A nagydumás sikeredző lett Klinsmann utódja

shadow

Az Amerikai Labdarúgó-szövetség ma bejelentette, hogy a tegnap menesztett Jürgen Klinsmann helyére Bruce Arenát, a Los Angeles Galaxy edzőjét nevezik ki az amerikai válogatott élére. Arena 1998 és 2006 között már irányította az amerikaiak nemzeti csapatát. A 2002-es világbajnokságon az ország történetének második legjobb vb-szereplését érte el az 1930-as elődöntő után: a nyolc közé vezette a jenkiket.

Regnálása alatt az amerikai válogatott kétszer is megnyerte a régió kontinenstornájának számító Aranykupát. A statisztikusok arra is rámutattak, hogy az amerikai válogatott történetében Bruce Arena rendelkezik a legjobb mutatóval a világranglistán top20-ba tartozó válogatottak ellen tétmérkőzéseken (1,33 pont/meccs). Ebben a mutatóban egyébként elődje, Klinsmann elég gyengén muzsikált (0,67 pont/meccs).

Klubszinten is komoly rekordokat tudhat magának a régi-új amerikai kapitány: ötször nyerte meg az MLS-t. Kétszer a DC United-del, háromszor a Beckhammel, Donovannel és Robbie Keane-nel fémjelzett Los Angeles Galaxy-val. Emellett csapataival háromszor nyerte meg a bajnokság alapszakaszát, egyszer pedig a kupát. 1998-ban még nemzetközi trófeákat is elhódított: előbb a CONCACAF Bajnokok Kupáját nyerte meg a DC Uniteddel, majd Dél-Amerika bajnokát, a Libertadores-kupa győztes brazil Vasco da Gamát legyőzve övé lett a Copa Interamericana trófeája is.

Eredményei mellett a nyilatkozatairól is jól ismert Bruce Arena, aki vagány, vicces és határozott mondataival rendszeresen ad muníciót az újságíróknak. A következőkben a 10 legnagyobb dumáját válogattuk össze:

1. “Nem akarok süketelni magamról, de elég jó vagyok a munkámban. És ez nem véletlen.”

2. “Hogy bosszant-e ahogyan legutóbb a San Jose játszott ellenünk? Már továbbléptem. Annak idején idegesített, de már továbbléptem. Fontosabb dolgok is vannak az életben. Megszületett a kisunokám, az ország a kellős közepén van egy őrült elnöki kampánynak, a golfozóink elvesztették a Ryder-kupát, a Yankees az életéért küzd baseball-ligában, szóval megmondom őszintén, pont letojom, hogy mi történt tavaly a San Jose elleni meccsen.”

3. “A statisztikai mutatókat csak olyan emberek használják a labdarúgás elemzésére, akiknek fogalmuk sincs erről a sportágról. Ez nem baseball vagy kosárlabda. Egyetlen igazán fontos statisztikai mutató van a labdarúgásban, ami igazán számít, az pedig a gól. Ez lényegtelenné teszi az összes többi statisztikát.Persze, biztos lesz valami félbolond, aki ír majd egy cikket arról, hogy a Portlandnek több lövése volt, de megmondom őszintén, engem ez totálisan hidegen hagy.”

4. “Clint Dempsey-nek elképesztő képességei vannak. Érzi a gólszagot, kialakítja magának a helyzetet. Ahogy mondani szoktuk, minden sz..t megpróbál.”

5. “Valljuk be őszintén, sosem lesz olyan focilabda, ami tetszene a kapusoknak. Ők egyfajta labdát szeretnének: ami kocka alakú és rohadt nehéz.”

6. “Bízom benne, hogy ha valamiért be kéne fejeznem az edzői pályafutásom, akkor találnék egy rendes munkát. Ha nem, még mindig lehetek sportújságíró.”

7. “Mi lesz a taktikánk? Nos, egy kapussal fogunk játszani és négy védővel. A többit meg majd meglátjátok!”

8. “Mi a véleményem arról, hogy Donovan nem megy a vb-re? Nos, ha Klinsmann tényleg talált 23 játékost, akik jobbak nála, akkor jó esélyünk van arra, hogy megnyerjük a világbajnokságot.”

9. “Ha egy meccsen kivárásra játszol és azt várod, hogy a meccs majd magától a te javadra alakuljon, olyankor általában hiába vársz.”

10. “Nem látom sok előnyét annak, hogy aktív legyek a közösségi oldalakon, maximum akkor, ha építeni akarnám az imázsomat. De szerintem azzal már elkéstem.”

Bruce Arena hivatalosan december elsején veszi fel a munkát. Első válogatott összetartását januárban hívja össze. Első vb-selejtezője pedig márciusban lesz, Honduras ellen, hazai pályán.

A SZERZŐ A JENKIFOCI CÍMŰ FACEBOOK-OLDAL SZERKESZTŐJE.

AZ OLDALT A KÉPRE KATTINTVA ÉRHETI EL:
14915479_921650907936138_9116428510540322508_n

Related Posts