Federer győzelmével indult az ATP-vb

shadow

A fiatalok tegnap befejezték, a nagyok ma elkezdték. A Boris Becker-csoport mérkőzéseivel elindult ugyanis az ATP Finals, azaz az ATP-világbajnokság küzdelmei. Az első meccsen a párizsi tornát kihagyó, világranglista-második Roger Federer, valamint a párizsi versenyt megnyerő, az utolsó pillanatban kvalifikáló Jack Sock találkoztak egymással.

Roger Federer – Jack Sock 6:4, 7:6

Federer elképesztő fókusszal kezdte a mérkőzést, és villámrajtot vett. Rögtön a legelején elvette Sock adogatását, elsősorban agresszív és pontos fonákjainak köszönhetően. Ezt követően a svájci tartotta az előnyét, de egyikük sem volt igazán koncentrált, Federert talán megnyugtatta a korai break, az amerikai pedig valószínűleg egy kicsit jobban izgult a kelleténél. A svájci annyit adott ki magából, amennyit kellett, így is simán behúzta a szettet, ráadásul kifejezetten jó, 14/7-es győzelem/hiba mutatót produkált.

A második játszma elején Sock sokkal jobban figyelt, így ezúttal simán hozta a szervagémjét. Jóval kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, és a borítás sajátosságainak megfelelően az adogatók domináltak. A szett közepétől adódtak ugyan lehetőségek a svájci előtt, ő azonban nem tudott ezekkel élni. Egyre erősödött a nyomása az amerikai szervagémjeiben, de előnyre nem tudta ezt váltani, így a szettről végül tie-break döntött.

A rövidítés elején Federer előnybe került ugyan, de aztán egy rossz challenge-nek köszönhetően Sock kiegyenlített. Úgy tűnt, az amerikai akár felül is kerekedhet, azonban ütött egy kettős hibát, amivel remek pozícióba hozta a svájcit. Federer nem is hibázott a végén, és két szettben hozta az első csoportmeccsét a világbajnokságon.

Related Posts

  • Baton

    fegyja csak iyleneket tud legyőzni meg sérűteket, és mos hogy rafa is sérüt, igy ingyért vb lesz nekie, megen egy ajándék torna fegyának, igy könyű tornákat nyernie nekie

    • háromAk

      Honnan veszed hogy Rafa sérült, mert, ha igen miért nem lép vissza.

      • Baton

        rafa térde strapára ment ezé nem vót bázebe, igy kicsi az eséj hoyg jó jáccon a vb-n, nem 1000%os rafa köszönthetően a fegya funoknak

        • Gábor Somogyi

          Ezen már csak röhögni tudok. Ezt a mérhetetlen ostoba logikát, Rafa térde a Federer fanok miatt sérült. Ez már olyan szintű elmebetegségre utal, hogy már kezelhetetlen.

          • Nagy Mihály

            Nem láttad? Ljubicic és Lüthi hatalmas karókkal üldözték rafát. Ebben az évben már többször.

          • Respectvv4laci

            Mondjuk ezzel h te komolyságot adsz annak amit irt rajtad is lehet röhögni azért:D

        • Gerappa

          Akkor sem osztottak Nadalnak lapot az AO-n kívül, amikor teljesen egészséges volt.

    • Gábor Somogyi

      Rafa legkeményebb ellenfele az US Openen a világranglista 26. helyezettje volt. Nagyon nehéz tornája volt!

      • Butánka brillírozik a maga szintjén? :)))

        • Gábor Somogyi

          Egyébként az összes aton, baton szerintem max 12-13 éves gyerek, aki sem fogalmazni, sem helyesen írni nem tud, viszont mérhetetlen gyűlölet halmozódott fel bennük. Sajnos elég szomorú, hogy ilyen is az “ifjúságunk”.

          • Túrin

            Sajnos nem. Már kb. 7-8 éve is itt koptatta a billentyűzetet, szóval ha akkor nem 5 éves volt, akkor többnek kell lennie.

          • Gábor Somogyi

            Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy létezik ennyire ostoba, tudatlan ember, de ezek szerint mégis.

          • megiscsak

            Szerintem meg csak szórakozik velünk!

          • Nagy Mihály

            Megerősítetted a sejtésemet.

          • Gábor Somogyi

            Ahhoz kéne némi intelligencia és humorérzék, de ezeknek a nyomát sem fedezem fel egyetlen hozzáröfögésükben.

          • Ha ez a szórakozása, az is az idiotizmus legalja.

          • Respectvv4laci

            Te se vagy piskota 😀 Egy Atonon kiakadsz 😀

  • Xilophon

    Ha sokat válaszoltok Atonéknak, sokat fogjuk még olvasni őket. :)

    • Nagy Mihály

      Szerintem is nagyon élvezhetik a “népszerűséget”. Képességeiket nemigen lehet jelzőkkel illetni, a mértéktelen gyűlöletet sem, rengeteg energiába telik abtoynéknak, milyen szánalmas hejesírási hibákat kövessenek el. Lelkük ralyjta!

    • SnowAngel

      Baton egyre inkább emlékeztet engem a Hakker Bandikára, az Egy komisz kölök naplójából (Karinthy zseniális fordításában). Már amikor visszafogja a trágárabb énjét.

      • Xilophon

        (Sajna nem ismerem.)

        • SnowAngel

          Gyerekkönyv, nem csodálom. :) Bandika egy égetnivaló srác, aki nagyjából csak a kötőszavakat tudja helyesen leírni.

  • Viktor

    Topor a rövidítésben: elképesztően erős Sock fejben….1 sec múlva kettős hiba. Game over etc.
    😀

  • Garzon Pista

    Live steam-et tud valaki a VB-hez ?

  • Manócska

    Nem jól kezdődik a meccs Cilis szempontjából. Már brékhátrányban is van.

    • SnowAngel

      Szurkoljunk most kivételesen Cilicnek, mit szólsz hozzá?

      • Manócska

        Ajjaj, ez nekem nehéz lesz. Én többekkel ellentétben kedvelem Zverevet.

        • SnowAngel

          Zverevet kicsit megzavarták a sikerek érzésem szerint, emiatt vannak fenntartásaim vele szemben. Nem vagyok Cilic-fan, de díjazom a folyamatos jó teljesítményét. Mára inkább őt választom.

          • Manócska

            Akkor ma megint külön utakon járunk. :( Különben én nem látom azt Szása viselkedésében amit itt többen írtok. Nem érzem rajta hogy annyira el lenne szállva magától.

          • Xilophon

            Majd ha nem kábé négy ászt üt egy adogatógémben, hanem lejtmenetbe kerül… :)
            Egyébként én pont eltűnni látom belőle ezt a részt hálistennek. Egy éve még elég ellenszenves volt emiatt, amikor még csak le kellett volna tennie valamit az asztalra. Így, hogy idén már letett, így én már nem nagyon látom rajta.

          • Manócska

            Szerintem is javult a viselkedése. Régebben sokkal többször “cirkuszolt” egy meccs alatt mint manapság. 17-éves kora óta elég sok meccsét láttam, az alapján merem ezt írni.

          • SnowAngel

            Belefutottam egy-két nem túl szimpatikus megnyilvánulásába pl. székbírókkal szemben, ami nem tetszett. Kicsit korai még arcoskodnia.

          • Manócska

            Persze, nekem is volt olyan megnyilvánulása a pályán ami nem tetszett, de szerintem nagyon kevés az olyan játékos aki mindig feddhetetlenül viselkedik a pályán.

          • SnowAngel

            Nincs ezzel nagyobb gondom, csak nem köteleződtem el mellette, mondjuk úgy, várólistán van. Nem valószínű, hogy bekerül a kedvencek közé. A játékstílusa annyira nem ragadott meg, és egyelőre az egyénisége sem fogott meg. Viszont Cilic pattogtatása lehet, hogy megint ki fog borítani, nem biztos, hogy sokáig bírom nézni a meccset.

          • Manócska

            Annyira még én sem köteleződtem el mellette. Olyan nagy kedvenc mint pl. Federer, vagy Wawrinka, stb.. nem hiszem hogy lesz nálam. Annyira nem lopta be magát a szívembe.

          • Regő Feczkó

            Mint mondjuk Fed vagy Nole, stb..

        • Respectvv4laci

          Nyuszi-muszi van olyan akit nem kedvelsz ?:D

          • Manócska

            Van. :)

          • Respectvv4laci

            Kiket ?:)

          • Manócska

            Tudod Te azt, hiszen már leírtam párszor. Gondolkodj egy kicsit. :)

      • megiscsak

        Szurkoljunk!

        • Manócska

          Te sem vagy velem? Megint egyedül maradtam? :(

          • Xilophon

            Dehogy, én már egy ideje tudok Zverevnek szurkolni.
            Érdekes is, hogy ráadásul egyértelműen esélyesebbnek is tartom. Furcsa belegondolni, hogy az egész stabil, leginkább keménypályás, “Nagy Négyes mögötti másodvonalba” tartozó, nem is olyan rég USO-bajnokkal szemben az általában nyújtott játéka alapján lehet egy kis sihedert esélyesnek tartani.

  • Hyperziccert a vonalon kívül üti egy méterrel. Még Zokni is verni fogja szerintem Cilicet.

  • Xilophon

    Ehhez képest egyébként olyan “kicsinek” tűnik a kicsik versenye, nem? Úgy értem, a szabályok különbözősége miatt maga a tini-vb-s tenisz tűnik “kisebbnek”.

  • Manócska

    Ezen a meccsen sincs csúcsformában egyik játékos sem. Zverev ugyan brékelőnyben van, de ennek ellenére ő is sokat hibázik.

    • megiscsak

      Hát nem egy izgi meccs, de így legalább fél szemmel tudok snookert is nézni :)

      • SnowAngel

        Azért elcsattant pár súlyos fonák, és tenyeres is. De tényleg kicsit unalmas.

  • Manócska

    Az 1. szett meg is van Zverevnek. :)

  • Manócska

    Úgy látom hogy Cilic kezd éledezni. Még akár lehet ebből egy jó meccs is.

  • SnowAngel

    Na jó, ezt kiszenvedtük, egy szettet már elvett Cilic Zverevtől, akkor is, ha Sascha győz a végén. Elég gyengus meccsecske ez, a nagy ütések ellenére is.

    • Manócska

      Talán abban bízhatunk hogy a döntő szett jó lesz. A kezdés elég ígéretesnek tűnik.

      • SnowAngel

        Igen, mintha változott volna valami, próbálnak kicsit kreatívabban játszani.

  • Xilophon

    First serve in: 45%, 2nd serve won: 44%. Hát ez ölég szar stat Alextől így a másodikra.

    • Manócska

      És akkor még finoman fogalmaztál. :)

      • Xilophon

        És még csak a másodikra. :)

  • SnowAngel

    Na itt kellett volna kezdeni, amilyen ez a 3. játék.

    • Manócska

      Még a végén Te fogsz jól szurkolni. :)

      • SnowAngel

        Pedig már majdnem eluntam. :) Most végre mutat valamit Cilic. Igazából csak azt nem szeretném, ha a végén Szabó Gábornak lenne igaza az előrejelzésével.

        • Bence Horváth

          Attól nem kell tartanod….

          • SnowAngel

            Kösz, én is ebben bízom.

  • Bence Horváth

    Mindig üdvözlöm, amikor fukszos Szását verik. Hajrá Cilic!

    • dagadtos

      nem rétem, egy aranylánc miért vált ki ekkora ellenszenvet :)

      • dagadtos

        Jó, három vagy mennyi, de na

  • Bence Horváth

    Holnap Thiem űrtenisszel sima 2-ben Dimitrovot.

    • Manócska

      Na-na! Azért túlzásokba ne essünk. :)

      • Bence Horváth

        Inasba teszi.

        • Manócska

          Csak nehogy fordítva történjen az inasba rakás. :)

          • Bence Horváth

            😛

  • Bence Horváth

    Goffin – Nadalon meg remélem Cedric lesz a székbíró.

    • SnowAngel

      Rosszízű trollkodás lenne a szervezők részéről.

  • Manócska

    Ez azért nem semmi játék volt. Visszajött Zverev a meccsbe.

  • Xilophon

    Amikor huszadszor találja el vonalat kívülről Zverev, akkor nehéz azért arra gondolni, hogy mindig csak mákja van.

  • SnowAngel

    Sajnálom, hogy így esett. :(

    • Manócska

      Veled érzek. Gondolj arra hogy a legnagyobb kedvenced viszont győzött. :)

      • Xilophon

        Bezzeg nekem senki nem ír vigasztaló szavakat, hogy biztos tarol majd a Főni meg ilyenek. :) Mondjuk megértelek benneteket…

        • Manócska

          Főninek azt kívánom hogy rendbe legyen a térde, és teljesen egészséges legyen. Tarolást azért mégsem kívánhatok neki. De ha holnap esetleg kikap, akkor veled is együtt fogok érezni. Így jó lesz? :)

          • Xilophon

            Ez a minimum! :)

          • Manócska

            Akkor ezt megbeszéltük. :)

        • pindurka

          dehogynem :) holnap Vamosss.

        • megiscsak

          Aton-Baton Neked nem elég? :) :)

        • Viktor

          Ahogy elnézem a leendő ellenfeleit szerintem 100%,hogy tovább jut.

      • SnowAngel

        Azt hiszem, túlélem Cilic vereségét is. :)

        • Manócska

          Én is így gondoltam. :)

  • Manócska

    Lehet Zverevet szeretni, vagy nem szeretni, de az biztos hogy már most nagyon jó kis játékos. Nagyon sokra viheti/viszi a későbbiekben.

    • Igen, Ő kb. már felnőtt a feladathoz (staféta átvétel). De jó lenne ha 2018-ban Kyrgios is képes lenne végre felnőni… Én nagyon élvezném a kettőjük jövőbeli párharcát!

      • Manócska

        Kyrgiosnak nagyon sokat kellene ahhoz változnia, hogy én élvezni tudjam a meccseit. Ha valamit nem tudok elviselni sem a valós életben, sem sehol, az a tiszteletlenség. Nem azt mondom ezzel hogy mindenki, minden esetben viselkedjen példaértékűen a pályán, mert ez szinte lehetetlen. Egy meccs hevében tényleg létrejöhet olyan körülmény, ami még a legsportszerűbb játékosnál is kiveri a biztosítékot, és olyat tesz mondjuk, amit addig nem szokott. (ütőtörés, biróval való vitatkozás, stb..) De ahogy ő viselkedik évek óta a pályán, az számomra már az elfogadhatatlan kategóriába esik.

  • pindurka

    Fed győzött jól kezdődik London :) Zverevnek is örülök. Most megtudja mutatni, hogy felnőtt a feladathoz és labdába üthet a nagyokkal is. Ebben a csoportban egyértelmű hogy Fed és Szása jut tovább.