Aki kitette a szívét az országútra

shadow

Thomas Voeckler az utolsó Tour-jára készül. Hosszú éveken keresztül ő volt a remény a franciák számára, amit időnként, egy-egy szakasz, egy-egy szökés erejéig be is teljesített.

2001-ben lett profi, összesen négy szakaszt nyert a Tour-on, 20 napot töltött sárgában, és kétszer volt francia bajnok. Persze ezek csak a legfontosabbak. Ezen kívül még egy csomó szökés, hosszú támadás és legalább ennyi iszonyatos grimasz is fűződik a nevéhez.

21 évesen lett profi. Az elején sokat szenvedett, mint mondta “míg az amatőröknél szenvednem kellett, hogy megnyerjek egy versenyt, a profik közt azért is szenvednem kell, hogy egyáltalán a mezőnyben tudjak maradni”. 2004-ben aztán beindult a pályafutása. Júniusban megnyerte a Route du Sud-öt, majd a rákövetkező héten francia bajnok lett. A nemzeti színű trikót viselte élete második Tour-ján, amit azonban, egy szökés nyomán hamarosan lecserélt a sárgára. Az összetett első helyet tíz napig ki sem adta a kezéből.

“2004 vízválasztó volt számomra. Megismert az egész ország, nem csak a kerékpáros társadalom. Az egész életem megváltozott… Az az igazság, hogy nem is voltam felkészülve erre, váratlanul ért. A népszerűséget, és a megnövekedett elvárásokat nehéz volt kezelni. A 2005-ös Tour-on sokat is küzdöttem ezzel, ugyanis folyamatos bizonyítási kényszer volt bennem.”

thoma

Fotó: Europress/AFP

A következő Tour-os sikerekre 2009-ig kellett várni. “Óriási megkönnyebbülés volt, hogy végre szakaszt tudtam nyerni. Már azt hittem, sosem fog megtörténni.” Aztán beindult szépen a henger, és nyert 2010-ben, aztán 2012-ben kettőt is, de alighanem a legemlékezetesebb a 2011-es Tour-ja volt.

“Soha nem gondoltam úgy magamra, mint, aki megnyerheti a Tour-t. De azt sem gondoltam, hogy egy tucat valaki vagyok, aki viselte ugyan a sárgát, de aztán a végén majd csak az 50. hely környékén végzett. Tudtam, hogy lesz olyan év, amikor esélyes lehetek, amikor legalább versenyben leszek.”

Nem számított favoritnak, mégis elképesztően jól tartotta magát. A született hegyi menőkkel szemben meg tudta védeni a sárga trikót végig a Pireneusokban, és majdnem végig az Alpokban is. Azonban a legutolsó hegyi szakaszon – amikor az Alpe d’Huez-en volt a befutó – egy kicsit megrogyott, ekkor esett vissza a negyedik helyre, ahonnan a másnapi időfutamon sem tudott már feljebb jönni. Harmadnap pedig már következett a párizsi befutó, nem sok hiányzott tehát ahhoz, hogy valahogy kihúzza. Ki tudja, talán, ha még előnyből kezdhette volna meg az egyenkéntit Cadel Evans-szel szemben… Persze, tudjuk jól, a sportban nincs ha.

“Emlékszem, a Tour vége felé közeledve kezdtem iszonyatosan kimerülni. Nem is annyira fizikálisan, mint inkább mentálisan. Baromira kemény három hét volt. A 2012-es Tour sokkal inkább olyan volt, amilyen én igazából voltam. Két szakaszgyőzelem, pöttyös trikó, folyamatos akciók. Ez vagyok én igazából.”

thoma4

Fotó: Europress/AFP

Voeckler azon kevesek közé tartozik, aki soha nem váltott csapatot. Nem mintha nem lett volna rá alkalma, de valahogy a távozás mellett szóló érvek sosem voltak elég erősek.

Rögtön a 2004-es remek Tour-szereplés után hemzsegtek körülötte a csapatok, akik szívesen vitték volna. Ekkor egyszerűen nem érezte volna fairnek, ha lelép. A következő kulcsfontosságú dátum 2010 volt, de ekkor sem ő akart menni. A csapata főszponzora bejelentette, hogy kiszáll, ő pedig –  sok kollégájával együtt – új munkahely után kellett, hogy nézzen. A Cofidis-nél már készen is álltak a fogadására, minden elő volt készítve.

“Az utolsó pillanatban azt mondtam a Cofidisnek, hogy ‘oké, de várjunk este 6-ig az aláírással, mert Jean-René-nek van még egy utolsó tárgyalása’. Délután kettőkor pedig hívott a Europcar, és azt mondták, hogy ha maradok, beszállnak főszponzornak.”

Thomas nagyjából kétszer annyit kereshetett volna a Cofidisnél, azonban a barátai, a kollégái munka nélkül maradtak volna.

“A Cofidis nyilván egy különleges tapasztalás lett volna, de ha én aláírtam volna azt a szerződést, akkor a csapatnak annyi lett volna. De nem akarom azt mondani, hogy én mentettem meg a csapatot. Én kivártam, közben mindenki tette a dolgát, úgyhogy együtt mentettük meg a csapatot.”

thoma3

Fotó: Europress/AFP

Sokan a szemére hányják, hogy nem specializálódott. Jó volt az egynaposokon, volt top 5-ben a Liége-en és az Amstel-en is, de közben viselte a sárga trikót a Tour-on. Vajon miért nem koncentrált egy konkrét területre?

“Az egész pályafutásom során úgy tekertem, ahogy szerettem volna. Ez volt az én utam. Ha specializálódtam volna, az már nem én lettem volna. Nem bánok semmit. Talán bizonyos területeken fejlődhettem volna, de én mindig a saját utamat jártam.”

A Tour után tehát befejezi. Azonban nem tudja még pontosan, mivel is akar foglalkozni a későbbiekben. Szóba jöhet egy nagyköveti állás, lehet, hogy a médiában is tárt karokkal fogadnák, de az biztos, mielőtt bármit is elvállal, hátralép egyet, hogy más perspektívából tudja nézni a dolgokat. Feleségével októberre várják harmadik gyermeküket, úgyhogy bizonyosan nem fog unatkozni.
És vajon hogy szeretné, hogy emlékezzenek rá?

“Mint egy olyan kerékpárosra, aki mindig harcolt. Aki kihozta magából azt, ami benne volt, és, aki kitette a szívét az országútra.”

 

(Forrás: cyclingnews)

Related Posts

  • István Mátyus

    Ha csak tizede ennyi akarat lenne a mai fiatalokban mint Voecklerben 1 rossz szavam nem lehetne, és egyáltalán nem panaszkodhatnék a mai kerékpárosok többségére. Imádtam ahogy Voeckler versenyzett. Ő is jó sportigazgató lesz, Luca Scinto és Marc Madiot féle, aki ugyanezt elvárja majd a fiataloktól, a fiaitól hogy tegyék ki a szívűket az országútra.

    • horvathpeter

      Nem csak a fiatalok ilyenek. Egy Van Garderen, Uran, Gesink és Porte tehetségesek vagy elhitték ezt magukról és már 30 körül (vagy fölött) vannak, és mégse jutottak semmire, pedig a képességeik meglennének hozzá. Akkor már inkább egy Nibali, aki messze nem indult akkora tehetségnek országúton, de rettenetes sok melóval és a szívét-lelkét az aszfaltra kitéve kimaxolta azt, amit az ő pályafutásából kilehetett.

      • arce

        Voekler nekem 100x rosszabb bringás, mint az áltad felsoroltak. Az egyik legnagyobb középszer a mezőnyben, akit komoly eredmény nélkül hypoltak.

        • snookerista

          Armstrong nagy nehezen tudta róla leszedni a sárgát, 2011- ben meg az összmezőny támadta ő meg az egy szerencsètlen fiatal Rollanddal vèdte a trikót napokig. Mèg hogy közèpszer…

          • arce

            2004 volt az, és akkor sem ért el semmit, engem a hideg rázott tőle, valszeg azért lett ennyire tolva mert a Festina botrány óta a franciáknak nem volt kirakatkerékpárosuk, mondjuk ő is fényévekre volt attól, hogy az legyen.

          • snookerista

            2004 ès 2011 is. 2004 Armstrongèk támadták, 2011 egèsz mezőny Evans vezetèsèvel . Persze ő sosem volt egy nagy tehetsèg inkább a munkás bringásokhoz tartozott de abból kihozta a maximumot. Más csapatba hegyisegitőnèl tovább nem vitte volna

    • Rodzsa

      Ezek a mai fiatalok sok esetben most eredményesebbek, mint Voeckler valaha volt. Ne érts félre, imádom Voecklert, neki a küzdeni akarása volt ember feletti, ugyanúgy, mint Voigt-nak. Nem lehet mindenkiben ekkora “leszarom, hogy nem bírom, akkor is pörgetek” tudat. Kevés embernek adatik meg, hogy ki tudja zárni a fájdalmat. Ha ez nincs benned annyira, arról nem tehetsz és még lehetsz legendás bringás.

  • MattKirby

    Az a 2011-es nagyon emlékezetes volt. Akkorát küzdeni bringán még embert nem láttam(talán csak Hornert a Vueltán). Szurkoltam neki de a egy pici kraft még hiányzott a végén.