Aru: “Választ kaptam a kérdéseimre”

shadow

– Milyen válaszokat szeretne kapni a Dauphinén?
– Jó válaszokat.

És Fabio Aru megkapta őket.
Merthogy saját elmondása szerint úgy érkezett erre a versenyre, hogy fogalma sem volt arról, hol is tart valójában.
Őt sem sokszor láttuk idén, „köszönhetően” a Giro előtt történt balesetének. Egy rossz kanyarvétel edzés közben (“lejtmenet az Alto de Monachil-tól, és egy bukás kb 45 km/h-s tempónál. Másopercekkel korábban még hetvennel mentem, szóval durvább is lehetett volna”) és gyoran elúszott a szezon első fele. Lehet itt télen tervezgetni, egy sérülés pillanatok alatt megváltoztatja az eredeti forgatókönyvet. Szóval Arunak ismét jön a Tour.

„A Dauphiné utolsó napján egyrészt korán szerettem volna támadni, mert csak így tudtam tesztelni magam. Másrészt pedig így legalább a többieknek is jönniük kellett. Nem sokkal maradtam le a dobogóról, de ez most nem számít. Nyilván a harmadik hely szebben nézne ki, de ezek csak számok. Az a fontos, hogy a verseny előtt bennem felmerülő kérdésekre jó válaszokat kaptam. És kiderült, tényleg a helyes úton járok.”

000_PF05F

Fotó: Europress/AFP

Bár a tavalyi évvel ellentétben Aru most nem nyert szakaszt a Dauphinén, tényleg közel volt a dobogóhoz. Mindössze öt másodperccel előzte meg Dan Martin, és néggyel Chris Froome.

„Számomra az a fontos, hogy nyugodtan tudok hazautazni. Talán a tv-ben nem jött át, hisz a szakaszokat nem közvetítették az első perctől fogva, de az utolsó három hegyi etapon, tényleg háború volt a rajttól kezdve. Ez a Dauphiné tehát nagyon jól jött nekem. Most irány Sestriere, ami kis túlzással már a második otthonom, aztán az olasz bajnokság lesz a főpróba a Tour előtt.”

Ahol lesz mellette egy Jakob Fuglsang is, aki végre hozta magát, és megnyerte a sárga trikót.
Nem is rossz mezőnyben.

Related Posts

  • vbalintb

    Jó TV-t :)

  • horvathpeter

    Közben megjelent az idei Pro Cycling Manager!

  • István Mátyus

    Cím alapján azt hittem olvasta ES Bringán a kommentjeimet, aztán elolvastam a cikket vele kapcsolatban és rájöttem hogy mégsem 😀

    • Brigo

      Az első hegyi szakaszon teljesen egyértelmű, hogy a legerősebb volt. A többi szakaszon is agresszívan versenyzett és a korai támadások ellenére sem kapott sokat. Időfutam sem volt vészesen szar. Mindezt komoly sérülés után. Neked kellett volna válaszokat kapnod. :)

      • Tour A Csúcs

        Porte minden tekintetben erősebb volt. A hibák ellenére ez az utolsó szakaszon volt nagyon érezhető.

        • Brigo

          Első hegyi szakaszon nem volt erősebb. Az egyértelmű.

  • Márton Farkas

    Azert Kwiat mekkora formában van már? Belegondoltatok abba ha Fromme javul még egy picit és elötte lesz egy Kwiat, Landa, Thomas, Nieve és ha Poels jó formában lesznek ez a sor álíttom jópár első számu embernél lesz erősebb ha nem is végig de bőven elég ha mindig éppen más egy egy szakaszon majdnem végig meg. PErsze ehhez kell Fromme javulása is de ha meglesz hátt :)

    • István Mátyus

      Nyugi, nem tud hegyre menni Kwiatkowski. meg különben is, írod a lényeget, ha Froome nem javul akkor tökmindegy, hameg úgyis ő lesz a legerősebb akkor megint tökmindegy. Lerágott csont már ez a csapat téma. Dumoulinre is mindenki mondta hogy jaj mi lesz vele Kelderman nélkül, hát megnyerte a Girot úgy, hogy ott volt a mezőnyben a világ legjobbjának tartott hegyi menő Quintana, ráadásul egy erős csapattal. Ez nem olyan mint a Sífutás hogy a norvégok a legjobbak és a válogatott/csapat számít, mert Dyrhaug, Klaebo, Northug, Iversen, Sundby, Krogh, Brandsdal, Toenseth, Gloersen, Golberg, Hattestad, Holund, Roethe is képes versenyt nyerni, itt, a kerékpárban a kapitány számít, hogy ő milyen erőben van. Lásd Sífutás 50 km, ha kicsit lassabban mennek a norvégok Northug simán esélyes aranyra a VB-n, ha Sundby nem gyorsít 2x is.

      • Márton Farkas

        attol még szakértelem ide vagy oda de kell egy eros csapat sztem minden egyszerubb ugy lasd elozo par tdf vagy Froome egy egész touron huzta fel a hegyre wigginst :) sztem ha pl Doumulan és Froome tegyuk fel nagyon hasolo eroben vannak de az egyiknek brutal csapata van akkor az fog nyerni. Szép egyenletesen nagy tempoban mennek fel a hegyre és szepen növelik a maxig a tempot Frommenek nem kell hirtelen tempot valtani. Lasd idei douphine. Porte egy eros skyal tuti nyer. Nyilvan nem kell azt mondani hogy a csapat minden de ha te eros vagy minimum mint a többiek akkor igenis nagyon jo a csapat. es nyilvan nem arra gondolok hogy egy gyenge embet elé teszek brutal sort. Gyenge csapat veszelyes nagyon barmi lehet és akkor nincs melletted senki… És nyilván szakértök mondják hogy hegyen minimalisat számit a csapat mert minimalis szelarnyek van, illetve az volt az indok hogy aki elötted meg lehet hohy egy picivel megy gyorsabban vagy egy minimalisan lassaban ami nagyon zavaro de van csapatod az olyat megy amilyet te akarsz. Meg akkor nem kéne ilyen csapatokat összerakni mert felesleges.

      • horvathpeter

        AZért Vuelta győztes is lehetne, csak akkor hiányzott mellőle nagyon a csapat, mert a Girón most nem volt egyetlenegy olyan bombaerős sor sem, mint az az Astana.

    • Tamás Bulányi

      Kwiat inkább síkon, meg az átmeneti szakaszokon, max hegy elején lesz jó Froome-nek. Nieve most eléggé szenved a sjávci körön, Poels-ot meg Thomast meg lehet nézni a Route de Sud-on most, de ők azért pihentebbek, Landából kérdéses, hogy mennyire vett ki sokat a Giro.