Évkezdés kupával

shadow

A tavalyi évvel ellentétben ezúttal nem rendeztek ”szilveszteri fordulót” a Primera Divisiónban, így a spanyol foci rajongóinak két hétig nélkülözniük kellett kedvenc csapataikat. Szerencsére azonban már az év első napjaiban sor került a Király-kupa nyolcaddöntőjének odavágóira, amelyek nem is akármilyen meccseket és gólokat hoztak.

A Real Madrid ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta, a blancók ugyanis nagyon simán verték 3-0-ra az elmúlt évek egyik legjobb Sevilláját, gyakorlatilag eldöntve ezzel a továbbjutást. Tették mindezt egy relatíve tartalékos felállásban, Zidane kezdőcsapata sokkal közelebb volt ugyanis a Cultural Leonesa elleni összeállításhoz, mint mondjuk a Clásicón pályára küldött tizenegyhez. A Cristianót és Benzemát teljesen nélkülöző hazaiknál James volt az egyik legjobb, a kolumbiai talán a kupaforduló legszebb gólját lőtte, bár erről a Real Sociedad szurkolói biztosan másképp vélekedned (lásd lentebb). James hosszú és bizonytalansággal teli hónapok után vastaps közepette vonult le a 78. percben, és gyorsan jelezte is, hogy maradna Madridban.

Amilyen sima volt a madridiak meccse, olyannyira maradt a nyílt a továbbjutás a Barcelona és az Athletic Bilbao párharcában. A baszkok hazai közönségük előtt a mérkőzés nagy részében domináltak, az első félidőben pedig Aduriz és Williams góljaival nagyon simán gázoltak át a vendégeken. A második félidőben Messi lőtt már-már szokásos módon egy (kétséges) szabadrúgásgólt, ám egy hazai kettős kiállítást követően már csak bődületes kapufára futotta a gránátvörös-kékektől. Az összecsapás egyébként szép gesztussal indult, mindkét csapat ugyanis egy, a hazaiak játékosát Yeray-t támogató pólóban vonult ki az öltözőből. Mint ismeretes, a Bilbao 21 esztenős védőjét hererákkal operálták meg december legvégén. A legfrissebb hírek szerint azonban sikeres volt a beavatkozás, további kezelésre nincs szükség így hamarosan az edzésekhez is visszatérhet a meccset egyébként a VIP-páholyból végig követő játékos.

Könnyedén nyert és így győzelemmel kezdte az évet az Atlético Madrid. Cholo Simeone együttese a Las Palmas ellen diadalmaskodott 2-0-ra a Kanári-szigeteken, így a továbbjutás nagy valószínűséggel eldőlt. Habár a fociban sose lehet tudni, főleg ha figyelembe vesszük, hogy alig több mint két hete, az utolsó bajnoki fordulóban éppen a kanárik ellen szenvedtek meg nagyon a matracosok a Vicente Calderónban. Ezúttal azonban simán ment minden a nagyrészt tartalékos hazaiak ellen, ahol Koke az első, Griezmann pedig a második félidőben mattolta a hazaiak kapusát. Utóbbi gólt érdemes kiemelni, lévén egy szép összjáték során született ahol az ezúttal is nagyot játszó Vrsaljko (a horvát játékos sorozatban harmadik meccsét játszotta végig, igaz ebből kettőt a kupában) hajszálpontos beadását Gameiro fejelte vissza középre, ahol Griezmann-nak már csak az üres kapuba kellett fejelni. A francia csatár a tavalyi naptári évben végül 36 góllal zárt (28 az Atlético, 8 a francia válogatott színeiben), és az új évet is egyből góllal kezdte.

A Real Sociedad is folytatta jó szereplését, a baszkok a Villarreal ellen nyertek 3-1-re. A kék-fehérek ezúttal is kiválóan játszottak, az utolsó percekben kapott Trigueros-gól miatt azonban nem lefutott még a párosítás. Willian José tizedik, Carlos Vela ötödik, míg Mikel Oyarzabal szezonbeli első gólját szerezte. Utóbbi nem is akármilyet, nem véletlenül utaltunk erre néhány bekezdéssel feljebb, érdemes kattintani!

Továbbra is szabadesésben a Valencia. Prandelli távozát követő első meccsük is katasztrófálisra sikerült, ahol még a Voro-effektus sem segített (a Valencia örök jolly jokerének egészen elképesztő statisztikája van beugróként). A Celta simán nyerte az első meccset, a 4-1-gyel valószínűleg el is dőlt a továbbjutás. A Mestalla stadion közönsége fehér zsebkendőkkel tiltakozott, mindezt megfejelve pedig Peter Lim tulajdonos távozását is követelték különféle rigmusok formájában.

Related Posts