Vuelta 2018: Majd Andorra eldönti

shadow

Ahogy azt kell, az AS már napokkal korábban nyilvánosságra hozta a pontos útvonalat, ma viszont végre hivatalosan is bemutatták a 2018-as spanyol körversenyt. A Vuelta szervezői nem voltak könnyű helyzetben, hisz sok nagy név programját erősen befolyásolja majd az a tény, hogy Innsbruckban a hegyimenők számára ideális pályán lesz a világbajnoki mezőnyverseny. Így sokak csak felkészülési céllal érkezhetnek Spanyolországba. Vagy esetleg idő előtt hazautaznak. Elnézve az utolsó két szakaszt, az sem lenne annyira meglepő…
De nézzük az idei útvonalat. Amely 40 kilométernyi időfutamot tartalmaz.

 

Az első hét
Nagy rajt Malagában, méghozzá egy 8 kilométeres sík egyenkéntivel. 2009 után ez az első Vuelta, amely egyéni időfutammal kezdődik. A 2. szakaszon már egy harmadik kategóriás emelkedő tetején lesz a befutó, a következő nap viszont a spinterekről szólhat. A negyedik szakaszon ismét hegyi befutó vár a mezőnyre, így ez minden lesz, csak nem egy nyugis kezdés. Szeptember 4-én jön az első pihenőnap, de előtte még meg kell mászni az 1960 méter magas La Covatillát.

A második hét
A Vuelta középső hetén talán a 13. szakasz tűnik a legérdekesebbnek, mivel akkor a Camperona tetejére érkezik a mezőny. Másnap jön egy rövid, de várhatóan igen intenzív szakasz, szeptember 9-én pedig a Covadonga. Ezt a hegyet 2016-ban – pont a második pihenőnap előtt – a verseny későbbi győztese, Nairo Quintana nyerte.

A harmadik hét
Szeptember 11-e fontos nap lesz a spanyol körön, hisz a nyitónapot leszámítva, akkor rendezik az egyetlen, igaz nem túl rövid (32.7 km-es) időfutamot. Másnap Baszkföld, és egy várhatóan hangulatos bizkaiai hegyi befutó, aztán két brutális nap a madridi körözés előtt. A 19. szakasz Andorrában, a Rabasa tetején ér véget, a minden eldöntő napon meg hat hegyet kell megmászni, mindössze 105 kilométer alatt. Az utolsó emelkedő a Gallina lesz. A 2018-as Vuelta szokás szerint a spanyol fővárosban zárul. Ha lesznek még a mezőnyben sprinterek, ott ők meccselhetnek.

DTaoNEnW0AAhMUw

Fotó: twitter

Az összes szakasz szintrajza: ITT

ESB vélemény
Durva kezdés (az első négy szakaszon lesz egy rövid ITT+ két hegyi befutó), és még durvább befejezés. A Giróhoz hasonlóan az utolsó két nap itt is brutális lesz. Baszkföld szerencsére nem maradt ki, így lesznek kellően hangulatos szakaszok. A hosszúnak szánt időfutam a harmadik hét elejére került, így ha valaki hátrányba kerül, Andorrában javíthat. Nagyon extra lett a mindössze 105 km-es utolsó hegyi etap. Kérdés, hogy a vb miatt (két hét lesz Madrid és a mezőnyverseny között) milyen névsor jön össze.

A várható főszereplők
A Vueltával kapcsolatban mindig nehéz okosat mondani, hisz ezt a versenyt kevesen jelölik meg elsődleges célként. Akik Giróznak – és biztosan nem mennek a Tourra – könnyen rajthoz állhatnak. Kérdés milyen célokkal, hisz Nibali már korábban utalt rá, hogy felkészülésnek fogja használni a spanyol kört. Nem tudni még mi lesz Dumoulinnel (jó eséllyel megy a Tourra), és Froome-al. Az ő programjába egy esetleges eltiltás is bekavarhat. Landa, Chaves és Kelderman már korábban azt mondta, hogy szeretne ott lenni a Vueltán. De nem szabad elfelejteni, hogy közel van a vb, márpedig ott idén hegyimenős a pálya.

 

 

Related Posts

  • Mike B.

    Erős(?) tipp: Olyan fogja nyerni a Vueltat aki eddig még nem nyert GT-t.
    Most reális esély lesz megverni a Touron lefáradt/VB-re készülő elsővonalas embereket.

    • Szem

      Akárhogy is, de nagyon várós az útvonal alapján. Meccselhetnek majd életük első gt győzelmükert paran

      • Respectvv4laci

        Quintananak már a negyedik lesz jó eséllyel

  • horvathpeter

    Tour de Hongriera meg jon az Androni, a Novo Nordisk es a CCC. Lehet iden megint kikene neznem!

    • Tóth Ati

      Az Eusport is adja. :)

  • Trozsák

    “hosszúnak szánt időfutam” 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

    látom hasonló véleményen vagyunk… ez is kevés… se Giro, se Tour, se Vueltán nem lesz jövőre normális időfutam…
    nem szeretnék jövőre háromhetest nézni…

  • Trozsák

    nem túl rövid (32.7 km-es)

    ez viszont ellentmondás nem értem.
    Lentebb azt írjátok hosszúnak szánt. azaz csak annak szánt de nem hosszú.

    Ez nagyon is rövid egy háromhetesen.
    Vagy akkor legyen egy 30-as dombos a harmadik héten meg egy 45-50-es sík az első héten és akkor oké!

    • Szem

      mindegy, most már nem változtatják meg a kedvedért, kár ezen morgolódnod.

      • Trozsák

        tudom, lentebb írtam is hogy hatás-ellenhatás ha ilyen útvonalakat csinálnak kevés időfutammal akkor kevesebben fogjuk megnézni a háromheteseket.
        és akkor majd talán elkezdenek a szervezők visszatérni a normális útvonalakhoz és olyan kínálatot adni amire van kereslet is…
        erre hogy jövőre lesz 3 kamu háromhetes amit tökmindegy bárki is nyer egyiknek se lesz értéke, csak papíron, a statisztikában, de sportértéke nem lesz. persze az önéletrajzban a papíron mindenkinek szépen mutat majd az eredmény hogy madarak is nyerhetnek meg érhetnek el nagy eredményt de sportértéke nem lesz.
        Lásd a holland raklo Champs-Elysées győzelmének. (Kittel, Gaviria, Cave és Sagan nélküli mezőnyben…)

        • horvathpeter

          Na, azért aki megveri Froome-ot és Dumoulint a Girón azt le… borulok előtte.

          • Trozsák

            Műútvonalon is?
            Lopez megverheti őket ilyen kevés időfutammal akár!!

            “Piszkos cigány munka” ilyen útvonalakat összeállítani….
            https://www.youtube.com/watch?v=hETqQk5Rhrw

          • horvathpeter

            Lopez csak szeretné, amikor Oropán csak Pantaninak van jobb ideje, mint Dumoulinnek. És még az időfutamon is kapni fog tőle.

        • Szem

          Szerintem nem dől össze a kerékpárosport ha egy magyar néző nem kapcsol az es-re

          • Trozsák

            Egyre többen leszünk így… és majd csak akkor jönnek rá a szervezők…
            Lásd idei Dakar… 11-12 éve nem volt ilyen nehéz Dakar, már olyan szinten visszaesett a nézőszám és olyan szinten könnyűvé vált a verseny meg akkora sztárokat csábított át az Africa Eco Race hogy csinálniuk kellett valamit!
            Hát idénre csináltak is egy jó útvonalat nézd meg Szalayék is eddig minden Dakart befejeztek amin közösen indultak Bunkóczival, most a 4. szakaszig jutottak..

          • Szem

            Túl sokat gondolsz magadról.
            Van aki leül, és szimplán élvezi a versenyt, amíg te dühöngsz, számolgatsz, anyázol, letehetségtelenezel profikat kipróbálhatnád, hogy majd az év első közvetített versenyén csak a versenyre koncentrálsz és nem az elmebetegséged tüneteivel.

  • Tóth Ati

    A Rabassa teljesen fölösleges, aznap senki nem fog támadni, mert másnap jön a királyszakasz.

    • Trozsák

      buta, hozzá nem értő emberek csinálják az útvonalakat, mit vártál?

      • Tóth Ati

        Escartin a felelős… :)

        • snookerista

          Ha lesz időfutam az időfutam után komoly elönye pl Dumoulinnak (ha a girora megy gondolom Vueltázik) akkor a kolumbiaiaknak ès az ott lèvő franciáknak, olaszoknak támadni kell nincs mese

          • Tóth Ati

            Ugyan még nem biztos, de több helyen olvastam, hogy Dumoulin a Tour-on is indul.
            Unzue a Vuelta-ra is vinni akarja Quintana, Landa, Valverde hármast. Majd a Tour után döntenek.

      • Szem

        Pfff

    • horvathpeter

      Csak nehogy Rabassanak, mert nem támadtak.

  • razs

    Felismeri valaki mind a 8 embert a legfelső képen? Én szégyellem magam, de fejből csak négyet (alighanem a négy leginkább nyilvánvalót) sikerült, a többi csak “csalással” megy, de még egyelőre nem izzítottam be a google képkeresőt, kis időt adok magamnak. Legalább kettőről még úgy érzem, hogy “illene”, de nem ugrik be… :)

    • horvathpeter

      Jajj @disqus_4KHOL3RgVz:disqus, öcsém keresne téged,hogy hol tudná egy egyik Legendák könyvet beszerezni, csak nem tudja, hol tud elérni.

      • razs

        Akkor ezért van, hogy elkezdett követni egy ismeretlen ember. Mármint nem az utcán, hanem a Disqus-ban. :)

        Amúgy ha ideírjátok a pontos szerzőt és címet, akkor szerintem viszonylag pontosan meg tudom mondani, hogy mennyire gyakori és hogy kapható-e még újonnan, vagy antikváriumban esetleg “arany áron”.
        Nekem amikor hetven valahány kötet már megvolt és egyetlen egy kötet hiányzott, akkor sokat gondolkoztam rajta, de azért végül 20k-t is kiadtam (azt hiszem Vaterán), hogy teljes legyen a gyűjtemény. Amikor az eladó azt mondta, hogy 600 Ft-ért vette, akkor picit csúnyán néztem rá. :)

        • horvathpeter
          • Trozsák

            Jelölj be fecebukon vagy valahol ahol át tudom küldeni neked more!

          • horvathpeter

            Twitteren be vagyok jelölve, nem?

          • Trozsák

            90 vagy 11 a véged?

          • horvathpeter

            90, mert nem vagyok százas.

          • Trozsák

            “Ez a fájltípus jelenleg nem támogatott. Próbálj meg helyette GIF-et, videót vagy képet feltölteni.”

          • razs

            Én nem értek a twitter-hez, de esetleg próbáld meg tömörítve (zip, rar, tar.gz). Van ahol ez szokott a megoldás lenni. :)

          • Trozsák

            csak kép vagy videófájlok engedélyezettek

          • horvathpeter

            Kosz, o kezzel foghato konyvet szeretne.

          • Trozsák

            Oké! E-Book-ba megvan onnan papírboltba kinyomtattatod bespiráloztatod papírboltba 300 forintért és kész a könyv testvérem!

          • razs

            Látom időközben átszerkesztetted a könyv címét (ez csak magyarázkodás, hogy nem vagyok teljesen idióta, hogy más linket küldtem át, mint amiről a kérdés szólt), így még egyszerűbb a helyzet:
            Most is rendelhető a kiadó honlapjáról! :)

            https://www.szukits.hu/thrawn/836-star-wars-thrawn-trilogia-000834.html

          • Trozsák

            Papírboltba gádzsi megcsinálja neked valami 300 vagy 500 forintért előlappal, hátlappal meg mindennel.
            És akkor nem kell kiadni érte több ezer forintot csak hogy miután elolvastad még díszként is ott legyen a polcodon. Bár igaz nekem is ott van a Kommunista kiáltvány meg egy csomó Kádár János könyv.

          • Trozsák

            1990. július 23?

          • horvathpeter

            Ja.

          • razs

            Úgy látom az e-book változat időközben megoldódott. :)
            Amúgy ha ‘papíros’ kellene, akkor a kiadó honlapján elő kell jegyezni, én azt tapasztaltam, hogy gyakran újranyomják az elfogyott könyveket.
            https://www.szukits.hu/kanon-regenyek/2770-e-k-johnston-ahsoka-konyv-002767.html

            Illetve általánosságban tudom ajánlani a Keleti p.u.-on a 6-os vágány melletti antikváriumot vagy a Nyugati p.u. aluljárójában lévő antikváriumot.

            Amúgy ez nem egy legendák könyv, hanem egy kánon, úgyhogy ezt én nem követem. :)

          • Tóth Ati

            Vagy a Szellemlovast. :)

          • Tóth Ati

            Azt a sorozatot én is olvastam meg még vagy 5-6 SW könyvet.

          • Trozsák

            @disqus_4KHOL3RgVz:disqus @horvathpeter:disqus @tthati:disqus
            Moldovától a Kádár János 1-2-t nem olvastátok, csak ilyen uniós nemzetközi könyveket?

          • Tóth Ati

            Se azt, se a Lenin összest. :)

          • horvathpeter

            Írni jobban szeretek mint olvasni, bár ez szerintem kideült már itt is.

  • razs

    “Kárpótlásul” azért, hogy Star Wars-szal szétoffoltuk a fórumot, egy kis játékkal igyekszem visszaterelni az országúti kerékpár irányába.

    A kérdés: ki hány versenyzőt (aktív és visszavonult is van közöttük) ismer fel a gyerekkori képe alapján? Jobb egérgombbal nagyítható.
    Ismét csak egy saját készítésű montázs. Pár kép már előkerült az egy évvel ezelőtti játékban is, de pár az számomra egyértelműen új volt. :)
    Egy kis idő múlva, spoiler mögé rejtve beillesztem a megfejtést is.

    https://uploads.disquscdn.com/images/5d066db994aa925eaebab68ce282dfdd0cfb37befe308a7ab8216c1497e02a22.jpg

    • Godó Viktor

      11-et sikerült és még 2-re van egy erős gyanúm de abban nem vagyok biztos.

      • razs

        Íme, a megfejtés:1. sor: Vincenzo Nibali, Mark Cavendish, Marco Pantani, Chris Froome; 2. sor: Peter Sagan, Lance Armstrong, Mario Cipollini, Richie Porte; 3. sor: Joaquim Rodríguez, Cadel Evans, Bradley Wiggins, Alexander Vinokourov; 4. sor: Fabio Aru, Rigoberto Urán, Rick Zabel, Geraint Thomas; 5. sor: Andy Schleck, Fränk Schleck, Carlos Betancur, Jan Ullrich

        Szerintem Betancur volt a legnehezebb. Azt megemelem a kalapom, ha valaki tudta. Én mikor képet találtam, akkor biza rá nem jöttem, hogy Ő az.
        Illetve a ‘kis’ Zabel szintén nehéz, de ott a trikó színéből illetve a mezszponzorból lehet kis segítséget meríteni.

        • Szem

          Nálam is csak 11, a Schulek tesók nélkül, akiket éreztem, de nem mondtam volna biztosra

        • Respectvv4laci

          19:( Sagant nem ismertem fel pont

        • Godó Viktor

          10 sikerült. Hozzáteszem Scleck tesőkat szemétség volt berakni :D. Nagyon hasonlítanak. Részletesen:
          1.Nibali (könnyű volt).
          2. Azt hittem elősször, hogy ez egy másik kép Nibaliról, amúgy nem tudtam kicsoda. Sorry Cav.
          3.Tévedtem. Franco Pellizotti-nak hitem, már csak a haja miatt. Bár ő is Olasz. Kisebbíti a tévedésem.
          4.Froome(könnyű)
          5.Sagan(könnyű)
          6.Armstrong(könnyű)
          7.Tévedtem Andy Scleck-nek néztem szegény Cipollini-t. A nézése olyan Andy-s.
          8 Porte(könnyű)
          9.Nem tudtam. Bocs Purito. Carlos Sastre-re gondoltam mivel nagyot meccseltek 2008-ban Cadel Evans-el és mivel ő van mellette a listában.
          10. Cadel(könnyű volt)
          11. Wiggo (könnyű volt)
          12. Nem tudtam. Nagyon rossz régi kép.
          13. Fabio Aru. Nem ismertem föl elsőre de csak rájöttem. Elég jellegzetes arcberendezése van
          14.Nem ismertem föl Urant, Igen rémisztő képe van itt.
          15. Esélytelen volt Rick Zabel-t felismerni. Most se menne.
          16. Ismerős volt de nem ugrott volna be G. Thomas
          17.Greipel-re tippeltem haja miatt , eszembe se jutott hogy Andy Schleck az mivel a 7. már azt gondoltam.
          18. Tudtam hogy valamelyik Schleck lesz, +2-ben volt benne és végül Frank-re gondoltam és így bejött. Sikerélmény miután Andy-t így benéztem.
          19. Halvány fogalmam sem volt a kilétéről. Valami spanyol azt gondoltam. Szégyenemre a jelenlegi Betancur-t se ismerném fől nemhogy gyerekkori képen.
          20. Jan Ullrich könnyű volt
          Végeredmény:1,4,5,6,8,10,11,13,18,20. Összesen: 10

    • Trozsák
  • Respectvv4laci

    Nem tudom lehet h azt mondjátok h elfogult vagyok de igy megnézve az utvonalat bizony meglehet a dupla Naironak idén

    • Szem

      Quintana készüljön inkább a VB-re, ha már elvitték hegyimenőként a norvég VB-re, és ott se csinált az ég világon semmit.
      Ha annyira képviselni szeretné a hazáját, szerezzen egy VB érmet, akármilyen szinűt, most esélye is lesz rá.

      • Respectvv4laci

        Nem tudom az már tleg álomszerü lenne tesó ha a Tour Vuelta után azt is behuzza de legyen igazad.

        • Szem

          GT-t nem fog idén nyerni az indián amigonk. A Touron max dobogó, Vueltára elfárad, de VB-re lehet esélye, ha átengedi Landának a Vueltát.