Del Potro kikapott, de így is újra top 10-ben

shadow

Roberto Bautista Agut nyerte az aucklandi tenisztornát, miután három szettben győzött Juan Martin Del Potro ellen. Sydney-ben két győztest is avattak: nőknél a volt világelső német Angelique Kerber, a férfiaknál az első nagy sikerét arató orosz Daniil Medvedev diadalmaskodott.

Bautista Agut az egész tornán kiválóan játszott, különösen fogadóként volt hatékony: 19-szer vette el ellenfelei adogatását. Del Potro is remek formában teniszezett, a döntőig szettveszteség nélkül jutott el. Ehhez képest a finálé elejét a spanyol teniszező dominálta.

Háromszor is brékelt, és 31 perc alatt megnyerte az első szettet.

Del Potro persze nem adta fel, a folytatásban többször tudta a tenyeresével irányítani a labdameneteket, és végül ki is egyenlített. A döntő szettben mindkét teniszező sokáig tartotta a szerváját, az első brékre 5:5-ös állásnál került sor, ami elegendő volt ahhoz, hogy Bautista Agut megnyerje a meccset.

“Fantasztikus volt ez a hét. Mindent kiadtam magamból a versenyen. A mai találkozó hihetetlenül alakult. Rengeteget küzdöttem a pályán. A végén két hihetetlen játékot is meg tudtam csinálni” – nyilatkozta Bautista Agut a meccset követően. Az eredménnyel azonban nem csak ő lehet elégedett, Del Potrót jövő héttől ugyanis a top 10-ben jegyzik, amire 2014 augusztusa óta nem volt példa.

Eredmény, döntő:
Bautista (spanyol, 5.)-Del Potro (argentin, 2.) 6:1, 4:6, 7:5

Utoljára 2007-ben volt annyira fiatal döntő, mint most Sydney-ben. Akkor egy bizonyos Rafael Nadel és Novak Djokovic Indian Wells-ben találkozott a fináléban. Ettől a szinttől messze van még Daniil Medvedev és Alex de Minaur, viszont a döntőben mindketten bizonyították tehetségüket.

Az első szettben De Minaur ellenállhatatlanul teniszezett, 6-1-re meg is nyerte a játszmát. A másodikban már sokkal kiegyenlítettebb csata folyt, végül Medvedev került előnybe. Az orosz kiharcolta a döntő szettet, ahol már egyértelműen ő irányított, már 4-0-ra is vezetett.

De Minaur innen még visszajött, de hiába egyenlített, 5:5 után újfent elbukta a szerváját, és nem sokkal később a meccset is. Medvedev pályafutása első ATP-címét nyerte, ezzel Karen Khachanov és Andrey Rublev után ő a harmadik aktív, 22 év alatt orosz teniszező akinek ez sikerült.

Eredmények, döntő:
Medvedev (orosz)-De Minaur (ausztrál) 1:6, 6:4, 7:5

Angelique Kerber 2018-as formája egyelőre nagyon meggyőző. A korábbi világelső a Hopman-kupán kis túlzással egymaga juttatta a döntőbe Németországot, Sydney-ben pedig az idei első tornagyőzelmét is megszerezte. Ezúttal a hazaiak kedvencét, Ashleigh Bartyt verte meg 6:4, 6:4 arányban.

Az első szettben egyetlen brék döntött, Kerber 2:2-es állásnál vette el ellenfele szerváját, és a megszerzett előnyt már nem engedte ki a kezéből. A második szett egy-egy brékkel indult, majd Kerber a szett közepére ismét felőrölte ellenfelét. Alig több mint egy óra alatt megnyerte a mérkőzést, és ezzel a tornát is.

“Megint elképesztően teniszezem, ami jó érzéssel tölt el. Nagyon jó érzés, hogy az első idei trófeámat már az első versenyemen meg tudtam szerezni. Nagyszerű heten vagyok túl, a döntő ugyan nem volt könnyű Ash ellen, de a fontos pillanatokban a saját játékomat tudtam játszani. Úgy érzem, közel állok a 2016-os szintemhez.”

Kerber ezt megelőzően 2016-ban tudott tornát nyerni, akkor a US Openen diadalmaskodott. A Barty elleni győzelme idén sorozatban a kilencedik megnyert meccse volt. Érdekesség, hogy tavaly márciusig kellett várnia, hogy a kilenc győzelem összejöjjön. Sydney-ben Venus Williamset, Dominika Cibulkovát és Lucie Safarovát is legyőzte a döntőig vezető úton.

Eredmények, döntő:
Kerber (német)-Barty (ausztrál) 6:4, 6:4

Related Posts

  • Bence Horváth

    RBA elképesztő tenyereseket ütött, az övé volt a jobb ezen a meccsen. Ami Delpo ellen nem sűrűn fordul elő.

  • vica

    Medvedev és Minaur meccsét láttam, nagyon jó, fordulatos mérkőzés volt, gyönyörű pontokkal, sok küzdelemmel. Mindketten tehetséges fiatalok, bizonyára szép jövő előtt állnak. A rendkívül szimpatikus Minaur a tenisz nagy csillaga lesz, ha folyamatosan ilyen tempóban fejlődik.

  • nyuszika

    Csak jól emlékeztem arra, hogy Roberto Bautista Agut-ot neveztük közönséges (ld. keménypályás) piócának… :-( A mai meccs után (is) kiderült, hogy nem véletlenül. A küzdeni tudása / akarása egy bulldogéval ér fel. Del Potro pedig egész egyszerűen hagyta elmenni az első szettet. Ez végzetes hibának bizonyult. Mi több, tényleg nem akármilyen tenyereseket ütött Bautista. Az óriás “mentségére” egy egyszerű tény szolgálhat: elfáradt, ennyi volt most benne.
    Dacára ennek a vereségnek, del Potro hétfőtől ismét tizedik a ranglistán :-) Három hónapja jött fel az első húszba. Nem gondolom azt, hogy ez azt jelentené, hogy három havonta tíz helyet lép előre :-) De azt abszolút elképzelhetőnek tartom, hogy lesz ő még (sokkal) előrébb is ezen év során… :-)

  • Felébredtem és nincs teniszmeccs :O 😀
    Vihar előtti csend? 😀
    Már csak egyet kell aludni ééééééés indul az AO darálás! 😀

    Elkészült az első napi schedule:
    https://ausopen.com/schedules

    Ami számomra a legfontosabb erről a napról, az a Cicipassz vs. Shapo meccs.
    Berakták 3. meccsként a délelőtti programba, két női meccs után. A flashscore 4 órai kezdést ír, ami kb. reális lehet (ugye az első csajszi meccs 1-kor kezdődik). Remélem Cibulkova pont úgy fogja időzíteni a nyerését, hogy amikor felébredek akkor végez 😀 Mondjuk még akkor is baj lehet ha a srácok úgy döntenek, hogy döntő set-es csemegét raknak ki így az első fordulóra, eh, majd megoldom valahogy 😀
    Meg azt is remélem, hogy azért páran beállítjátok a csörgőt és jöttök szurkolni 😛

    Érdekesség még, hogy Kerge meccsét csak a Hisense-be rakták (4. meccs a “délelőtti” programban) :O
    Azt mondjuk esélytelen, hogy látom (hacsak nem kell extra HO-t kérnem Cicipasszék 5 set-ese miatt 😀 ), szal valaki plz figyeljen már Kyrgios-ra, hogy ne kergüljön be a brazil ellen 😀

    A V.Williams vs. Bencic meccsbe se lenne rossz belenézni, de sztem esélytelen, hogy olyan hamar felébredjek (második meccs a Laver-en, Ostopenko-ék után)
    Ugyanez Babos meccsére is igaz Vandeweghe ellen (2. meccs a Hisense-en, Goerges-ék után).

    Baghda meccse is 3. délelőtti a Court 8-on, hátha abba is bele tudok nézni 😀
    Ferrer vs. Rublev-et is hogy kirakták a 14-es pályára :O (2. délelőtti meccs amúgy, szal a végébe bepillantás esélyes)

    Még annak kell szurkolnom, hogy a Player-en legyen elég sok pályáról közvetítés.
    Aggasztó kicsit, hogy tavaly függőleges elrendezésben voltak a választható adások, idén felül vízszintesen, és 5-6-nál sose volt több :O (tavaly kb. minden pályát ki lehetett választani még akkor is ha csak a pályamunkásokat láttuk).
    Meg annak, hogy ne csússzon a hang…

    Na jó lesz ez!
    És apa mindjárt kezdődik! 😀