Shapovalov: “Az életem öt nap alatt teljesen megváltozott”

shadow

Ugyan végül kikapott Alexander Zverevtől, és így nem jutott be a fináléba, azonban a 18 évesen Denis Shapovalov lett minden idők legfiatalabb elődöntőse 1000-es versenyen.

Pedig a kanadai már azzal boldog volt, hogy szabadkártyát kapott a montreali tornára. Azt követően pedig alighanem a föld felett lebegett, hogy négy meccslabdát hárítva legyőzte az első körben Rogério Dutra Silvát. Pedig ez még csak egy hihetetlen hét kezdete volt.

A következő fordulóban megverte Juan Martín del Potrót, majd döntő szett tie-breakben Rafael Nadalt is. Ráadásul a spanyol ellen olyan rövidítést produkált, amire kevesen képesek. Miután 0-3-as hátrányba került, a soron következő nyolc pontból hetet megnyert, és ezzel továbbjutott. Ezt követően túljutott Adrian Mannarinón is, majd jött a Zverev elleni vereség. A némettől két szoros szettben kapott ki, úgyhogy itt is remekül helytállt.

A torna előtt 144. volt a világranglistán, hétfőtől feljön majd a 67. helyre, és már most óriási médiafigyelmet kap.

“Nem hiszem, hogy már felfogtam egyáltalán. A 144. helyről a 67. helyre, ez egy óriási ugrás. Az egész életem megváltozott az elmúlt öt napban. Tiszta őrület, eddig alig ismertek, most pedig már szinte mindenki ismerni fog a teniszvilágban, és Kanadában is. Még alkalmazkodnom kell a megváltozott körülményekhez.”

shapzverev

Fotó: Europress/AFP

“Például nem számítottam olyasmire, hogy a tévében minden második percben a saját nevemet hallom. Oké, ez óriási változás, de ne feledjük, hogy ez csak egy hét, ez csak egy kis része a szezonnak. Továbbra is keményen kell dolgoznom, és a játék minden elemében fejlődnöm kell.”

“És persze ez változás a családom számára is. Anyukám klubja hatalmas nyilvánosságot kap így, egy csomó újságíró megjelent, holott nemrég még csak néhányan kószáltak arra.  Ez elég furcsa. Ez egy olyan változás, amit együtt fogunk megélni, amin együtt fogunk keresztülmenni.”

Megvan a megfelelő hozzáállás, a megfelelő szemlélet is a tehetség mellé, úgyhogy előtte az út.

 

(részben via)

Related Posts

  • embergyermek

    ha így van akkor ez egy nagyon szimpatikus fiatal gyerek. csak így tovább!

    • giotti1

      Reméljük, nem üti ki senkinek a szemét ez a szimpatikus fiatal srác.

      • embergyermek

        az de csúnya volt…. :) de milyen jó barátok lettek ellenben. Isten útjai kifürkészhetetlenek :)

  • noprofi

    ” Nadal 2004-ben /18 évesen/ találkozott először az akkori világelső Roger Federerrel a Miami Masters tornán /1000-es/, és nagy meglepetésre le is győzte két szettben (6–3, 6–3).” Tehát nem igaz az első mondat.

    • Azzal az apró tévedéssel, hogy az nem elődöntő volt :). Tehát igaz az az első mondat.

    • Zatopek Emil

      2004-ben Miamiban a 32 között találkozott Nadal és Federer, amikor is Nadal nyert, de a következő fordulóban (tehát a 16 között) Nadal kikapott Gozaleztől, tehát nem jutott be még a negyeddöntőbe sem, nemhogy az elődöntőbe.
      Ezt nagyon benézted!

      • noprofi

        bocs, igazad van

  • Túrin

    Szerintetek benne van jövőre egy 1000-es győzelem?
    Nagyon örülnék, ha Nadal nyomdokaiba lépne. Na nem játékstílusban (az már úgy sem olyan), hanem fiatalkori eredményességben. Amit ma már sokan lehetetlennek tartottak.

    • whoisjohngalt

      Mindene megvan hozzá – szerintem benne van, bár kemény lesz, mert vannak páran, akik fizikálisan erősebbek nála, és elég jó a lábmunkájuk is, plusz ott a másik kanadai is hasonló “robbanásra” várva. Drukkolok mindkettejüknek.

  • vica

    Tényleg hatalmasat lépett előre ez a srác. Szimpatikus, tehetséges, még hedre és sokszor szertelen, de igazi nagyágyú lehet belőle. Amennyiben elég intelligens ahhoz, hogy a helyén kezelje ezt a hirtelen jött népszerűséget, akkor töretlenül fejlődhet. Már nagyon hiányzott egy ilyen figura az öregek mellé. Drukkolok, hogy kiaknázza a tehetségét.

  • Xilophon

    Itt lesznek a szurkolások?

    • Xilophon

      Hát ez egyelőre tipikus női meccs, talán az első két gém nem break volt. Azok valamiért nem a legjobb meccsek, amikor az nyeri a szettet, akinek sikerül egyszer hoznia az adogatását…

      • Xilophon

        A második meg 6-0. Nem maradtatok le semmiről. :)

        • Xilophon

          Svitolina egyébként szépen növeli évről-évre a nyert-vesztett arányát. Idén Dubaiban is, Rómában is nagy neveket verve lett tornagyőztes, és itt is most a héten végiggyalogolt a Kasatkina-Venus-Halep-Muguruza-Wozniacki soron. Nem semmi.

        • Erzsébet Süle

          Hát nem. Pár gémet láttam az első szettben, aztán most az utolsót. Most már sajnálom Wozniackit, az örök vesztes címet kiérdemli lassan.
          Pedig a kezdet kezdetén azt gondoltam több van benne. Valahol az ő tehetsége is elveszett. Vagy nem is tudom mi hiányzik belőle. Ha valami komolyabbat akart volna, tán már rég szakítania kellett volna az édesapjával teniszügyben, s valami komolyabb szakember kellett volna, hogy foglalkozzon vele. Aztán az is lehet, egy idő óta nem is a legfontosabb neki a tenisz. Azért kíváncsi lennék rá, Ő mit gondol erről az egészről. Nekem úgy tűnik nem fejlődik semmit a tenisze, mindig ugyanúgy játszik, többnyire védekezik, keveset támad. De igazából csak találgatom mi az, amitől nem lett több, mint ami(aki).

  • giotti1

    Ez a Svitolina az ukrán sztyeppe megtestesült ősereje. Ha nem izgulja el, övé lesz a US Open.

  • Svitolina,Ostapenko és a mindig változó világelsők, régi öregek nagy visszatérők…
    nekem nincs bajom a női tenisszel :)

    • Respectvv4laci

      Én is tudnék mit kezdeni mind a kettőjükkel .Rabja vagyok a női nemnek bevallom és teljesen kész vagyok áéááááá

      • Xilophon

        Igen, a zuhanyzó.

  • Xilophon

    Na nézzük, Federer az idei 3 legyőzője közül vissza tud-e vágni az egyetlen “talán nem véletlen”-nek. :)

    • Erzsébet Süle

      Igen, kell, hogy visszavágjon. El sem tudom képzelni, hogy Roger ma vesztes lesz. Míg Ő játszik, az ifjak csak maradjanak mögötte :)

      • Dicsértessék_A_Roger!

        Neki már mindenki ifjú. 😀

        • Xilophon

          Kivéve a már citált Tommy Haas. :)

        • Erzsébet Süle

          Pontosabb lett volna, ha ifjú trónkövetelőket írtam volna. De szerintem értetted hogy gondoltam 😀 Amúgy tényleg igaz :)

    • Dicsértessék_A_Roger!

      ÖÖÖ Donskoy és Haas – a két legnagyobb az Olümposzon – tudta csak idén legyőzni Fedet, Hopman kupát szerintem nem érdemes idevenni, vagy ha mégis, akkor már Halléban visszavágott Ro8er.

      • Xilophon

        Én inkább úgy nézem ezt, hogy a másik kettő inkább véletlen volt, és egyedül a fiatal Zverev az, akitől még egy kicsit azért őt is félteni kell. Itt most nem Donskoy vagy Haas áll majd a háló másik oldalán, hanem a feltörekvő titán. (Hálistennek, mert így lesz igazán izgi a meccs.)

      • Xilophon

        Egyébként tök jó minőségű az a stream cucc, amit ajánlottál, köszi! Sikerült kilőnöm a kis felugró ablakokat is, úgyhogy elvileg minden klappol.

        • Dicsértessék_A_Roger!

          Szívesen, most már Te is elkezdhetsz spanyol tenisznyelvet tanulni! 😀

          • Xilophon

            Vamos!

          • Dicsértessék_A_Roger!

            IW-ben, amikor eléggé egyoldalú volt a Fedal és az Öregnek már tényleg minden bejött, az egyik átemelésnél, amit aztán Nadal nem is adott vissza, a hátrafutásnál egy hitehagyott halk Vamoooos-t nyomott az egyik kommentár is.

            Azon a néhány szavukon kívül semmit nem értek belőlük, de számomra pont annyit beszélnek amennyit kell. Egy-két brutál ütésnél már én is reflexből mondom, hogy “Si señor!”, mert ők is egyből ezt nyomják. 😀

            Ja, majd figyeld, van egy tök jó Nadal reklám is.

  • Erzsébet Süle

    Biztonsági öveket becsatolni(ezt loptam), jön a Fed expressz :)

    • SnowAngel

      Melyik csatorna adja a meccset?!?

      • Dicsértessék_A_Roger!

        Deportes 2. ¿No es bueno?

        • SnowAngel

          Egy kicsit beteges megoldást választottam: Toport és Kisgyörgy Gergelyt hallgatom, és egy streamet nézek…

      • Erzsébet Süle

        Streamet nézek. Örülök, hogy nem kell magyar kommentárt hallgatni.
        A közönség Rogerrrel van, öröm hallgatni a hangjukat :) Ezt magyar komment mellett nem lehetne. Túlokoskodnának mindent. Nem szeretem a sok beszédet közben, inkább a “háttérzajra” és a játékra figyelek.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Persze, mert ez még nem a US Open döntő Rafa ellen.

  • SnowAngel

    Az összes stream behalt, mindenki ezt a meccset akarja látni?!?????

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Deportes 2 nem. 😛

      • SnowAngel

        Nem töltök le semmi új kiegészítőt, már teleraktam a gépem mindenféle sz@rral. Majd hozzágondolom a Vamoooost és a “Si señor!”-t.

        • Dicsértessék_A_Roger!

          Én is ódzkodtam tőle az elején, de ez semmi szart nem rak fel a gépre és abszolúte megéri. Csak ismételni tudom magam, tűéles, folyamatos és Topor-mentes.

          • SnowAngel

            Na jó, meggyőztél. Kérem a linket, ne kelljen visszakeresnem, please!

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Tássék parancsolni! 😀

            http://www.acesoplisting.in/

          • SnowAngel

            Kösz!

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Na milyen? :)

          • SnowAngel

            Eddig semmilyen. Nem ismeri fel/támogatja az op rendszerem (????????), aztán minden lehalt, újra kellett indítanom a gépet, de lehet, hogy nálam van valami gebasz. Most nem kísérletezek tovább, inkább a Maestrora koncentrálok. Majd beszámolok, ha meglesz.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Lehet, hogy attól a többi sz.rtól kéne megszabadulni, vagy csökkenteni a számukat. 😀

          • SnowAngel

            Hogy te milyen vicces tudsz lenni!

          • Xilophon

            Én is azon nyomom 2 napja, eddig minden tökjó.
            (“Egy társadalom zuhan le a toronyház tetejéről. Eddig még minden rendben van. Eddig még minden rendben van…”)

          • SnowAngel

            😀

          • Xilophon

            Én addig nem nyugszom, amíg a kislány meg nem eszi azt a gilisztát!

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Az spagetti! 😀

  • dagadtos

    Milyen passzívan kezd Federer, több tiszta labdát sem húzott meg, meg is van a böjtje.

    • giotti1

      Zverev meg izomból belebaszik mindenbe, és egyelőre bejön neki. Kiírták, hogy 14 km/h-val erősebbek az alapütései ma, mint eddig.

      • dagadtos

        Láttam, lehet, hogy emiatt várja Roger a hibákat. De a bréklabdánál akkor is saját jogon kellett volna eldöntenie inkább, ha már nem jöttek a hibák addig sem a túloldalról.

        • Dicsértessék_A_Roger!

          És ehelyett inkább Fed hibázik bele sokszor.

      • Örs Ganzler

        118km/h mutattak Zverevnél (Shapovalov ellen 114 környékén volt, a kanadainak meg 118-120) – emlékszem még Kyrgios ellen meg csak 100-105 volt – csodálkoztam is, hogy csak annyi.

        • Xilophon

          Fed ennyivel jobb. :)

        • giotti1

          133 volt a tenyó 119 helyett.

          • Örs Ganzler

            Azt nem láttam csak az average grundstrokes adatokat.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Szervákon is van még mit összerakni.

  • Erzsébet Süle

    Na, na…. ez így nem lesz jó.

  • dagadtos

    Hát ez nem Halle, az egész hetes szenvedést szenvedés követ egyelőre a döntőben is. És Zverev sem ugyanaz.

    • giotti1

      Egyelőre sok volt a hiba, meglátjuk a második szettre javul-e.

      • Dicsértessék_A_Roger!

        Muszáj neki, különben gyors döntőnk lesz.

    • baelidzs

      Lélekben már Cinciben vagyunk tudat alatt:)

      • Dicsértessék_A_Roger!

        A borotválkozást is oda tartogatja mi? 😀

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Zverev jó, Fed meg enervált. Legalább gyors volt a szett, nem fáradhatott el nagyon. :)

  • Erzsébet Süle

    Ez még csak gőzös, s nem villanyvonat. Nem is beszélve a japán Maglev vonatról….Attól fényévekre van. Sajnos…

    Remélem jobb lesz ez még, mert én Zverevet sem látom jónak, sőt simán verhetőnek, de nem ezzel a játékkal.

  • dagadtos

    Ha emiatt kihagyja Cincinnatit, akkor kár volt elindulni. Persze inkább hagyja ki, minthogy a US Openében tegyen kárt.

  • Respectvv4laci

    A Ferrero hatás jövőre világelső lesz a kis Zerge pedig sokan megmondták h Kerge a zseni

  • giotti1

    Federert még soha nem láttam ennyire hátulról fogadni.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      De csak a 2. szervákat.

      • dagadtos

        De ott se mind, összevissza variálja

        • Dicsértessék_A_Roger!

          Azt se tudja mit csinál! Valami kemény cucc lehet benne a szülinapja óta! 😀

          • Xilophon

            SABR-ot! SABR-ot!

          • giotti1

            De, pontosan tudja :-)

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Tudom én, csak hülyülök! :)

    • Viktor

      Gondolta,ha nem hajol le fogadásnál ,így legalább elpattan hozzá :)

  • dagadtos

    Lábon azért szemmel láthatóan lassabb Roger, mint szokott

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Azt a pocakot cipelni is kell ám!

      • dagadtos

        Nincs ezzel gond, nem most kell igazán gyorsnak lenni, csak úgy írtam

      • SnowAngel

        Nincs pocak! Csak némi tekintély, igen, de pocak????

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Hálónál is sok pontot ront ma Fed.

  • Respectvv4laci

    Egyébként a bulikát visszább kéne venni Rogernek Wimbledon után is szinte fürdött a Whiskeyben meg most a szülinapját is totál deliriumban töltötte

    • GOATderer

      Neked ment el az eszed.

  • dagadtos

    Lehet, hogy a szél zavarja Federert? Néha olyan gyámoltalanul üt, mint szélben szokott

    • dagadtos

      Mondjuk a képről nem látszik, hogy akkor szél lenne, ami számít

  • SnowAngel

    Na, ez aztán igazi felkészülési meccs. Remélem, azért Federer még a meccs befejezése előtt be tudja élesíteni magát.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Én már nagyon várom a US Opent. Hátrányban van, izzadós volt az előző adogató játéka is, de valahogy mégsem rágom a körmöm, sőt.

      • SnowAngel

        Pocsék érzés lesz, ha veszít (utálom, ha az a vége), de nem tartanám tragikusnak. Kicsit leszállnék a földre, annyi. Eredetileg ugye nem is volt tervben Montreál, nem véletlen, hogy ilyen nyögvenyelős a játéka. Be kell járódnia, még ő sem mindenható, bármennyire is úgy tűnt az idén.

      • Respectvv4laci

        Elég lesz a US Openen az elődöntőben Rafa ellen 0:2 nél

        • Örs Ganzler

          Jelenállás szerint 1-2 kiemeltek lesznek, így max döntőben jöhet össze a randi.

  • SnowAngel

    Milyen lehet onnan fentről a kakasülőről?

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Néha olyan borzasztókat üt a hálónál Fed, az előkészítő ütésekben is simán benne van, hogy el fog ütni belőle Zverev.

    • giotti1

      Én nem láttam ezeket a borzasztó megoldásokat.

      • Dicsértessék_A_Roger!

        Rengetegszer üti hálóba, vagy úgy, hogy Zverev simán beéri.

    • Erzsébet Süle

      Valahogy ma semmi nincs rendben a fejében.

  • Erzsébet Süle

    Nem fog tudni így brékelni, mindent a hálóba üt. Hamar vége lehet így.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Semmi tűz nem volt benne a héten és ma sincs.

    • Respectvv4laci

      Egy fergeteges Party után én is napokig magamnál sem vagyok .Jól sikerült a szülinapi buli főleg hogy az asszony is talonba volt . Végre kiélhette /tivornyázhatott Roger érthető ha egész héten ugy kóvályog mint egy élő halott

  • dagadtos

    Csak leírom, pedig egyszer már kitöröltem: Federer szélben szokott így játszani. Pedig annyira nem látszik, hogy fújna a szél.

    • SnowAngel

      Mutatták fenn a zászlókat, rendesen cibálja a szél, korábban a kommentátorok is említették.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Ez van, nem lehet minden döntőt megnyerni.

  • Erzsébet Süle

    Van még 10 perc belőle? Sebaj, majd legközelebb.
    A következő heteket nézve, jobb is, ha most nem zsigereli ki magát.

  • whoisjohngalt

    Federer nagyon gyengén játszik, pedig lenne lehetősége, de az agressziót az öltözőben hagyta – vagy már oda sem vitte le magával.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Wimbledonban hagyta, vagy Mirkánál van. :)

      • whoisjohngalt

        Helyette kis szakállkezdemény van – az meg nem oszt, nem szoroz.

  • Respectvv4laci

    Sztetek amugy Zverev lesz aki a nagy4es után rendszeresen odafog érni ,pl alsóhangon ilyen 3-5 GS győzelem?

    • baelidzs

      Lesz az több is, ha tanul az öreg hibájából és nem szokik rá a tivornyára 😀

      Innen úgy tűnik, nagy egoja van a srácnak, abszolút képes dominanciára. Jó lenne egy minőségi Zverev/Thiem rivalizálás, meg mondjuk jó volna, ha megérkezne egy vérszomjas Kyrgios is.

      • whoisjohngalt

        + a két kanadai 😀

        • Erzsébet Süle

          Persze, ahhoz alázatnak is kéne lennie a tenisz iránt némelyiknek:) Kergének hol van? 😀 Az esze alapján még tinédzser :)

          Amúgy Shapovalov -ban tényleg látok fantáziát. Ilyen fiatalon így fejlődni, így teljesíteni tényleg dicséretes. Őbenne én is bízom. Még tavaly v előtte éven a juniorok(így hívják?) között láttam a nevét GSen nyerni, már akkor felfigyeltem rá.
          Szerintem mielőbb, minél fiatalabban kiugrik valaki a középmezőnyből, annál inkább esélyes arra, hogy nagy játékos legyen. 23 éves kor után már én nem gondolom azt, hogy valakiből nagy GS döngető legyen.

          • whoisjohngalt

            Kerge ausztrál színekben játszik, nem kanadaiban. Felix Auger-Aliassime-ra gondoltam Shapovalov mellett. Ha az öregek visszavonulnak, jó eséllyel nálam ők lesznek azok, akiknek szurkolni is fogok, mert igen színes a játékuk már most :-)
            Na jó, azért még Kergének is, mert minden marhasága ellenére a játéka az óriási, engem pedig az érdekel, ellenben mindazzal, ami a bulvársajtóba bekerülhet, amit nem követek.

          • Erzsébet Süle

            Igaz. A feltörekvő fiatalokba Őt is beleértettem, pedig benne nincs meg az alázat(Kerge). Aliassime-t én is láttam játszani, tényleg lehet belőle valaki. Nem gondoltam, h rá gondolsz. Azt hittem Rao a másik, bár ő már 26, s nem igazán van már a pályafutása kezdetén. Sőt, inkább keményen a közepén már.
            Azt gondolom 1 játékosnál az egész embert kell nézni, a hülyeségeivel együtt, ha van, mert minden egyes tette, viselkedési kultúrája kihat a játékára. Nem tudom különválasztani a 2-t, nem hiszem, hogy nincs kölcsönhatásban a játék és a “többi”.

          • Respectvv4laci

            Ugyanigygondolom ezért nem fogja Thiem azt a pályát már befutni pedig csipem

          • whoisjohngalt

            Federer 22 évesen nyerte az első GS trófeáját, a 23. előtt nyert még hármat a többit nem döngette össze 😀

          • Erzsébet Süle

            De már jóval előtte ódákat zengtek róla, s be is jött. Úgy emlékszem korán kezdett a felnőttek között. Aztán szépen küzdötte magát felfelé, míg végre a csúcsra ért. A nagy átlagban azért nem így működik. Kiugró teljesítmény az elején van, aztán valahol elveszik útközben. Vagy megmarad 1 átlagos szinten, néhány kiugró teljesítménnyel. Roger folyton fejlődik, s próbál valamit mindig hozzátenni a játékához, amivel emeli a színvonalát. Ezt látom amióta csak megkedveltem. Persze voltak nyögvenyelős évek, mint valaki írta lejjebb, nem lehet megnyerni minden döntőt, képtelenség mindig 100%on égni, de ennyi éven át az élmezőnyben lenni nagyon nagy dolog.
            Ezt pl nem látom Kergében, Raonak , Dimitrovnak sem jött be, s szerintem már nem is fog. A 23 évet arra értettem, hogy valaki akkor dönti el, hogy még is komolyan veszi. Már nem igazán fog összejönni neki. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy a pályafutásuk töretlenül fejlődik s ível felfelé. Ebben Roger példa értékű. De olyan sokan leírták már, hogy ehhez mi mindennek kell stimmelnie. Neki bejött.

          • whoisjohngalt

            Való igaz, Roger nem mindennapi, sőt … inkább páratlan. Ami igazán durva nála, hogy eredmények tekintetében maradt benne bőven, mert járhatna már más magasságokban, de mindegy, nem ez a lényeg. Ő hozzátette a magáét, ami a mezőny többi részéről nem mondható el. Olyasmit tett hozzá a játékhoz, amit más nem. Kíváncsi leszek, ki lesz a következő, aki hasonló hatással lesz majd a játékra – és főleg: mikor?

        • whoisjohngalt

          + Rublev 😀

  • baelidzs

    Szerintem teljesen rendben van, ha ma kikap a mester. Szüksége is van rá. Zverev pedig megérdemli a Halle-i felmosás után.

  • pindurka

    nagyon ügyes a kis Zverev:) benne van hogy egyszer világelső is lesz :)

  • Túrin

    Beállt a háta, teljesen merev felsőtesttel mozog. Mindent lábbal és csuklóval próbál megoldani.

    • giotti1

      Néztem én is, hogy nem is dobja fel rendesen a labdát, meg nem pörget rá a fonákokra – akkor ezért.

    • dagadtos

      nagyon nem tetszik ez a testbeszéd, többről van itt szó, minthogy elveszti a meccset

      • Túrin

        Nem kell rémeket látni. Szeles idő van, kanadai nyár olyan meleg sem lehet. Ilyenkor rendre elő szoktak jönni a hát-problémái.
        Cinci melegebb, ott elmúlik majd.

        • whoisjohngalt

          Ámen

  • Regő Feczkó

    A szervájával valami nagyon nincs rendben. Remélhetőleg nem valami sérülés

    • SnowAngel

      Kicsit sok lehetett az erőnléti edzés.

      • Respectvv4laci

        Testedzésre gondolsz ? Mirka nincs itt nekem inkább tünik egy stilusdiktátor macsónak mint világklasszis teniszezőnek

        • SnowAngel

          Én ugyan szó szerint értettem (tudod, súlyzókkal, gályázással, meg minden), de sikerült ezt is kicsit kifacsarnod. Ez most egész jóra sikerült. :)

    • Túrin

      Háta volt, mondom. No problem, néha előjön nála.

  • pindurka

    hatalmas gratula Zverevnek, nem semmi hogy ez már a második megnyert masterse és mindkettő korábbi világelső ellen. Ebből a gyerekből lesz még valami, és még jóképű is 😀

    • Erzsébet Süle

      Ha nem száll el magától, mert néha lehet látni rajta a túl nagy egót. A technikája még közel sincs Federeréhez. Van bőven hova javulnia még. Kemény alapvonaljáték, semmi furfangosság, csak üt, s vagy bejön vagy nem. Vagy rosszul gondolom? Nekem ma ez jött le.
      Viszont az a sok lánc, meg a kísérő színészi teljesítmény egy rossz ütés után, egyre inkább nem tetszik. Pedig azt gondoltam bele fogok szeretni a játékába.

      • Nagy Mihály

        Szinte minden orosznak kedvence az aranylánc.

      • Viktor

        A világelsőséghez nagy ego is kell.
        Az ököl rázogatás viszont sok. Olyan Nadalos,kicsiben.

        • Erzsébet Süle

          Meg a kétségbeesett fejtapogatások, fejrándítások. Ez amolyan pótcselekvés, csak nem értem miért van rá szüksége, mint ahogy a többi fiatalnak is. Persze mindegyikük előtt ott a példakép, mindegyiknek megvan, hogy kihez akar felnőni, de mégsem látni az eredményét. Vagy csak én nem látom :)
          Bírom Fedben azt, hogy nincs semmi paródia, odaáll, szervál, játszik! és 1 jó pont után amolyan szolid ökölrázás, amolyan magát bátorító s nem olyan bemutatós a túloldalra. Az ellenfél tisztelete is a játékhoz tartozik.
          Rogertől mostanság előfordul pár üvöltés is, na, de neki már jár :) Így a 20. felé. :)
          Próbálom megkeresni Fed utódját, látni a fiatalokban, de nem látom. Egyikben sem. Csak azt, hogy mindenáron püfölöm a labdát, le akarom ütni az ellenfelet, s nem “játszani” vele. Félek, ha Ő abbahagyja, annyi lesz a férfi tenisznek is. Mint ahogy a nőit is egyedül “Serénke” uralta az erejével, pedig előtte ott volt a sok “finomkezű” leányzó, Hingis, Clijsters, Henin, Capriati és a többi.
          Persze Fedből sem lett egyből az aki, 1 fejlődési folyamat eredménye ahova eljutott, de sosem volt olyanja, ami miatt kiábrándultam volna belőle.

  • giotti1

    Lassú volt ma és rengeteget hibázott Federer. Cincinnati off, szinte biztos.

    • dagadtos

      De miért kellett feláldozni a kedvenc tornáját egy olyanért, amit sose szeretett? És (nem) mellesleg én sem :)

      • giotti1

        Kb 2 gurigáért. :-)

        • dagadtos

          Ha itt megjött, biztos onnan is megjött volna

      • SnowAngel

        Lehet, hogy nem tervezte ilyen hosszúra a menetet.

        • Dicsértessék_A_Roger!

          Polansky ellen kellett volna kikapnia, hogy megmaradjon a top 100 elleni 100%-os mérleg. :)

      • SnowAngel

        Montreál, Monte Carlo – nem kell ezeket erőltetni.

        • Erzsébet Süle

          A “M” nem jön be neki :)

          • SnowAngel

            M, mint róMa. 😀

    • Túrin

      Nem olyan biztos az, sztem.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    8 nyerő 18 hiba mellett. Jujj….

  • Erzsébet Süle

    Igazatok lehet, hogy valami gondja lehetett. Igazából nem is küzdött ahogy szokott.
    Gondolom az meg, hogy ne álljon ki, talán sosem fordult vele elő. Inkább lagymatagon lejátszotta a meccset.

    • Örs Ganzler

      Tényleg nem jellemző, de statiszikailag egy londoni VB döntő azért mást mutat.

      • Erzsébet Süle

        Azt el is felejtettem. 1? Az semmi, sok más játékossal ellentétben. Szerintem olyan sem volt sok, hogy 1 betervezett tornát visszamondott volna sérülés miatt az utolsó pillanatban. Mindig időben döntött.

        • Örs Ganzler

          Azért is írtam, hogy nem jellemző, szerencsé(jé)re pályafutása alatt neki nem voltak nagyobb egészségügyi problémái – Nadal dolgait ismerjük, de látható most Djokovic és Murray is kényszerszüneten vannak, hogy csak a legeredményesebbeket nézzük.

  • Bence Horváth

    Egyértelmű volt, hogy szar a dereka. Végig nyeste a fonákot, a második szett közepétől meg a szervára se ment már le rendesen. Na meg a fogadásnál se hajolt be, ahogy szokott. Valószínűleg már a meccs elején megvolt, magyarázhatná a mai lustának tűnő lábmunkát.
    Ez a Zverev egészségesen se biztos, hogy meglett volna ezen a pályán…
    Remélem nem kell ezért Cincit dobnia.

    • Örs Ganzler

      Egész héten dadogott a játéka. Ők (Nadal) mégiscsak most kezdték a kemény pályás szezont, a race miatt meg csak jól jöttek a pontok – ebből a szempontból Nadal eheti a kefét, hogy legalább az elődöntőig nem verekedte el magát.
      Ma ráadásul egy motivált játékos is volt az ellen, a világelsőségről meg Cinci, de leginkább az USO dönt majd – gondolom mindaketten ott szeretnének a legélesebbek lenni.

      • baelidzs

        Így van, bizony-bizony!

    • giotti1

      A fonákot nyeshette azért is, hogy lapos, rövid labdával behozza a pályán belülre Zverevet, mert ott a srác nagyon idegenül érzi magát. De lehet, hogy a sérülés miatt volt. A szerván nagyon látszott.

      • Bence Horváth

        Az lehet, hogy így ez volt a taktika, de szerintem ezt amiatt találták ki, hogy kompenzálják azt, hogy nem tud egy labdát se rendesen meggyorsítani. Nem igen vált be, és rengeteg labdát nyesett a hálóba, az elrontott röptékről ne is beszéljünk. A végére már borzasztó derékfájós agassis testtartás, meg az elegáns szerva helyett egy kötött mozdulat minimális lábmunkával biztossá tette nekem a diagnózist. Remélem hamar rendeződik.

  • Térd, csípő, váll, ma semmi nem mozgott Rogernál. A komfortzónájától fényévnyire volt. Remélhetőleg nem egy sérülés, csak valami hétköznapi rozzantság van rajta. Hajmeresztően pocsék adogatások, háló aljába nyesett fonákok, pörgetett fonák elvétve a pályán.

    • kingcrimson

      Az első meccsét kivéve, sajnos egész héten nem ment neki, más kérdés, – és ez az ő szintjét mutatja – hogy még így is döntőt játszott egy 1000-es versenyen. Egyértelműen sérülésre gyanakszom, mert én még három meccsen zsinórban ennyire gyengén játszani sohasem láttam. A végén látszott rajta, hogy a pokolba kívánja az egészet, az sem bánja, ha veszít, csak legyen már vége.

  • baelidzs

    Szakáll gyerekek, a szakáll a baj, mint a 15′-ös ATP Finals döntőben

    US Open-ig a hagymákig lesz epilálva, meglássátok, no para.

  • Nagy Mihály

    Egyetlen vereség sem esik jól, de nem is kell kétségbe esni sem. Nagyon remélem, hogy a sérülés, vagy inkább derékfájás átmeneti csak, s ez a fájdalom szinte az első adogatástól kezdve látható volt. Hogy egyáltalán el kellett-e indulnia ezen a versenyen, nem látunk a fejébe. Bár Amerika kicsit odébb van, olyan messzire már nem kell utaznia, gondolhatom azt is: három torna több pontot hozhat mint kettő. És azon is lehet akár meglepetés is. Azért is hajrá Roger!

  • embergyermek

    Hát ez nekem ma egyáltalán nem fájt. Meg is lepődtem. Azt hiszem egyrészt az nyert aki teniszezett, másrészt örülök is meg nem is. Igazán gratulálok lélekben a kölyöknek. Roger behúzza még a USOpent, azt rendben is vagyunk. Jönnek az új idők. Hajrá Fed!

    • Respectvv4laci

      Tavaly óta ezt szajkózzátok . Az uj idők max Zverevet jelenthetik a többiek (Dimitrov,Kergécske) még a járókerettel járó legendákat se tudnák konzisztensen verni.

    • Örs Ganzler

      Hát azért ezt annak fényében kijelenteni, hogy a TOP5-ből 3-an kényszerpihenőn vannak, az a két játékos, akik meg uralják az idei mezőnyt (ugyan Zverevvel kiegészülve), pont egy ilyen kényszerpihenőről visszatérve tudtak, tudnak ilyen teljesíményt felmutatni – elég érdekes.

  • SnowAngel

    Na jó, az első felkészülési torna megvolt, a Maestro még nincs teljesen egyben. Ahhoz képest döntőt játszott. Igazából már Ferrer ellen búcsúznia kellett volna, de azt a meccset valahogy összekaparta. Viszont kellett ez az öt meccs a kemény pályához. Remélem, Cincinnati azért pörgősebb lesz minden értelemben.

    • kingcrimson

      Cincinnatit dobni kellene, még kis sérüléssel sem szabad kockáztatni.

      • SnowAngel

        Én nem konkrét sérülést gyanítok, inkább valami túlzásba vitt erőnléti edzést. Merev, lelassult, hiányzik a ruganyossága, lelassultak a reflexek. Olvastam, vagy hallottam valahol, már nem tudom, hogy Wimbledon után egy kis pihenés volt, aztán az erőnléti felkészítésen volt a hangsúly. Nem értek hozzá, de talán csak le kell kicsit lazítania.

  • whoisjohngalt

    Cincinnati első kör:
    Goffin – Kyrgios
    Anderson – Dolgopolov
    Fognini – Medvedev
    Donaldson – B-Agut
    F. Lopez – Chung
    Juan – Berdych

    Második körre összejöhet:
    Thiem – Fognini
    A. Zverev – Tiafoe

    Nem hangzik ez annyira rosszul így az elején.

    • SnowAngel

      Juan, mint Del Potro? 😀 A Goffin-Kyrgios nem tetszik első körre, Goffinnek ez még egy kicsit húzós, és nem szeretném, ha korán kiesne. Federernek meg bemelegítésre Schwartzmann vagy Khachanov – egyik sem kifejezetten lightos, főleg, ha tényleg valami húzódással küszködik.

      • whoisjohngalt

        Igen, Juan, mint Del Potro :-)

        Goffin-t annyiban féltem én is, hogy még nem állt rá a kemény pályára, de Kerge sem játszott valami jól ezen a héten.

        • SnowAngel

          Kyrgiosnál valami nagyon nincs rendben fizikailag. 22 éves, még mindig növésben lehet, és máris csípőproblémákkal küzd. Goffin nem tudom, mennyire tud visszaerősödni a USO-ra a sérülése után. Lehet, hogy korán tért vissza.

          • whoisjohngalt

            Goffin-nek felhozóversenynek egy ilyen torna tökéletes – a sorsolása szokásához híven nem volt szerencsés, de ez végigkíséri nagyjából az egész pályafutását.

  • SnowAngel

    Azt még nem is tárgyaltuk ki, hogy hogyan hatott Federerre, hogy minden meccsét kora délután (európai idő szerint este) játszotta. Hogy lesz ebből átállás a USO-ra?

  • dagadtos

    Most viszont végre tudok valami jót is írni Toporról: szépen kiszúrta azonnal, amikor megváltozott Federer testbeszéde, és kicsit meg is jósolta, hogy kb. itt a vége, pedig akkor még az eredményből ez nem látszott.

    • s as

      Jókat szokott amúgy mondani, néha kicsit szenzációhajhász, de azért itthoni viszonylatban a top 2-ben van

      • dagadtos

        Jaj, jaj, mert elismerem, hogy végre mondott egy jót, attól még nem felejtem el, mennyi baromságot mondott pl. Ferrer ellen. És hogy amúgy sem bírom elviselni a hangját, stílusát. A kisujj és a kar tipikus esete.

        • Bence Horváth

          Te jó ég, Marikanéni ezt benézte!

          • dagadtos

            :DD

  • Manócska

    Sajnos nem tudtam nézni a meccset, de a kommenteket végig olvasva minden fontosat megtudtam róla. Különben én egyáltalán nem vagyok szomorú a vereség miatt. Minden tornát azért még Ő sem tud megnyerni. És inkább most kapjon ki, mint mondjuk a US Openen. Meg igazából lehetett is számítani rá, hiszen egész héten nem ment neki a játék. Azt viszont remélem hogy nincs sérülés a háttérben.

    • megiscsak

      Csak nem focit néztél :)

      • Manócska

        De igen. :) Nagy volt a dilemma egész nap hogy melyiket nézzem, de végül a kedvenc csapatom mellett döntöttem. Egy ilyen meccset egyszerűen nem tudtam kihagyni.

  • egyszer teoretikusan feltettem, most mégegyszer
    Zverev így 4. kiemelt az USOn, vagy az régebbi lista alapján megy?

    • SnowAngel

      Az aug.21-i lista alapján megy a kiemelés. Most 6. az élő lista szerint, 2 biztos visszalépő Djokovic és Wawrinka. Elvileg még Thiem beelőzheti, ha ő győz, és Zverev viszonylag korán kiesik.

      • még cilic és murray visszalép meg egy páran, és az atp átgondolja minden fasza e

        az infót köszi :)

  • Xilophon

    Majd célszerű lenne megint egy-egy napi szurkolócikket kapnunk, hogy ne offoljunk szét mindent, mint az állatok. 😀

    • megiscsak

      Az US Open-re biztos lesz, mert azt az Eurosport közvetíti, de amit nem ők közvetítenek…… ?!