Málagában elfogyott a türelem

shadow

Szombaton délelőtt véget ért Míchel karrierje a Málaga együttesénél. A sorozatban elszenvedett négy bajnoki vereség (ráadásul rúgott gól nélkül) már sok volt a klub vezetőinek, az 54 éves szakembert 33 mérkőzés után menesztették.

A Real Madrid egykori játékosát 2017 márciusában nevezték ki a Málaga vezetőedzőjévé, és a tavasz hátralévő része nem is sikerült rosszul az irányítása alatt. Tizenkét mérkőzésen ült a csapat kispadján, melyből hatot megnyertek, két döntetlen és négy vereség mellett. A Málaga pedig végül a bajnokság 11. helyén zárt.

A 2017-18-as idény azonban borzalmasan indult. Az első öt forduló után öt vereséggel álltak az utolsó helyen, és kilenc kör után is mindössze egy döntetlen árválkodott a kék-fehérek neve mellett. A tizedik fordulóban végül megtört az átok, a Celta Vigo ellen pedig begyűjtötték az első győzelmüket. A tizedik és tizenötödik forduló között lejátszott hat bajnoki egyébként nem sikerült rosszul. Három győzelem, egy döntetlen és mindössze két vereség, ráadásul ezek is a Villarreal és a Real Madrid ellen. Az összképet azonban rontotta a kiesés a Király Kupából a másodosztályú Numancia ellen.

Az utolsó, Real Sociedad elleni idegenbeli győzelem után azonban ismét jött a visszaesés, és sorozatban négy vereség. A Betis, az Alavés, az Espanyol és legutóbb most pénteken a Getafe ellen ráadásul gólt sem tudtak szerezni. A Málaga legnagyobb problémája minden kétséget kizáróan a gólszerzés. Az első tizenkilenc forduló alatt tizenhárom meccsen nem sikerült betalálniuk, hasonló negatív sorozatra utoljára a 2009-10-es szezonban a Xerez volt képes. Ezek után nem meglepő, hogy a bajnokság felénél az utolsó helyen állnak.

A nyári távozókat (akik közül Carlos Kameni kapust, Ignacio Camachót és Sandrót érdemes kiemelni) nem sikerült pótolni az érkezőknek, legfőképpen a támadóknak. A Bordeaux-ból kölcsönben érkező uruguayi Diego Rolán három, míg Borja Bastón mindössze két bajnoki gólt szerzett. Utóbbi pedig utolsó spanyol idényében 18 gólig jutott az Eibar játékosaként. Vele kapcsolatban az egyetlen pozitívum az lehet, hogy amikor betalált, a csapat győzni tudott. Ha tehát neki sikerülne valahogy reprodukálni korábbi formáját, talán a Málaga is megindulhat felfelé.

Rossz hír lehet azonban a kék-fehérek szurkolóinak, hogy ilyen gyenge kezdés után nem sűrűn sikerül elkerülni a kiesést, főleg ha a közelmúltat nézzük. Konkrétan utoljára még a 2011-12-es idényben a Zaragozának sikerült a bravúr, hogy bent maradjon azok után, hogy tizenkilenc forduló után mindössze 12 ponttal álltak.

Related Posts