Gólfesztivált rendezett a Real Sallai Rolandék ellen

shadow

A címvédő Real Madrid 6-0-ra győzött az APOEL vendégeként kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel biztosította továbbjutását a nyolcaddöntőbe.

A házigazdák magyar válogatott játékosa, Sallai Roland kezdő volt, és hatvan percet töltött a pályán. Luka Modric bombagóljával szerzett vezetést a spanyol csapat, amely az első félidő hajrájában és a szünet után még ötször eredményes volt. Mivel Cristiano Ronaldo duplázott, 2017-ben már 18 BL-gólnál jár, ami rekordnak számít egy naptári éven belül.

Csapata két csúcsot is megdöntött a BL-ben, eddig ugyanis két 6-1-es siker volt a Real idegenbeli győzelmi rekordja. A madridi együttesnek ez volt a századik győzelme a Bajnokok Ligájában.

A H csoport másik meccsén a Tottenham Hotspur 2-1-re győzött a továbbra is nyeretlen Borussia Dortmund otthonában, ezzel biztossá vált, hogy az angol együttes végez a kvartett élén és a Real jut tovább a második helyen.

A válogatott kapus, Gulácsi Péter végigvédte a német RB Leipzig mérkőzését, csapata 4-1-re győzött a Monaco vendégeként. A hazaiak brazil védője, Jemerson a meccs elején három percen belül egy öngóllal és egy “gólpasszal” segített a lipcseieknek, akik magabiztosan gyűjtötték be a három pontot az előző idényben BL-elődöntős ellenféllel szemben, és életben tartották továbbjutási esélyeiket.

A Liverpool fél órán belül három ugyanolyan gólt szerzett a Sevilla otthonában: a bal oldali szögletből beívelt labdát középen megcsúsztatták, majd kétszer Roberto Firmino, egyszer pedig Sadio Mané továbbított a hálóba. Az angol csapat végül mégsem nyert és nem biztosította be továbbjutását, mert a spanyolok a 93. percben egyenlítettek (3-3).

MTI

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

E csoport:
Sevilla (spanyol)-FC Liverpool (angol) 3-3 (0-3)
gólszerzők: Ben Yedder (51., 59. – a másodikat tizenegyesből), Pizzaro (93.), illetve Firmino (2., 30.), Mané (22.)

Szpartak Moszkva (orosz)-NK Maribor (szlovén) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Zé Luís (82.), illetve Mesanovic (92.)
Az állás: 1. Liverpool 9 pont, 2. Sevilla 8, 3. Szpartak Moszkva 6, 4. NK Maribor 2

F csoport:
SSC Napoli (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 3-0 (0-0)
gólszerzők: Insigne (56.), Zielinski (81.), Mertens (83.)
Manchester City (angol)-Feyenoord (holland) 1-0 (0-0)
gólszerző: Sterling (88.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Manchester City 15, 2. Sahtar Donyeck 9, 3. SSC Napoli 6, 4. Feyenoord 0
G csoport:
AS Monaco (francia)-RB Leipzig (német) 1-4 (1-4)
gólszerzők: Falcao (43.), illetve Jemerson (öngól, 6.), Werner (9., 31. – a másodikat tizenegyesből), Keita (45.)
Besiktas (török)-FC Porto (portugál) 1-1 (1-1)
gólszerzők: Talisca (41.), illetve Felipe (29.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Besiktas 11 pont, 2. FC Porto 7 (10-8), 3. RB Leipzig 7 (9-9), 4. AS Monaco 2
H csoport:
Borussia Dortmund (német)-Tottenham Hotspur (angol) 1-2 (1-0)
gólszerzők: Aubameyang (31.), illetve Kane (49.), Szon (76.)
APOEL (ciprusi)-Real Madrid (spanyol) 0-6 (0-4)
gólszerzők: Modric (23.), Benzema (39., 45+1.), Nacho (41.), Ronaldo (49., 54.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Tottenham Hotspur 13 pont, 2. (és továbbjutott) Real Madrid 10, 3. Borussia Dortmund 2 (5-10), 4. APOEL 2 (2-14)

Related Posts