Montellát kirúgták, klublegenda veszi át a helyét a Milan kispadján

shadow

Az AC Milan labdarúgócsapata hivatalos közleményben jelezte, már nem Vincenzo Montella a klub vezetőedzője. Utódja az utánpótláscsapat eddigi trénere, Gennaro Gattuso lesz. Az utóbbi három évben ezzel ő a negyedik korábbi Milan-játékos, aki leült a piros-feketék kispadjára.

Montella távozásáról már hónapok óta cikkezett az olasz sajtó, október végén a Corriere dello Sport például biztosra vette, hogy a Foxnál a kommentátori állásáról lemondó Paulo Sousa veszi át a helyét. A Vidi korábbi mestere azóta valóban újra edzősködik, de a Serie A helyett Kína felé vette az irányt, és a Tianjin Quanjiant irányítja.

A Milan vezetősége a végsőkig kitartott Montella mellett, ugyanakkor az árulkodó az edző teljesítményével kapcsolatban, hogy hétről hétre külön közleményt adtak ki arról, mennyire bíznak Montellában, és csapat teljesítményének javulásában. 14 forduló elteltével a klub az olasz bajnokság 7. helyén áll, 18 pontra az elsőtől, 11 pontra a Bajnokok Ligája-szereplést érő 4. pozíciótól, de mindössze 10 pontra a kieséstől.

Utóbbi ugyan aligha fenyegeti a Milant, a nyári nagy költekezés után ennél többet vártak a csapattól. Hétvégén a Rossoneri a Torino ellen játszott 0-0-s döntetlent, és ugyan Montella úgy látta, hogy a csapata a fejlődés jeleit mutatta, a jelek szerint nem mindenki osztotta a véleményét, még az egyébként türelmesnek mondható vezetőségben sem.

Montella 64 meccsen át irányította a Milant, a 2016/17-es szezonban Olasz Szuperkupa-győzelemig vezette a csapatot. Első évében a hatodik helyen zárt a Milan, ezzel kiharcolták az Európa-liga-indulást, így 2014 után először szerepelhetett nemzetközi szinten az olasz klub. A mostani szezon amilyen jól indult, olyan csúfosan ért véget, és ez egyben azt is jelenti, hogy Montella zsinórban második csapatánál bukik meg.

Gattuso veszi át a helyét

A Milan közleményéből az is kiderült, hogy a klub Primavera-csapatát irányító Gennaro Gattuso veszi át Montella teendőit, egyelőre ideiglenesen. A klub egykori legendás játékosa 2013 óta edzősködik, de a jelentős eredmények elkerülték pályafutása során.

A svájci Siontól – ahol játékos-edző volt – három, a Palermótól pedig nyolc mérkőzés után küldték el. Ezt követően egy rövid kitérő erejéig Görögországban is edzősködött, de a súlyos anyagi gondokkal küszködő ÓFI Krétánál a körülmények sem voltak ideálisak.

Eddigi legnagyobb sikerét a Pisánál érte el, a 2015/16-os szezon végén megnyerték a rájátszást, így feljutottak a másodosztályba. Ezt követően a lehetetlen körülményekre hivatkozva lemondott tisztségéről, de rövidesen visszatért, így a klub már vele esett ki a Serie B-ből.

Gattuso ezután a nyáron elfogadta a tulajdonosváltáson átesett Milan ajánlatát, és a klub utánpótláscsapatánál kezdett el dolgozni. 2014 óta egyébként az Ancellotti-éra sztárjai közül ő a negyedik Milan-játékos, aki edzőként is leült a csapat kispadjára. Korábban Clarence Seedorf, Filippo Inzaghi, majd Christian Brocchi is irányította a Milant.

Related Posts