Valverde: Inkább Giro, mint a Tour

shadow
  • Valverde július elsején, a Tour nyitónapján bukott, és eltörte a térdkalácsát
  • Ezt a szezont 11 győzelemmel és 36 versenynappal zárta
  • Áprilisban sorozatban negyedszer nyerte meg a Fléche Wallonne-t
  • 2018-ban visszatér a Giróra, és valószínűleg kihagyja a Tour de France-t

 

Ahhoz, hogy megértsük mennyire jó évet futott, elég egyetlen szám: ez pedig a tizenegy.
Ennyi győzelme volt július elejéig Alejandro Valverdének, aki a Tour de France első napján bukott, eltörte a térdakalácsát, majd többet már nem is láttuk ebben az évben. Tehát kihagyta a szezon felét, és így is ott van a három legeredményesebb versenyző között (Sagan és Kittel előzi meg).

Alaposan volt ideje átgondolni a követező évet, és úgy tűnik Valverde döntött: nem megy a Tourra! Viszont egy év szünet után visszatér a Giróra, és megcélozza a világbajnokságot.

“Ha kizárólag én dönthetnék a következő idényemről, akkor kihagynám a Tourt. Úgy is ott lesz Nairo meg Landa. Nagyon nehéz a vb pálya, nekem pedig már sok lehetőségem nem lesz aranyat nyerni. Szóval ha Unzué megkérdez, akkor azt fogom mondani: legyen Giro, aztán Vuelta, majd a világbajnokság.”

Nem elfeledve persze az ardenneki klasszikusokat, hisz Valverde az FW-n és az LBL-en is címvédő.

Val valverde tour de france 2017

⭕️ Abonneer op dit kanaal voor dagelijkse uploads ! Bron: nos.nl

De mi a helyzet azzal a sérült bal térddel?

“A felépülésem tökéletesen halad, nincs semmi problémám, de a fő válaszokat úgy is akkor kapom meg, ha elkezdek élesben tekerni. A bukásom után mikor ránéztem a térdemre, egyből eszembe jutott: kész, itt a vége. Ennyi volt a pályafutásom. De azóta minden tökéletes ütemben halad, szóval azóta eszembe sem jutott az a szó, hogy visszavonulás.” 

Az El Paisnak adott interjúban Valverde azért megemlítette, hogy ő szíve szerint már az előző heti Milánó-Torinón is szívesen ott lett volna…

 

Related Posts

  • Tóth Ati

    Off: A jövő évi Tour infók. Nekem nagyjából nem volt újdonság. A Glières emelkedő új infó. Az utolsó 2 kilométeren nincs aszfalt, ami egész érdekesen hangzik. Valamit mégiscsak lesz Roubaix, de csak pár kilométer pavé.
    http://www.cyclingnews.com/news/alpe-dhuez-to-return-as-details-of-2018-tour-de-france-mountains-emerge/

  • horvathpeter

    Hiába, ő is tudja melyik a jobb verseny.

    • Tóth Ati

      Valverde egy okos versenyző. Tisztába van a képességeivel, nagyon jól tudja, hogy egy gyengébb mezőnyben több esélye lesz.
      Quintana és Landa a Tour-on indul. Nem tartom jó ötletnek, mert abból bizony vita lesz.

      • horvathpeter

        Olyan nagy vita nem lesz, mindegyiket bewattmérőzik majd és osztozkodhatnak a maradék helyezéseken.

        • Tóth Ati

          Már megint a wattmérő. Kezd nagyon unalmas lenni ez a téma.

          • horvathpeter

            Erről szól a sportág, vagy te nem nézted az idei háromheteseket? Végig a wattmérőről szólt.

          • Tóth Ati

            Mind a három 3hetesen igazságos eredmény született, a legjobbak nyertek. Mit kellett volna még ezen kívül látnom? A wattmérő nem nyeri meg neked a versenyt, ugyanúgy a legerősebbnek kell lenned.

          • Tamás Bulányi

            Wattmérővel egyszerűen megváltozik a verseny dinamikája. Ahogy Contador is mondta, nincsenek hosszú támadások, mert ránéz a wattmérőre és tudja, hogy meg fog főni a befutó előtt. Én pl. nem szeretem nézni egy hegyi szakaszon, hogy a Sky 4 topsegítővel megy folyamatosan átlagban mondjuk 400 watton, ahonnan aztán senki nem tud támadni. A wattmérő egyszerűen minimalizálja a különbségeket és megöli a versenyt azokon a szakaszokon, ahol korábban sokat lehet kapni vagy adni.

          • Tóth Ati

            De akkor is erősnek kell lennie, mert a wattmérő sem segít, ha gyenge vagy.

          • Tamás Bulányi

            Senki nem azt mondja, hogy nem kell erősnek lenni. A tavalyi Giron példa volt erre az első hét, amikor az Astana baromi nagy tempót ment, de Nibali nem volt elég erős, és Krujswijk meg Chabito megkontrázták.
            Én csak azt mondom, hogy nézői szemszögből megöli (de legalábbis limitálja a) a versenyt. Pláne, ha erős segítőid vannak, akik folyamatosan nagy tempón tudnak menni.
            Nem tudom te hogy vagy vele, de számomra annyira nem nagy fun azt nézni, hogy a Sky órákon át megy elől olyan tempót, amiből GC menő nem nagyon akar támadni, mert a teljesítményadatok alapján tudja, hogy a végére el fog fogyni.

          • arce

            Igen, de Dumoulinnél is lehetett látni, hogy még csapat nélkül is hatalmas előny, Froome-nál meg csapattal a többiek esélytelenek.

          • Tóth Ati

            Most is azt mondom, Froome wattmérő nélkül is simán nyerne.

          • arce

            No ebben azért nagyon nem vagyok olyan biztos sőt, 2013 és 2015-ős Touron biztos, de a maradék 3 GT a necces kategória, főleg az idei Tour, Vuelta.

          • Tóth Ati

            A 2016-os miért nem? Hiszen óriási volt a fölénye

          • horvathpeter

            Csak megmondja hogy hogyan kell megnyerni a versenyt! És az átlagban legerősebb nyeri, nem a legerősebb.

          • Tamás Bulányi

            Egy gondolatkísérlet! Ha Froome és Uran között megcseréljük a csapatot, ugyanez lett volna a végeredmény a Touron?

          • Tóth Ati

            Egyértelműen Froome nyert volna.

          • Rodzsa

            Egy háromhetes arról szól, hogy az nyeri, aki átlagban a legerősebb tehát Ő a legjobb. A wattmérővel csak annyi a problémánk, hogy nem eredményez a számunkra izgalmas versenyeket. 🙂

          • arce

            Nem feltétlenül, ezek a nagyobb testű figurák akik jók időfutamon nekik ez nagy előny mert az ő szervezetük sokkal kevésbbé bírja, ha folyamatos támadás visszaülés támadás ritmust.

          • Satya

            Ez érdekes amúgy h István kezdte el mondogatni a wattmérőt már jó rég, de eleinte szinte kinevettük, most meg már ahogy látom alig van olyan itt, aki nem tiltaná be :)

          • Tóth Ati

            Szerintem nem kell betiltani. Pedig a legnagyobb kedvencem biztos nem vattmérőzik.

      • arce

        Nem értem ezt miért kell ezt csinálni, két totál egyforma stílusú versenyzőt elvinni a Tourra. Remélem ez még jövő májusig változik, amúgy is korai még arról beszélni ki melyiken fog indulni.

        • Brigo

          Idén Unzue elnyerte az arany málna díjat ezzel a második GT-n jobb Quintana hülyeséggel. Jövőre sem szeretné kiadni a kezéből a díjat.

  • Brigo

    OFF: Érdeklődnék, hogy van-e esély hogy a Lombardia kikerül nCore-ra? :)

    • Satya

      Angolul nem jó?

      • Brigo

        Köszi szépen de akkor inkább ne bajlódj vele. :)

        • Satya

          http://cyclingtorrents.nl ide felraknak minden versenyt jó minőségben, csak hát nem magyarul :)

          • Brigo

            Hát most inkább magyar közvetítést néznék végre :)
            de kösz szépen

  • Tamás Bulányi

    Quintana és Landa együtt a Tour-on? Unzue megőrült? Kétkapitányos felállás? Vagy tandembringát fognak hajtani?
    A Giro-ra meg megy Sanyi kapitánynak, ahol valószínűleg 2000 m alatt nem lesz rossz, utána meg megzuhan?
    A Vueltára meg mennek mind a hárman?

    • horvathpeter

      Várjál, ha nem lesz Nibali, akkor nem lesz aki megrogyassza 2000 m felett!

      • Tamás Bulányi

        Zakarin, Pinot, Chaves közül bármelyik meg tudja tenni szerintem. Kérdés, hogy ők lesznek el.
        Nibali meg, ha van egy kis esze megy a Girora és ha nem lesz Dumoulin, akkor be is húzza. A Touron szerintem jövőre nem lesz esélye dobogóra, Frommal, Quintanaval, Landaval, Dumoulinnal, Porte-tal stb. meg egy TTT-vel, amiben azért a Bahrein nem hiszem, hogy valami jó lehet.

        • Tóth Ati

          Pinot jövőre biztosan a Tour-on indul.

          • Tamás Bulányi

            Hát akkor ő nem :) Ettől függetlenül egy Giro dobogó simán kinézhet Sanyinak.

        • horvathpeter

          CHaves kitudja mikor épül fel teljesen és mikor fog újra háromhetes győzelemért harcolni.

        • razs

          Én a jelenlegi mezőnyből három nevet tudnék mondani, aki nagy eséllyel jobb helyen végeznének, mint Valverde: Froome, Nibali és kicsit megelőlegezve talán Dumoulin. Bercit értelemszerűen a visszavonulása miatt nem számoltam.

          Szerintem olyan szempontból kicsit alá van becsülve, hogy tegye fel a kezét, aki Porte, Thomas, Yates 1-2, Chaves, Landa, Kruiswijk, Urán, Pinot, Bardet vagy Zakarin esetében nagy összegben merne arra fogadni hogy BIZTOSAN jobb helyen végez mint Sanyi (persze nyilván elfogult vagyok…).

          Olyan szempontból ez jogos, hogy valóban “csak” egy háromhetes győzelme van, viszont Ő pont az a versenyző, aki a legritkább esetben megy nagyon rosszul, egy átlag jó helyezést hoz. Ha teljes első számú versenyzőnek nem is, de szerintem van olyan jó, hogy “sütögethesse a saját pecsenyéjét”.

          Amúgy meg remélem a sérüléséből pozitívan fog kijönni, és éhesebb lesz a győzelemre. Én reménykedem egy Giro + VB győzelemben. :)

          • arce

            Nekem is hatalmas nagy kedvencem Valverde, de azért Chaves és Landa ellen nem tennék rá, a többinél valóban jobb, de majd jön István és cáfolja, ha ezek közül

          • razs

            Amúgy most én is azt mondtam, hogy a TOP formájuk jobb. Lehet ha mindenki egyszerre venné elő, akkor Sanyi tényleg csak 10., de ilyen szerintem jövőre sem lesz. :)
            Mondjuk Porte eddig pályafutása során talán max. 3-szor ért célba ilyen helyezésen, de Pinot, Kruiswijk vagy Urán esetén is volt fordult már elő homály verseny.

          • arce

            Valverdével az a baj, hogy hiába zseni, nem túl ésszerűen versenyez, ha a Froome féle módszereket követné, többszörös GT győztes lehetett volna.

          • horvathpeter

            Csak ő Puncheur, ő nem tud folyamatosan monoton ugyanannyit wattozni, neki a ritmusváltásokban van az ereje.

          • arce

            Nem a stílusra gondoltam, hanem igazán rámehetett volna egy évben csak a háromhetesekre, és illett volna magashegyi edzőtáborozni is.

          • horvathpeter

            2009-ben csak a Vueltára készült és meg is nyerte. Járt ő többször is magashegyi edzőtáborban, mégse lett sokkal jobb tőle.

          • Tamás Bulányi

            Én is birom Sanyit, de azért Zakarin, Landa, Bardet, Pinot és Urán ellenében már nem fogadnék rá.

  • barni

    Valamelyik csapat kitalálhatna már valami újat a wattmérő helyett 😁. Ne menjünk már vissza az időben, most ezt a versenyzési stílust kell legyőzni valakinek, punktum. Valaki vagy valamelyik csapat megteszi…. A másik baromság a régi epos doppingos csalók magasztolása. Ők hazudtak maguknak, hazudtak a sportnak, hazudtak nekünk!!! Én hiszek az egyenlő esélyben ès hiszek a sorsban. Amit adott a sors A-nak el is vette jogosan!!! Akinek példakép Annak gratulálok. Ennyi……,.