan állt fel ebből az egészből. Mint mondja, Smithnek könnyebb dolga volt, hiszen ő már olimpiai bajnok volt, neki megvoltak az eredményei.

“Nekem viszont nem, én még nem tudtam bizonyítani. Ez a legszörnyűbb. Hogy nem tudtam a legjobb formámban egy olimpián megmutatni. Sem magamnak, sem az edzőmnek, sem az országnak. Egy vb-2. hely nem olimpiai számban vagy egy vb-3. hely 2013-ból nem elég ahhoz, hogy megbecsüljenek annyira sportágon belül, mintha egy olimpián teljesítettél volna így. Én ott és akkor tudtam, hogy elbuktam egy lehetőséget, hogy elbuktam ezt a lehetőséget. Tudtam, hogy elszalasztottam az esélyemet egy életre. Talán Tokióban sikerülhet valami, de ha nem jön eredmény, vagy nem sikerül kijutnom, az azért lesz, mert ez a valaki megbuktatott.”

Azzal a bizonyos valakivel azóta találkozott, de nem történt semmi köztük, elsétáltak egymás mellett.

“Mondjuk a szemembe nem nézett.”

Visszaút a pokolból

Dombvárit a doppingvétség miatt megfosztották mindennemű ösztöndíjától, edzéseket nem látogathatott, két éve eltiltották. Miután valamiből élnie kellett, kénytelen volt munka után nézni. Horváth Gábor ezúttal is segített neki, az egyik étteremben, ahol társtulajdonos, felszolgálói munkát adott kajakosának. A kétszeres olimpiai bajnok Horváth neve a beszélgetésben többször előkerült. Hallva Dombvári szavait, az embernek nincs nehéz dolga, hogy rájöjjön, hogy a kétszeres olimpiai bajnok kajakos-legenda nem csak sportolóként volt rá nagy hatással.

“Nem csak a sportban, de a civil életben is hatalmas példakép számomra. Rengeteget segített nekem az évek alatt és volt sok olyan helyzet, amelyben nem lett volna szakosztály-vezetői feladat a segítsége, de mégis szívügyének érezte.”

A pincérkedés speciális munka, éjszakába nyúlik, ez nem segített Dombvárinak abban, hogy egyénileg folytatni tudja az edzéseket. Fáradság és alváshiány miatt elmaradtak a tréningek, teljesen leállt. Viszont az élet, pontosabban a család és pár barát ismét segítő kezet nyújtottak annak érdekében, hogy még egyszer utoljára nekidurálja magát és megpróbálja helyre tenni az életét és sportpályafutását. Jelenleg egyénileg edz, társaihoz áprilisban csatlakozhat. Mint mondja, az erő hamar visszajött, az állóképesség viszont nem és egyelőre nem is tudja elképzelni, hogy valaha lesz olyan erős állóképessége, mint volt egykoron. Ráadásul a konkurencia idehaza óriási – elég csak a fiatal Kopasz Bálintra gondolni -, így eredményeket elérni sem lesz egyszerű idén.

“Most minden nüanszokon múlik. Itt és most már nem apellálhatok a tehetségemre, most kőkemény munka vár rám. Sokkal profibb munkára van szükség, nem elég csak simán jól csinálni az edzéseket. Sokkal mélyebbről indulok, kicsit hihetetlennek is tűnik, hogy fogok úgy kajakozni, mint 2016-ban. De hiszek benne, hogy még egyszer fogok úgy menni, mint egykoron.”

És hogy ez az egész ügy megtanította-e valamire? Hogy az elhíresült nyilatkozata, amelyben azt mondta, hogy ő egyáltalán nem szeret kajakozni, de máshoz nem ért, ezért csinálja, még ma is megállja a helyét? Változtak-e a sportág iránti érzései?

“Az első és legfontosabb a munkához való viszonyom. Rájöttem, hogy mennyire nehéz a „rendes” munka. Láttam, hogy emberek mennyire nehezen veszik az akadályokat munkavégzés közben. Ők a megélhetésért küzdenek, meg kell dolgoznod minden egyes forintért. Én mindig is egyszerűnek tartottam a pincérkedést. Viszont most, hogy csináltam, kicsit átértékeltem mindent. 12-13 óra meló után jó, hogy. Elkezdtem becsülni azt, amim volt. Hogy edzőtáborozás során mégis csak alszunk, ki van nyalva a seggünk, van reggeli, ebéd, vacsora, van egy napi menetünk, szervezett keretek között dolgozhatunk. Átértékelődik sok dolog. Hogy milyen volt anno felkelni reggel 8-kor, elmenni edzeni, két órát dolgozol, aztán ebéd, majd pihi, délután újabb két óra munka, ez összesen négy és ennyi. Azért a 12 óra pincérkedés után és alatt kicsit másként látom a dolgokat. Megtanultam értékelni a dolgaimat. Korábban mondtam, hogy nem szeretek kajakozni, hogy nem a szívem választottja ez a sportág, de annak ellenére, hogy ez nem változott teljesen, jobban értékelem inkább a sportolói életvitelt, ez a legpontosabb megfogalmazás.”

A fentiek azt mutatják, hogy az őszinte vagy inkább szókimondó kajakos megváltozott, vagy legalábbis érettebb lett, vannak céljai, eltökélt. Az is valószínű, hogy az utóbbi két év hányattatásai – amelyek legnagyobb részét magának köszönheti – szolgáltak annyi tanulsággal a bohém, a gyertyát eddigi élete során leginkább mindkét végén égető, ugyanakkor szeretnivaló, esendő sportolónak, hogy változtat az életvitelén, a hozzáállásán. Az eltiltása miatt az első válogatót ki kell hagynia az Eb-vel együtt, de a második válogatón már indulhat. Jelenleg a formáját nem tartja elegendőnek arra, hogy versenyben legyen a legjobbakkal, de áprilistól már edzője, Kiss István felügyeli a munkát és így talán lesz esélye arra, hogy akár egyéniben, akár csapathajóban beverekedje magát a vb-keretbe.

A legfontosabb ugyanakkor a 2018-as téli felkészülési időszak és a 2019-es idény lesz. 2019-ben olimpiai kvalifikációs vb-t rendeznek, mégpedig hazai pályán, Szegeden. Az a szegedi világbajnokság lesz Dombvári Bence életének legfontosabb versenye. Sorsfordító verseny lesz az, ahol bizonyíthatja ország-világ előtt, hogy balhés sportolóból érett versenyzővé vált, olyanná, akit a pofonok, a hibák, a büntetések észhez térítettek. Mélyről indul, mondhatni esélytelenként, de innen szép nyerni.

 

Related Posts

  • szederkényi csaba

    Szégyen, hogy egy ilyen ember képviselheti a magyar színeket. Persze olyan országban, ahol az élsportolóknak mindent elnéznek a remélt siker érdekében, ne is csodálkozzunk.
    Még, hogy a konkurencia tette bele…

  • fikux

    A lelki ismeretével viszont neki kell írom neki kell elszámolnia!