Miért nem kell hó a síugráshoz?

shadow

Bár az idei nyár a naptár szerint véget ért, sőt kicsit több mint egy hét múlva már a csillagászati ősz is kezdetét veszi, a síugrók nyári világkupája még egészen októberig tart. Ez pedig azt jelenti, hogy ha ezt a sportágat akarjuk nézni, még egy darabig azt fogjuk látni, amint a síugrók mesés zöld hegyvidéki tájak furcsán műfű színű lankái felett szállnak. A síugrás rajongói számára persze mi sem természetesebb ennél a látványnál, de a szakavatatlan szemek gyakran hitetlenkedve nézik, vagy csak megmosolyogják a síugrás nyári versenyeit, ha véletlenül odakapcsolnak a tévében. Pedig az innováció és a technológiai fejlődés szinte az összes sportág feltételeit megváltoztatta az elmúlt évtizedek, évszázadok során. Ez alól nem volt kivétel a síugrás sem.

A síugrók 90 km/óra feletti sebességgel siklanak, hogy aztán akár 250 méternél is távolabbra repüljenek. Ehhez hihetetlen fizikai felkészültségre, egy pár sílécre, remek intuíciókra és végtelen elszántságra is szükségük van az ugróknak. A hó ugyanakkor többé már nem feltétele a sportágnak.

Fotó: Europress/AFP

Fotó: Europress/AFP

Hi-tech síugrás Franciaországban

A Franciaországban található Tremplin du Praz egy olyan sánc, amely valóra váltotta minden síugró álmát azzal, hogy lehetővé tette az egész éves síugrást.

“Hóban, esőben vagy épp melegben, itt mindig tudunk ugrani, és ez nagyszerű.” – mondja a sáncon a francia junior síugró-válogatott edzője, Nicolas Dessum. “Nyáron seprűkkel távolítjuk el a havat a dombnak arról a részéről, ahová az ugrók érkeznek. A két lesikló nyomvonalon pedig kerámiázott, porcelán rögökön vizet folyatunk, ezzel imitáljuk a téli körülményeket, amikor a jégen csúszunk.”

A síugró sáncok rámpáin a rendszer része egy hűtőegység, ami egy 20 miliméteres állandó jég réteget hoz létre a megfelelő havas körülmények között egészen 15 Celsius-fokos külső hőmérsékletig, ilyenkor beépített jégtörők és kefék készítik elő a jeget és szabályozzák a jégréteg vastagságát. Nyáron az ugrók azonban közvetlenül a kerámia-rögökön siklanak végig egészen a sáncasztalig, ahonnan aztán elrugaszkodnak. Ez a technológia teszi lehetővé, hogy a síugrók egész évben gyakorlatilag azonos feltételek mellett versenyezhessenek és edzhessenek a sáncokon.

 

Bal oldalon a nyári nyomvonal keresztmetszete látható, ahol a sárga részek jelölik a kerámia rögöket. Jobb oldalon pedig a téli nyomvonalé, ahol a kék vonal jelöli a vékony jégréteket. (Grafika: youtube/Olympic)

Bal oldalon a nyári nyomvonal keresztmetszete látható, ahol a sárga részek jelölik a kerámia rögöket. Jobb oldalon pedig a téli nyomvonalé, ahol a kék vonal jelöli a vékony jégréteket.
(Grafika: Youtube/Olympic)

A kerámia csúszó elemek nagyobb fluiditás és ideális gyorsulást biztosítanak az ugrók számára sáncasztalon. Ezen kívül biztonságosabbá is teszik az elugrást, mivel gátolják a lécek remegését.

A hűtőrendszer hét elemből épül fel, ezek közé tartozik a hűtőcsövezett (az alsó grafikán 7-es számmal jelölve), ami az optimális versenykörülmények kialakításáért felel; egy vízvezeték (4-es számmal jelölve), amelynek feladata, hogy nedvesen tartsa a nyomvonalat; hőszigetelés (3-as számmal jelölve), ami lehetővé teszi, hogy a sánc egész évben használható legyen; illetve a jégréteg (7-es számmal jelölve) és a csúszó elemek (6-os számmal jelölve), amik – mint fent írtuk – a gyorsulást segítik.

(Grafika: youtube/Olympic)

(Grafika: youtube/Olympic)

“A 90 méter hosszú rámpán egy műjég réteget hozunk létre.” – magyarázza a technológia működését Dessum a Tremplin du Praz havas sáncán. “Itt egy 5 centiméteres jégréteg van, alatta egy hűtőberendezéssel, aminek köszönhetően bármilyen körülmények között ugorhatunk.”

Ennek a rendszernek a működtetéséhez vízre van szükség, épp ezért a síugrás tulajdonképpen egy szivattyúrendszertől függ, ez az egész éves síugrás nagy titka. “A csatornarendszer létfontosságú a nyári működéshez” – mondja Tremplin du Praz igazgatója, Arnaud Gaillac, miközben megmutatja azt a szivattyúrendszert, ami nemcsak a francia síugróközpont négy sáncának (K120, K90, K60,K25) vízellátásáért felel, hanem a landolási területet és a központ épületeit is kiszolgálja. A nyáriasításhoz a Tremplin du Praznak egy több mint másfél millió eurós fejlesztési programra volt szüksége, aminek köszönhetően mára ez a helyszín az egyik legmodernebb síugróközponttá vált.

Hó nélkül (is) a végtelenbe, és tovább…

A síugrás 1924 óra szerepel a téli olimpiai játékok programjában, a technológia pedig hatalmas szerepet töltött be azóta a sportág fejlődésében. A lécek, az ugrástechnika, a dőlésszög és a biztonsági rendszer tökéletesítése mind hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb legyen a sérülés, miközben egyre elképesztőbb rekordok dőlnek meg. Ennek ellenére a versenyzőknek mind a mai napig hatalmas bátorságra van szükségük, hogy miután kiültek a sáncra és megkapták a rajtjelet, tényleg el is induljanak. Különösen igaz ez a nagyobb bukások után.

Luc Claret Tournier, az 1996-os születésű francia ugró például juniorként esett le egyszer a sáncasztalról, azért, mert nem egyensúlyozott jól és mert nem állt bele elég bátran az ugrásába: “Szokatlan mozdulatokat tettem, ami miatt kioldott a sílécem, így elvesztettem a felhajtó erőt, és lebukfenceztem. A hátamra estem, nagyon ijesztő volt. Ez egy ugró legnagyobb félelme. Ezután időbe telt, mire visszaszereztem a magabiztosságomat és újra képes voltam ugrani. Nem sérültem meg olyan nagyon. Mégis másfél év kellett ezután, hogy úgy ugorjak, ahogyan most ugrok.”

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyit képes változtatni a technológia egy adott sportágon, a világrekordok változása egy plasztikus mérőszám lehet. A síugrás története egészen 1808-ig nyúlik vissza, amikor Ole Rye egy 9,5 méteres ugrást mutatott be. Ma, 2017-ben pedig már tudjuk, hogy az emberiség képes 250 méter feletti ugrásra egyelten pár léccel a lábán. A világrekordot 253,5 méterrel jelenleg az osztrák Stefan Kraft tartja, de rajta kívül már Peter Prevc, Anders Fannemel és Robert Johansson is negyed kilométer feletti távolsággal döntött világcsúcsot.

A jelenlegi világcsúcstartó, Stefan Kraft - Fotó: Europress/AFP

A jelenlegi világcsúcstartó, Stefan Kraft
– Fotó: Europress/AFP

Azt persze nem mondhatjuk, hogy ezek a sírepülő-eredmények elsősorban a sáncok nyáriasításának köszönhetőek, sokkal inkább összefüggnek azzal, hogy egyre nagyobb sáncok épülnek, és egyre biztonságosabbak az ugrások. Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a megoldás, ami miatt már hóra sincs szükség a síugráshoz, fontos technológiai mérföldköve a sportágnak, amely ráadásul biztonságosabbá is tette a versenyzést.

A kérdés már csak az, melyik téli sport lesz a következő, amely képes lesz nélkülözni a havat.

részben via Olympic

Related Posts