Vegyes eredmények Szófiában

Révész Bulcsú és Horváth Attila. Fotó: Almási Gergő
shadow

Elkezdődött az U18-as torna a snooker Európa-bajnokságon. Mindkét magyar játékos bemutatkozott, a 11 éves Révész Bulcsú két mérkőzést is játszott. Az elsőn sima 3-0-ra győzött a bolgár Peter Zorovski ellen. A második mérkőzésről a helyszínen tartózkodó édesanyja számolt be:

“Az esti meccse már kis aggodalomra adott okot, mert nagyon későn kezdődött (magyar idő szerint 19 órakor) a 18 éves belga srác (Nick Jansen) ellen. Az első frame majdnem megvolt, a rózsán úszott el. A másodikat simán nyerte Bulcsú. Ekkor már 20 óra elmúlt és szegénykém rohamosan fáradni kezdett. (Sajnos egy 11 éves kisgyereknél ez már kritikus időpont, akinek van gyereke, az tudja miről beszélek…) A következő két frame már nem ment neki. Nagyon elismerő volt a belga srác búcsúzáskor. Nagy tisztelettel intett oda Bulcsúnak.”

Bulcsú ezzel a csoportja második helyén áll, és szombaton a kvartett legerősebb játékosa, az angol Sean Maddocks lesz az ellenfele.

Horváth Attila csak egy mérkőzést játszott a nyitónapon, melyen közel állt a sikerhez. Ő maga írt lendületes beszámolót egy olyan meccsről, ami érthető módon kihozta a sodrából. Luis Vetter ellen “2-1 volt ide, és a sárgánál vezettem 20-szal, adtam egy nehéz snookert, kijött belőle és visszamákolt egy snookert, aztán a barnát két golyóval mellélökte, 6 kocc és snooker, nem találtam el, freeball, 2-2. Döntő frame kerek százas break neki.”

Az említett százas mellett még két további született, az egyiket a német Umut Dikme lökte, Attila egyik csoportellenfele. A torna legismertebb játékosa, Jackson Page mindkét meccsét 3-0-ra hozta, és összesen három 50 feletti breaket lökött. A két magyar résztvevő játékvezető, Almási Gergő és Palásti Péter közül Gergő írt néhány sort a versenyről és a kulisszák mögötti eseményekről:

“Hosszú nap volt a mai. A deles bírói eligazítást követően a megnyitó fél 1-kor kezdődött. Az asztalokat reggelre állították fel, a szponzori matricák is utolsó pillanatban kerültek fel, Palásti Péter segítségével. A megnyitót követően 2-kor kezdődtek a meccsek. Érezhető volt mindenki izgalma, a kezdőlökések közül három is eltévesztette a pirosakat, vagy a fehér esett, sorban hallatszott a “foul” a teremben. A meccsek változó spektrumon mozognak hossz tekintetében, vannak csúszások, de nem érződik fejetlenség. Petivel este 6-kor és 8-kor kezdődtek a vezetendő meccseink, amiket különösebb probléma nélkül lehoztunk. Holnap reggel 10 és déli időpontokon lesznek meccseink. Szép látni a gyerekek küzdelmét, mindenki komoly, sportszerű és kulturált, egy élmény. Sok a közepes és nagyobbacska break is, kell alaposan szedni a lábainkat mikor valaki elkapja a fonalat és esnek a golyók. Összességében teljesen pozitív élmény, a bírók és a játékosok is maximálisan emelik az esemény fényét.”

Related Posts