Landa: “Én többet nem várok senkire!”

shadow

“Eljátszották velem az Astanában, majd a Sky-ban is. Ha jövőre arra kérnek, hogy az összetett miatt várjak valakire, nem fogok megállni. Nekem mostantól csak saját magamra kell figyelnem.”

Egyértelmű kijelentés, Mikel Landa nem nagyon finomkodik.
Egy olyan sorhoz igazolt, ami eddig egyértelműen Nairo Quintanáé volt. Legalábbis a háromheteseket illetően. Mostantól azonban némileg bonyolódhat a helyzet.

“Pontosan tudom, hogy Nairo magáénak érzi ezt a csapatot, és úgy tekint saját magára, hogy ő a kapitány. Szerintem mindkettőknek jár az esély, nem szeretnénk mást, csak kihasználni az adódó lehetőséget.”

Landa kis túlzással még meg sem érkezett a Movistarhoz, amikor Niaro Quintana már “üzent” neki. A kolumbiai versenyző jelezte, ez az ő csapata, és ebből nem enged. Egyértelmű kijelentés volt az új igazolás irányába, hogy még véletlenül se gondoljon kapitányként a Tourra.

Landa végül a francia kört választotta, de még előtte sietett leszögezni, hogy kiváló a kapcsolata Quintanával.

“Semmi problémánk nincs egymással. Ezt az egészet a sajtó fújta fel. Eddig csak pozitív impulzusok értek a Movistarnál. Spanyol sorhoz jöttem, nem hiszem, hogy gondom lenne a beilleszkedéssel. Már csak azért is, mert itt mindenkit érteni fogok. A Sky-nál két év után sem tudtam volna elmondani, vagy megérteni egy viccet. Jó helyen vagyok, mert ennél a csapatnál mindig a körversenyekre helyezték a fő hangsúlyt. És ez most is így lesz.”

És Landa elmegy a Tourra… | Hosszabbítás

“Erős lesz a mezőny, ráadásul a hosszú időfutam és a kevés hegyi befutó miatt, ez most nem az én Giróm lenne. Épp ezért jövőre a Tour de France lesz a fő versenyem. Szerintem az ottani szakaszok tele lehetnek meglepetésekkel, és így az összetett végeredménye sem lehet teljesen egyértelmű.

Eddigi pályafutása során Landa tíz nagy körversenyen indult, és egyszer zárt dobogón. Még a 2015-ös Girón, amikor Aru csapattársaként jött be a harmadik helyre. Idén – Froome egyik fő segítőjeként –  lett negyedik a Touron, mindössze 1 másodperccel maradt le a dobogóról. Vagyis már megvan a kellő rutinja, és ezt ő is így érzi. Készen áll arra, hogy kapitány legyen. Quintana Movistarjában.

“Jövőre két célom lesz: a Tour, majd a Vuelta. Szerintem az elmúlt időszakban letettem annyit az asztalra, hogy kapitányként kaphassam meg a lehetőséget. Ami a Tourt illeti, az idei versenyen kiderült, hogy ott is jogosan bízhatok egy szép eredményben. Elég fájó volt, csak egy másodperccel lemaradni a dobogóról…Korai még a szerepekről beszélni, de ha őszinte vagy, keményen dolgozol és nem lehet panasz a szorgalmadra, akkor alkalmas lehetsz első számú embernek.”

Akár Quintana helyett?

(Forrás: AS)

Related Posts

  • Gergely Angyal

    Legalább nem keretel. Őszintén elmondja, hogy mi az, amit várni lehet tőle, ez így szerintem rendben van. Gondolom akkor sem hallgatott erről, amikor megkötötték a szerződést a csapattal.

  • tomi

    Továbbra is az a véleményem, hogy így nem lehet nekimenni egyik 3 hetesnek sem, ez pedig igaz legfőképpen a Tourra, ahol a csapat szerepe jóval többet nyom a latba mint a másik két 3 hetesen. Ráadásul az útvonal sem fekszik igazán egyikőjüknek sem, szóval egyedűl amolyan kamikáze módon nem lehet megnyerni ezt a francia kört, ha most tippelnem kellene akkor a jövő szezon legnagyobb buktájának a Movistar szereplését mondanám.

    • horvathpeter

      Azért valljuk be, az idei év után ez nem volt egy nagy vállalás!

    • razs

      OFF: Ugye régen Te írogattál @arce névvel a fórumon, mert Ő hirtelen eltűnt, Te pedig gyanúsan Giro kedvelő vagy. :)
      Istvánnál már megszoktam ezekek a skizofrén változásokat, Nálad még csak 99.9%-osan gyanítom. :)

      • Tóth Ati

        Szerintem is ő @arce kolléga. :)

        • razs

          Mondjuk ha valamikor leírná, hogy minden évben a Tour-t várja a legjobban, de jövőre különösen azért, hogy a kedvence, Cavendish végre megelőzze Merckx-t a szakaszgyőzelmek számát tekintve, akkor azért elkezdenék kételkedni az egyezésben. :)

          • Tóth Ati

            Mondjuk nekem az volt a gyanús, hogy megmászta a Mont Jafferau-t, ahová @arce szintén feltekert, méghozzá tavaly, ha jól emlékszem. :)

          • tomi

            Száradjon le a kezem akkor :-)

      • Háromhetes menő
      • Háromhetes menő

        Amúgy egyszer át akartam írni a nevemet “A mai modern fiatalok arcoskodók, pofátlanok, önzők, pökhendik, akaratosak és tiszteletlenek”-re de ez túl hosszú volt… Nem fogadta el a program.

    • Háromhetes menő

      A csapat szerepe a lankásabb emelkedőkön számít, mert 4-5% körülig van szélárnyék még, lásd Sierra Nevada, de 6-7%-tól már nincs szélárnyék, ott tökmindegy ki megy előtted, ha 10-en akkor sincs, meg ha egyedül mész akkor is ugyanannyi erőt kell kiadnod.
      És megszokhattuk a Tourokról a lankásabb emelkedőket mondjuk a Zoncolan vagy Angliruhoz képest. Lásd Galibier ami 23 km 5% talán, vagy Croix de Fer átlag 7%, Madeleine átlag 6.5% a 25 km-es oldalról. La Rosiére is ilyen lesz jövőre. Én imádtam ezeket az emelkedőket régen mikor nem volt szélárnyékozás meg wattmérőzés mert akkor ezek a hegyek hozták a legdurvább különbségeket és a 10-15 km-es támadásokat és akár 5 perc különbséget is esélyesek között. Manapság meg ezek hozzák a klasszikus utolsó kilométeres sprinteket lásd Etna is..

      • Tóth Ati

        Madeleine: Az északi oldalon igen, de a déli 19.2 km 8%. Galibier 35 km 5.5%, amúgy a Tour-on csak 18 km 6.9%. Majd az Alpe d’Huez-n és a Col de Portet-n lesz különbség és ott nem csak 1-2 kilométeres támadások lesznek.

        • Háromhetes menő

          Az a Télégraphe+Galibier.
          Saint Michel de Maurienne-ből. 12 km 850 szint Télégraphe majd 5 km sík-lejtmenet és 18 km 1250 szint környéke. Ha összeadod 2100/35 az olyan 6%, 1250/18 pedig valóban 6.9%! Amúgy Galibier van Bourg d’Oisan felől is 43 km de az csak valami 4 és fél százalék talán arra már nem emlékszek fejből ennyi minden már nem megy!
          Meg én délről Brianconból írtam a Galibier-t hogy 23 km 5%
          Madeleine La Chambre-ből valóban 19 km 8%.

          • Tóth Ati
          • Háromhetes menő

            Na azért FEJBŐL írok neked 2100 szintet és 35 kilométert erre kiderül hogy 2095 szint és 35.1 km!!! A szakember az szakember!!! 5 méter szintet és hosszban 100 métert tévedtem!!
            De az átlagmeredekség az faszság!
            Oszd el 2095-ös 35.1-el -> 5.969 % az átlag.

          • Respectvv4laci

            A szakember az szakember főnök!:)

      • Hagyd már ezt a baromságot, hogy meddig van szélárnyék. Mindig van, csak meredekebb emelkedőn, kisebb sebesség mellett kevesebb, mint síkon.

        • Háromhetes menő

          muraspyd/lengetoavastapu testvér…. na látod az ilyen urak miatt kellene hogy visszatérj és rendet tegyél.. ne csak a Saganos cikkek alatt… az ilyen szintű hozzá nem értést én már nem bírom idegileg… elvégezhetné más a “piszkos munkát” amikor egyértelmű dolgokról kell vitatkozni és elmagyarázni másoknak…

          • Jesszus. Miért, nincs igazam? Fizikai értelemben van szélárnyék még 10%-os emelkedőn is. Nyilván nem jelentős, de van. Amire te utalsz, az az, hogy elhanyagolható, amivel kb egyet is értek, de nem precíz.
            És hagyd már ezt a hozzá nem értés dumát, trivialitásról beszélünk.

  • horvathpeter

    Idén (jövőre?) Landa mondja az újévi beszédet?

  • István Tóth

    Aztán nehogy Valverde megverje mindkettőt…
    Nekem nem szimpatikus a srác egyébként, jó versenyző, de tavalyi Touron nem volt erősebb mint Froome, lehet hogy volt olyan szakasz amikor jobb volt, de összetett szempontból nem volt az, ha egyszer azért kapta a fizetését, hogy Froome előtt mennyen két centivel akkor igenis mennyen Froome előtt két centivel.
    Hogy nézne ki, ha fognám magam aztán beülnék az igazgató helyére a cégnél, mert úgy gondolom, hogy én jobban vezetném a céget…
    Tegyük fel Froome defektet kap 2km-el a cél előtt, nincs ott senki, mert Landa elment előre, mert úgy érezte, hogy neki most lehet menni. Emiatt elmegy alsó hangon 2 perce, ahelyett hogy kb 20ms alatt megkapná Landa kerekét és menne tovább, nem azért fizetett neki a Sky nem kevés összeget, hogy a saját szakállára tekerjen. Amúgy is megkapta tavaly a Girot, ahol mehetett.(Igaz Thomassal kettesben eredetileg)

    • Háromhetes menő

      Valverde…. úristen… hát ha Quintana és Landa is kiesnek Valverde meg végig megy a 8-10. helyen ahova való akkor lehet ő ér el többet mert a többiek végig se mennek…
      De Valverde tehetségtelen a háromhetesekhez. Kiváló egynapos menő, remek Puncheur, de abszolút tehetségtelen háromhetes menőként..

      • Márton Farkas

        most ez komoly??? Valverde nem három hetes meno és seholse lesz?? Létezik hogy halottam már ezt valhol? vagy mindenhol? :) bár itudom itt az a szokás hogy minden posztnál leirni ugyanazt….. áá nem unalmas

        • Háromhetes menő

          Karrierje során 15 év alatt egyetlen meghatározó háromhetese volt a 2009 Vuelta amit szintén nem ő érdemelt volna meg hanem a fiatal Gesink, és ilyen statisztikák alapján mégis háromhetes menőnek tartjátok őt?

          • horvathpeter

            Miért nem érdemelte meg? Gesink jó volt, de igazán sose volt veszélyes a pirosra, Valverde átvette a támadásait.

          • Háromhetes menő

            Ha nem pukkad ki Gesink a végére akkor ITT-n mindenki azt várta, hogy majd fordít. Ha jól emlékszek Sipiék is azt mondták, hogy tökmindegy elég csak tartani ezt a fél perc hátrányt, úgyis jobb időfutam menő. Bár az is igaz hogy Valverde is a vártál jóval erősebb időfutamot ment, de én hiszek abban hogy ha nem pukkad ki az utolsó 3 szakaszra végleg akkor tényleg fordított volna ITT-n.

          • Szem

            Azóta Gesink nagyon ritkán hozta a formáját, Valverde meg ha mást nem top10, egyhetes győzelmek, szakaszgyőzelmek, ardenneki győzelmek stb…
            Így 7-8 év távlatából Valverde még tartja magát, Gesink pedig nem tudta beteljesíteni a benne rejlő potenciált.

          • Háromhetes menő

            Abszolút igaz. Sajnos Gesink miután Menchov otthagyta a Rabobankot szétesett! Konkrétan pont akkor, 2010 még Tour 6. hely a pályán, utólag meg a fene tudja hanyadik hely, következő évben 2011-ben meg már az első héten sem ment végig…

          • Márton Farkas

            nagyon sok olyan ember van akit te háromhetes menőnek tartasz, ugy hogy 1-2 nyert vagy még egyet se :) amugy én sem vagyok elájulva valverdétől 3 hetesen csak nem írtom le előre őt enyni :)

        • Háromhetes menő

          Farkas úr inkább mély tisztelettel nézd meg az #essifutas-ra írt tegnapi Tweetjeimet!
          Anna Haag ott lesz a Tour de Ski-n. @disqus_4KHOL3RgVz:disqus testvérem na ő kegyetlenül nőies. Az a tűz ami a szemébe meg a csibészes mosolyába van. Kegyetlenül vonzó és nőies. Neki a 10 C a kedvenc száma egyébként. Inkább klasszikus stílusú futó. Nem várok tőle sokat Touron, inkább világversenyek menője ő.
          A másik nőiesség Kalla viszont nem lesz ott. Ő hiányozni fog!

          • Márton Farkas

            na egyetértünk teljesen :) Haagra mér rég felfigyeltem igazán szép teremtés :) De hát a Norvégoknál is akad egy két szép hölgy :)
            AMugy tényleg nem PN???? :( remélem hogy csak egy rossz vicc..
            Bár amit a podcastban mondott Pintér Laci hogy szepteemberben kimondták már hogy Krogh lesz a befutó ember, ugy hogy van egy Northugjuk akinek igy kvázi esélyt sem adtak….

          • Háromhetes menő

            Nem lesz Northug. Most már hivatalos. A keretből mindenki egészséges. Nem léptették vissza se Sundbyt se Holundot Northug kedvéért. Így most sem indul Northug a Touron…

          • Márton Farkas

            sok okos norvég… minek indul minden jo versenyzojuk Klaebon kivul??? olimpia van… ráadásul ugy hogy Ustiugov ellen csak Sundbynek lehet esélye a többieknél van nagyon lyukas szám ami van Sundbynél is de jo formában van akkor vissza hozhatja… bar ez a Tour az oroszon mulik… ha normális formában van akkor a két spinrt alatt és a tömegrajtosokon ha sikerul megjönni és lehajrázni az esélyeseket meg van nyerve… foleg hogy akiktol igazan sokat kapna a Cermisen kb 2 perc hátrányban vagy többen lesznek… PN egy esélyt megérdemelt volna neki nagyon jo felkészulés lett volna pláne hogy o olyan hogy bármikor kijöhet neki a lépés pláne ember ellen… oké ha nincs formában olimpián ne menjen ( bár teszem hozzá Klaebon kivül nagyon sok gyozelmi esélyes nem lesz, max Krueger 15km egyeni F és Sundby aki ha leszakit mindenkit de ezt mondjuk 4 éve minden vilagversenyen és semmi). Mert Dryhaug és társai jok de soha nem fognak ember ellen világversenyt nyerni mert nem elég jo a hajrájul és annyira meg nem erosek hogy mindenkit leszakitsanak… oké hogy számok alapján ök érdemlik meg de Northugban ott van a potenciál csak nincs formábam amibe még simán kerulhet 2 honap alatt hacsak nincs valmi eltitkolt betegség vagy valami… szval értem én hogyvnem viszik az olimpiára mert mert a Novégoknak kell a top 10 de hogy a Tourra miért nem?? ezek után alap hogy hogy januárba az összes versenyen elinditják legalábbis sprinrtekben de inkább mindenhol ennyi jár a Norvégiavlegjobb sifutojának!

          • Háromhetes menő

            Heikkinen nem lesz… aki az egyik legjobb Cermises…

            Favourites :
            Heidi Weng (NOR) and Sergey
            Ustiugov (RUS) will be looking to defend their titles from last year.
            Other favourites include Ingvild Flugstad Oestberg (NOR), Krista
            Parmakoski (FIN) and Nathalie von Siebenthal (SUI).

            On the men’s side, Dario Cologna (SUI), Alexander Bolshunov (RUS), Calle Halfvarsson
            (SWE), Alex Harvey (CAN) and Maurice Manificat (FRA) are among the top favourites for the overall victory or podium.

            Sundbyt esélyesként se emlegetik. Ő majdnem visszalépett amúgy… Ő most szar lesz nagyon.
            Nem lesz NOR dobogó az is elképzelhető a férfiaknál… Bár én Holundtól várnék valami nagyon szépet!!!

            Nőknél meg sima lesz de nagyon a Cermis miatt. Wenget ott meg se tudják közelíteni!
            2 éve Ostberg-Weng 1:34, tavaly 1:00 volt közöttük a Cermisen.
            Férfiaknál Manificat és Holund a meglepetésembereim! De 2 sprint… valószínű top30-as nem lesz egyik sem, Lenzerheidében tuti nem, de Oberstdorfban azért illene már szerintem a top30-ba bekerülni és legalább egy 5-10 mp jóváírást szerezniük egy 20-25. hely körüli eredménnyel!

          • Márton Farkas

            ergo lerítad hogy simán kaphatot volna egy esélyt Northung…. Holundtól meg ne várj semmit mert nem fogja tönkreverni a mezőnyt 15km f ben igy meg nagy hátránya lesz…. Kallan kivül állandóan olyanokban látsz nagyot akikben nincs potenciál, legalábbis a győzelemre, mert lassuak a végén viszont leszakítani az egész mezőnyt nem tudják… az iyleneknek marad az óra elleni verseny

          • Háromhetes menő

            Holund 15 C-n dobogós lesz, 15 F-ben 3. nap jól kell üldöznie!
            Ha Oberstdorfi Sprint után csak 1:30-ra lenne Ustiugovtól akkor Mass F és Mass C-n bármi megtörténhet. Elhozhat sok jóváírást, Val di Fiemme Mass C-n ott hagyhatja talán Ustiugovot a hajrá előtt. De 2 sprint miatt nem tartom győzelem esélyesnek. De 3. hely szép lenne tőle! Manificat viszont Cermis miatt simán nyerhet akár!!

          • Háromhetes menő

            Norvégoknál sífutásban az a baj hogy többségük túl lányos… nem klasszikus nőies, hanem inkább még lányos.. olyan ártatlan kislányos, akiket nem tudna “megrontani” az ember.. lásd Heidi Weng is. nagyon szép de olyan ártatlan..

          • razs

            Jaj, először úgy értettem, hogy rám mondod, hogy “kegyetlenül nőies” vagyok. Magamban feltettem a kérdést, hogy ezt melyik hsz-ből szűrted le? De aztán még egyszer elolvasva, remélem Anna Haag-ra mondtad. :)

            Csinos a hölgy, de én továbbra is kitartok Johaug-nál. Manapság a való életben sokszor probléma, hogy az emberek mindent azonnal feladnak, én a dopping ügye után is kitartok mellette. És ha olvassa ezt a magyar nyelvű fórumot, akkor elárulom Neki, hogy még vacsozárni is szívesen elhívnám. Ma este 19:00-kor várom a Deákon. Aztán majd nagyot fogok nézni, ha holnap reggel norvégul ideírja, hogy Ő ott volt, de engem nem talált. :)

          • Háromhetes menő
          • Háromhetes menő

            Na most jön még egy olyan komment ami 18+ lesz testvéreim @mrtonfarkas:disqus és @disqus_4KHOL3RgVz:disqus főleg nektek meg @respectvv4laci:disqus tesónak szánom!
            De aki megnézni megtisztel, aki nem az megörvendeztet, tudjátok, ezt szoktam mondani…

            Amikor ránéztek egy nőre azt képzeljétek el hogy milyen lenne ő, az arca miközben a 82 mm-es kaliberű, hatlövetű, távolsági ballisztikus rakétákat kibocsátó sztálinorgonátokkal amiről még World Tour csapatot is neveztek el a hölgy G pontját döfköditek intenzíven ő pedig eközben kiénekli a legmagasabb ‘Á’ hangot amit valaha kiénekelt. Ebben az élethelyzetben én nem egy hideg kék szemű és hideg szőke hajú csajra lennék kíváncsi. Lehet hogy alapból szép, és nagyon szexi, vonzó. De ebben a bizonyos élethelyzetben egy sötét hajú, sötét tüzes tekintetű nő, mint Anna Haag sokkal-sokkal szexibb.
            A másik meg razs tesó ez főleg neked szól. A mai világban már unalmas ez a vacsoráztatás meg stb. Ezek olyan sablon randihelyszínek. Ennél zsiványabbnak kell lenni. Valószínű minden unalmas csávó vacsorázni hívja a gádzsit vagy kávézóba… Ahol ráadásul még fizethetsz is ha úriember vagy anélkül hogy megbizonyosodtál róla hogy ő bizony szét fogja tenni neked a lábát. Hiszen így illik, hogy ilyen helyen a férfi fizet. Akár kap a hölgytől cserébe viszonzásképpen valamit, akár nem…

          • Respectvv4laci

            Minden szavával egyetértek! Én is a sötétekre esküszöm és ugyanazt vallom amit te verem a fejem a falba azon randevuk utan amikor magamba kell hazakullognom

          • Háromhetes menő

            Na látod! Ezért jó hanem fizetős helyre viszed a raklit!!! Vagy magadhoz egyből… És ott csináltok valamit közösen, vagy tökmindegy, séta az erdőbe, parkba, tökmindegy, csak ne kelljen fizetned még mielőtt a dolog biztos lenne… !!!!
            Jó nyilván kor meg tapasztalat mire ezekre rájön az ember és belátja…

      • horvathpeter

        Nem hiszem hogy tehetségtelen. Valverde, Dan Martin és Purito hárman együtt azért nyertek csak egy háromhetest, mert nekik már tavasszal formában kellett lenniük mindig az egynaposokra! Ezért a Tourra (Giróra) már elfogyott az erő. Ahogy a Giro Tour dupla is kivitelezhetetlen már régóta. Lásd 2009, amikor Valverde leszrta az egynaposokat, akkor mindjárt nyert is egy háromhetest megelőzve C. Evanst, egy jó Gesinket és Bassót, Samuel Sanchezt!

        • Háromhetes menő

          Az a Vuelta Gesink zsebében volt csak pontosan úgy járt mint Dumoulin. Utolsó hegyi szakasz, ami ráadásul nem is hegyi befutós, és kapott 5 percet…

          • horvathpeter

            Valverde zsebében volt az végig, még az időfutamokon is jól ment, bár szakaszgyőzelmek nélkül de két hétig folyamatosan pirosban, kivételesen rossz nap nélkül nyert. C. Evans nagyobb vesztes volt Gesinknél egy defekt miatt.

    • Respectvv4laci

      És mennyi mindent belelátnak abba az egy szakaszba

  • Tóth Ati
    • Respectvv4laci

      Futottak még

      • Háromhetes menő

        Nem biztos! Ha kijön neki a lépés nagyon tud ő!! Csak kapja össze magát tényleg, és csapjon oda!!!
        Nekem ő is szimpatikus.

        • Mike B.

          A jövő évi Tour a várható mezőnnyel sok lesz neki, top 10-en is meglepődnék főleg az idei gyenge szezonja fényében. Pedig én is szorítok neki, hogy egy dobogó legalább jöjjön össze neki egyszer.

  • Respectvv4laci

    10nagy kör 1 dobogó no comment.A jövö sztárja 29évesen

    • Respectvv4laci

      És persze Valverde a tehetségtelen tudom h sokat bukott betegeskedett Landa sőt tehetséges jó hegyimenőnek tartom a top10ben siman helye van de borzasztoan tulértékelt még

      • Háromhetes menő

        Igazad van hogy top10-be van helye. De az nálam a tehetségtelen szint. Nálam az a tehetséges aki nyer (legrosszabb esetben dobogós, de azt is inkább csak Touron tudom elfogadni)

        De egy kellemes top10-est ne tartsunk már tehetségesnek meg jó hegyi menőnek. Egy top10-es ember nem tényező.

        • Respectvv4laci

          Én Landáról beszéltem félreérthetően fogalmaztam egy pont hiányzik.

          • Háromhetes menő

            Szerintem Landa simán jobb mint Nibali-Bardet, és régi, igazi Quintana vagy Froome szint is lehet!

        • Respectvv4laci

          Akkor Landa se nagyon tényező .