Egy jó kis kezezős gól a foci kvintesszenciája

shadow

Ebben az adásban bejelentettük, hogy tartunk egy kis szünetet, a podcast történetében először. De nyugi, nem arról van szó, hogy már bele is szerettem a fociba, és kész, a küldetésünk itt bevégezetezett. Sőt, még csak arról sem, hogy menthetetlenül megcsömörlöttem a labdarúgás nézésében, és feladnám a dolgot.

Egyszerűen csak az történt, hogy utaztam, meg jött a téli olimpia és egyébként is kezdett egyre nagyobb lenni a tervezhetetlenség, így ésszerűnek tűnt azt feltételezni, hogy egy egyhetes pihenővel épp utolérhetnénk magunkat. És akkor még nem is tudtuk, hogy erre mekkora szükségünk van. Mert az előző epizód is nagyon csúszva ment ki egy aprócska technikai fennakadás miatt.

Szóval a Milan-Lazio, amiről legutóbb beszélgettünk, finoman szólva sem tegnap volt. De higgyétek el, így is megéri meghallgatni, hogy hogyan jutottam a következtetésre, miszerint

Magyarország a tízmillió ellendrukker országa.

Sőt, még az is kiderül, hogy Dani miért vonta le a címben kiemelt következtetést.

Most már mondhatom, hogy szokás szerint értékeltünk is. (Azt meg nézzétek el nekünk, hogy az értékelés nagyon hallhatóan utólag lett bevágva a beszélgetésbe, lassan tanulunk, na.)

Dani: 7/10
Flóra: 4/10

Itt eleveníthetitek fel az idő által elhomályosított emlékeiteket a találkozóról:

Amúgy pedig nem is szaporítom tovább a szót.

Az adást itt hallgathatjátok meg, ha viszont most épp nem értek rá meghallgatni, a Soundcloudról le is lehet tölteni a podcastet! Jól jöhet, ha van mit hallgatni utazás és vezetés közben, vagy a dugóban ülve, mi több, ajánljuk magunkat főzéshez és nagytakarításhoz, sőt akár a munkátok mellé is, ha a főnökötök nem bánja. (Az összes eddigi podcastet és a hozzájuk tartozó beharangozó cikkeket amúgy ezen a linken éritek el.) Mi több, elindult a facebook-oldanuk is, ott is követhettek minket!

Jó szórakozást!

Related Posts