Egy bukás, ami mindent megváltoztatott

shadow

Egy óriási bukás az Amstelen, ami megváltoztatta a szezonját.
Egy meglepően rövid felépülés, majd a visszatérés. És ponttrikó a Vueltán. Fabio Felline története, aki rájött arra, hogy sétálni jó, de még jobb a mezőnyben tekerni.
Még akkor is, ha a várt szakaszgyőzelem nem akar összejönni.

 

“Aznap reggel teljesen nyugodt voltam. Jól mentem a Baszk körön, a csapat bízott bennem. Szabad kezet kaptam, magamért versenyezhettem. Nem tudom mennyire volt sorszerű, de nem sokkal a raj előtt visszamentem a buszba, és felvettem egy kesztyűt, mivel elég hideg volt. Már majdnem elrajtoltunk, amikor észrevettem, hogy a váltómmal nincs minden rendben. Hátragurultam, kiszúrtam a szerelőnket, gyorsan meghúzta, és már el is lőtték a versenyt. Nem volt időm átnézni a kerekeket, amit általában megteszek. Siettem, elől akartam lenni, mert egy ilyen egynaposon még a rajt után pár kilométer is fontos lehet. Nem szabad lemaradni. Szóval elrajtoltunk, és nem sokkal később beugrott, hogy mi lehet a kerekekkel. Lenyúltam, közben előre néztem, és vagy egy kis gödör, vagy némi szél kavart be, de egyszer csak óriásit estem. Lehet pont a kesztyű miatt volt minden. Arccal érkeztem a betonra. Nem emlékszem mindenre, pár másodperc kiesett. Mikor kinyitottam a szemem, mindent narancssárgában láttam.”

Elnézve a bukásról készült videót, kis túlzással az is komoly szerencse, hogy Fabio Felline mindezt el tudja mesélni.

“A kórházba szállítás után azt kérdezgették a csapat szerelői, hogy miért csináltam ezt. Nem tudtam mit mondani. Majdnem elsírtam magam. Megmutatták az esetről készült képeket, és nem hittem el. Nagyon durva volt.”

Fellinét mégis hazaengedték, igaz, este jött a telefon.

“Felhívtak, hogy nagy a baj, és azonnal menjek vissza. Elsőre nem vették észre a csigolyatörésemet.”

És akkor jött a neheze. Felline rengeteg orvost felkeresett Olaszországban. Volt aki közölte vele, itt a vége a pályafutásának, más hosszú kihagyást jósolt. Aztán egy Eurosportos szakkommentátor képében, megérkezett a segítség. Riccardo Magrini jó barátja Felline menedzserének, és miután tudomást szerzett a történtekről, elküldte Antonio Cassisi professzorhoz. Ő volt az orvos, aki Pozzovivot is kezelte az emlékezetes Girós bukása után.

“A hajnali 5.30-as vonattal indultam Milánóból Bergamóba, mert egyedül szerettem volna beszélni vele. Egyből műtétet javasolt, és levette a kötéseket a sebemről. Azt mondta ez szükséges, különben örökre az arcomon maradt volna a nyoma.”

Az utolsó, május végén elvégzett vizsgálatok, teljesen egészségesnek nyilvánították Fellinét, jöhetett a visszatérés.

“Régen utáltam sétálni. Elég lusta voltam, még egészen kis koromban is kerékpárral mentem mindenhova. Most viszont rájöttem, hogy sétálni jó. Segíti a vérkeringést, és az izmok regenerációját. Volt aki 4 hónapot hagyott ki egy ilyen sérülés miatt, én 40 nap alatt visszatértem.”

Június elején már kerékpáron ült, a bukása április közepén volt. Moremo Moserrel mentek el, egy 90 kilométeres Montecarlo környéki körre. A hivatalos az olasz bajnokságon tért vissza.
“Nyolcadik lettem az időfutamon, de majdnem meghaltam. Mások a győzelemért szenvednek így, én célba akartam érni.”

A Tourra nem lehetett esélye, így maradta a Vuelta. Jól versenyzett, szállította a helyezéseket, csak a győzelem nem akart összejönni. A 20. szakasz előtt lélekben már fel is adta.

“Már csak az Aitana volt hátra, szóval tudtam, nincs esélyem. Ekkor Guercilena felhívta a figyelmemet arra, hogy nem vagyok messze Valverdétől a pontversenyben. Egy esélyem volt: szökni kellett.”

chi4uw8xeaaflqj

Fotó: twitter

Felline szökött, és három pont előnnyel megszerezte a zöld trikót. “Ezen a szakaszon rájöttem arra, hogy akkor kell igazán okosan tekerni, ha fogy az erőd. Ha minden rendben van, egyszerűen menni kell.”

Ő lett az ötödik olasz versenyző, aki ponttrikót nyert a Vueltán.
“Ezzel még jobban is jártam, mint egy szakaszgyőzelemmel, hisz hol tudtam volna ennyi ember előtt ünnepelni, ha nem Madridban a dobogón?:)”

Mint mondja, a bukása után megtanult szenvedni, és már jobban tudja értékelni az olyan versenyzőket, akiknek az arcán látszik a fájdalom. És egyébként meg egész jól megúszott egy olyan bukást, ami súlyosabb is lehetett volna.

“A Vuelta utolsó pihenőnapján, amikor már azt hittem nem nyerek semmit, írtam apunak, hogy mennyire el vagyok keseredve. Ő visszaküldött egy képet, ami a bukásom után készült. Annyit írt a fotó alá: “ezek az igazán nagy problémák az életben”. Elolvastam és akkor kicsit hülyén éreztem magam…”

 

Related Posts