20 éve nem történt ilyen a magyar teniszben

Fotó: facebook.com/huntennis/
shadow

Hétfőn közzétették a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáját, ahol a két legjobb magyar játékos egyaránt javítani tudott. A múlt heti eredményeknek köszönhetően Fucsovics Márton a 136., Balázs Attila pedig a 171. helyen áll. Utoljára közel 21 évvel ezelőtt fordult elő olyan, hogy legalább két magyar is a top200-ban lett volna – írja a huntennis.hu.

Kezdjük Fucsovics Mártonnal, aki a múlt heti stuttgarti főtáblás eredményével már karrierje legjobb helyezését közelíti. Utoljára 2013. októberében járt hasonló magasságban, akkor a 135. helyen állt – azóta is ez a legjobb eredménye. Az első számú magyar teniszező a héten Ilkley-ben vesz részt egy Challenger-versenyen, egy héttel később pedig már a wimbledoni selejtezővel próbálkozhat.

Fucsovics Márton

Eddigi legjobb ranglistahelyezését, a 2013. október 13-i 135. pozíciót egyetlen helyezésnyire megközelítve, hétfőtől az ATP-rangsor 136. helyén jegyzik Fucsovics Mártont, aki így profi pályafutása…

Nem csak Fucsovics, de Balázs Attila is közelít karrierje legjobb eredményéhez, aki remek formájának köszönhetően egészen a 171. helyig jött előre, és közel jár a 2010-ben elért 153. pozíciójához. A még mindig csak 27 éves teniszező 2014-ben sorozatos sérülései után visszavonult egy ideig a nemzetközi tenisztől, 2016-ban döntött a visszatérés mellett.

Azóta összesen 10 ITF pro versenyt nyert meg, és magabiztosan lépdel előre a világranglistán.

Két héttel ezelőtt a huelvai 25 000-es tornát nyerte meg, múlt héten pedig egy Portugáliában zajló Challenger-versenyen jutott egészen az elődöntőig. Utóbbi jelentette az áttörést a magyar játékosnak: 2011 márciusa óta először újra bekerült a top 200-ba.

Arra azonban lassan 21 éve nem volt példa, hogy egynél több magyar is legyen a legjobb 200-ban. Utoljára erre 1996 szeptemberében került sor, amikor Krocskó József a 140., Noszály Sándor a 141., Sávolt Attila pedig a 191. helyen állt.

A magyar játékosok formajavulása mindenképpen jó előjel a válogatott számára is. A magyar csapat szeptemberben hazai pályán játszik Oroszországgal a Davis-kupában, a tét a világcsoportba kerülés lesz. Köves Gábor szövetségi kapitány rajtuk kívül olyan rutinosnak mondható játékosokra is számíthat, mint Nagy Péter, Borsos Gábor vagy Gödry Levente.

ATP-VILÁGRANGLISTA
1. (1.) Andy Murray (brit) 9390 pont
2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 7285
3. (3.) Stan Wawrinka (svájci) 6175
4. (4.) Novak Djokovics (szerb) 5805
5. (5.) Roger Federer (svájci) 4765
6. (6.) Milos Raonic (kanadai) 4150
7. (7.) Marin Cilic (horvát) 4025
8. (8.) Dominic Thiem (osztrák) 3895
9. (9.) Nisikori Kej (japán) 3785
10. (11.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3040
11. (12.) Grigor Dimitrov (bolgár) 2980
12. (10.) Alexander Zverev (német) 2860
13. (13.) David Goffin (belga) 2785
14. (14.) Tomás Berdych (cseh) 2570
15. (16.) Lucas Pouille (francia) 2570

136. (145.) Fucsovics Márton 403

171. (205.) Balázs Attila 311

via huntennis

Related Posts

  • Matteo

    Balázs Attila > Fucsovics Marci
    Már csak Piros Zsombornak (esetleg Valkusz Máténak) kéne feljebb jönnie a nulláról, nehogy elbaxxa, mint Fucso, aki 21 évesen még csak 400. volt a ranglistán…jobb lenne a Coric/Zverev/Dimitrov féle utat bejárni!
    Nőj és hízz Zsombi! 😀

  • Szasza

    Ugyan nem a poszthoz illik, de ez a Shapovalov gyerek nem rossz! Tetszik a játéka és a hozzáállása… Egészen jó meccset toltak Ő és Edmund-))

    • pink panther

      Shapovalovot assszem a tavalyi torontói tornán láttam Kyrgiost verte úgy, hogy az auszi leült a földre, mert nem hitte el, hogy ez vele történik!!!:))) zseni a gyerek..

      • whoisjohngalt

        Úgy ám, akkortájt figyeltünk rá fel, de a neten fellelhető jó kis összefoglaló a másik csodagyerek, Auger Aliassime elleni meccséről … érdemes belesandítani :-)
        Kifejezetten jó meccset játszottak ma, Shapovalov pedig nagyon komoly. Tavaly került említésre a neve talán éppen ezen a fórumon Sasha Zverevvel és Rublevvel együtt.

        Thiem mai német ellenfele is megér ám egy misét, az is nagyon jó csörte volt ám.

        • pink panther

          sajna nem láttam, mint ahogy a többit sem, majd levadászom a netről valami összefoglalóban, meg a twitter is küld9i nekem a teniszes videókat. Megnézem ezt az Auger gyereket is valahol, annyian dicsérik. Mondjuk én Kachanovnak is adnék esélyt bár assszem ő is már öreg , talán 19?(..) meg hát ő egyetemista, nem tudom mennyi ideje van teniszezni..
          Majd megírom neked, mi a véleményem..:;)

          • whoisjohngalt

            Vannak páran a 10-en évesek között, akikben van anyag. Nekem Shapovalov és Auger Aliassime a “befutó” közülük. Akárhogy is, jó, hogy ennyien vannak, akiknek már most érdemes nézni a meccseit.

  • Respectvv4laci

    És Nagy Peti is hamarosan a TOP200at ostromolhatja!!!!