O’Sullivantől Selbyig

shadow

2016 három legfontosabb versenye közül az elsőt, a Masterst, O’Sullivan nyerte, a másik kettőt, a világbajnokságot és az Egyesült Királyság Bajnokságát Selby.

A világelső ezzel megszerezte második címét a két kiemelt eseményen, valamint nyert még két pontszerzőt (összesen négyet gyűjtött ebben a naptári évben). Immár tíz pontszerző trófeája van, és hét Triple Crown győzelme (2 VB, 2 UK, 3 Masters), tehát 2016-ben végérvényesen belépett a valaha volt legnagyobb játékosok közé. Ráadásul “simán” meglehet neki az egy szezonban öt pontszerző siker, ami Ding fantasztikus teljesítménye volt három éve. Nem utca-, hanem sugárúthosszal vezet a világranglistán, hiszen mindössze a második helyen álló Bingham-nek van több mint feleannyi pontja hozzá képest.

O’Sullivan a Masters után februárban még behúzta a Welsh Opent, és úgy tűnt, hogy minden rendben lesz vele. Ehhez képest a világbajnokság második fordulójában kikapott Hawkinstól (akit a Masters döntőjében bucira vert), majd az új szezonban háromszor is döntőzött, de mindhárom alkalommal kikapott. Felemás éve volt, annyi bizonyos. Ki is szolgálta a rajongóit, meg nem is. A 2016/17-es szezon őszétől minden versenyen elindult, és az idei pontok alapján számolt ranglista negyedik helyén áll. Viszont nem nyert egyetlen trófeát sem. Sokan már azt mondják, hogy öregszik, de azért vegyük figyelembe, hogy kiktől kapott ki (Trump, Higgins, Selby), illetve azt is, hogy korábban voltak sokkal hosszabb nyeretlen időszakok is a pályafutásában. Semmiképp sem szabad őt leírni, de az már elképzelhető, hogy “betagozódott” a mezőnybe, azaz nem feltétlenül ő a legnagyobb favorit minden egyes alkalommal. Ennek két oka lehet: vagy egy kicsit gyengébb lett a játéka, a koncentrációja, mint korábban, vagy a többiek tanulták meg, hogy nem szabad félni tőle.

Fotó: Monique Limbos

Fotó: Monique Limbos

Lehet tehát mondani, hogy Selby átvette az uralmat O’Sullivantől? Ha mindenképp ki akarunk kiáltani valakit, aki egyértelműen a legjobb, akkor az jelenleg csakis Selby lehet. Ugyanakkor alighanem továbbra is az az igazság, hogy a Hendry-féle 90-es évek óta nincs, és valószínűleg nem is lesz a skótéhoz hasonló dominancia. Aminek csak örülhetünk, mert borzasztóan unalmas, amikor szinte előre oda lehet adni a trófeákat egy játékosnak. Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy O’Sullivan és Higgins mellé Selby is felzárkózott, mint a többi játékos legnagyobb skalpja.

És ha már Higgins: a skótok négyszeres világbajnoka félelmetesen jó formába lendült novemberben. Az előtte látott, több éven át tartó bukdácsolásának két tornagyőzelemmel és egy döntővel vetett véget. A 2011-es világbajnoki trófea óta leszállóágban volt (persze ő akkora klasszis, hogy még így is összegereblyézett négy tornagyőzelmet, de a korábbi játéka egyszerűen nem volt meg. Most viszont újra rátalált a világverő formára, és minden tornán ott van a legnagyobb esélyesek között.

Mint ahogy Trump is, aki jelentős mértékben érett az utóbbi néhány évben, és ha nem lenne ennyire nehéz a mezőny, akkor sorra nyerhetné a versenyeket. Produkált egy fantasztikus októbert (bukaresti győzelem, manchesteri döntő, majd elődöntő Daqingban), ami korábban egy egész szezonra “elegendő” eredmény lett volna tőle. Most viszont kis pihenő után Glasgowban is elődöntőzött, és számíthatunk rá, hogy látunk még tőle néhány kiemelkedő eredményt az idei szezonban. És ha minden jól megy, akkor még bő tíz évig…

Ding is jó évet zárt, hiszen életében először végre bejutott a világbajnokság döntőjébe. Az új szezonban is vannak jó eredményei (két döntő, az egyiket meg is nyerte), de  egyelőre csak Kínában villogott. Neki “kellene” Selbyvel, Robertsonnal és Trumppal együtt uralni a mostani mezőnyt, de az öreg rókák miatt ennél sokkal összetettebb a képlet. Még úgy is, hogy az ausztrál, a saját mércéjéhez képest szerényebb évet produkált: döntő Walesben, győzelem Rigában, és két kínai elődöntő az idei mérlege, de emellett számos első fordulós veresége is volt, többek között a világbajnokságon és a UK-n.

2016 tündérmeséje Kingről szólt, aki 25 év profiskodás után tudott végre nyerni egy trófeát. Nagyot szólt Fu harmadik pontszerző sikere is, és megszületett Liang első profi tornagyőzelme is, melyhez az év, de talán az egész sportág történetének legnagyobb ünneplése kapcsolódik. A World Snooker kitalálta a Home Nations sorozatot, valamint a hozzá tartozó egymillió fontos bónuszt, melynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ugyanakkor a sorozat remek tornákat eredményezett, és visszahozta Skóciát, valamint Észak-Írországot a versenyhelyszínek közé. Nem beszélve az elképesztő meglepetésekről. Ki gondolta volna 2016 szeptemberében, hogy Liang, King és Fu lesz a sorozat első három bajnoka?

liang

Fotó: worldsnooker.com

A German Masters meghozta Gould első pontszerző tornagyőzelmét, valamint Brecel első pontszerző döntőjét. Nyáron Indiában McGill és Wilson döntőzött, ami a jövő egyik legnagyobb párharca lehet, de egyelőre a nagyobb tornákon még egyikük sem tud huzamosabb ideig igazi klasszisteljesítményt nyújtani. Carter is nyert egy versenyt nyáron, amivel visszakapaszkodott a legjobb 16 közé, ahova mindenképp tartozik.

Ami a magyar snookert illeti, négy érdekességről kell mindenképp beszámolni: ötödik alkalommal lett magyar bajnok Fenyvesi Zsolt, akivel kétrészes interjú készült, melyet itt és itt lehet elolvasni. A döntőben a 13 éves Horváth Attila volt az ellenfele, aki Fenyvesi szerint igen sokra viheti. Az érdeklődők három alkalommal is kipróbálhatták a snookert a nyílt napoknak köszönhetően, melyek közül a novemberi országos volt. És elindult az első Magyar Snooker Gála szervezése, melynek keretében márciusban két profi játékost láthatunk Budapesten, Neil Robertsont és Ali Cartert.

Related Posts