Dimitrov idegesen, de győzelemmel kezdett a világbajnokságon

shadow

A hatodik helyen kiemelt Grigor Dimitrov három szettben, 6:3, 5:7, 7:5 arányban legyőzte a negyedikként rangsorolt Dominic Thiemet. A bolgár teniszező akár korábban is befejezhette volna a meccset, de nagyon idegesen teniszezett karrierje első világbajnoki mérkőzésén.

Az első játszmában Dimitrov mozgott jobban, 3:2-es állásnál el is vette Thiem adogatását. Az osztrák teniszező a mérkőzés első felében szenvedett az adogatójátékaival, az első szettben csupán 40%-ban ütötte be az első szerváit. Eközben Dimitrov szinte érinthetetlen volt adogatóként, az első adogatásai mögött 88%-ban nyerte a pontokat.

A folytatásban feljavult Thiem játéka, különösen adogatóként. A második játszmában egyetlen bréklehetősége volt Dimitrovnak, igaz ha azt kihasználja, a mérkőzésért is adogathatott volna. Az osztrák azonban hárította a a bréklabdát egy tenyeres nyerővel, majd megfordította a játékot, és 6:5-re módosította az állást. A nyomás ezt követően a bolgár oldalára került, aki láthatóan görcsösebben teniszezett, és nem tudta kiszerválni a szettben maradást.

Mentségére szóljon, hogy a harmadik szettre ismét összeszedte magát, jobban teniszezett Thiemnél, és az első szetthez hasonlóan brékelőnybe került. 5:4-nél a meccsért is adogathatott, ekkor azonban ismét szétesett a játéka, és képtelen volt kiszerválni a mérkőzést. Thiem azonban nem tudott élni a lehetőséggel, pocsékul szervált és végül kettős hibával újra elbukta a szerváját. Dimitrov így másodjára is adogathatott a meccsért, és ugyan Thiem két meccslabdát is hárított, végül meg is nyerte a találkozót.

“Nem fogok hazudni, eléggé ideges voltam. Soha nem egyszerű első alkalommal kimenni oda, és játszani. Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Minden mérkőzést szeretnék megnyerni saját magam miatt, és tovább követni azt az utat, amin eddig dolgoztam. A dolgok egyelőre jól alakulnak” – mondta Dimitrov a meccset követően.

ATP-vb, Pete Sampras-csoport, 1. forduló:
Grigor Dimitrov (bolgár, 6.)-Dominic Thiem (osztrák, 4.) 6:3, 5:7, 7:5
később:
Rafael Nadal (spanyol, 1.)-David Goffin (belga, 7.) 21.00

Related Posts

  • Második szett 5:4-nél nem éreztem, hogy szétesett volna a játéka. Thiem nagyot küzdött, 30:15-nél volt egy ordas nagy vonalbírói hiba (Thiem ütése vagy 15 centire outra hullott) is. Összességében erős Dimitrov tenisze, és mostanában egyre ritkábban rendül meg az önbizalma nyomás alatt.

    • dagadtos

      Megint épül egy kis hájp Dimitrov körül, többen már őt várják végső győztesnek, meg minden…ilyenkor kell lassan eladni a Dima-részvényeket 😀

      • Nem tudom rám célzol-é :)), de én csak szeretném (kicsit) de messze nem várom győztesnek. Az viszont vitán felül áll, erősödött mentálisan a bolgár.

    • Xilophon

      Tök jól látod, Dimitrov biztos azért nem reklamált a vonalbírói “hiba” miatt, mert már csak 3 cselendzs-lehetősége volt. Az meg nagyon kevés 5-4-nél.
      Ja nem.

  • Manócska

    Ez biztató. Rafa térde nincs bekötve.

    • Garrett

      Múltkor se volt az első szettben, utána már igen.

      • Xilophon

        Az évzáró ünnepség előtt szerintem visszakerül az még…

  • Manócska

    Ki segít nekem Goffinnek szurkolni? :)

    • SnowAngel

      Én, csak még mindig nem tudom eldönteni, mitől türkiz Goffin zöld pólója.

      • Manócska

        Tv-n nézed? Én igen, és nekem zöld az a zöld. :)

        • SnowAngel

          Nekem is, csak az okos kommentátor küzd a színekkel.

    • Xilophon

      Én inkább valami rigmusokat skandálnék a Goffinesek ellen ilyen futballhulligán-szinten, de sajnos nem tudok ilyeneket. :)
      Bel-gi-um-ban mindenki cigány, mindenki cigány, mindenki cigány!
      Ez olyan? :)

      • SnowAngel

        Imádom a tejfehér bőrű, vörös cigányokat!

      • Manócska

        Majdnem… :)

        • Xilophon

          Kitaláltam egy másikat is:
          Indul a vonat Antwerpenbe!

          • Manócska

            :D:D
            Egyre jobb, de van még hova fejlődni!

          • Xilophon

            Eszembe jutott egy, de az talán ezeknél is durvább, előre is elnézést kérek.
            Mennyi ideig tartja egy belga nő a szart magában? – 9 hónapig

          • SnowAngel

            Ezt nem akarod törölni véletlenül? Ezért már zárt kapu jár!

          • Xilophon

            Én csak kedves igazmagyar futballhulligánjainkat idéztem…

          • SnowAngel

            Akkor tedd idézőjelbe, mert így félreérthető!

          • Xilophon

            Hát de itt küszködök már mióta, hogy valami focidrukker hangulatot teremtsek. :)
            Mondjuk közben rájöttem, hogy nem olyan nehéz ez, csak rasszistának kell lenni hozzá. Mégsem fogok szégyenkezni a Fradikönyvtárban a műveletlenségem miatt.

          • Manócska

            Ez tényleg durva. Nagyon nem tetszik. :(

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Tyű, ez nagyon gáz…

    • pindurka

      most Goffin drukker vagy?

      • Garrett

        Inkább csak mindig Nadal ellen-drukker. 😀 (Ahogy itt kb. mindenki).

        • pindurka

          igen ez már feltűnt

        • Manócska

          Ezt most nem jól mondod. Goffin azon teniszezők közé tartozik, akiket a 4 nagy kedvencem után a legjobban szeretek. Úgyhogy sokszor szoktam neki szurkolni más játékos ellen is.

        • SnowAngel

          Nem. Nekem pl. Goffin a 2. számú kedvencem, és tudomásom szerint @disqus_XOObIqHFf6:disqus szurkolói listáján is előkelő helyen szerepel.

  • SnowAngel

    Szerintetek mennyire normális dolog, hogy Nadal ászokat/ász értékűt szervál? Kizökkent az idő!

    • Garrett

      Nem tudom, de hajára kenheti, mert eddig jó szar, amit produkál. :(

      • SnowAngel

        Nem bánom, ha ez így is marad. :) Csak annyira nem tudom megszokni az újragondolt szerváit és a megerősített fonákját.

  • Túrin

    Linket tudtok adni?

  • Manócska

    Meg is van a brék Goffinnek. :)

    • Xilophon

      Noffin!
      Gofing!

  • SnowAngel

    Allez, mon garçon!

  • Manócska

    Láttátok Nadal milyen fájdalmas arcot vágott miután brékelt? Remélem nem a térde fáj.

    • Xilophon

      Nekem még csak most sikerült egy szakadásmentes streamet beüzemelnem, azért pótcselekszem itt már jó ideje…

  • SnowAngel

    Kicsit hektikus ez a meccs így az elején, egyikük sem talál ritmust. Goffinnek folyamatosan ki kell zökkentenie, meg kell lepnie Nadalt, ha győzni akar. Márpedig győzni akar, úgy látom.

    • SnowAngel

      Úgy hallom, a kommentátor is így gondolja. :)

    • pindurka

      eleve mindenki úgy lép pályára hogy győzni akar, és hidd el nem csak Goffin hanem Rafa is

      • SnowAngel

        Goffinnél nem mindig látom a nagy elszántságot, azért írtam. A srácból mindig is hiányzott egy kis harciasság, agresszivitás, de most végre érzem benne ezt is. Játszani eddig is nagyon tudott.

  • Ugyan az az érzésem mint Fed meccsen nem latom az esélyt hogy ne Rafa nyerjen

    • SnowAngel

      Nono!

  • pindurka

    gyerünk Rafa, nem akarom hogy a térded megint haza vágjon, takarékkal tessék győzni

  • Na, a lényegre (set végére) sikerült nekem is megérkeznem.

  • SnowAngel

    Én is akarok egy vb-türcsit a nevemmel!

  • SnowAngel

    Hajrá, David, ez a gém is a tiéd lehet!

    • SnowAngel

      Ez az, pont így gondoltam.

  • Na most kiderül van e ver a pucajaban

    • Manócska

      Attól félek én is hogy ki fog derülni.

    • Xilophon

      Nemtom, mi az a puca, de lehet, hogy akkor nincs.

      • SnowAngel

        Bögyörő.

    • pindurka

      elfogyott 😀

  • Manócska

    Most már “csak” ki kell szerválni a szettet.

  • pindurka

    tipikus Rafa első szett, alvó üzemmód, második szettre remélem hatni fog a kávé :)

  • Ilyenkor nem utunk dfet David kettőt…

  • Ha Goffin ezt a bréket is leadja, lehúzhatja a rolót.

  • dagadtos

    Istenem…, most mondjuk nem drukkolok senkinek, de ez az egész Goffin-generáció úgy elbaszott, ahogy van, totál elbaszott. Hogy hogy tudnak emberek itt pl neki drukkolni, fel nem tudom fogni.

    • Tragikus (tragikomikus) generáció :)

    • Szó szerint jön helyette carennyo

  • Garrett

    Nade Főőniii… 😀

  • pindurka

    és ott a visszabreak :)

  • Poetsch ezt miért a hálóba?

  • Xilophon

    Több, mint 30 ki nem kényszerített hiba az első szettben… lehetne pl. 15 is.
    Nem az volt, hogy mi, nézők kapjunk is valamit a pénzünkért? :)

    • Garrett

      Mit szólsz Rafa parádés játékához? 😀

      • YouTube ozol?

        • Garrett

          :DD

      • Xilophon

        Fantasztikus! Lassan a tudományos-fantasztikus kategória. :)

        • Garrett

          Szép volt ez a táj-brék 😀

    • SnowAngel

      Szurkolhatsz, hogy legalább a stream ne szakadozzon, ha már a játék ilyen szétesős.

  • 2 break előny egy Mini elony

  • Manócska

    Csak meglett az 1. szett. :)

    • SnowAngel

      Eddig jó!

      • Xilophon

        Csak szétmeneget megint a streamem. Ezek szerint Goffin elvesztette szett-szüzességét Rafa ellen. :(

        • SnowAngel

          Igen, megtörtént a defloráció. :)

  • pindurka

    no jöhet a jó reggelt Rafa :)

  • Na jó, feladom, ez így élvezhetetlen…
    A kép és a hang ugrál össze vissza (Digi Online…), én meg majd leesek a székről a fáradtságtól :/
    Szal elteszem magam holnapra.
    Pedig jó kis döntő set néz itt ki.
    A Nadal drukkerek helyettem is szurkolják ki a győzelmet 😉
    Jó éjt.

    • SnowAngel

      Jó éjt, de én maradok Goffinnél, és nem szeretnék döntő szettet. Szettenként egy óra nekem is sok, pláne ebből a szenvedős izéből.

  • SnowAngel

    Nyerő/hiba Nadal: 6/16, Goffin: 15/19. Igaz, hogy most azon versenyeznek, ki játszik rosszabbul, de eddig Nadal a nyerő.

  • Tünde Nussbaumer

    Ez ma nem megy Rafának.

  • federerfan

    De szemtelenek vagytok.Most tényleg gofrinak szurkoltok?Fura lesz tőlem,de Hajrá Rafa!!!

    • Tünde Nussbaumer

      Hát igen, Goffin-nek szurkolok. A játéka megvan a győzelemre, de a meccs eleje óta egy szó motoszkál bennem: a fontos pillanatokban töketlenkedik.

      • Túrin

        Ez 4 szó.

        • SnowAngel

          Lúzer, csak így körülírva nem olyan durva.

        • Viktor

          Töketlen ? :)

    • SnowAngel

      Nálam Goffin kerettag, csak Federer és Fucsovics előzi minden körülmények között.

      • Manócska

        Nálam is benne van a bővített keretben. Nem is tudom hogy miért vagyunk szemtelenek. :(

        • SnowAngel

          Mert nem is vagyunk. Legfeljebb fura ízléssel vádolhatnak, de azzal meg nem lehet vitatkozni, ugye. Pontosabban nem érdemes.

          • federerfan

            Erről a kerettagról még nem is tudtam jányok.Azt hittem,hogy Rafa ellen drukkoltok.De így már érthető.Sorry

          • SnowAngel

            A csapatom tagja még Feliciano Lopez, Dolgopolov és Dustin Brown. Wawrinka is ide számít, de ő időnként kiesik a keretből.

  • Olykor az a képzetem, Goffin találta fel a ki nem kényszerített hibát.

  • Bence Horváth

    Fájóstérdűek, nehogy Thiem meg Dimitrov menjen tovább. Ez a rokkant csoport, Rafael Térd Nadallal és Dominic Keretes Thiemmel az élen.

    • federerfan

      Ja úgy hogy 20-an ráadásul már rokkantotthonban van

    • dagadtos

      Engem az érdekelne, hogy Goffin koponyáján belül hány ilyen tape van

      • SnowAngel

        Nem tudom, de az biztos, hogy valaki össze-vissza huzagolta neki ott belül.

    • Járókeretes

  • Kicsit off 15 perc és Olaszország nélküli foci VB jön..,

    • federerfan

      Szegény Buffon!Hanyadik vb-je lenne neki?6.?

    • SnowAngel

      Nem szégyen az, Magyarország se lesz ott…

      • federerfan

        Kivéve a kedves miniszterelnökünket,mert ő tuti,hogy ott lesz.A döntőn legalábbis biztosan.

        • SnowAngel

          Ahogy most kinéz, végig díszvendég lesz.

    • f4c3m4n

      nem nézem a meccset, de mi ez a statisztika te jó ég….

      https://www.eredmenyek.com/merkozes/8Ktq0uNH/#a-merkozes-statisztikaja;0

  • Bence Horváth

    10 Goffin ász az megsüvegelendő…

    • Xilophon

      A világelső eddigi teljesítménye pedig megcsalánozandó.

      • Bence Horváth

        Nem hozza az űrteniszt a főni.

        • Manócska

          Thiem sem rakta ma Dimitrovot inasba. :)

          • Bence Horváth

            Csak magát. :)

          • Manócska

            Az majdnem sikerült a bolgár fiúnak is. :)

      • SnowAngel

        Valakit ma nagyon meg akarsz vesszőzni, úgy látom. 😛

        • Xilophon

          Óra után behívatom Rafaelt egy testi fenyítésre.

          • Manócska

            Na szegény. Nem vagy Te túl szigorú?

          • Xilophon

            Nem fogom felmenteni testnevelésből. :)

          • SnowAngel

            Ejnye, erre már nincsenek is szavak (legalábbis nem merem ideírni).

  • Manócska

    Na most tessék kiszerválni a meccset!

    • pindurka

      mindig amikor ezt írod elszúrja szegény, pedig Rafa még asszisztál is neki D:

  • Garrett

    Ezért baromi sok értelme volt eljönnie Nadalnak….. Részemről mehet is haza.

  • SnowAngel

    Melyikük térde rozzantabb vajon?

    • dagadtos

      Ennek semmi köze a térdhez

      • SnowAngel

        A továbbiak miatt érdekelne.

  • Manócska

    Ezt nem hiszem el. :(

  • Ez egy mekkora lúzer mint az olaszok…

    • federerfan

      pff 4x vb győztes lúzer olaszok

  • pindurka

    hát ha ez a meccs nem is lesz meg de legalább becsülettel küzdött Rafa, ma nagyon nem megy neki

  • SnowAngel

    Na ezt rendesen elpénecolta Goffin.

  • dagadtos

    Hatalmas forma ez a Gofri, kezdem megkedvelni, igazi troll 😀

  • Muszáj ismételnem magam: Goffin, mint aki maga ellen fogadott all in, a hogyan lehet erőszakkal és mindenáron elveszíteni a szettet taktikát nyomja. És vazze sikerül neki! Egy árbóc nélküli vitorlásként a pályán csak bolyongó Nadal ellen is!

  • dagadtos

    Hihetetlen ez Nadalban, nyilvánvalóan nincs rendben, szerintem utálja ezt a borítást is, kívülről úgy tűnik, nem várhat sokat az egész tornától, mégis az utolsó pillanatig komolyan küzd

  • Most nem azért, de Nadal arcáról nem azt lehet leolvasni, hogy qvára érdekli ez az egész.

    • Túrin

      Ez az egyetlen hiányzó komoly címe. Meglepne, ha így lenne.

      • Annyi realitásérzéke van neki, hogy ez a cím nem lehet meg most. Lehet, éppen ezért nem igazán látszik a tűz.

        • Túrin

          De azt is tudja, hogy az egyik utolsó esélye lehet.

          • Láttad hogy “futott” keresztbe? Inkább nevezném óvatos osonásnak. Biztos, hogy nem gondol esélyre.

          • Túrin

            5-5-nél azért öklözött a levegőbe ugrálva rendesen.

          • Az a vére. Az esze meg ott van az arcán a legtöbb pont után.

  • SnowAngel

    Mennyi lehetőség kell még Goffinnek, hogy végre megnyerje ezt a meccset????

    • Bence Horváth

      Az összes + 1

    • Manócska

      Ez egy jó kérdés. Attól félek hogy nem lesz annyi. De inkább ne legyen igazam.

  • pindurka

    azért az nem semmi, hogy ilyen helyzetben is milyen hideg fejjel tud küzdeni Rafa

    • Xilophon

      Eddig milyen női mérkőzés volt pedig. :)

    • dagadtos

      az a félröptésített pörgetés vagy összerafázott félröpte nem volt semmi

      • giotti1

        De jó, hogy észrevette valaki. El sem hittem azt az ütést. Ja, és game-labdánál ütötte.

  • Goffin egy meccs labdát beírhat a cvbe ennyi

    • dagadtos

      Vatera?

  • Manócska

    Nadal hogy örült hogy sikerült a szerváját hozni. Akarja ő ezt a meccset, nem is kicsit.

  • SnowAngel

    Ezt már nehogy elb…

    • Bence Horváth

      😀

      • SnowAngel

        Ezt már tényleg nem hiszem el.

    • Manócska

      Pedig sikerült neki.

  • Xilophon

    Rafael Nadalt várják az igazgatói irodában!

  • Milán

    VAMOOOOOOOOOOOOOOOS !!!!!

  • Goffin gyógylabdákkal kínálgatja Nadalt, tessék, üsd be a nyerőt.

  • dagadtos

    Vamos Rafa!!! (Szegény, most jött rá a rontás)

  • pindurka

    ez nekem túl sok mára 😀 más helyzetekben ez a 3 meccs labda már a vég lett volna normális esetben..

  • Már 4 Mb az oneletrajzban

  • Respectvv4laci

    TE joisten játszodozik hülyét csinál Goffinből

  • Van aki nem látja, hogy kb 20%-os Nadal?

    • dagadtos

      Rettentő gyenge magához képest, de ez a hihetetlen, hogy így is hányszor kijött, ki a nagy teniszező itt.

      • Azért ehhez kell egy lúzerkirály is.

        • dagadtos

          a trónkövetelő generáció egyik ékköve!

          • Brékköve, fékköve, térköve….

      • pindurka

        igen én is úgy érzem hogy Rafa nagyon küzd magával is nem csak az ellenféllel, küzd hogy egálba hozza a helyzetet, nagyon nem akarja hagyni ezt a meccset

        • Xilophon

          Sajnos itt nem a szokásos reggeli ébresztőről van szó, hanem a szokásos év végéről. :(

          • pindurka

            egyszer megélném azt amikor év végére marad a legtöbb kraftja 😀

        • dagadtos

          Azon kívül, hogy valószínűleg problémája van és emellett rozsdásnak is hat, nekem úgy tűnik, hogy viszonylag hatástalanná teszi ez a borítás a tenyeresét, és fogadnia sem öröm rajta egyelőre.

          • pindurka

            igen látszik az is hogy a borítás sem fekszik neki, túl sok a hátráltató tényező.

  • Mini előny majd df

  • SnowAngel

    Megölöm. Vagy magamat.

    • federerfan

      Kérlek ne.Szükségünk van rád.Ha mindenképpen ölhetnéked van,akkor öld meg Atont,de ne magadat.

      • Örs Ganzler

        Tudom, hogy nem gondolod komolyan, de az utolsó mondatot töröld már pls,

        • Biztos, csak a szellemére (szellentéseire?) gondolt

        • federerfan

          Ha tudod,hogy nem komolyan írtam,akkor meg minek töröljem?

          • Örs Ganzler

            kértem csak, nem kötelező.

      • SnowAngel

        Csak a szám nagy, nem szabadultok tőlem.

        • Xilophon

          Csak a (ki nem kényszerített hibák) szám a nagy.

          • federerfan

            *lefejeli a laptopot

    • Inkább ot

    • Manócska

      Kár lenne érted. :)

  • Bence Horváth

    Kishitű, lúzer. Ha kis faszaság lenne Goffin-ben, már rég zuhanyozna.

  • Goffin Almagroi magasságban vagy mélységben ahogy tetszik…

    • pindurka

      és tényleg kísértetiesen emlékeztet egy Almagro elleni meccsre 😀

  • Ráerőszakolja a győzelmet Nadalra.

    • SnowAngel

      :DD

  • Manócska

    Így ez a meccs már inkább Nadalé. Csodálkoznék ha innen Goffin be tudná húzni.

  • pindurka

    és meg van 😀 szívrohamot fogok kapni. hihetetlen. de ha ez is megint altatás Rafa akkor elmehetsz a fenébe 😀

    • federerfan

      Egyszer drukkolok neki,de akkor csinálja is meg.

  • Én becsszó kedvelem ezt a kis belgát. De most már nyerje meg ezt a qrva meccset a Nadal.

  • Bence Horváth

    Volt pár nem semmi nyerő, főleg fonákkal Rafától. De volt itt ziccerközeli meccslabda is a T-ről odapörgetve Goffintól…nincs meg a spiritusz, lehet kifilézi a spanyol. Ha valaki lemegy és 1-2 pofont ad a belgának, akkor még nyerhet, ez a Nadal nem tud magas hőfokon játszani huzamosabb ideig.

  • Én azt gondolom, Nadal most berágott Goffinre, hogy még egy fél órát pályán kell lennie és porig fogja rombolni a belgát.

    • SnowAngel

      Na így már pislákol némi remény, hogy Goffin nyer. Csak még egy órát várni kell rá.

  • dagadtos

    Az az igazság, hogy gondoltam rá a meccs előtt, hogy fogadok Goffinre. Akkor nem nevetgélnék ilyen jókat ezen a meccsen.

  • Azért azt már most leszögezhetjük, ritka szar egy meccs ez.

    • Nagy Mihály

      Igen. Para teniszezők “csatája” volt.

  • Manócska

    A mai meccset látva, ez a brék nem sokat jelent.

    • SnowAngel

      A semminél is kevesebbet, azt hiszem. Lehet, hogy Goffint a mai nap után egy időre a tartalékba helyezem.

      • Manócska

        Szegény megy a süllyesztőbe? :)

        • SnowAngel

          Á, nem. Én valamiért kedvelem a lúzereket, és nem tudok végleg lemondani róluk. Csak az életkedvem is elmegy, ha ilyen pocsék teljesítményt látok valakitől, akit nagyra tartok.

          • Manócska

            Egy kicsit kellene csak magában jobban hinnie. Most is már rég zuhanyozhatna. De ezért én sem kedvelem kevésbé.

  • 174 pontból 70 UFE

  • giotti1

    Goffin lenne a világ legjobb teniszezője, ha nem lennének a teniszben bréklabdák és meccslabdák.

    • 😀

    • dagadtos

      A híres sport1-es pingpong-számítás!!!

      • giotti1

        Jaj, ne!
        Ez meg túlütés! :)

        • dagadtos

          Dede! Az valami eszement zseniális, főleg hogy a pingpongot is szettekre játsszák, de nekik nem szóltak.

          • giotti1

            Szidjuk, de Kaplár F-re igenis szükség van: élő mementó, meg lehet mutatni a fiataloknak, és minket is mindig emlékeztet, milyen is volt az igazi kommunista kontraszelekció.

    • Nadalnak 3 lehetőségből 3 bréket sikerült csinálmia.

      • giotti1

        Goffin 3/15

  • dagadtos

    Ha kikap Rafa, folytatja vajon a tornát?

    • Én nem azt látom az arcán, bár lehet, hogy a közönségért mindent alapon végigcsinálja a robint.

      • dagadtos

        Nem fogja szerintem, most már konkrétan sántít, ennyire ritkán látszik, hogy gondja van.

        • giotti1

          Én nem látom, hogy sántítana.

          • Mert már azt sem tud.

          • giotti1

            Ezért normálisan fut. 😀

          • Normálisan fut????? Szerintem most lenyomnám 800-on. Simán. Látványosan qrvára nem fut. Mellesleg a kommentátorok is egyfolytában a jobb lábának nemlétét ecsetelik.

          • federerfan

            Amúgy én rájöttem a kis ravasz rafkó titkára.Szeret veszélyesen élni.Most abba mi a poén,hogy legyalulja az ellenfelet.Hát legyen már egy kis izgalom emberek.

          • giotti1

            800-ról jut eszembe, egyszer kiszámoltam, hogy Coe világcsúcsánál (1.41.73) 100 méterig sem tudtam volna vele tartani a tempót. :)

          • giotti1

            Na, most mutatta, hogy fáj neki.

          • Túrin

            Mutatta ő már sokszor életében.

          • giotti1

            Az a Djoko :)

          • Túrin

            Mindkettő.

          • dagadtos

            Volt már előtte is, meg irányváltásoknál odakapott, megtorpant, tisztán látszott, írtam már Turinnak is.

  • Manócska

    Tessék, itt a dupla brék. Ha innen sem nyeri meg a meccset, akkor már nem is tudom hogy mit mondjak..

  • Na innen hogy veszít a belga?

    • Garrett

      Nadal lassan már mankóval áll oda….

    • Egy vissza

  • Respectvv4laci

    HuuudelassuvagyFőnima

  • Ilyen egykedvűnek soha nem láttam még Nadalt a pályán. Szar lehet így odaérni a vébére, hogy lépni sem egyszerű.

  • Jézus szíve, blasz kettő a színvonal….

    • SnowAngel

      Ez egyenesen blaszfémia.

  • Elképesztő felfoghatatlan sportember Nadal

  • Garrett

    Egészen elképesztő és felfoghatatlan, amit Nadal csinál járókerettel, viszont ideje volna hazamenni. De komolyan. Ez élete utolsó tornája? Miért erőltetni? Komolyan kezdem azt gondolni, hogy a torna után bejelenti visszavonulását. Máskülönben nem értem, hogy miért erőlteti ezt. Nem lenne fontosabb az AO? Vagy esetleg egy épkézláb naptárral megpróbálni jövőre a VB-t?

    • dagadtos

      Lehet, hogy tudja, hogy nem jelent hosszútávú veszélyt, olyan a sérülés. Meg hát ismerjük, ilyen.

      • Örs Ganzler

        Azt már többször nyilatkozták, hogy ez a térd probléma, hol jobb, hol rosszabb – most éppen rosszabb korszakát éli – sokat nem tudnak vele kezdeni.

  • Nadal sántít?

    • dagadtos

      már több gém óta

      • Xilophon

        * szett

      • Túrin

        Költői túlzás.

        • Túrin

          Most láttam először egy lépésen.

          • dagadtos

            akkor nem figyeltél most, mert már többször látható volt a harmadik szettben, szinte az elejétől. Irányváltásnál is többször látható volt megtorpanás, fájdalom.

          • Túrin

            Az nem teljesen ugyanaz.

          • dagadtos

            sántítás is volt, de ezen nem veszünk össze :)

      • 1-1 és 4-1 között aludtam kicsit :)

        • Xilophon

          Te vagy az, Rafa?

  • Ez a balga vörös …

  • baelidzs

    Rafának nagyon fáj a térde. Kint vagyunk, közelről is látszik, nem biztos, hogy lesz neki kövi meccs.

    • Xilophon

      Wow.

    • giotti1

      Hallgasd le a wifit, tuti lesz Messenger Rogerrel.

    • Ahoj from London!

    • SnowAngel

      Kösz, már vártam a helyszíni jelentést! Ott is pont ilyen szenvedős ez a meccs, mint ahogy innen látszik?

      • baelidzs

        Nagyon. Többször megfogta a térdét, le sem mer már menni a labdakért.

      • baelidzs
        • federerfan

          Az első ember a hosszabbítás történetében aki vállalja az arcát.RESPECT

          • András Kovács

            Ebben tèvedsz!

          • federerfan

            Közben én is rájöttem…

          • András Kovács

            😉😉😉

        • SnowAngel

          Csúcs!

        • SnowAngel

          Valahogy nem jött át a közvetítés alatt, hogy fergeteges szurkolás, vagy hangulat lett volna a nézőtéren.

          • baelidzs

            Hát, mi üvöltöttünk. A tegnapi Roger meccs nem volt ilyen állat, de legalább az is megvolt.

          • Holnapi Fed-Zvereven kint lesztek?

          • baelidzs

            Nem, sajnos a pénztárcám haza akar már menni.. :)

            Tegnap láttuk Roger bemelegítését is közelről Ljubiciccsel, Lüthivel, Paganinivel, már azért is megérte, nemhogy a meccsért.

            Meg elmentünk Wimbledonba, ahol egy BigMac áráért be lehetett járni az üres Centre Court-ot, az is döbbenetes volt.

          • SnowAngel

            Időnként csöpögtetsz nekünk majd belőle? Esetleg további képek +videó a YT-ra, némi kommentárral? Én minden morzsáért hálás lennék.

          • baelidzs

            köszönöm, oks, összedobok vmit.

          • SnowAngel

            Klassz, örülnék neki, de tényleg. A Laver Cupról @dawe092:disqus ígért élménybeszámolót, azóta is várom.

          • federerfan

            Jövőre is mész majd valami tenisztornára?(Tudod tartozol még nekünk egy berohanással.)

          • baelidzs

            Áhh, bárcsak.. nem hiszem.

            Az a baj, nem lesz olcsóbb akkor sem, ha ruha nélkül megyek. :)

          • Azt azért tudjad, az ATP final jegyárából három napig jársz meccset nézni a párizsi 1000-en a Bercybe.

          • Túrin

            Jövőre 1 és 2 évesek lesznek a lányaim, akkor már év végén én is megyek Londonba!

          • dfens2

            egy wimbledoni döntő árához pedig menüt kell venned, igaz? :-)

  • Hát én nem tudom mit néz az, aki nem látja, hogy Nadal vánszorog a pályán….

  • SnowAngel

    Végem van, Goffinnek ki kellene szerválnia a meccset. Teljesen lehetetlen küldetésnek látszik.

    • Talán, ha Nadal háttal állna, de akkor sem tuti.

      • SnowAngel

        Kösz, hogy a felénél Nadal győzelmére tettél, sokat segített! 😛

    • Manócska

      Talán, hátha, lehet hogy sikerül neki. :)

  • Ki tudja e szer válni? És ha igen miért nem? :)

  • Garrett

    Még ekkora egy bal…t, mint ez a Gofri gyerek. Kegyetlen…. Egy ilyen döglődő, kerekesszékes Nadalt már rég haza kellett volna küldenie 2 szettben! Nem hiszem el, amit látok.

    • Túrin

      Nem Nadallal játszott, hanem a démonaival. Nadal se piskóta, de azok sokkal durvábbak.

      • dagadtos

        Minimum 30 GS-t összeszednének, az kurva élet, ha indulhatnának külön

  • SnowAngel

    És mégis!

  • Nadal arcán egy már majdnem gúnyos mosoly volt a pacsinál.

    • pindurka

      szerintem te valami nagyon durva drogokat szedhetsz

      • András Kovács

        Imàdod zè-t!😊Mondjuk teljesen megèrtelek…..!Àltalàban ezeket csak õ veszi èszre!🙄

        • Respectvv4laci

          Na ugylatom előkerült a hosszabbitás szellemi “oriása” is a dögszagra

          • András Kovács

            Stìlusod szokàs szerint ocsmàny…..!Kèptelen vagy meghazudtolni önmagad!Lassan felèrsz egy Batonkàval!Szerintem azèrt vagy ennyire gonosz ès rosszindulatù mert nem vagy magasabb 155 cm-nèl!

  • giotti1

    Megint írok Moyának. A stábon kívül az egész világ tudta, hogy értelmetlen Nadalnak elindulnia itt.
    Miért kell erőltetni, nem tudom felfogni.

    • Nagy Mihály

      Mert megint ott volt Moya mellett egy undorító alak.

      • Tónira gondolsz?

      • Respectvv4laci

        LOOOL Misi bácsi kivan idegileg:) Misi lődd fel a youpornt vagy valamit mert teljesen kivagy

    • Nem biztos hogy ők, talán Nadal erőlteti.

    • federerfan

      Szerintem inkább az a kérdés,hogy miért Peking,Shanghai és Párizs(masters) fontosabb neki,mint a vb.

    • Örs Ganzler

      Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy Londonba az NO1 címért gondolom mindenképp jött volna. Már többször előjött, hogy a szóbanforgó térd probléma folyamatosan jelen van az életében – arról nem szólt a fáma, hogy miként tudják jobban kordában tartani – a terhelésmentesítés persz..
      Gondolom nem is edzetek olyan intenzitással, tettek egy próbát / annyira nem is volt távol a győzelemtől, mint amennyire kellett volna lennie.
      De a levonulás alapján (búcsú integetésnek is tűnt), már tovább nem küzd.

      • Örs Ganzler

        Ez a problémája: A stress injury to the patella tendon in his right knee.

        • Túrin

          Ez elég általános megfogalmazás.

          • Örs Ganzler

            Ennyit találtam, gondolom igyekeznek is csak a legszükségesebbet kommunikálni. Kérdés szűk két hónap mire elég?
            A felkészülést azért biztos megzavarja.

    • dfens2

      megint :-)))

  • Manócska

    Csak sikerült valahogy megnyernie Goffinnek ezt a meccset. Pedig már majdnem én is lemondtam róla.

    • SnowAngel

      Már tervezgettem, hogy elköltözök Majkpusztára, és némasági fogadalmat teszek. Ezt megúsztam (de ti nem!).

  • federerfan

    Ezt nem hiszem el!!!Egyszer drukkolok a spanyol bikának és akkoris kikap -_-

    • SnowAngel

      Köszi neked is!

  • Xilophon

    Így kell pesszimista szurkolónak lenni.
    yo! eight mindenki.net

  • pindurka

    grat Goffnak, bár sajnos ebbe a győzelembe nagyon benne volt Rafa ls. Még akkor is ha probált küzdeni saját magával.sikertelenül persze. Lehet jobb lenne pihenni AOig most a GS legyen a legfontosabb Ehhez vb-hez nincs meg a kellő egészsége, fölösleges lenne tovább nyúznia magát.

  • Nagy Mihály

    Ha valaki csak azt olvassa: Nadal a világelső, az eredmény pedig 1:2, nem tudom mit gondolhat. Ez az a “tenisz”? Én is sajnálom már utólag, hogy nem tettem magam pihenőre 9-kor.

    • vica

      Valóban borzalmas mérkőzés volt, szinte minősíthetetlen.

    • Respectvv4laci

      Misi ne menjünk át személyeskedésbe de te még annál is fogalmatlanabb vagy mint gondoltam . Kovács Bandi hozzád képest agysebész.

  • Basszus, hallgatom a stúdió interjút Goffinnal, tisztára olyan a beszédtónusa, mint egy teleszart zokninak. Egy megnyert meccs után.

    • federerfan

      Naa ne beszéljünk itt szaros zoknikról,tegnap egész türhető volt Rőzse ellen.

      • Az egy másik fuszekli :))

  • 81 UFE egy háromszettesen. Irgalom anyja.

  • Sajttáj:
    “My season is finished”
    Nadal nem teniszezik már idén.
    Qrva szarul érezte magát a pályán és borzasztóan csalódott.
    “Boldog Karácsonyt mindenkinek” és végül meghúz egy pezsgős üvegnek látszó palackot.

    • dagadtos

      Egyértelmű volt sajnos

      • SnowAngel

        Akkor most behívják Carrenot?

        • Örs Ganzler

          Hát ő a soros.

          • dagadtos

            Ne hagyjuk, hogy ő nevessen a végén!

        • Pedig Kár Rönót Pusztába küldeni. Uhhhh, későre jár.

        • Örs Ganzler

          És még tovább is juthat :).

          • SnowAngel

            Két megnyert meccsel tényleg bármi lehet. A végén még bejön @dicsrtessk_a_roger:disqus jövendölése!

          • Túrin

            Azt hiszem, minimálisak az esélyei. Talán a lejátszott meccsek száma az első rosta, felülírva a többit.

          • Túrin

            Nem, az a második rosta. De ha hárman vannak két győzelemmel, Busta akkor is kiesik.

          • SnowAngel

            Úgy látom, ugyan azt találtuk meg. :)

          • SnowAngel

            A megnyert meccsek száma az első szempont. 3-2-1-0 állásnál pl. ő mehet tovább, ha megnyeri mindkét meccsét.

            http://www.nittoatpfinals.com/en/event/semifinal-qualifying-procedure

          • Dicsértessék_A_Roger!

            2017.11.19. Final
            Pablo Carreno Busta – Roger Federer: 6-2 6-7(8) 7-6(12)

          • SnowAngel

            Azon a napon, amikor ez bekövetkezik, valami nagyon fontosat el fogsz veszíteni. Ez pedig az én jövendölésem.

          • Höhö, de vicces teccik lenni :) Gondolom Butánkát próbálod provokálni :)

          • SnowAngel

            És ezt már másodszor meri leírni itt a fórumon! Az ő érdekében is remélem, hogy nem egy Kasszandra van közöttünk, de úgy emlékszem, az AO-t is megjósolta.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Ha visszavonul Fed Carennyóért fogok izgulni. Egyszerűen megfogott az az óriási repertoár amivel rendelkezik.

    • Örs Ganzler

      kicsit bővebben:
      “I am off, my season is finished.

      I had the commitment with the event, with the city, with myself. I tried hard. I did the thing that I had to do to try to be ready to play.

      But I am really not ready to play, no? I really fighted a lot during the match, but knowing that probably was a big chance to be the last match of the season. That what’s going to be.

      Well, is not a decision at all. Is about the pain. I cannot hold with enough power to keep playing. I tried, but seriously was miracle to be very close in the score during the match. It really don’t make sense.”

  • SnowAngel

    Invalidusok Tornája. Mindjárt jön Busta frissen és kipihenten, és besétál a döntőbe. Őrült egy év ez. Nadalnak jó pihenést, szedje össze magát az évnyitóra!

    • Túrin

      Lásd lejjebb. Nem fog továbbmenni.

  • Ha lehet még jobban sajnálom DelPo vereséget Isner ellen és Carennyo t sem úszom meg

  • Bence Horváth

    Ha Fed nyeri a VB-t, akkor 140 pont lesz közöttük…

    • Manócska

      Akkor akár még világelső is lehet januárban az AO előtt, ha valamelyik felvezető tornát megnyeri, mert egyiken sem véd címet. Nem? Persze ez Nadal januári szereplésétől is függ.

      • Bence Horváth

        Nadal Brisbaneben véd pár pontot, de Fed meg a Hopman kupára megy. Az év elején Fed is rengeteg pontot véd, szóval valószínű.

        • Manócska

          Nagyon tudnék örülni, ha a végső visszavonulása előtt egyszer még összejönne neki a világelsőség. Azt sem bánnám, ha csak rövid ideig tartana is.

        • Túrin

          Döntőt véd ott, nem? Mármint Nadus.

          • Manócska

            Nem. A negyeddöntőben kapott ki Raonictól.

          • Túrin

            Ja! Raora emlékeztem.

          • Manócska

            A döntőt Nishikori és Dimitrov játszotta.

    • SnowAngel

      Próbálok arra gondolni, hogy akkor is az volt a legjobb döntés, hogy kihagyta Párizst, és most nincs ő is olyan rozoga állapotban, mint Nadal. Mire mennénk a világelsőséggel, ha közben meg teljesen hazavágta volna magát.

      • Bence Horváth

        Az jó döntés volt. Ez a 140 pont az elmulasztott Garros.

        • SnowAngel

          Igen. Ebben Nadal volt a jobb, minden GS-en elindult, teljes joggal ül ott a trónon.

      • Nagy Mihály

        Szerintem is jó döntés volt Párizs kihagyása, Montreal viszont taktikai hiba Cincinnati helyett. A világelsőség lehetősége és a hév megbosszulta magát. Az egy hét plusz pihenő akár US trófeát is eredményezhetett volna. Akkor viszont Nadal került volna lépéshátrányba, erőltetett menetbe, és most nem lenne kérdés. De ez mind a volt kategória. A salakot szerintem jövőre is el kel felejteni; talán egy Istambul, ha nagyon hiányzik a zoknimosás.

        • SnowAngel

          Isztambul? Miről beszélsz, Budapest! Rajta van a bakancslistáján, hogy egyszer eljön ide is.

          • Nagy Mihály

            Az még jobb lenne, de Istambult idén kihagyta, tavaly nyerte. Több kört fizetnék nektek, ha igazad lenne!

          • SnowAngel

            Behajtom. Ha turistaként, vagy díszvendégként jön, az számít?
            Isztambulba az első alkalommal ment el (2015), hogy felhelyezze az eseményt a Tour térképére. Elég valószínű volt, hogy azt egyszeri alkalomnak szánták.

          • Nagy Mihály

            Nem akarok visszakozni, de a pontszerzésekről írogattunk. De bármely változat érdekel! Ha Fucsoviccsal néhányszor összefutna edzésen, lehet, hogy jobb reményeink lehetnének.