A Valencia ismét a nagyok között

shadow

Közel három éve már, hogy a Valencia ilyen előkelő, azaz a második helyen állt a spanyol bajnokságban. Egészen pontosan 2014 novemberében egy Villarreal elleni 3-1-es sikert követően. Akkor az a győzelem repítette a denevéreket az ezüstérmes pozícióba, hogy aztán a bajnokság végéig maradjanak is az élbolyban, és végül BL-indulást jelentő helyen végezzenek. Az elmúlt két szezon azonban igencsak dicstelenre sikerült, így aki a Valencia helyezésére volt kíváncsi, annak a bizony a tabella alján kellett kutakodnia.

A jelenlegi szezon azonban eddig teljesen más képet mutat, aminek hatására a frusztrációt ismét felváltotta a bizakodás a Mestallában. Az eddigi jó eredmény nagyban köszönhető a nyári teljes átalakulásnak, ami a keretet, a stábot és a vezetőséget is érintette. Általános igazgatónak érkezett ugyanis Mateo Alemany, a kispadra a korábbi Villarreal-tréner, Marcelino, míg a csapatnál nem kevesebb mint tizenhét távozót és tíz érkezőt számolhattunk. Utóbbiak közül ki kell emelni Kondogbiát, Zazát (ugyan ő már az előző idényben is Valenciában játszott, igaz kölcsönben) vagy éppen Neto kapust.

A Valencia legújabb kori feltámadása egyben azt is jelentheti, hogy a Liga négy topegyüttese (Real Madrid, Barcelona, Atlético és Sevilla), akár ötössé is bővülhet az idény során, ami mindenképpen üdítő fejlemény lenne. A csapat villámrajtját egyébként a helyezésen túl az is jól szemlélteti, hogy a Barcelonához és az Atléticóhoz hasonlóan még veretlenek a bajnokságban, pedig már játszottak a Real Madriddal, a már említett matracosokkal és a mindig kellemetlen ellenfélnek bizonyuló Real Sociedaddal és Athletic Bilbaóval is.

A csapat nagy erőssége egyelőre a góllövés, lévén 21 szerzett találattal a második helyen állnak ebben a kategóriában, ugyancsak a Barca mögött lemaradva. És, hogy a párhuzamot tovább erősítsük, a csapat jelenlegi házi gólkirálya, Simone Zaza hét góllal a spanyol bajnokság góllövőlistáján a második helyen áll, ki más, mint a barcás Lionel Messi mögött. Rajta kívül a brazil születésű Rodrigót kell még kiemelni. A tinédzser kora óta Spanyolországban élő, és spanyol válogatott támadó öt góljával már most annyiszor talált be, mint eddigi legjobb idényében. Nem véletlen, hogy Lopetegui nemrég a válogatottban is lehetőséget adott neki, amit rögtön első meccsén góllal hálált meg Albánia ellen.

Az, hogy a valenciai feltámadás milyen hosszú életű lesz, nagyban függ a csapat védelmének teljesítményétől. Tíz kapott góllal mindössze a nyolcadikok a képzeletbeli listán, amit ugyan a sok rúgott gól egyelőre ellensúlyoz, de hosszú távon nem biztos, hogy fenntartható. A csapat kétarcúságának legszebb példáját épp az elmúlt fordulóban láthattunk, amikor is idegenben, őrült meccsen verték 6-3-ra a Betis-t (összefoglaló ITT). Mindenesetre az újabb megmérettetésre már nem is kell sokat várnunk, szombat délután a jelenleg ötödik Sevilla látogat ugyanis a Mestallába, ami létfontosságú lehet a BL-indulást illetően. Nem beszélve a rövid távú célokról: a hazaiaknak a második hely megtartása, míg a vendégeknek a csúfos BL-vereség feledtetése lehet még a célja, ami mindenképpen jó meccset vetít előre.

Related Posts