Márton Anna: Az olimpia valóságával a helyszínen szembesül az ember

shadow

Márton Anna kardvívó újdonsült olimpikonként vett részt a riói tornán, mindössze huszonegy évesen. Tavaly fantasztikus szezonja volt, az olimpia előtt negyedik helyen állt a világranglistán, minden okunk megvolt, hogy sikeres versenyre számítsunk tőle. Sajnos azonban nem tudta kihozni magából azt a vívást, amire egyébként képes, és végül 10. helyen zárta a versenyt.
Most, jó két hónappal később megkerestük Annát ismét, aki elmesélte nekünk olimpiai versenyét, élményeit, tapasztalatait, de szóba kerültek az egyetemi tanulmányok, a következő versenyek és az újabb célok is.

Már több, mint két hónap eltelt életed első olimpiai szereplése óta. Milyen gondolatokkal, érzelmekkel emlékszel vissza a riói versenyre?
Őszintén szólva nem voltam elégedett az olimpiával, sokkal jobb eredményt akartam, nem tudok pozitívan rágondolni, de nem is szeretek gondolkodni rajta. A negatív érzések mellett természetesen sok élményem is volt, fantasztikus volt a hangulat, és nagyon szerettem a többieknek szurkolni. Örülök, hogy ki tudtam fújni ezt a hosszú négy évet, már nem nagyon gondolkodom az olimpián.

Habár nem szeretsz gondolkodni rajta, mégis arra kérlek, hogy tekintsünk vissza az első asszódra a venezuelai lány, Benitez ellen, aki 14-7-ről fel tudott zárkózni 14-14-re. Szerencsére végül te adtad az utolsó tust, és nyertél. Mi zajlott le benned azalatt a hét kapott, majd az utolsó találat alatt?
Én ezt a venezuelai versenyzőt 15-3-ra szoktam legyőzni rossz formámban, már az a 14-7 is elég rossznak mondható. Sajnos addig se vívtam jól, amíg vezettem. Ez egy rossz szokásom, hogy 14-es vezetésnél gyorsan be akarom fejezni az asszót, mert azt hiszem, hogy már vége. Az utolsó világkupán is 14-9-ről kaptam ki 15-14-re. Úgyhogy nem lepődtem meg, hogy most is hagytam feljönni az ellenfelem, sajnáltam nagyon. Erre próbáltam külön odafigyelni, de ott, abban a téthelyzetben ezt a szokásomat nem sikerült kiküszöbölni. Ezen még dolgozni kell.

A következő asszóban a francia Brunet ellen sajnos kikaptál, és nem sikerült a legjobb nyolc közé jutnod. Akkor azt nyilatkoztad, megrémültél, ahogy megláttad magad a kivetítőn, és emiatt sem sikerült magadból kihozni amire képes vagy. Ez volt a fő oka a vereségnek, vagy egyszerűen nem ment olyan jól a vívás, mint szokott?
Igazából mindkettő. Összességében nem tudtam annyira koncentrálni, mint amennyire kellett volna. A legjobban úgy tudnám megfogalmazni, hogy meg voltam illetődve, és nem tudtam odafigyelni. Számtalan dologgal voltam elfoglalva, ordított a közönség, vakított a fény a szemembe, olyan volt mintha ott se lettem volna. Ez volt a legnagyobb baj. Emellett nagy nyomás alatt is álltam, hiszen ezért a versenyért dolgoztam négy évig. Az olimpia teljesen más közeget teremt, mint bármelyik világverseny. Nehéz kizárni a külső tényezőket, még ha úgy is mentem oda, hogy rengetegen figyelmeztettek, hogy más lesz, semmit nem számított.

Említetted, hogy az olimpia teljesen más, mint a többi világverseny. Még egy világbajnokság sem tudja megközelíteni azt a színvonalat, környezetet, légkört, amit az olimpia jelent?
Nem, a közelében sincs, az egész körítés más. Mi már egy héttel korábban ott voltunk a faluban, ahol teljesen új, váratlan impulzusok értek, a környezet is teljesen más. Egyszerűen elviszi az emberek gondolatait, erre nem lehetett felkészülni. Ha egy nap majd én adok tanácsot a friss olimpikonoknak, biztos elmondom nekik, hogy ne stresszeljenek előre, majd meglátják, majd ott kiderül minden. Az olimpia valóságával csak a helyszínen szembesül az ember.

Huszonegy évesen, nagyon fiatalon vehettél részt az olimpián, ahova újoncként érkeztél. Mesélj nekünk kérlek az ottani tapasztalataidról, élményekről, milyen volt friss olimpikonnak lenni?
Hihetetlen klassz volt ennyi világsztárral találkozni, együtt élni, mindenki a saját címerével ellátott melegítőjében mászkált. Viszont a dél-amerikai olimpia hátrányai eléggé kiütöttek, nem volt az igazi a szervezés. Például hogy elmenjünk enni, az egy másfél órás program volt, a sorban állásról és az ételek minőségéről nem beszélve. Ha napi háromszor mentél el enni, akkor szinte elment a nap nagy része. Emellett nem lehetett csinálni semmit, elég ingerszegény volt a környezet. Úgyhogy a faluban való létet nem annyira élveztem. Kicsit zsákbamacska volt ez az olimpia, nagy falat volt ez nekik, de szerintem levonták a tanulságokat. Ahogy hallottam, sokan mások is így gondolják, és a korábbiakhoz képest ez egy gyengébb szervezés volt. De ez várható volt.

Nem tudtatok semmire felkészülni, minden ott derült ki?
Igen, ezek ott derültek ki. Akikkel korábban beszéltem, mind úgy írták le az olimpiát, hogy a falu egy luxusparadicsom, mindent megkapsz amire szükséged van. A tapasztaltabb olimpikonok meg is voltak lepődve, hogy ez azért nem olyan mint Londonban volt. Ezektől függetlenül az olimpia hangulatát nem tudták elrontani. Hatalmas élmény volt például végigszurkolni Emese versenyét.

Ahogy szóba is került rengeteg nagynevű sportolóval, világsztárral éltél együtt a faluban, volt akivel különösen nagy élmény volt találkozni?
Egyik nap kimentem a hetedik emeleti szobánk erkélyére, és pont ráláttam a teniszpályára, ahol igen sok ember gyűrűjében játszott valaki egy elég jó labdamenetet. Majd jobban megnézve, leesett, hogy Novak Djokovic az illető, akit én az erkélyemről nézek edzeni. Na ez nagyon nagy élmény volt. Hosszú Katinkával is most találkoztam először, ő a szomszédunk volt. Ezek a pillanatok voltak, mikor rádöbbentem, hogy azért elég klassz a faluélet.

Márton Anna  Fotó: hunfencing.hu

Márton Anna
Fotó: hunfencing.hu

Tavasszal, mikor legutóbb beszélgettünk, szóba került a sportpszichológus szerepe is. Akkor azt mondtad, nem hiszed, hogy neked segítene a pályafutásodban. Az olimpián megélt tapasztalatok, impulzusok fényében változott bármit a véleményed ezzel kapcsolatban?
Egyáltalán nem változott. Úgy gondolom, hogy valaki idegen, kívül álló személy nem tud nekem segíteni, nem tudja megmondani, hogyan tudok jobban odafigyelni, koncentrálni, kizárni bizonyos dolgokat. Ezt én tudom a leginkább elintézni magamban. Illetve a barátaim, edzőm, idősebb sportolók tudnak segíteni, jó tanácsokkal ellátni, amikből építkezhetek. Valaki, aki soha nem sportolt, nem volt ilyen versenyszituációban, mint amiben én, nem hiszem hogy igazán tudna segíteni. Természetesen el tudom képzelni, hogy van akinek egy ilyen külső segítségre is szüksége van, de ez emberfüggő is. Én a saját magam sportpszichológusa vagyok.

Azért is külön érdekes amit mondasz, mert pszichológia szakon tanulsz, ez már a második éved az egyetemen. Hogy állsz a tanulmányaiddal, mennyit tudsz a sport mellet a tanulásra szánni?
Igen, ez a második évem, tavaly minden alapozó tárgyamat teljesítettem, és az igazi pszichológia része csak most kezdődik. Persze van mit pótolnom. Most fog majd kiderülni, hogy mit tudok ebből meríteni a sportba, nem mondom, hogy semmit, majd meglátjuk.

Sikerült az olimpián szerzett tapasztalatokat, az eufórikus hangulatban zajlott verseny eseményeit megemésztened és lerendezned magamban?
Többé-kevésbé igen. Ez nagyon meghatározó pont volt számomra. Minden olimpia egy mérföldkő a sportoló életében. Akárhogy is nézzük ez a 2-3 hónap nem volt elég, most még a visszarázódás időszakában vagyok. Az edzőm sem indított el az első hazai válogató versenyen, és novemberben lesz csak az első világkupa. Egész hosszú időm volt a pihenésre, amit a szeretteimmel, barátaimmal töltöttem, akik megerősítettek, hogy büszkék rám. Nem vagyok egy lelki roncs. Már újra edzek, élvezem a vívást, szeretem a klubom, és várom, hogy beinduljon a szezon.

Már az olimpia előtti időszak is nyilván megterhelő volt, pláne maga a torna. Ahogy Te is mondtad ez egy mérföldkő az életedben. Hogyan tudnád összegezni ezt az időszakot, illetve változott bármi az életedben augusztus óta?
Annyiban változott, hogy többen megismernek és keresnek, ami jól esik, a suliban is sokan odajönnek hozzám. Ezek nagyon kedves gesztusok. Nyilván sok mindent már megbeszéltem magammal, amiket zsebre raktam, de azt hiszem még gondolkodnom kell, hogy miben kell változtatni, vagy mihez kell máshogy hozzáállni, hogy fejlődni tudjak. Ez a folyamat még tart, kell még idő, hogy lerendezzem magamban az elmúlt időszakot. Nem szeretném, hogy mindig ugyanazokat rontsam el, mert úgy nincs értelme. Le kell vonnom a szükséges következtetéseket annak érdekében, hogy még jobb és eredményesebb sportoló legyek.

Mióta edzel újra, és hogyan telik a mostani időszak?
Most lett vége egy több mint egy hónapos fizikai alapozó szakasznak, és egy ideje már vívunk is, de nem sokat, a technikai részt vettük át újra. Nem indult könnyen, de belerázódtam. A suli is elkezdődött, ami fel is pörgetett, kialakult az időbeosztásom. Lassan kezdek visszatérni az életbe, és nem panaszkodom, szeretem a sulimat és a vívást is.

Mik a következő céljaid a szezonban?
Novemberben már indulok egy világkupán, aztán lesz az Országos Bajnokság, és lesz még egy világkupa. Ezek a versenyek lesznek az évben, amiket arra szánunk, hogy visszarázódjak a versenyzésbe, élvezzem őket, és önbizalmat szerezzek. Aztán januártól már az Eb-re, vb-re koncentrálunk, és hosszabb távra tervezünk.

(Fotók: hunfencing.hu)

Related Posts