Történelmi duplát szerzett Nagy Ádám csapattársa

shadow

Simone Verdi neve eddig talán csak a legelvakultabb olasz foci rajongók számára volt ismert, pedig az egykori Milan-nevelésre érdemes odafigyelni. A 25 éves támadó legutóbb a Crotone elleni szombati bajnokin duplázott, nem is akárhogyan! 

A Bologna támadója kétszer is szabadrúgásból szerzett vezetést a csapatának, az elsőt ballal, a másodikat jobbal tekerte az ellenfél kapujába. Verdi egyébként ballábas, de mint azt alábbi jelenetek is bizonyítják, a gyengébbik lábával sem jön zavarba.

Hogy mennyire nagy dolog ez, jól mutatja, hogy amióta az Opta vezet statisztikákat a mérkőzésről, most először fordult elő ilyesmi olasz bajnokin. Ez azt jelenti, hogy a 2004/2005-ös szezon óta egyetlen játékosnak sem sikerült ez a bravúr.

Az más kérdés, hogy a Bologna így is kikapott a kiesés ellen menekülő Crotonétól. Az első félidőben Ante Budmir egyenlített, majd Marcello Trotta, tizenegyesből. A végeredményt végül Budmir állította be. Nagy Ádám nem lépett pályára.

via football-italia

Related Posts