Frenzel címet védett

shadow

Az északi összetettesek első versenyét rendezték a téli olimpián. A síugrás két kiemelkedő teljesítményt hozott, de sem Franz-Josef Rehrl, sem Jarl Magnus Riiber nem reménykedhetett reálisan abban, hogy érmet fog szerezni. Mégpedig azért nem, mert kevéssel mögöttük rajtolt három olyan versenyző, akik mind sokkal jobb sífutók, mint ők: Eric Frenzel, Watabe Akito és Lukas Klapfer.

Sok nagymenő elrontotta az ugrását. Elsősorban Jörgen Graabak és Jan Schmid, valamint Frenzelen kívül a többi német hiányzott az élmezőnyből. De így is borítékolható volt, hogy három hasonló tudású versenyző megy majd az aranyért, és még Eero Hirvonennek is volt némi sansza az éremre, amikor elrajtolt a sífutás.

Frenzel és Watabe síugrás utáni esélyessége nem meglepő részeredmény. Klapfer viszont jócskán túlteljesített önmagához képest, hiszen neki még Világkupa dobogója sincs, és nem szokott annyira jól ugrani, mint ahogy a mai versenyen tette. Remek sífutó viszont, ezért benne volt a pakliban, hogy megvicceli a két kiemelkedő favoritot, Frenzelt és Watabét.

A japán a Világkupa éllovasaként érkezett az olimpiára. Négy éve Szocsiban ezüstérmet szerzett (a második ázsiai egyéni olimpiai érmet északi összetettben). Rengetegszer kapott már ki Frenzeltől, aki a szám címvédőjeként kezdte meg a versenyt, arról nem beszélve, hogy ötszörös Világkupa győztes és ötszörös világbajnok is. A német sztár idei szezonja nem volt rózsás az olimpia előtt, de azért rossz sem volt, csak épp öt megnyert szezon után ezúttal nem dominált. Formát időzített az olimpiára?

Úgy tűnik, igen. Frenzel ugyanis remek versenyzéssel megvédte a címét. A legnagyobb veszélyt talán nem is Watabe jelentette a számára, hanem az elképesztően jól síelő kétszeres világbajnok honfitárs, Johannes Rydzek. Ő ledolgozta hátránya nagy részét, és 20 másodpercre megközelítette a Frenzel vezette élbolyt, de a címvédő ennél közelebb nem engedte őt. Amikor már muszáj volt, akkor gyorsított, és az utolsó emelkedőn még ebből a fokozott tempóból is tudott robbantani. Ezzel eldöntötte a versenyt, és megszerezte második olimpiai aranyérmét.

Watabe második olimpiai ezüstjét hozta, Klapfer pedig a nap meglepetését szolgáltatta a bronzzal. A norvégok legjobbja Riiber a negyedik helyen, Rydzek pedig az ötödik pozícióba rohant fel. Rehrl visszacsúszott a 13. helyre.

A folytatás jövő kedden következik, amikor a nagysáncos versenyt fogják megrendezni az északi összetett mezőnyének.

Related Posts