Nadal: “Egy ilyen szezont előre aláírtam volna”

shadow

Rafael Nadal általában Európában tölti a szabadságát, most azonban úgy döntött, a kontinensen kívül pihen barátaival és családjával. A világelső a Karib-szigeteken nyaralt bő egy hétig, majd hétfőn visszatért Spanyolországba.

A hét eleje elég zsúfoltra sikeredett. Először részt vett egy olyan virtuális játék legújabb fejlesztésének bemutatóján, aminek ő a főszereplője. Ezt követően pedig átvehette az elmúlt 50 év legjobb spanyol férfi sportolójának járó díjat az AS című spanyol laptól.

Nadal, aki kedden kezdte újra az edzéseket, újságírók kérdésére elmondta, hogy a jobb térde még nem 100%-os. A gyógykezelés természetesen zajlik, de kapkodni és aggódni nem kell, hisz van még néhány hét a 2018-as szezon kezdetéig, az Abu Dhabi bemutatótornáig.

“Nem a legjobban fejeztem be a szezont” – ismerte el Rafa, aki David Goffin ellen játszotta utolsó meccsét a világbajnokság csoportkörében. “Mondjuk, ha januárban megkérdezik, egy ilyen szezont előre aláírtam volna.”

“A térdemnek nem kell már most teljesen gyógyultnak lennie. De a cél az, hogy egy hónapon belül készen álljak. Ennek érdekében megpróbálok mindent a lehető legjobban csinálni. A teljes gyógyuláshoz idő kell, ezért is hagytam ki néhány hetet.”

“A terv az, hogy Abu Dhabiban kezdek, aztán jön Brisbane majd az Ausztrál Open. Az lenne az ideális, ha mindhárom versenyen egészségesen tudnék játszani.”

Nadal hat tornát nyert az idén, köztük két Grand Slamet. Sokan azt mondják, hogy túl kemény programot állított össze magának, ami aztán sérüléshez vezetett.

“Tizennyolc tornán vettem részt az idén. A kötelezőkön kívül, három versenyen indultam: Barcelonában, Brisbane-ben és Pekingben.” Zárójelben jegyezzük meg, hogy Acapulco is egy ilyen torna volt. “Nagyjából annyit játszottam, amennyit egy szokásos naptár megkövetel. Szerencsére jól ment a játék, így sokat teniszeztem.”

A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az előzetes tervekkel ellentétben Rotterdamban, Queen’s-ben és Bázelben végül nem indult el, valamint menet közben lépett vissza a párizsi 1000-es versenytől és a világbajnokságtól is.

via

Related Posts

  • Xilophon

    Milyen hardverek kellenek vajon egy ilyen típusú, mai játékhoz? Ha ilyen 3D-s cucc, akkor gondolom az a szemüvegszerűség (mennyi egy ilyen?), amihez meg gondolom a videokártya állítja elő a látványt, szóval abból kell valami dedikált, mai (drága :)).

    • f4c3m4n

      Durván 6-700 ezer forintból kijön egy teljes konfiguráció.

      • dagadtos

        jön ki a helyes szórend… :)

        • Xilophon

          Durván 6-700 ezer forintból jön ki a helyes szórend?

      • Xilophon

        Sejtettem, hogy nem fogok játszani ezzel a Nadalossal sem. :)

  • Manócska

    El is hiszem hogy egy ilyen szezont előre aláírt volna januárban. Szerintem még azzal is kiegyezett volna előre, ha csak a 10. Garrosát sikerült volna behúznia ebben a szezonban.

  • Respectvv4laci

    2GS 2018ban is kinéz Főni!

  • Baton

    fegya aszt is aláirta vona h rafa a jobb

    • Tamás Csiszár

      Australian Open,Indian Welles,Miami,Sanghai