Egy árva petákot sem kapnak az olimpiai érmekért a skandinávok

shadow

Néhány olimpiai szövetség kimondottan nagyvonalú, ha a téli olimpiai bónuszokról van szó, mások két lábbal a földön járnak, de olyanok is vannak, akik nem dotálják különösebben nagyvonalúan saját sportolóikat, hiába nyernek érmet Phjongcshangban.

A Kurier.at nézett utána, hogy premizálják saját versenyzőiket a különböző országok olimpiai bizottságai, és bizony elég vegyes képet mutat a kutatómunka eredménye. Ott vannak például a hazai versenyzők, akikből életük végéig milliomost csinál saját szövetségük, hiszen életjáradékként megkapják a havi egymillió Wont. Azt ugyanakkor érdemes tudni, hogy ez havi szűk 800 eurót jelent, így a győzelemhez járó másik bónusz talán még fontosabb is a sportolóknak: aki érmet szerez, megússza a kötelező katonai szolgálatot.

A leggálánsabbak az olaszok: 150 ezer euró jár a téli olimpiai aranyért (ez majdnem 50 millió forint), és a következő ciklusban is kapnak havi 30 ezret. Nem sokkal kapnak kevesebbet a lettek (140,000 euró), a litvánok (115,000) és a bolgárok (127,000), ráadásul a litvánok még egy autót is kapnak ajándékba.

A lengyeleknél az egyszeri 50 ezer euró mellett 40 éves koruk után adómentes életjáradékra jogosultak, ami 620 eurót tesz ki. Ez nem rossz pénz, hiszen ahogy a cikk is hozzáteszi, az átlagbér is csak egy kicsit magasabb ennél Lengyelországban.

Van néhány kufár szövetség

Innentől meredeken zuhannak a díjak: a hollandoknál csak 25 ezer eurót ér egy arany, az osztrákoknál és a németeknél még annyit sem: 17-10 ezer euró jár az érmekért. Az amerikaiakat sem fizetik túl, ott sok éven át 25 ezer dollárt kaptak a győztesek, míg Barack Obama kormánya emelt egyet az összegen, amely most 37,500 dollár.

Charlotte Kalla Falunban (Fotó: Europress/Getty)

Charlotte Kalla (Fotó: Europress/Getty)

Furcsa, de az északi országokban egy pacsi jár csak az olimpiai érmekért (így a téli olimpia első aranyát nyerő svéd Charlotte Kalla sem számíthat ennél többre). A svédek mellett a norvégok sem adnak egy árva petákot sem a bajnokaiknak, ugyanakkor utóbbiaknál a főiskola ösztöndíjak odaítélésénél, és azok mértékénél is fontos szempont egy-egy olimpiai érem.

Bár az oroszok hivatalosan ott sincsenek az olimpián, azért a független versenyzőként induló oroszokat dotálják Putyinék: 56 ezer euró, és egy autó jár az olimpiai bajnoki címért.

Related Posts

  • Lakatos Lászlóné

    és a cikkben miért nem írnak a magyarokról?

  • László Fogarasi

    Istenem, hát tényleg már az is nyilvánossághoz juthat, aki nem tudja, hogy mi a különbség a kufár és a fukar szó jelentése között?! Hát csoda, hogy napról-napra hülyébb lesz ez az ország?