Mire mehet együtt Djokovic és Stepanek?

shadow

Novak Djokovic a tervek szerint Abu Dhabiban kezdi meg a 2018-as szezont. Ha ott minden jól megy, jöhet Doha, azt követően pedig mérlegelni fogja, képes-e három nyert szettre menő meccseket játszani. De a terv természetesen az, hogy elindul a legsikeresebb Grand Slamén, az Ausztrál Openen.

Egy olyan stábbal vág neki a következő szezonnak, melynek immáron tagja lesz Radek Stepanek is.

Érik a Djokovic-Stepanek együttműködés | Hosszabbítás

Több, egymástól független cseh forrás is arról számolt be, hogy Radek Stepanek 2018-ban csatlakozik Novak Djokovic edzői csapatához. Nyár elején már írtunk arról, hogy egy szerb lap megszellőztette, küszöbön áll kettejük együttműködése. Arra lehetett számítani, hogy Wimbledon után Djokovic megteszi a nagy bejelentést, azonban teljesen érthető módon, akkor a könyöke volt a legfontosabb, és az edzőkérdéssel nemigen foglalkozott.

Djokovic már hónapok óta könyöksérüléssel bajlódott, mikor aztán Wimbledon után úgy döntött, kihagyja az év hátralévő részét. Ennek következtében jelentősen, egészen a 12. helyig visszacsúszott a világranglistán. Mindössze két tornát nyert, Dohában és Eastbourne-ban.

Andre Agassi a szezon közepén csatlakozott a korábbi világelső stábjához, de közös munkájuk gyümölcsét – Nole sérülése miatt – nem állt módjukban learatni. 2018-ra azonban, Stepanek leigazolásával, a szerb még tovább erősített. Az amerikai elsősorban a Grand Slam-tornákon, a cseh pedig majd az egyéb versenyeken dolgozik Djokoviccsal.

De vajon mit profitálhat Nole az új együttműködésből?

Stepanek néhány héttel ezelőtt vonult vissza, egyesben öt, párosban tizennyolc tornát, köztük két majort nyert. Csehország válogatottjával pedig kétszeres Davis-kupa-győztes, 2012-ben és 2013-ban.

A teniszét fineszes megoldások, látványos ejtések, elegáns röpték jellemezték, valamint kivételes taktikai érzék és játékintelligencia. Stepanek elsősorban Djokovic támadójátékát erősítheti, hisz a szerb vitathatatlanul az alapvonalnál érzi magát a legjobban. Meggyőzheti őt, hogy legyen még agresszívebb, rábírhatja, hogy gyakrabban lépjen ki a komfortzónájából, mint eddig tette.

Djokovicot leginkább mentális ereje emelte a mezőny fölé. Azonban a 2016-os Roland Garros megnyerését követően kimerültség, motivációs problémák és magánéleti gondok is felmerültek, melyeket aztán tetőzött a könyöksérülés. Ha végre fizikálisan egészséges lesz, Stepanek keménysége, támadótenisze, folyamatos igénye a fejlődésre nagyban segítheti a visszatérését.

djokovic

Fotó: Europress/AFP

A cseh képes lehet visszahozni a csúcson lévő Djokovicot, azt a Djokovicot, aki megnyerte a Garrost. Rá kell dolgoznia a szerbben egyébként is meglévő bizonyítási vágyra, és ki kell használnia a mentális erejét, hisz az nem tűnt el, csak egy kicsit megpihent az elmúlt másfél évben.

Djokovicban, mint a legtöbb nagy bajnokban, rendkívül erős a belső késztetés a fejlődésre. Ezt Stepanek kiválóan meg fogja tudni tölteni tartalommal. A szerb pedig újra olyan lehet, mint régen volt.
Vagy akár még erősebb is.

(részben via)

Related Posts

  • Egyaton

    jöjön csak Djoko, Rodzseren ugycse talál majd fogást

    • Fegyaton

      Ity van ity van fegyja erithetetlen!

      • Egyaton

        cak a Djoko meg a Rafa funkok nem biják felfokni, sose érik e aszta szintet amit Rodzser elért inentő kezdve teperhetnek a semié

        • Fegyaton

          ity van de azok sosse tudnak felfokni semitsem szora sm erdemessek olyan mind raffa

  • Manócska

    Térjen vissza egészségesen, mert egy jó Djoko kell ebbe a férfi mezőnybe, de ha lehet akkor annál erősebb már ne legyen Stepanekkel mint amilyen volt, mert akkor jövőre nem sok kupát fognak nyerni a kedvenceim. Szóval csak módjával erősödjön. :)

  • megiscsak

    Én remélem, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködés. Csak könyörgöm közös képet csak akkor rakjatok fel, ha GS-t nyer a Djokovic. Tehát évente maximum négyszer :) :) (Tudom egyesek szerint akkor nem lesz több közös kép :) )

    • Manócska

      Ne aggódj. Biztos vagyok benne hogy lesz közös kép. :)

    • SnowAngel

      GS-ekre Agassi kíséri, nem?

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Közös képe Feddel lesz, ahol Djoko a tálcát fogja. :)

    • Baton

      ak soha töbé nem lesz kép dokoró me edig csak az nem verte e aki nem vet jegyet a mecseire nekie

  • Baton

    doko kesztheti fekötni a gatyáját lesznek it ruházások asztá mehet haza bulgárba

    • Fegyaton

      mijen bulgária asse tudod mirő beszész már megint :(

      • Egyaton

        fődrajz egyes

        • András Kovács

          Az is…😎😎😎

        • Viktor

          Meg az összes általános iskolai tantárgy.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Röviden:

            Élet – 1

  • Én bízok Stepanekben, játékosként nagyon szimpatikus volt és intelligens, szerintem hozzá tud tenni Djoker játékához. És bízok a cikkben írtakban is, azaz hogy mentálisan is ki tudja mozdítani a szerbet a másfél éve tartó izéből.

  • András Kovács

    Alig vàrom hogy Roger az ùj brutàlis felszàllò àgas fonàkjaival elpàholja!Màr tènyleg semmit nem kìvànhatok mert mindent megadott nekünk!Max egy 20-ik-at hogy kerek legyen!Viszont egy pàr Djokovic verèst szìvesen elnèzegetnèk!

  • Az már biztosan látszik, Djoko nem azért tér vissza a tourra, hogy meglegyen a létszám.

  • Regő Feczkó

    Calendar Slam 2018

  • Baton

    https://uploads.disquscdn.com/images/ae3cdf55c7c02cbaf21e670dffabf31b7b2422d9a11a5208a6aaac5fd6e07a41.jpg

    majd miden jötment kicsapja őket kécer is asztán küzthetnek az úccsó hejyért jövöre. doko konta fegyja hajráá

  • Baloghné Edit

    Remélhetőleg jó kis csapat áll így össze, hogy újra a régi legyen Nole. Azt olvastam, hogy ez már hivatalos is. Várjuk a visszatérést!!! És most más…Szeretném megkérdezni tőletek, hogy csak az én szememet zavarja néhány kommentelő helyesírási hibája? Először azt gondoltam, hogy csak heccből írják így.. de ilyen sokan? Vagy csak sok-sok éven keresztül kihagyták a nyelvtan órát? Azért meg kellene gondolniuk, hogy ilyen tudással véleményezhetnek-e másokat.. Vagy csak én látom így?

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Csak te látod így. Szerintem egy Kazinczy veszett el bennük.