Wozniacki már egy új sportág felé kacsingat

shadow

Caroline Wozniacki már most tudja mihez kezd majd, amikor egyszer befejezi aktív pályafutását. A régi-új világelső, aki néhány héttel ezelőtt nyerte pályafutása első Grand Slam-trófeáját, triatlonozni fog, miután felhagyott a tenisszel .

A triatlon egy kiváló állóképességet igénylő sportág, az úszás, a kerékpározás és a futás kombinációja. A dán szerint teljesen logikus lépés lesz majd a váltás a részéről. Caro erőnlétével sosem volt gond, 2014-ben a New York Maratont is teljesítette, ráadásul nem is akármilyen idővel, 3 óra 26 perc 33 másodperc alatt ért célba.

“Nem tudom, hogy jó leszek-e benne, de mindenképp meg fogom próbálni. Azután is szeretnék formában maradni, miután befejeztem a teniszt. És persze szeretnék utána is bármit megenni, amit csak akarok. Azt hiszem, ez az igazi motiváció. A maraton után a triatlon is jó móka lesz.”

Persze mielőtt még triatlonista lenne belőle, akad még dolga a teniszpályán is. A múlt hónapban egy fantasztikus mérkőzésen legyőzte Simona Halepet az Ausztrál Open fináléjában, amivel első major-címe mellé a világelsőséget is megszerezte. Ez a teljesítmény a figyelem középpontjába helyezte őt, ami azonban teljesen közömbös a számára.

“Az életem egyáltalán nem változott meg. Minden ugyanolyan. Ugyanúgy ki kell mennem minden nap az edzőpályára, ugyanúgy ott vannak azok a dolgok, melyeken javítanom kell. És az apám is ugyanúgy instruál, mint eddig. A hétköznapokban tehát semmilyen változás nem történt.”

caro2

New York Maraton, 2014 (Fotó: Europress/AFP)

Az e heti dohai torna komoly teszt lesz Wozniacki számára, ugyanis 15 Top 20-as játékos kezdte meg szereplését Katarban. Szentpéterváron a negyeddöntőben kikapott Daria Kasatkinától, amit ő többek között az Ausztrál Open okozta kimerültségnek tudott be. Most azonban ismét elő akarja venni a győztes formáját.

Carina Witthöft ellen kezdek majd, aki egy remek játékos. Izgat a kihívás, amit ez a torna jelent a számomra. A lényeg, hogy jól érezzem magam, aztán majd meglátjuk, mi történik a pályán.”

via

Related Posts

  • Németh Péter

    Ha Főnivel jàrcot vóna az Opend döntőjèbe, nem tuta vóna mekk nyerni ab bisztos!

  • giotti1

    Idevágónak érzem belinkelni az alábbi szakmai cikket, melyből kiderül, hogy a US Open-győztes Stephens ellenálló-képességét pl úgy fejlesztik, hogy kaktuszok közé teszik és durva kavicságyra fektetik.

    http://www.teniszvilag.com/2018/02/14/stephens-es-bouchard-a-sports-illustratedben/

    • baelidzs

      Férfiszemmel
      Stephens = Serena light

      Brutális izomzat, nagy, gömbölyű formák, egzotikus hatás, viszont még azért nem bizonytalanodsz el, hogy neked, vagy neki van magasabb tesztoszteron-szintje.

      (bocs)

    • Németh Péter

      Kaktuszok közöt csapatni nekije Valendin napon!

  • Sasori

    “És persze szeretnék utána is bármit megenni, amit csak akarok.”

    De jó lehet teniszezőnek lenni…

  • marcihcdnb

    A rotterdami tornát melyik adó közvetíti?

    • Németh Péter

      Sport 2,

  • Manócska

    Federer meccs? Valaki? Vagy egyedül szurkolok? :) Rendesen bekezdett az már biztos.

    • SnowAngel

      Egy kicsit itt leszek. Egyébként megvan a válasz, miért van itt a tornán: tavaly elígérkezett, csak a sérülése miatt nem tudott részt venni. Ez most a kárpótlás a szervezőknek a tavalyi veszteségek után. Most minden jegyet eladtak előre a 15000 fős csarnokban azokra az időpontokra, amikor várhatóan játszik a Maestro.

      • Manócska

        Igen. Én is hallottam mindezt. De szerintem nem tavalyról beszéltek a torna kapcsán, hanem 2016-ról. Akkor nem indult sérülés miatt rajta.

        • SnowAngel

          Bocsi, át kell tekernem a naptáramat! :)
          Manócska, te szoktad ismerni a kommentátorokat. Kicsoda ez az úriember Taróczyval? Mintha még sosem közvetített volna Federer-meccset, de nem is nézett.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Sport TV-n nézed? Elég mazochista vagy. 😀

          • SnowAngel

            Nem otthon vagyok, nem válogathatok. Mondjuk, otthon is azt nézném.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Most büszke vagyok rád. Bárhol jársz Fed meccset nézel. 😀

          • Manócska

            Eddig nem is voltál büszke rá? :(

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Nem sűrűn. 😀

          • Manócska

            Ez most nem volt szép. :)

          • Dicsértessék_A_Roger!

            De igaz. :)

          • Manócska

            Majd csak vegye észre Angel is hogy miket írsz. :)

          • SnowAngel

            Ez megint valami látencia nálad, mint a Goffen fóbiád?

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Nem a Goffen – már Te is így írod!! 😀 – fóbiám a látens, hanem a rajongásom… asszem…

          • SnowAngel

            Direkt így írom, hátha nem is azt jelenti, amit, csak félreértettem. Az fóbiáidat meg nem most fogom szétszálazni, mert sajnos most részemről vége a bulinak. Meg kell írnom egy csomó választ egy csomó unalmas embereknek. Esetleg később benézek.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Ha ennyire unalmasak ne válaszolj nekik. Én se nézek Goffent.

          • Manócska

            Farkas Norbert. Spanyol focit szokott közvetíteni mindig, a teniszhez nincs sok köze, de azért már többször is kommentelt tenisz meccsen. Gondolom olyankor amikor végképp nincs más helyette.

          • Carpeks

            Ma például azzal kezdett Farkas Norbert, hogy Federer nem egy nagy adogató 😀

          • Manócska

            Farkas Norbi el van varázsolva. 😀

          • Carpeks

            Eléggé meglepődtem, hogy teniszt kommentál, de mondjuk Kaplárnál bárki jobb.

          • Németh Péter

            Kaplàr F, Taróczy, 2 öregember, na az egy borzalom. :)

          • Dicsértessék_A_Roger!

            + Fed, az már 3 öregember. 😀

          • Németh Péter

            Főni a 4.öregember.:)

          • Manócska

            Szokott pedig, csak ritkán.

          • István Rédai

            Farkas Norbinak nem kellett volna a teniszbe beleütnie az orrát. A legszebb az volt, amikor elmagyarázta Taróczynak, hogy Fed-nek nincs stílusa. Több game-et végigpofázott, kirívó hozzá nem értéssel.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Állj! Csak nem zoli kommentátorkodik???

          • Viktor

            Nem mondta ,hogy Fed nem tud röptézni :)

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Lehet, de ilyen címeres ökörségeket csak zoli tud mondani.

          • zoli62

            Meg olyan címeres ökörséget csak Dicsértessék_A_Roger tud írni, hogy Federer a GOAT. :)

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Mikor írtam ilyet?

          • háromAk

            Zoli! Ne kezdd már el ezt a sehova nem vezető vitát, hogy ki a GOAT. Inkább higgy annak a több tízezer nézőnek akik kimennek a Fed. meccseire, de nem mennek ki a a többi játékoséra. (a mégoly tehetséges fiatalokéra sem) Vagy a több kommentelő által lebecsült Lavernek, amikor arról beszélt: Fed. mivel több a többi játékosnál. (Felismeri a gyenge pontjaikat és azt játssza ellenük ami hatékony) Most mondd meg Bemelmans mit játszhatott volna itt.

          • SnowAngel

            Taróczy elég finoman próbálta elmagyarázni a dolog lényegét, hogy a kollégát se égesse nagyon. :)

          • Carpeks

            Igen, az szép mentés volt 😀

          • zoli62

            Nyilván igazat mondhatott, mert minden csak viszonyítás kérdése. :)

          • Németh Péter

            Spanyol focihoz sem èrt, csupàn nagy Barca drukker, ami nem szerencsès, ha elfogult egy riporter.

          • Manócska

            Engem pl. rendre ki is borít a foci meccseken is.

          • Németh Péter

            Engem is. :)

          • zoli62

            Egyébként közismerten Real drukker. :)

          • Németh Péter

            Ezt honnan veszed? Barca meccseken elèggè oda meg vissza szokott lenni, ha gólt lőnek.

          • Manócska

            Ez nem igaz. Fájó hallani az El Clásicon ahogy a Barca felé húz a szíve.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Mirkát te láttad?

      • Manócska

        Eddig még nem.

  • András Kovács

    Èn is nèzem!Paràdèzik;)

  • SnowAngel

    Túl gyors a meccs, edzésnek se lesz elég. Lehet, hogy visszavesz egy kicsit. Persze, ha a kölykök várják az esti mesével, akkor nem túlórázik.

    • András Kovács

      6-os sebessègben tolja!😀

    • Manócska

      Ne vegyen vissza mert mindjárt kezdődik a BL meccsem. :)

      • SnowAngel

        Te halmozod az élvezeteket!

        • Manócska

          Ugye hogy ugye! Tudok én élni.. :)

      • András Kovács

        Tuti Real-os vagy!😉

        • Manócska

          Miből gondolod? :)

          • András Kovács

            Megèrzès!;) Talàlt???:)

          • Manócska

            Jó a megérzésed. :)

          • Dicsértessék_A_Roger!

            Azért a profilképe finoman szólva is árulkodó! 😀

          • Manócska

            Te huncut vagy. :) Figyelsz a részletekre.

          • Dicsértessék_A_Roger!

            A huncut nálam mást jelent! 😀

          • Manócska

            Jó van na! Most ide is jó lesz. :)

      • federerfan

        Vajon a focihoz is ennyire “ért”,mint a teniszhez?

        • Manócska

          Én itt Federer kapcsán írtam ezt. Szerintem Te másra gondoltál.

    • zoli62

      Karrierje során megszámolni se tudom, hány meccse volt még edzésnek is kevés. :)

      • SnowAngel

        A szmájlinak kellene közös nevetésre ingerelnie engem? Bocs, de ilyen tartalmaknál nem veled, hanem rajtad röhögnék leginkább, de nem akarok személyeskedni. Találjunk valami más, közös vidám dolgot!.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Aki esetleg spanyolul akarja élvezni az előadást:

    http://arenavision2018.ga/15?wediuwefcsdkj

    • András Kovács

      Aton biztosan!!!😆😆😆

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Bemelmansnak van a legjobb jegye erre a meccsre.

    • 😀

  • SnowAngel

    Jaj, remélem, Zoli barátunk nem látja ezeket a kényszeredett röptéket.:)

    • András Kovács

      Federer-nek lenne mèg mit tanùlnia röptèzèsbõl mert nem zsigerbõl jön neki…!😆😀😀😀

    • zoli62

      Látatlanban nem lehettek ezek olyan ösztönös bravúros röpték. :) Nyilván mint mindig, most is elsősorban az alapvolnalról gyorsíthatott legtöbbször.

      • SnowAngel

        Látatlanban. Ez olyan, mintha én látatlanban azt mondanám rólad, hogy idióta lehetsz, mert szoktál hülyeségeket beszélni. Látatlanban. Egyébként majdnem eltaláltad, látatlanban, röptézett az alapvonalról. Meg a pálya közepéről. Meg a hálónál. A pálya széltében és hosszában. Fonákkal és tenyeressel, ahogy éppen kézre esett. Persze nem ösztönösen. Mert ha éppen nem esett volna kézre, akkor kialakította magának azt a pozíciót, hogy kézre essen. Lassan már el is hiszed, hogy nem Mester, csak mesterkélt.

        • edietheeagle

          Hihi, még téged is ki lehet hozni a sodrodból… :)

          • Manócska

            zoli62 nagyon tehetséges ezen a téren. Mindenkit ki tud hozni a sodrából.

  • András Kovács

    Rogeeeerrr!Te varàzslò😎😎😎😎

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Mit kapar már Fed.

    • András Kovács

      Űrtenisz!!

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Ahogy nézem, ebben a stadionban is megvannak ezek az irodai fakkok az elit ülőhelyek számára mint Pekingben.

  • Manócska

    Ez szép volt! Federer nem viccelt ezen a meccsen. :)

  • Dicsértessék_A_Roger!

    Az a nőci tátott szájjal várta, hogy Fed neki dobja a törülközőt! 😀

  • ForzaMilan

    Úgy látszik Roger megint nagyon felszabadult lett az AO győzelem után, mint tavaly (mondjuk az is igazi, hogy nem valami kemény ellenféllel jatszott). Csak így tovább! :)

    • Manócska

      De régen láttalak erre felé. :)

      • ForzaMilan

        Inkább csak olvasni szoktalak Titeket, keveset írok.
        Most viszont megyek BL-t nézni. Nem akármilyen meccs lesz. 😉

        • Manócska

          Tényleg jó kis meccs volt, és nem mellékesen a végén én örülhettem. :)

          • ForzaMilan

            Azt elhiszem. :) Mondjuk szerintem elég szerencsés volt a Real, azok után, hogy szinte semmit sem csináltak a második félidőben, mégis ők kerültek előnybe. De a foci már csak ilyen. Ma este viszont már én is izgulhatok a kedvenc csapatomért, na meg persze Rogerért is.

          • Manócska

            Rogerért együtt izgulunk, bár szerintem ezt a meccset is megoldja, ha nem is olyan rövid idő alatt mint a tegnapit. Amúgy van egy kisebb rossz hírem számodra. Federer és a kedvenc csapatod meccse szinte egyidőben lesz.

          • ForzaMilan

            Igen-igen sajnos tudom. Az első felidő után át is nézek Rogerre ,úgy is kb. akkor kezdenek majd. Utánna pedig majd valahogy megosztom a figyelmem.

          • federerfan

            Vajon mikor lesz az Ac Milan megint olyan mint régen?

          • ForzaMilan

            Remek kérdés. 😀 Én már ennek a szezonnak az elején reménykedtem benne, hogy elindul valami (ugye 11 új játékos érkezett), de elég nagy pofon lett belőle. Persze nyilván nem is volt elvárt, hogy ez a komplett egy csapatni új játékos egyből klasszis teljesítményt fog nyújtani, de azért több mint fél év elteltével valamifelé fejlődésnek kellett volna látszódnia. A legjobb ami eddig történt az az, hogy Montellát menesztették. :) Most Gattusoval már látszik valami fény, meglátjuk mi lesz belőle. Én hagynám őt dolgozni, aztán nyáron 1-2 klasszist igazolni a kerethez és annyi. Talán, talán akkor lehetne ebből a csapatból újra meghatározó club.

      • federerfan

        OFF
        Örülsz a real sikerének? Mert én nem :p :(

        • Manócska

          Persze hogy örülök. :) Főleg azok után hogy sokan előre leírták a Realt a PSG-vel szemben. Még a Madrid szurkolók közül is. Én mondtam hogy nyerni fogunk, de nem nagyon akartak hinni nekem. A meccs előtti napon le is írtam, hogy szerintem 3-1-re hozzuk a meccset.

          • federerfan

            Azért nem enyhén gáz,hogy eurómilliárdokat költöttek a psg-re és egy -bocs a kifejezésért- több sebből vérző reált nem bírtak legyőzni.

          • Manócska

            Ez is gáz, de az is ahogy tavaly a Barcával szemben kiestek, azok után amit a párharc első meccsén játszottak. Különben idén tényleg szenvedünk, de én ennek ellenére nem féltem a PSG-től. Mondjuk pl. a Heynckes féle Bayerntől jobban tartanék.

          • federerfan

            Hogyan essél ki 4:0-ról
            -Az ellenfél hajt,mint állat
            -Úgysem fogunk kiesni pff 4:0-ról na ne bohóckodjunk már
            -Kéne ide egy pár tizenegyes

  • Roger takarékos üzemmódban próbálja ezt a bónusz Rotterdamot letudni. 46 perce volt Bemelmans számára.

  • Dicsértessék_A_Roger!

    47 perc alatt 27 nyerő. Jót melegített a kövi fordulókra.

    Tovább tartott streamet találni, mint a meccs. 😀

  • A mi Marcink azért komolyabb meccset játszott a májsztróval.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Kicsit azért más volt a szitu.

    • Viktor

      A belga meg Marcival…nem rontván a hazai hangulatot.

      • Egy amortizálódott Marcival :)

        • Viktor

          Ja, pedig a Sasa is hazajött :)

  • Viktor

    Fej feletti ütés alapvonalról a hálónak háttal…le a lábhoz.
    Ezt valahogy el kéne nevezni.

  • Seppi közben agyig szivatja Szását.

    • Dicsértessék_A_Roger!

      Inasba is tette a fukszost. :)

      • Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Rogernek a N1. felé :)

  • MattKirby

    Aucs,Fed mit játszott ma. 18 perces 1. Set, 48 perces meccs. 2. Setben nem vesztett pontot saját szerva mögött.Beszarás ez az ember.37 évesen így felette lenni a mezőnynek…soha senki nem csinált még ilyet. Igaz ez akkor is ha mondjuk holnap kikapna(nem fog).

    • zoli62

      Azt is kell nézni, hogy milyen tudáskülönbség volt köztük, nem volt nehéz győznie.

    • Xilophon

      Kohlschreibert is nagyon bírom, a szememben nagyon szépen tud játszani, még ha a tornagyőzelmeket és a legyőzött BigFourokat úgy összességében nézve nem is túl eredményes vele sajnos. Várom a mai szép-szép összecsapást. :) Remélem a streamek jó állapotban vannak (nem követtem eddig a tornát).

  • embergyermek

    Kurva nehéz lehet most mindenki másnak lenni teniszügyileg. Nem, hogy hanyatlik Roger, hanem egyre durvább. Lassan érthetetlen színvonalon mindenki fölött.

    https://www.youtube.com/watch?time_continue=336&v=LcGA95ypvsM

    • SnowAngel

      Szerintem abban volt igaza Taróczynak, hogy nem jobb játékos, hanem sokkal jobb versenyző lett belőle.

      • GOATderer

        Nem lett jobb játékos. Felesleges is az ilyen összehasonlítás. Én inkább úgy mondanám, hogy alkalmazkodni tudott egy új korszakhoz. 15 évvel ezelőtt más volt a stílusa, de akkoriban a tenisz is más volt. Mindenkinek voltak egyértelmű erősségei és gyengeségei is, pl. Roddick gyenge fonákja és extra erős tenyerese. Roger ezt a korszakot a kisebb ütőjével uralta is.

        Aztán a 2010-es évek elején új korszak jött és Roger egyre nehezebben boldogult a stílusával, a kis ütővel, Berdych ellen szenvedett, Nadal ellen egyre kevesebb esélye volt. Még 2012-ben erőn felül összehozott füvön egy GS-et, de aztán jött 2013. Ekkor simán megtehette volna, hogy befejezi, elvégre ő a 2000-es évek játékosa és már 32 éves volt.
        Ehelyett viszont új ütője lett, új játékstílusa lett, alkalmazkodott a 2010-es évek teniszéhez. A 2010-es években már mindenki nagyjából hasonlóan erős tenyeresről és fonákról, nincsenek egyértelmű erősségek és gyengeségek. Roger fonákja sokkal stabilabb lett az új ütőtől, (ez részben a tenyeres rovására történt) és az eredmény az lett, hogy Nadalt, Berdychet össze-vissza veri és megint majdnem olyan sikeres, mint egykor.

        Ha hozzávesszük, hogy 2001-ben Samprast még szerva-röptét játszva verte meg, elmondhatjuk, hogy Federer 3 különböző érában állta meg a helyét!
        (Megjegyjem: Nadal is tudott alkalmazkodni, neki régen a szervája, a hálójátéka, az agresszivitás hiánya volt a gyenge pont, amiken javított, de ezt neki is részben az erőssége, a védekező játék rovására kellett megtenni)

      • edietheeagle

        Ezeknek annyira nincs értelmük szerintem. Gondolj csak bele: ha “sokkal jobb versenyző” lett belőle, akkor nem lett véletlenül ezáltal “jobb játékos” is?
        Igazából már régóta tervezem, hogy megnézem Fed néhány korábbi meccsét a 2005-2010 közötti időszakból, és kialakítok ebben a témában valami saját véleményt. Most úgy érzem, hogy igenis jobb teniszező lett belőle, effektívebben szervál, a fonákja sosem volt ennél élesebb, stb… nem akarom ismételgetni a már-már közhelyes érveket.

        • SnowAngel

          Bölcsebb lett, nem gondolod? Van egy hihetetlen arzenálja, és ezt egyre okosabban használja arra, hogy uralja a játékot és a többieket. Fiatalon is nagyon jó ütései voltak, jól variálta, mikor mi lehet a nyerő az adott ellenféllel szemben, de most már tudatosan építi fel a meccseit, és képes elég gyorsan váltani, ha nem jön be az eredeti terv.

  • mtomiblade

    ToMédia hétközi hírek:

    1./ Mindenekelőtt tragikus tengerentúli eseményekről kell számot adnunk. I. (Érinthetetlen) ALBERTO-t megtámadta egy rablóbanda az Estadio Guillermo Vilas végeláthatatlan pampáin. Istenségünk vitézül állta a támadást, és már-már úgy tűnt, közel a diadal, mikor a gauchók fővezére, “Aljas” Bedene lefújta BZ-gázzal ALBERTO szent granizadóját, kómaközeli állapotba juttatva vezérünket. Az elalélt ALBERTO-t a hitvány gazfickók kirabolták.

    Fizetett felhívás: Kedves ARV-Klubtagok! Telítsétek meg szíveteket bizalommal, és küldjünk pozitív energiákat Urunknak, annak érdekében, hogy a Copacabana homokján retribúcióhoz juthasson! Most mindennél nagyobb szüksége van ránk! Ne hagyjuk cserben!

    2./ Darth Vedermans katasztrofális szájelkenést szenvedett tegnap este, mikor a Rotterdam rendszerben nemzetünk csillagharcosának Yodája, a Helvét Géniusz (IP of @giotti1:disqus) nemes bosszút állt tanítványa február eleji vereségéért. Roger Federer győzelmének a mallorcai Galaktikus Birodalom császára galambpostafordultával gratulált, eloszlatva ezzel a polgárháború kitörésének kockázatát.

    3./ Ugyanazon bolygón: a Másik Tanítvány, Obi-Van Zverovi továbbra is zuhanórepülésben igyekszik saját benső mélységei felé. Ha továbbra is ilyen gyengusz módon folytatja, összeomlik a gravitációja alatt és szingularitást fog létrehozni, ami senkinek nem lenne jó, főleg azoknak, akik a Naprendszer Föld nevű bolygóján vérre menő tippjátékokban választották be őt csapatukba… (fizetett felhívás: kedves @Ekstone, érik nálam a csere Thiemmel…)

    4./ A New York rendszerbe evakuált ex-Memphis Openen moldvai barátunk, Radu Albot meglepő diadalt aratott a 3 méter magas amerikai wookie, Isner felett. Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Jedi számára nem okozott különösebb megerőltetést kedves Radu legyőzése 2018-ban, egyszerű matematikai levezetéssel kijelenthetjük, hogy Fucsovics Marci > John Isner.

    5./ Challenger-hírek: Ezen a héten Cherbourg és Chennai holdjai adnak otthont CH-tornáknak. Kiemelendő Gilles Simon szereplése Cherbourgban.

    Ennyi volt mára a Hétközi Hírek, folytatás hamarosan.

    • Nicolas

      Ha kell Elnök Úr a helyszínen fogok szorítani az Isteni Albertonak hogy Dicsőségre vigye Spanyolországot és az ARV klubot, és visszavágjon Aljas Bedenének ezért a galád tettért.

      • mtomiblade

        Ez a beszed Penzugyminiszterem! Peldamutato! Szamitunk Rad! :)

  • megiscsak

    Marcinak mielőbbi gyógyulást kívánok!