Nick, nyisd meg gyakrabban azt a csapot!

shadow

Nick Kyrgios pénteken olyat tett a pályán, amit karrierje során még nem sokszor. Ha egyáltalán.

A még mindig csak 22 éves ausztrál a héten Brisbane-ben teniszezik, és magyar idő szerint péntek hajnalban bejutott az elődöntőbe. Noha volt már ennél nagyobb dobása is életében, az nem sűrűn esett még meg vele, hogy egy 1:6 arányban elvesztett első játszma után végül a maga javára fordítson egy meccset.

Nem mintha nem lett volna meg ehhez minden adottsága már eddig is, az ok pusztán annyi, hogy ilyen esetekben általában már nem nagyon érdekelte semmi. Legkevésbé a meccs. Pláne nem egy olyan trükkös, ügyes kezű játékos ellen, mint amilyen Alexandr Dolgopolov.

“Bármilyen rosszul is hangzik, azt kell mondjam, hogy olyan vagyok, mint egy csap. Így működöm. Akkor nyitom meg, amikor akarom” – mondta Kyrgios a meccs után.

Felvetődik bennünk a kérdés, vajon miért nem nyitja meg gyakrabban? Vajon miért nem engedi, hogy a tehetsége ennél jóval többször utat törjön magának?

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ennek a fordításnak azért lehettek éppen előjelei. Az előző körben honfitársa, Matthew Ebden ellen is elbukta az első játszmát, igaz, azt jóval nagyobb küzdelemben. Akkor legalább már az első szettben is akart valamit.

Persze nem szeretnénk ebből a váratlan Kyrgios-húzásból messzemenő következtetéseket levonni, csupán annyit teszünk hozzá, hogy szívesen látnánk még ilyet tőle. Nem bánnánk, ha egy kicsit gyakrabban megnyitná azt a csapot.

Mondjuk legközelebb az elődöntőben Grigor Dimitrov ellen. Már csak azért is, mert alighanem szükség is lesz rá.

Related Posts

  • Ma Edmund alaposan meghajszolta a bolgárt, de az állta a sarat. Valóban felkötheti Nick, bár van némi elszámolni valója is vele 2017-ből.

  • Manócska

    Dimitrov ellen inkább ne nyissa ki azt a csapot. :) Ugyanis a bolgár fiút szeretném a döntőben látni. Sőt.. örülnék ha a tornát is ő nyerné meg.

    • Remélem beállítottad az órát hajnal 5 órai ébresztőre! 😉
      Én ott leszek, kellene valaki aki az ellenfélnek szurkol, úgy izgibb (mint magamban írogatni ide 😀 )

      Nekem még az előtte lévő meccs is nézős (kíváncsi vagyok a kis ausztrál bikucira (Minaur) meg az elveszett nemzedékbeli Harrison-ra, hogy mit alkotnak.

      • Manócska

        Megpróbálok felkelni rá, azért is mert nagyon érdekelne kettőjük meccse, meg azért is hogy ne egyedül írogassál ide. 😉

        • Hol vagy Manócska? 😀
          Nem mintha már menne a Kerge meccs (ha Harrison összeszedi magát a 0-1 után még sokára is lehet…), de a Minaur gyerek is megér egy misét.

  • embergyermek

    Kyrgiosban sokkal több van, mint Dimitrovban valaha. Az is igaz persze, ha az ausztrálnak csak fele olyan hozzáállása lenne mint a bolgárnak már lehet, hogy az első 3-ban lenne a világon. Én kedvelem Grigort, de sajnos Kyrgiost jobban, szóval nem kétséges. Kellene már egy év amikor végigveri a mezőnyt úgy rendesen, de ez alighanem álom marad azzal a fejjel.

    • A kezében-lábában aligha van több. Lényegesen lazább, hazárdőrebb, kockáztatóbb, lezserebb, mint a bolgár, ezért látunk tőle sokkal színesebb dolgokat, de ellenkező előjelű borzalmakat is. Grigornak el kéne engednie sokmindent fejben.

      • giotti1

        Dimitrov egy piszok jó játékos, Kyrgios meg egy zseni.
        Ennyi.

        • És mint minden zseni, egy szociopata idióta is egyben :)

  • Baton

    csak kerüjön rafa elé ez a kergemarhakor aztán maj beletörik a csaplya nekie

  • Nézi valaki a Qatari Pellla – Rublev derbit? Amit ez a két csákó ma a pályára tesz, az három meccsre is elég lenne ? :)

    • nyuszika

      Rá-ránézek :-) Az elején nem tűnt ilyen izgalmasnak. A második szett végén átvette az argentin a vezetést. De nekem még mindig 50-50% -nak tűnik mindkettőjük esélye. Főleg, hogy jelenleg 4-4 van a harmadik szettben…

      • A fene gondolta egy Pellaról, hogy hardon ilyen teniszt tud nyomni. Rublevnek minden képességére szüksége lesz, hogy nyerje.

        • Nem Ő nyomta le Murray-t valamelyik tavaszi amerikai ezresen 1-2 éve? (amikor még nem volt rokkant).

          Lehet az valamelyik másik argentin salakos volt, olyan sokan vannak azok is… 😀

          • Nem Ő volt, kevertem Delbonis-sal (aki szintén meglepően jól tolta akkor kemény pályán)

        • nyuszika

          Hát igen, érthetnek még minket meglepetések..
          Lehet, hogy egyszerűen a fáradtság fogja eldönteni, hogy ki lesz a győztes?
          (Amúgy jól láttam a kiírást, miszerint az orosz fiú 10 kettős hibát ütött?)

    • A végére én is becsatlakoztam.
      Hajrá Rublev!!!!

      (Thiem meg faxán feladta miután Cicipasszt hazaküldte…)

      • Döntő set tie-break, a kedvencem, nyami! 😀

        • Szép nyerővel mini break az orosznál, cool.

          • Nagyon harap most az ifjú ruszki, nemtom hogy fogja megoldani Pella (mondjuk sok mindent visszapakol, de csak védekezik, fut a labda után)

    • Na megnyerte Rublev, ez az orosz is elég sokra viheti még.
      Van itt azért pár ígéretes fiatal.

      Egy a baj, ha nem verik a nagy hármast párszor még most, akkor mindig ott fog motoszkálni a kérdés bennünk, hogy oké, hogy jók, de esélyük se lett volna a Big Three ellen (szal végig langyosak maradnak)

  • A reményhal az egy faxa kis állatfaj, de én tavaly tavasz óta már csak akkor merek el újra hinni Kergében ha majd a 2. (vagy inkább a 3., mer kettő kijöhet Neki véletlenül is :D) Grand Slam-jét nyeri.

    Nekem a tavalyi észak amerikai túrája (Acapulco, IW, Miami) alatt nagyon úgy tűnt, hogy na most megváltozott (láttam jópár meccsét, nem csak a nagyok ellenit, és a noname nevek ellen is küzdött még ha nem is ment úgy a játék, de nem szórakozta el mint korábban, hanem koncentrált ezerrel).

    De aztán megint elzárta a csapot…

    • Az a vicc, hogy összességében valóban nagyobb potenciál van benne, mint mondjuk Dimitrovban, mégis, lehet, hogy az összes kudarcával együtt a bolgár lesz az eredményesebb teniszező. Az idő halad. A karaván szalad, Nick meg lehet, a magára osztott szerepébe ragad.

      • Az a vicc, hogy még mindig k fiatal a srác, szal bőven van ideje még akár rekordokat is döntögetni.
        Csak már beindulna…

    • SnowAngel

      Azon a túrán, és előtte is, már az ausztrál DC csapattal (Hewittal) dolgozott együtt. Látványos volt az eredménye a rendszeres munkának. Még az is lehet, hogy csak “együtt voltak”. Nem csak a rendszeres munka, az edzések látszottak rajta, hanem az együttlét mentális hatása is.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Ez a fotó Kyrgiosról érdekes. Anno mikor tanítottak teniszezni, sokszor szóltak, hogy a szemünk folyamatosan kövesse a labdát, az ütés előkészítésétől a kivezetésen át végig. Sok fotót lehetett már látni játékosokról, ami – mint fent is – éppen azt a pillanatot örökíti meg, amikor a labda és az ütő találkozik (+- néhány ms) és a játékos tekintete, fókusza végig a labdán van, vagy talán már kicsit előrébb, épp milyen pillanatban kapja el a fotós. Viszont itt Kerge kb. az ellenfelét nézi az ütése pillanatában. Hogy is van ez? 😀

    • giotti1

      Előtte kosarazott és benne maradt a no look pass.

      • Dicsértessék_A_Roger!

        De most komolyan. Ez nem is nézi a labdát ütés közben? 😀

        • giotti1

          Tenyeres oldalról még csak Federertől láttam, hogy a találati pontban is képes nézni a labdát. Fonáknál többen meg tudják csinálni, mert ott előrébb van a találati pont.

    • már találati pontban van a labda, ilyenkor már máshol a fókusz, nem is látná az ütőtől :))))

      • Dicsértessék_A_Roger!

        Rengeteg fotót lehet látni, ahol a találati pontban még bőven a labda körül van a fókusz. Szemmel nem is lehet pontosan lekövetni, a fotók ezt jól is szokták szemléltetni. Van pár kép – most meg is néztem másokat – ahol teljesen érthetően még “le is vannak maradva” a labdáról az ütés után, de még követik. Itt viszont kilométerekkel arrébb néz a srác.

  • gondana

    Nagy reményeket fűzök Nickhez, remélem egy GS döntőt összehoz 2018-ban plusz jöhetne egy Masters győzelem is. Kár hogy sokszor lazára vette a figurát, ha úgy összpontosítana ahogy most is akkor a tehetségét tudná kamatoztatni. Dimitrov ellen több kellett volna tavaly, na de majd most.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Sajnos Miami után is joggal hihettünk egy “majd most”-ba aztán semmi. Pláne a GS-eken.

      • gondana

        Az igaz, de ő egy igazi fenegyerek ha érez motivációt akkor bedurvul, probléma akkor van ha bal lábbal kelt fel. Most sokban függ attól is, hogy mit hoz ki magából ezen a tornán ha nyer akkor lehet motivált lesz az AO-ra is.

        • Kergénél egy dolog biztos, hogy semmi sem biztos 😉

          • gondana

            Amúgy ha jobban belegondolsz az ausztrálok mind ilyenek.

        • Dicsértessék_A_Roger!

          Neki az kéne motivációnak az AO-ra, hogy egymás után játszon Djokóval, Feddel és Nadallal. Ha utánuk jönne mondjuk egy Schwartzmann – nem bántva őt – akkor meg kikapna simán.

          • gondana

            Igen a nagy skalpoktól beindul de azért ne pont Federenél tegye ezt.

    • Nekem kétségem van afelől, hogy a 3 nyert szettre menő tornákat végigbírná-e, nemtom mennyit edz (aztán persze lehet hülyére edzi magát, csak a külvilágnak tolja ezt a szerepet 😀 )

      • giotti1

        Szerintem sem képes 2 hétig 3 nyertre menő meccseket játszani, tekintve, hogy edző nélkül “készül”.

        • Persze Nála ezt sem lehet tudni 😀

      • gondana

        Szerintem a tavalyi némi sikerei után komolyabban vette a fittségi edzéseket és biztos sokszor kap agymosást is hogy komolyodjon.Én bízok benne hogy fitt lesz ha csak nem kosarazott helyette, persze az is edzésnek minősül lényegében. Ráadás hazai pályán lesz muszáj bírnia.

        • Láttad Te tavaly mit produkált hazai pályán a 2. fordulóban Seppi ellen 2-0-ról?
          Nekem megfordult akkor a fejemben, hogy direkt csinálta…

          • gondana

            Igen a Seppi elleni meccs érdekes volt. Az megint azok a meccsek közé tartozik amiket direkt elszórakozott ráadás az a legrosszabb, hogy pont hazai pályán. Na ha ezt a szokását nem folytatja 2018ban akkor minden sínen lesz.Holnapi Dimitrov meccsen kiderül, hogy milyen éve is lesz neki.

  • Egy játékra hívnám a közösséget.
    Azt hiszem Angel-től olvastam valamelyik hír alatt, hogy valakit felvett a “csapatába”, innen az ötlet.

    Szal mindenki kialakíthatna magának így év elején egy csapatot és év végén megnéznénk kinek mennyi pontot gyűjtött a csapata a Tour-on 😀

    A csapatokba 5 játékost kellene választani mindenkinek, a következő kategóriákból:
    1. a Big Three
    2. a majdnem big three (Murray, Wavrinka, DelPo)
    3. az elveszett nemzedék (25 év feletti többi játékos)
    4. az ifjú titánok (20-25 év közötti játékosok)
    5. az ifik (20 év alatti játékosok)

    Itt lehet puskázni a kategóriákat illetően (lehet szűrni 25 és 20 év alattira fent a menüben):
    https://live-tennis.eu/en/atp-live-ranking

    Persze lehetnek mások is a kategóriák (2.-at pl. szét lehet dobálni), nekem ezek ugrottak elsőre be.

    Na ki játszik? 😀

    • gondana

      Benne vagyok nem rossz ötlet.

      • Welcome.
        Kérlek olvasd el a főposztot, mert kicsit változtak a szabályok.
        És plz válaszd ki és írd ide a hatfős csapatod (lehetőleg az AO kezdéséig)
        GL&HF 😉

    • Manócska

      Az a helyzet hogy nekem már van egy csapatom, és közülük nem szívesen engednék el senkit. Viszont így a 4-es és 5-ös kategória nálam üres lenne. :(

      • SnowAngel

        Én is maradok a csapatom mellett, akkor is, ha vannak köztük már nagyon leszálló ágas versenyzők (Dustin Brown), vagy a feltörekvő magyar játékosok, akiket érzelmi alapon választottam.

        • Én a Magyarokat nem fogom berakni, mert Nekik alapból szurkolok (bár Marcit még akár pontszerzés szempontból is… ki tudja idén… 😀 ), de bárkit berakhatsz, a Te csapatod, a 6 fő meg talán mindenkinek elég lesz (de ha nem, Neked is azt tudom írni mint fentebb Manócskának)

          A Te hsz-edet olvasva jött az ötlet, gyere mán Te is játszani na 😛 😉

          • SnowAngel

            Még nem is mondtam, mennyire jó az ötleted, gratulálok, és magamnak is, hogy a múzsád lehettem. 😛 Szóval viccen kívül, mintha hájjal kenegetnének. Olvasol engem, és a hsz-em beindít egy ilyen fergeteges ötletrohamot – napokig fényezném most magam, ha egy kicsit is ráérnék. Szerencsétek van, ezt megúsztátok. :)) Így most csak téged foglak fényezni, ha lesz egy kis időm.

      • Bővítettem a listát, már 6 főt lehet választani 😉
        Nem tudom pontosan kikből áll a csapatod, de remélem így már beférnek.
        De ha valaki kimarad, sztem nem fog megsértődni 😉 és attól még ugyanúgy szurkolhatsz Neki (illetve később be is cserélheted mint cserét (pl. Nishikori tökéletes csere alany most 😀 vagy inkább :( ))

        Remélem játszol, mint eleve csapattal rendelkező szurkoló (képzeld el nekem milyen nehéz lesz a 40+ fős csapatomat nekem szűkíteni 😉 )

    • giotti1

      Ha vállalod, hogy írod az eredményeket, én benne vagyok.

      • Vállalom 😀

        Kérlek olvasd el a főposztot, mert kicsit változtak a szabályok.
        És plz válaszd ki és írd ide a hatfős csapatod (lehetőleg az AO kezdéséig)
        GL&HF 😉

    • SnowAngel

      Én csak szurkolni akarok, teljesen érzelmi alapon, nem versenyezni. A csapatomba azért kerülhet be valaki, mert nagyra tartom, szeretem a stílusát, vagy valahol valami miatt megérintett. Nem nagyon érdekel, hogy hol vannak éppen a ranglistán. Persze, szurkolok mindegyiknek, hogy előbbre kerüljön, de leginkább azért, hogy jól érezze magát a bőrében. Nem fogok olyan alapon csapatot választani, hogy kiben látom a legnagyobb potenciált, milyen összetételben hoznák össze nekem a legtöbb pontot. A kialakult csapat körül van egy holdudvar, onnan ki-be járnak, de például az ifjú titánok, vagy reménységek közül én még nem tudok választani, ki maradhat végleg benn.

      • Erre válaszként idemásolnék egy részt a megváltoztatott fő posztból:
        “Év közben meg jót (még jobban) szórakoznánk, mert itt jegyezném meg,
        hogy a játék fő célja a szurkolás élvezetesebbé tétele, a csapatok
        pontgyűjtése csak egy plusz dolog, annak akinek ez bejön (én pl.
        bármennyire szeretek versenyezni, kb. teljesen szimpátia és nem esélyek
        szerint fogom a hat fős csapatom kiválasztani!)”

        A megnövelt 6 fős létszám meg talán több teret ad mindenkinek.

        “de például az ifjú titánok, vagy reménységek közül én még nem tudok választani, ki maradhat végleg benn”
        Erre pl. tök jó lenne ez a játék, hogy lehetőséget ad, hogy elkezdj kötődni egy-egy ifjabb játékoshoz (az új kedvenchez, bár tudom Fed. után impossible mission-nek tűnik ez most)
        És ne feledd, adott a csere lehetősége is, ha valaki nem gyere be 😉

    • crpa7

      benne vagyok

      • Welcome.
        Kérlek olvasd el a főposztot, mert kicsit változtak a szabályok.
        És plz válaszd ki és írd ide a hatfős csapatod (lehetőleg az AO kezdéséig)

        GL&HF 😉

      • Játszol akkor? 😀
        Ha igen, továbbra is várom a 6 fős csapatod vasárnap estig.
        Természetesen AO kezdés (hétfő) után is beszállhatsz, csak annyi, hogy a már elindult tornák után nem szereznek a játékosaid pontokat.

    • Mivel lázasan várom az AO kezdetét (a szó átvitt és konkrét értelmében is :/ ) és nem tudok aludni, így úgy döntöttem, akkor már görgetem ezt az ötletet előre…

      • Elsőnek is egy változtatás a szabályokban (ezzel a poszttal dokumentálva a régit).
        Sajnos nem érkezett senkitől sem ötlet, de úgy gondolom nem megfelelőek az elsőnek általam kitalált kategóriák, és inkább azt javaslom amit most lázálmomban megálmodtam 😛

        Szal a 2. kategóriát (a majdnem big three (Murray, Wavrinka, DelPo) megszüntetném és egy az egyben beolvasztanám a mostani 3. kategóriába (akár az elveszett nemzedék név is maradhat, mert Murray vagy Wavrinka, de kb. bárki más is sokkal többet kihozhatott volna a karrierjéből, ha nincs a Big Three! Illetve Murray (eleve kihagyja az év első, jó nagy részét a műtétje után) és Wavrinka (hosszú sérülésből tér vissza úgy, hogy a motorja (edző) elhagyta a csapatát) de DelPo is (a csuklója ugye mindig) egy nagy kérdőjel, szal sztem simán belefér a többiek közé itt).

        A másik változtatás, pedig elkerülendő a bőség zavarát, 6 játékost lehetne választani (úgyis hat játékból áll egy set 😉 ). Egyet-egyet az 1. Big Three-ből és 4. az ifik-ből, míg a 2. az elveszett nemzedék (Big Three-n kívül a többi 25 év feletti játékos) és a 3. az ifjú titánok (20-25 év közötti játékosok) kategóriákból kettő-kettő játékost, és így jönnének ki a 6 fős csapatok.

        Az egészet én vezetném egy google sheet-ben amit megosztanék mindenkivel.

        Na kb. ennyi változtatás lenne, ha valakinek eszébe jutna még valami, az gyorsan még az AO start előtt írja ide plz.

        Meg gyerünk, minél többen iratkozzatok fel a fő poszthoz fűzött válasszal, és már a csapatotokat is válasszátok ki (lehetőleg az AO indulásáig).
        Jó játékot!
        (és ne feledjétek, nem a győzelem, hanem a szurkolás a lényeg!)

        • Jah igen, a trollokat kérem, hogy csak akkor szóljanak a témához, ha tetszik Nekik az ötlet 😉
          Egy sima like-nak fogom venni, mivel elolvasni úgyse tudom amit írnak 😛

    • Na nézzük akkor ki kerüljön a csapatomba 😀

      1. a Big Three (Federer, Nadal, Djokovic)
      Pontok szempontjából Rogert választanám, Neki áll a zászló jelenleg még az üzemanyag takarékos versenynaptárával együtt is (Nadal a jó (széthajtott…) éve után vszínűleg egy sérülésekkel tarkított gyengébb évet fog produkálni, Djokovic esetében pedig a könyökénél is nagyobb probléma/kérdőjel a szeretet izéje…), de nekem túl népszerű a svájci 😛
      És Nadal és Djóker között is ez döntött, azaz a kevésbé népszerű Djokovicot választom (a sokkal nagyobb (szeretet)kockázata ellenére is!)
      Amúgy megjegyzem, én mindhárom játékost egyformán nagyra tartom, nekem mindhárman GOAT-ok!

      2. az elveszett nemzedék (Big Three-n kívül a többi 25 év feletti játékos)
      Itt a legnehezebb a választás…
      Szimpátia alapján egy 20+ fő simán szóba jönne nálam innen 😀
      Baghdatis-tól kezdve, Raonic-on kereszül, Goffin-ig nagyon sok mindenki (igen, a három majdnem big three (Murray, DelPo, Wav) is köztük van).

      Itt vszínű DelPo-val járnék a legjobban pontügyileg (és elég szimpi is a torony), de megmaradok a korábbi vezérelvemnél és az antinépszerűség mentén választok, szal a csapatomba kerülnek: Raonic (jó nagy kockázattal) és Goffin (itt is van kockázat, mert Ő is visszakerülhet a “helyére”, mint ahogy azt sokan várjátok :P)

      3. az ifjú titánok (20-25 év közötti játékosok)
      Itt is jó nagy a választék, de nekem könnyű dolgom van, két játékos egyértelmű választás számomra: Kyrgios és Zverev, nekem Ők ketten jelentik a jövőt kb. (Kerge egy jó nagy adag verseny kockázattal ugye 😀 )

      4. az ifik (20 év alatti játékosok)
      Itt pontszám potenciál alapján egyértelműen Shapo lenne a választás, de amúgy is túl népszerű lenne a csapatomba :P, szal innen én Cicipaszt választom (valahogy vonzanak arról a részről a játékosok (Bagdha is Ciprusi ugye, Kergének is görög az egyik felmenője :O ))

      Szal összefoglalva akkor a csapatom:
      Djokovic
      Raonic
      Goffin
      Kyrgios
      A. Zverev
      Tsitsipas

      A csapatom neve pedig legyen:
      Népszerűtlen Tenisz-Szocialista Brigád 😛

      Kíváncsian várom a többiek csapatait 😀

      • Na megyek megpróbálok aludni… (lázam levittem)
        Ha nem megy, max. belenézek a Cicipasz majd a Minaur meccsekbe 😀

      • SnowAngel

        Milyen meglepő, Goffint egyre többen választják be a csapatukba. Hitted volna?

        • Jah 😀 (mármint nem hittem volna)
          Még az a meglepő nekem, hogy én arra számítottam többen fogják Rogert választani (ugye ez egy Federer-es fórum eleve 😀 )

          • SnowAngel

            Szerintem nem Federer-fórum, csak egyrészt az ő rajongó tábora a legnagyobb (az írástudó népesség körében), és az ő szurkolói a legaktívabbak.

          • Tehát Federer fórum 😉 😛

      • edietheeagle

        Sziasztok,
        versenyből én se maradhatok ki, ezért választottam magamnak csapatot, íme:
        1. Federer (ki más?)
        2. Cilic és Del Potro (a kézenfekvő választás Doimitrov és Goffin lenne, de én őket nem tartom “elveszett nemzedéknek, ezért az “tutizmus” lett volna, ami kerülendő) :)
        3. Thiem és Edmund (legyen benne izgalom is)
        4. Shapovalov

        • Üdv a játékban!
          Fent is van a csapatod, GL&HF
          (btw Cilic és DelPo meg nem veszett el, mivel egy-egy GS-t bezsebeltek már (ok, ha nincs a Big Three akkor…))

          • edietheeagle

            Köszi! :)
            Igaz, igaz, még ők sem vesztek el, de sokkal inkább kifelé mennek már a pályafutásukból, mint az erejük teljében lévő Dimitrov és Goffin…
            Good luck, everybody! :)

          • De én azt írtam, hogy Ők MÁR nem vesztek el (mivel már sikerült valamit (GS-t) letenni az asztalra) 😉

          • edietheeagle

            Oké, oké… :)
            Én úgy értelmeztem a “lost” szót, hogy azok, akiknek már nincs esélyük a világelsőségre. Ezen a logikai alapon Goffint és Dimitrovot még nem sorolnám ide, Cilicet és DelPo-t viszont igen. Mindegy, most már maradjanak ők a csapatomban…

          • Há de tudnék még ezen is vitatkozni… 😛
            De nem teszem, inkább hajrá… izé, egy közös ember sincs a csapatainkban :O Akkor hajrá én csapatom! 😉 😛

          • edietheeagle

            Most látom, hogy fiataljaink máris összecsaptak, és én jöttem ki belőle jobban… :)
            A többiek csapatait hol lehet megnézni?

          • edietheeagle

            Titok? :)

    • SnowAngel

      Ok, így sokkal jobb, jövök.

    • Xilophon

      1. nálam nyilván Nadal, bár viszonylag nagy csoda kell hozzá, hogy ebben a kategóriában többet gyűjtsön, mint a többiek
      2. Wawrinka és Nishikori! – érzelmi-alapú választások szintén (meg se kezdik az idényt…)
      3. az egyetlen konzervatív része a portfóliómnak A.Zverev, Kyrgios pedig a kockázati tőke
      4. Piros Zsombor! :) hogy oda is figyeljek rá egy kicsit

      A csapat neve pedig Valakinek Utolsónak Is Kell Lennie Tennis Club.

      • SnowAngel

        Zsombor nálam is csapattag; holnap reggel selejtez az AO-n Facundo Bagnis ellen (7:30). Hajrá, Zsombor!

        • Xilophon

          Na, az első elvesztése után tie breakben megvan a második. Döntő szett.

          • SnowAngel

            Sajnos, csak az elsőt láttam, azt se teljesen. Próbáltam volna arra is figyelni, amit a múltkor kérdeztél, hogy milyen, van-e valami markáns stílusa, de még nem sikerült kiderítenem (bár egy meccset végignézhetnék zavartalanul!). Az biztos, hogy nem egy beszari kölyök, és ész is szorult belé. Ez nem mindig volt egyértelmű, de a győzelem végül megszépíti a benyomásokat. Kíváncsi vagyok, te mit gondolsz róla, ha már beválasztottuk őket a csapatunkba.

          • Xilophon

            Sajnos csak live scores-on tudtam követni, nem láttam még mindig játszani.

      • Tetszik a 3. pont brókeres megközelítése 😀

        (amúgy mivel van 3 csere, én Nishi-t lehet az elején még nem tenném be, hanem csak csereként mikor visszajön, de ha a csapatnévhez mindenképpen ragaszkodni akarsz 😉 )

      • Nem akarod még indulás előtt Nishikorit lecserélni? Mert ugye Ő biztos nem indul az AO-n (Waw is billeg 😐 ). És ha felgyógyult, akkor mehetne egy normál cserét felhasználva vissza a csapatodba.
        Nem kötelező, csak ha már van 3 cserére lehetőség év közben, miért ne használnád ki? 😉

        • Xilophon

          De, igazad van, legyen Dimitrov Nishi helyett, aztán majd visszacserélem.
          (Na nem mintha Wawrinkát nem érné meg lecserélni…)

    • giotti1

      Az én csapatom:
      1. Djokovic
      2. del Potro
      Goffin
      3. Kyrgios
      Zverev
      4. Shapovalov
      A csapat neve: Giotti and the Big Six
      Mottónk: A mennyiség és a minőség nem számít, csak sok legyen és jó!

      • Ez is ütős csapat, jó sok várható ponttal.
        De itt is meglepődtem, hogy Te sem Rogert választottad zászlóshajónak :O

    • SnowAngel

      Apropó, ezt találtam, mint “Big Three”: Roosevelt, Churchill és Sztálin. Teheran, 1943. https://pbs.twimg.com/media/DTIT7V0VMAAm8uK.jpg

  • Djokovic
    Delpo
    Stan
    Kyrgios
    Thiem
    Shapovalov

    Röpte MGTSZ

    • Hmm, ütős kis csapat lett (jó nagy pont potenciállal 😉 )
      Viszont azon meglepődtem, hogy nem Federer a zászlóshajód :O :O