Totti: “Mindenem a Roma”

shadow

Ezerkilencszázkilencvenkettő óta a Roma játékosa, azzal a csapattal nyert scudettót melynek gyerekkora óta szurkol. Eddigi pályafutása során csak egy csapatban szerepelt, eddig hatszáznyolc olasz bajnokiján, pontosan 250 gólt szerzett. Igazán különleges, a Roma szurkolók számára röviden csak a Kapitány. Egyébként meg egy legenda, akit szerencsére még mindig láthatunk játszani.
És most a Corriere dello Sportnak köszönhetően, az átlagosnál is jobban megismerhetünk.
Karácsonyi interjú, Francesco Tottival.

 

Hogy ment a kis Francesco iskolába?
Gyalog. Már csak azért is, mert a suli ott volt a házunkkal szemben. Soha nem törtem össze magam, a közepes jegyekkel pont jól elvoltam.

És akkor mennyit időt töltöttél a focival?
Sokat. Kijöttem a suliból, gyorsan ettem valamit, egy órácskát tanultam, aztán ahogy hallottam a labda pattogását, mentem ki az utcára. Kettő körül mindig szóltam anyunak, hogy megvagyok a leckével, aztán este hétig-nyolcig mindig lent voltunk. És ez így ment az év minden egyes napján.

Hogyan jutottál el a Rómáig?
Az utcán kezdtem, aztán megfordultam pár helyi csapatban, például a Smit di Trasteverében. Emlékszem egyszer edzőmeccset játszottunk a Romával, de én nem léptem pályára. Ez akkoriban nem volt túl nagy meglepetés, mert elég alacsony és törékeny voltam. Szóval éppen labdázgattam az oldalvonal mellett, amikor kiszúrt magának Ermenediglio Giannini, aki akkoriban a Románál dolgozott. Játék nélkül szerződtetett.

Zseni volt.
Mondhatni. Értett a focihoz.

És mit mondott? Egyszerűen annyit, hogy gyere hozzánk.
Majdnem. Jött egy levél, hogy szeretnének leigazolni, de három évig még máshol játszottam. Aztán elmúltam tizenkettő, és mehettem.

Akkor annyi idős voltál, mint most Christian, az egyik fiad.
Nagyjából. Tényleg kicsit olyan, mint amilyen én voltam régebben. Kezdetben játéknak fogta fel az egészet, de most már elég komolyan veszi a focit. Várja az edzéseket, készül a meccsekre.

Szeretnéd, hogy profi focista legyen?
Az egyik felem igen, a másik határozottan nem. Azt mondom, csinálja ami örömet okoz neki,  de a másik oldalon ott van az, hogy ilyen vezetéknévvel nem lesz könnyű dolga. Mondok egy példát. Még ősszel volt egy utánpótlás torna Sabauidában, és lőtt 20 gólt, plusz megválasztották a legjobb játékosnak. Egyből jöttek is a megjegyzések, hogy biztosan az apja miatt. Ez nagyon fel tud húzni. Egy gyerekről nem lehet így beszélni. Ő azért focizik, mert szereti csinálni. Nem tehet arról, hogy hívják az apját. Zidane sem véletlenül játszatja a fiát.

Lehet hallani rólad egy pletykát: igaz, hogy egyszer majdnem igent mondtál a Real Madridnak?
Ez igaz. 2003-as story. Akkoriban még Sensi volt az elnök és Capello az edző. Nem volt ideális a kapcsolatunk, nem mentek köztünk jól a dolgok. Abszolút nem éreztem rajtuk, hogy mindenáron meg akarnak tartani. Megkeresett a Real. Az egyetlen csapat a világon, amelynek hajlandó lettem volna megfontolni az ajánlatát. Akkor tényleg közel voltam ahhoz, hogy igent mondjak. Aztán beszélgetés beszélgetést követett, meghallgattam a családomat és a közeli barátaimat. Végül maradtam.

Azt mondják, egyszer még elég fiatalon is majdnem eligazoltál…
Igen, akkor is kevés kellett hozzá. A Sampdoria keresett meg, nagyjából mindenben megegyeztünk. Az aláírás maradt már csak, de előbb még jelenésem volt egy mini tornán, amit a Roma szervezett az Ajax meg a Dortmund ellen. És akkor olyan történt, amire nem is tudom mit mondjak. Lehet a sors szólt közbe…mindkét csapatnak két-két gólt lőttem. Akkoriban a hollandoknál volt egy játékos, akit az akkori edzőnk Carlos Bianchi kinézett magának. De a meccs után Franco Sensi lejött az öltözőbe és közölte: ez a srác innen nem megy sehova. Minden megváltozott és rövid időn belül alapember lettem.

Volt olyan edző, akivel kifejezetten jól kijöttél?
Zeman minden szempontból ideális volt. De a többiekkel is többé-kevésbe. Itt szeretném megjegyezni: miattam soha egyetlen edzőnek sem kellett elmennie a Romától. És arról sem szoktak megkérdezni, hogy kivel szeretnék együtt dolgozni. Én a kellő tiszteletet mindig mindenkinek megadtam.

Ki a legjobb játékos, akivel valaha együtt játszottál?
Ha a technikai tudást nézzük, azt hiszem Cassano. Nem volt egyszerű eset, de a pályán zseni volt. Vele egyébként a magánéletben is kiváló a kapcsolatom. Aztán Montella, Batistuta. Ők kivétel nélkül sokat adtak a Romának és a focinak.

Rólad sokaknak elsőre a 2000-es Eb-n, a hollandok ellen lőtt büntető jut eszükbe. Hogy merted azt olyan helyzetben bevállalni?
Az egész egy “fogadás” miatt volt. A meccs előtti napokban, minden edzésen gyakorolgattam ezt a Panenkás tizenegyest (olaszul: kanál vagyis cucchiao a neve), és egy idő után mondtam Maldininak meg Di Biaggiónak, hogy ha büntetőpárbaj lesz, én bevállalom. Nyilván nem hitték el, és mondták, hogy őrült vagyok amennyiben ezt egy elődöntőn meghúzom. Én meg jeleztem, rendben, majd figyeljetek. Mikor sétáltam a kapu felé, ez a beszélgetés természetesen beugrott. Néztem Van der Sart, meg azt a rengeteg narancsmezes szurkolót, és gondolkodtam mi legyen. A szavamat adtam, de itt van ez a kapus, majdnem három méter magas, tényleg bevállaljam? Ráadásul egy Eb-n, ami nekem az első nagy tornám volt? Aztán már jött is a sípszó. Semmi gondoldás, alárugtam a labdának. Szerencsére Van der Sar nem maradt középen, különben kinyírtak volna…

Melyik a pályafutásod legszebb gólja?
Szerintem kettő is van, de nem tudok dönteni. Az egyik az Inter elleni átemelős, a másik pedig amit a Sampnak rúgtam kapásból.

Emlékszem az összes gólodra.
Igen.

Álmodsz a focival?
Érdekes, a focival nem. De arról szoktam, hogy visszavonulok.

Mi fog hiányozni, ha abbahagyod?
Az öltöző, a pálya, a viccelődés a csapattársakkal. Meg még egy sor dolog. Kiélvezem ezeket, ameddig csak tudom.

Hogy állsz a focis matricákkal?
Ó, nem is mond. Amikor még egy csomag 250 lírába került… Anyukám mindig azt mondta, nem vagyok normális, hogy ilyen dolgokra költöm a pénzem. Én meg annyit tudtam válaszolni: jó mama, de én imádom a focit. Mai napig megvannak az albumok, és az összes matrica. De már odaadtam Cristiannak.

Mindegyiket eltetted, ami rólad megjelent?
Persze.

Újságcikkek, dvd-k? Valamit még gyűjtöttél?
Kezdetben igen, de aztán majdnem minden nap írtak rólam valamit, szóval belefáradtam. Aztán teljesen leálltam.

Most, hogy látod a jövődet?
Fogalmam sincs mi lesz. De egy biztos, valamilyen módon szeretnék segíteni a Romának.

Akár edzőként is?
Lehet meg fogsz lepődni, de egy kicsit hajlanék rá. Bár most mégis úgy érzem, ennek kevés a realitása. Bennem nincs meg az a határozottság és karakter, amivel irányítani tudnék egy teljes öltözőt. De látom a példákat körülettem, rengeteg visszavonult játékos megy edzőnek, szóval nem lehetetlen a dolog. Hátha még változok annyit…

Mikor voltál a focit illetően a legboldogabb?
Szerintem akkor, mikor megnyertük a bajnoki címet. Az gyerekkori álmom volt. De tudod mit mondok? A legutóbbi időszak is ide tartozik. Sok olyan dolog történt velem, amire nem számítottam, amiket nem vártam volna, de köszönhetően az elhivatottságomnak, sikerült mindent megoldani. Maradtam a Romában és újra úgy érzem magam, mint amikor gyerek voltam. Ennél nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb nem is lehetnék.

Francesco, mit jelent neked ez a klub?
Mindent. De tényleg mindent. És ez nem csak a csapatra igaz. Bár római vagyok, tényleg azt kell mondjam, ez a világ legszebb városa. Itt van minden: tenger, hegyek, napsütés. És persze a római emberek fanatizmusa. A klub? Mindig a Romának szurkoltam. Gyerekkoromban mindenem bordó-sárga volt, még a szobám fala is. Huszonöt éve itt vagyok, megkaptam a csapatkapitányi karszalagot. Mi mást kérhetnék még az élettől?

 

(Az interjút Walter Veltroni készítette, a Corriere dello Sport október 8-i számában)

Related Posts