Tizenegy orosz sportoló kapott életre szóló eltiltást

shadow

A 2014-es olimpián leadott minták újraelemzését követően újabb tizenegy orosz sportoló kapott életre szóló eltiltást az olimpiákról. Oroszország a mostani döntés értelmében két olimpiai érmet is elveszített – írja az AP hírügynökség.

Az ügyben érintettek között van Albert Demchenko is, aki két ezüstérmet is nyert Szocsiban a szánkósok között. Ezzel ő lett az első ebből a szakágból, aki belekeveredett az orosz doppingbotrányba.

Demchenko egyéni versenyen, és váltóban is indult. A váltónak a szintén örökös eltiltással büntetett Tatiana Ivanova is tagja volt. A büntetést követően olasz, német, lett és kanadai sportolók kapnak új érmet.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, összesen 46 esetben indítottak eljárást a minták újraelemzését követően. Ezek közül mindösszesen három ügy végződött felmentéssel, és vannak még folyamatban lévő vizsgálatok is.

A Nemzetközi Szánkósport-szövetség (FIL) egyelőre nem kommentálta a NOB döntését. Az mindenesetre érdekes, hogy nemrég a szövetség elnöke, Josef Fendt azt mondta, hisz abban, hogy a szakágban tiszták az orosz sportolók.

A szánkósport vezetői egyébként is előszeretettel hangoztatták, hogy a sportág tiszta, ellentétben például a bobbal, vagy a szkeletonnal, ahol bukott már le államilag támogatott doppinggal orosz sportoló.

A bobosoknál Oroszországtól két aranyérmet, a szkeleton szakágban pedig egy arany-, két ezüst-, és egy bronzérmet vettek el a 2014-es szocsi olimpiát követően.

Örökös eltiltást kapott a sífutó Nikita Kryukov és Alexander Bessmertnykh is, mind a ketten ezüstérmet szereztek a hazai rendezésű ötkarikás játékokon. Ezt az eredményt azonban már korábban törölték, mivel az orosz csapatból már többeket is eltiltottak.

A 11 eltiltott sportoló:
Tatyana Ivanova és Albert Demchenko, szánkó
Ivan Skobrev és Artyom Kuznetsov, gyorskorcsolya
Nikita Kryukov, Alexander Bessmertnykh és Natalia Matveeva, sífutás
Liudmila Udobkina és Maxim Belugin, bob
Tatiana Burina és Anna Shchukina, jégkorong

via ap, bbc

Related Posts

  • Háromhetes menő

    De ez csak az olimpiától, nem? A világkupában és világbajnokságon részt vehetnek?
    Kriukov és Bessmertnykh is nagy kedvenc!!

    • nemethd

      Igen, az eltiltás az olimpiákra vonatkozik

      • Háromhetes menő

        Kriukov sajnos már így is kiöregedett, azt a fantasztikus páros botot amit ő tud a klasszikus stílusú sprintekben azt utoljára Stockholmban mutatta meg de annak is már 2 vagy 3 éve. Bessmertnykh viszont a jelenkor egyik legjobb klasszikus stílusú távolsági futója! Kicsit olyan Poltoraninos, hogy C nagyon megy neki, de F nagyon nem. Pár éve Toblach aztán Falun mekkora volt tőle.. pár másodperccel maradt csak le a győzelemről. Holmenkollenen is dobogós volt tavaly!
        Manificat ilyen F-ben. Hogy F nagyon megy neki, de C-ben mindig szenved.
        Bessmertnykh épp ellenkezőleg. C-ben megy nagyon, de F-ben szenved!

        • snookerista

          Oroszok megszivták, pedig Vylegzanint nagyon birtam. A norvègok meg vigan szedhetik tovább az asztmagyógyszereiket . Kiváncsi vagyok Kleabo mikor bukik le.

          • Háromhetes menő

            Klaebo nagyon vádlis! Hosszú botokkal bajba lenne szerintem!!
            Nyilván mindenkinek más a kedvence. Számomra inkább a legendás párosbotozók, mint Kriukov és Northug, ők szimpibbek, nem pedig Klaebo, akinek nincs olyan végsebessége, nincs olyan páros botja a végén, hanem vádlija jobb és az emelkedőket bírja jobban.

  • Jozsi Pityu

    Nem arról volt szó, hogy a sportot meg a politikát nem keverjük!?