És megint jött Higuaín

shadow

Ezekben a napokban – amikor még Szicília szigetén is havazik, és Dél-Olaszország szerte óriási a hideg – van egy város, ahol egyre nagyobb a forróság. Ez pedig Milánó, ahol mindkét csapat egyre jobban teljesít. Nem, nem arról van szó, hogy a játék mindkét oldalon csodálatos, és mindenki a helyén van, de a győzelmek legalább jönnek. Ezt főleg az Inter kapcsán kell kiemelni. Montella és Pioli csapata is behúzta a karácsonyi szünetet követő első bajnokiját, így tett egy szokásos Higuaín duplának köszönhetően a Juve, és mivel a Napoli-Roma duó szintén győzött, sok meglepetés nem történt az első 2017-es fordulóban.
Mi azért megpróbáltuk röviden összegyűjteni a legérdekesebb történéseket.

– Sorozatban a 26. hazai bajnokiját nyerte meg a Juventus, amely 3-0-ra verte a Nagy Ádám nélkül felálló Bolognát. Allegri örült a feltűnően motiváltan játszó csapatának, majd kifakadt az angol újságírók miatt. “A karácsonyi ünnepek egy részét Londonban töltöttem a családommal. Ahogy leszállt a gépem, máris megláttam magam az egyik helyi pletykalap első oldalán. Nem baj, legalább gyakoroltam az angolomat” – utalt a napokban megjelent pletykákra a Juve edzője, miszerint az év végén a Premier League-be távozik.

– Az Inter sorozatban a negyedik mérkőzését is megnyerte (Perisic duplájával hátrányból fordítottak Udinében), így már csak 5 pontra van a dobogós Napolitól. “Nagyon pörögtem, együtt éltem a játékkal. Észre sem vettem milyen az idő” – mondta Pioli arra a kérdésre válaszolva, hogy a komoly hideg ellenére miért csak egy szál zakóban ordibált a kispad mellől.
Az Inter ebben a szezonban már 12 pontot szerzett azt követően, hogy hátrányba került.

gettyimages-631210560

Fotó: Europress/AFP

– Majdnem 600 perc után szerzett újra gólt a bajnokságban Carlos Bacca, aki egyetlen lövéssel eldöntötte a Cagliari elleni bajnokit. A Milan nem igazán játszott jól, de a 3 pontot megszerezte. A kolumbiai támadó a meccs után mindenkit megnyugtatott, hiába keresik Kínából, ő biztosan marad.

-Biglia büntetőt rontott, Immobile viszont két hónap után betalált, így a 117. születésnapját ma ünneplő Lazio, nagy nehezen megverte a Crotonét. A calabriai csapat megint egy hajrában kapott gól miatt veszített, nemrég így kaptak ki a Milan otthonában, és hasonló módon ikszeltek a Sampdoriával.

A 20. forduló számokban
6 – Sorozatban hatodszor nyerte meg az első újévi bajnokiját a Napoli
7 –  Ennyi kapott gól nélküli meccsnél jár Lukasz Skorupski, az Empoli kapusa
11 – Mind a 11 büntetőjét belőtte eddig az olasz élvonalban Paulo Dybala
26 – Ennyi hazai bajnokit nyert meg zsinórban a Juventus, ez új rekord a Serie A-ban
35 – Soha nem szerzett még ennyi pontot az odavágók során az Atalanta

Related Posts