Federer kiállt Halep világelsősége mellett

shadow

Sokan tették és teszik fel a kérdést, vajon ki az a játékos, aki legjobban megérdemelné a világelsőséget a női mezőnyben. A szezon során öt lány is birtokolta ezt a pozíciót.

Úgy kezdtük az évet, hogy Angelique Kerber volt a No. 1, Serena Williams azonban kétszer is átvette tőle egy rövid időre ezt a helyet. Karolina Pliskovának is sikerült magához ragadnia a világelsőséget a nyáron, őt követte Garbine Muguruza, majd Simona Halep. És most már azt is tudjuk, hogy a román lány zárja a szezont a rangsor élén.

A Grand Slam-tornákon négy játékos osztozott, akik közül Serena és Muguruza az, aki világelső is tudott lenni az év valamely időszakában.

A legkiegyensúlyozottabb játékos azonban Simona Halep volt. A román lány október 9-én került a WTA-rangsor élére, majd ő lett a 13. év végi világelső a lányoknál. Mindezt úgy, hogy nem pusztán a szezonban, hanem egyáltalán nem nyert még major-tornát.

A múlt héten rendezték a szingapúri világbajnokságot, ahol ugyan győzelemmel kezdett, de utána jött két vereség, köztük egy 6:0, 6:2 arányú a későbbi bajnok Caroline Wozniackitól. Végül nem csak, hogy nem jutott tovább, hanem ráadásul a csoport utolsó helyén végzett.

Így természetesen a vita ismét fellángolt arról, vajon megérdemli-e az év végi világelsőséget.

A kérdéssel kapcsolatban Roger Federer is elmondta véleményét. A svájci maga 302 hétig volt világelső, ami rekord a férfiaknál. Jelenleg a második helyen áll, és épp most nyerte meg nyolcadik bajnoki címét Bázelben. A 19-szeres Grand Slam-győztes teljes mellszélességgel kiállt Halep mellett.

“Senki egy pillanatig ne vonja kétségbe Halep elsőségének jogosságát. Egész életében azért dolgozott, hogy ez az álma teljesüljön. A dolog nem csak a Grand Slamekről szól. Végigjátszott egy teljes szezont. Iszonyatosan kemény játékos, jó erőben van, hihetetlenül sokat dolgozik és rendkívül elszánt. Igenis ezt is értékelni kell.”

Halep gyorsan reagált is a támogató mondatokra.

“Nagyon büszke vagyok arra, hogy Roger Federer így beszélt rólam. Köszönöm neki a kedves szavakat. Ő az egyik példaképem.”

Pliskova, aki a szezon során néhány héten keresztül maga is világelső volt, egyetértett Federerrel.
“Halep megérdemli, hogy világelső legyen. A tiszteletem a tiéd, Simona.”

Halep szezonja, akárcsak a többieké, meglehetősen hullámzó volt. Rómában döntős volt, Madridban győzött, így esélyesként érkezett a Roland Garrosra. Úgy tűnt, behúzza a párizsi finálét, végül fájó vereséget szenvedett Jelena Ostapenkótól.

A szezon során többször is volt esélye arra, hogy megszerezze a világelsőséget, végül ez október 9-én sikerült neki. És bár nem úgy jött össze a szingapúri vb, ahogy szerette volna, a világranglistát mégis ő zárta az élen.

És, ahogy Federer mondja, ezt senki nem veheti el tőle.

via

Related Posts

  • Manócska

    Egyetértek Federer szavaival. Úgy gondolom én is hogy érdemtelenül senki sem lesz világelső. Sok éven keresztül történő kitartó és kemény munka előzi meg.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Lassan össze lehet rakni egy komplett mozgóképet Federer egy bázeli meccséről, annyi “hír” van mostanság róla a borítóképeivel.

  • Sportszerű volt e Fed a VB re igyekvők kel az utolsó pillanatos vissza lépéssel? :)

    Murray ezért szét lett szedve

    • Nagy Mihály

      Szerintem egyetlen utolsó pillanatban történő visszalépés sem sportszerű, ha az, az ellenfelek “megzavarására” irányul. A két eset azonban nagyon különbözik egymástól. De ezt majd megmagyarázza mindenki vérmérséklete szerint. Betegség vagy sérülés más eset.
      A világelsőségért pedig akkor is sok évet kell dolgozni, ha a legnagyobb tornagyőzelmek elmaradnak. Sőt! A többi torna jóval kevesebb pontot hoz. Azokon hangyaszorgalommal kell gyűjtögetni.

      • Első mondat a lényeg és ez egy egyéni sport egyéni érdekekkel

    • megiscsak

      Ilyesmi csak a Djokovic szurkolóknak jut eszébe…. :) :)

      • dagadtos

        Természetesen ugyanaz a két eset, ahogy hirtelen megtudtuk, hogy Párizsban GS-t rendeznek. Ezért is kedvelem a Djokovic-drukkereket.

        • Kedveld őket én is :)

          • dagadtos

            Ha jól emlékszem, Murray is épp tornadöntőt játszott a visszalépése előtti napon.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Úgy szokta nem? GS előtti héten tornadöntő. Alap felkészülés.

          • cukik vagytok ezért dobtam be :-) szerintem is teljesen logikus remélem vbre rendben lesz

        • megiscsak

          Lazíts már egy kicsit! ….. :) :) Neked nem jelent semmit, akkor azt igazán tudom sajnálni!

          • dagadtos

            Mi nem jelent semmit?

      • DelPo és Fed drukker vagyok persze Masha mellett de jó védekezés volt :)

        • Manócska

          Egyformán szereted őket, vagy esetleg az egyikük előrébb áll egy kicsit a rangsorban?

    • Viktor

      Fed nem lesz 😀 Murray amúgy is egy gonosz játékos, Fed meg tudjukki…. :)

      • naaa végre egy heyhos komment, aki észrevette a smilet a mondat végén :-) kösz Viktor

  • Marcsi Kovácsevics

    Ha jól emlékszem, Wozniacki is annak idején úgy lett világelső, hogy Gs-et nem nyert, csak sok kisebb versenyt. Mégsem volt probléma, akkor most mi a gond?

  • ukotaf

    Nagy ember Roger, mindig tudtuk és milyen játékos…..
    Halep kitartó, szorgalmas, tehetséges játékos. Ott a helye.
    Tisztelettel: Baranyai György

  • snookerista

    Halep inkább szorgalmas ès munkás játèkosok közè tartozik aki mindent megtesz a sikerèrt pl . kisebbitette a mellèt is. De nem olyan őstehetsèg mint Ostapenko vagy Williamsèk de nem is kell mindenkinek annak lennie

  • IG

    Jó önkontrollja van Rozsének, hogy nem röhögte el magát, mikor ezt mondta.

  • Mancika

    Off: szavaztatok már a kedvenceitekre az ATP honlapján? ATP Fan’s Favourite Awards vagy valami hasonló a neve :) november 6.ig van idő :)

    • federerfan

      őőő..az év visszatérője?(vakarja a fejét) Federer,Nadal vagy Del Potro?

      • így hárman, talán a sorrend más, de az se nagyon

      • Mancika

        Igaz, hogy gyorsan szavaztam es nem néztem meg rendesen mire is szavazok 😀 de szerintem nem ilyen visszatérős szavazás ez. A Race 25 legjobb egyes, ill. páros jatekosara lehet szavazni.
        (Fed fészbúkján láttam)

        • SnowAngel

          A szurkolók kedvencére lehet szavazni.

          • federerfan

            húú vajon ki lesz ott az első…(aki eddig is)

      • SnowAngel

        Azt a játékosok szavazzák meg.

  • Querrey ma lenyilatkozta semmiképp sem akar vbn lenni érzi kevés ő oda :-)

    • Kiszurkoltátok Krajinovic győzelmét!?
      Mahut se igen szokott kapni ennyi szurkolót mint most, innen a Salakblog-ról, gondolom 😀
      (szegény Busta, mennyien kívánják, hogy legyen Neki MaHót Bukta 😉 )

      • De ahogy leírtam ezt már break-elte is Mahut-ot a 3. játszmában :O

      • SnowAngel

        A helyi közönségen kívül szerintem a fél világ neki szurkolt. Én személy szerint semleges maradtam. Még élénken emlékszem a Fucsovics elleni meccsére a USO-n, ráadásul a győzelmeivel most be is előzheti Marcit a ranglistán. De azért örülök, hogy nem Busta győzött.

        • DelPo-nak most már csak el kell jutnia az elődöntőbe (laza Zverev, Dimitrov útvonalon) és drukkolni, hogy a másik ágon ne jusson be oda a dél-afrikai (vagy a döntőbe Tsonga) mert akkor még Nadalt is el kell kapnia… De legalább a VB-ért nem kell megnyernie a tornát (bár a Zverev-Dimitrov-Nadal sorozat után az már nem lenne kihívás 😂 )

          • SnowAngel

            Simán oda tud érni, sőt, a tornagyőzelme sem kizárt. Én viszont kicsit hátra dólve nézem. Egyrészt elsősorban Goffinért aggódom (az ő helye sem biztos még), másrészt idénre nekem elég volt a Federer-DelPo meccsekből, szóval nem várom annyira a vb-re. Az is igaz, hogy újabb Fedal sem nagyon vonz. Szóval lesz, ami lesz.

          • Goffin kb. már csak egy Tsonga vs. DelPo döntő esetén bukhatná a VB-t, szal ezen sok izgulni való nem maradt 😉

          • Negyeddöntő nem elég?

          • Sőt, ha a “GS hős” Kevin is bejut az elődöntőbe, akkor már döntő kell (de az már minden kombiáncióban elég (talán 😀 ))

          • Bízom Fernandoban

          • Meg is akadt Kevin torkán 😀

  • Carennyo is érzi és érti a teniszt :)

    • Én csak azt nem értem, hogy Kerrinek meg Karrenyonak 200k dollár az nem tétel? Mert ennyi üti a markát egyből annak aki kijut (bár Busta jó eséllyel pályázhat a cseréknek járó 100k-ra meg persze előbb be kell tudnia valakinek előznie)

      • Ő egyszerűen elfogyott év végére egyébként fosok hogy itt már DelPo se hasít… ráadásul zverevet kene ütni majd
        És ott van előtte a gs hős kevin is :)

        • SnowAngel

          Zverev is eléggé lestrapálta már magát.

          • próféta szóljon

          • Manócska

            A 2. szettet el is veszítette Haase ellenében, és a 3.-ban is fej-fej mellett haladnak. Jól játszik a holland játékos.

          • kiesett Zverev

          • Manócska

            Egy gonddal kevesebb. :)

          • Viktor

            Az is…meg amit itt a fedett pályákon mutat. Olyan mintha Nadalt látnám 20 éves korában.

  • SnowAngel

    Ajjaj, Thiem is olyan, mint a fáradt őszi légy. Már rég elmehetett volna aludni, ha ki tudja szerválni a meccset. Vagy legalább a rövidítésben megtartja a szerváit.

  • Manócska

    2 nap pihenő után ismét belevetem magam a tenisz forgatagába, hiszen ma ki kell szurkolnom Del Potro, Dimitrov és Goffin továbbjutását. Talán az argentin óriásnak van a legkönnyebb dolga. Gasquet és Mannarino tud úgy játszani hogy megnehezítsék bárki dolgát. Úgyhogy Dimitrovnak és Goffinnak nem lesz ma egyszerű dolga, ha az ellenfeleik jó napot fognak ki.

    • dagadtos

      Vigyázz ezzel, nehéz megérteni ezt a nagy forgatagot. Goffint meg tanuld meg végre elengedni :)

      • Manócska

        Azért is tartottam 2 nap szünetet, mert már teljesen belegabalyogtam ebbe a nagy forgatagba. :)
        Goffint pedig már nem igazán tudom elengendi, mert ahhoz túlságosan kedvelem. Ő és pl. Dimitrov a 4 nagy kedvencem utáni vonalat képviselik.

      • SnowAngel

        A forgatagért jár az up, de Goffint légyszi ne szóld le!

  • Manócska

    A. Zverev már nem fogja Delpo útját nehezíteni.

  • Felkészül kevin 😀

  • Manócska

    Visszállt a világ rendje, már Nadal van brékelőnyben. Úgyhogy Rafa drukkerek ne izguljatok. :)

    • Manócska

      Vagy mégis lehet izgulni?

      • nyuszika

        Ha lóversenyen lennénk, akkor azt mondanám, hogy két paripa vágtázik fej-fej mellett. Nagyon óvatosan fogadnám meg azt, hogy ki ér célba hamarabb…

        • Manócska

          Ne izgulj nagyon. Rafa fog célba érni.

          • nyuszika

            :-))

  • dagadtos

    Amikor lát az ember egy ilyen adogatójátékot a szettben maradásért, az egész sporttól elmegy a kedve. A tenisz legszánalmasabb, sötétebb, nyomorúságosabb oldala.

    • Manócska

      Ez tényleg katasztrofális volt. Egyszerűen odaadta ajándékba a szettet Nadalnak.

      • Túrin

        Nekem az a szomorú, hogy úgy 4-5 éve még az ilyen Berdych, Ferrer, Tsonga másodvonal is komolyabb színvonalat képviselt, mint most Thiem, Zverev, Kyrgios, és most nem feltétlenül a tehetségre, hanem a leadott teljesítményre gondolok.

        • Manócska

          Azt hiszem hogy jövőre is az “öregek” fognak tarolni a nagy tornákon. Én sem látom igazán hogy melyik fiatal játékos tudná őket megfogni. És itt nem egyszeri megfogásra gondolok, hanem rendszeresre. Ráadásul visszajön Djoko, Wawrinka, Murray, stb..

  • Hihetetlen hogy az argentin első pályára lépésekor tudjuk hogy az ő kezében hogY kijut e a vbre.
    Két kötelező és egy rangadó vár ra!
    Vamos JMDP

    • Manócska

      Jól mondod. Csatlakozom hozzád a szurkolásban. :)

      • pipa! kettő kell!

        • Manócska

          A következő körben Haase nem okozhat neki gondot.

          • és gondolom Dimitrov addig homlokon lövi magát a labdával… egyértelmű felsőbb irányítást érzek Fedal szólt az alattvalóknak, Delpót engedni kell :-DDDD

    • Manócska

      Csak éppen látni nem fogjuk, mert a Benneteau-Tsonga meccset közvetíti a tv. :(

  • lusta vagyok a statisztika gugliban ma, ebben az évben mikor a cikk készült még ott volt DelPo a vbn?

    http://heyholetsgo.hu/cikk/most/847-elsonek-lenni-a-kutyak-kozott

  • Tsonga is úgy döntött hagyjuk ezt a faszba, egy csak egy legény…