Prieger Zsolt: “Keresd az újat és kísérletezz!”

shadow

A 2018-ban 25 éves Anima Sound System alapítójával, Prieger Zsolttal a fociszeretetéről, Törőcsik András, Johan Cruyff és a Barcelona iránti rajongásáról, a magyar labdarúgásról, a budapesti olimpia ötletéről és a totális foci melletti totális életéről beszélgettünk, hiszen nála minden összefügg, mint egy József Attila-versben.

Vívtál és fociztál is gyerekkorodban, miért pont ez a két sportág fogott meg?
Nem is tudom, a vívás olyan filozofikusnak tűnt gyerekfejjel és elég sok könyvet is olvastam a vívásról, régi mesterekről, a küzdelemről, az “okos sportról”. A Gerevichekről, meg Petschauer Attiláról is, aki gyerekkorom nagy hőse volt a sorsa – munkaszolgálatosként halt meg – és sportolói mivolta – többszörös olimpiai bajnok – miatt is. De az igazi szerelem a foci volt, a ’74-es foci vb-t már végigizgultam, naplót is vezettem róla nyolcévesen. Óriás holland rajongó voltam, magával ragadott az az intellektuális foci és a szabadságfoknak az a megnyilvánulása. A 16-os mezszám volt leukoplaszttal ráragasztva az összes pólómra, nagy Johnny Rep-rajongó voltam ugyanis, de ő nem volt annyira kiemelkedő focista, inkább a hosszú haja és a rock and roll-attitűd volt fontos benne. Az a kombinációs játék, amit a hollandok ott mutattak, lenyűgözött. Apám meg persze kivitt Haladás-meccsekre, az is nagy hatást gyakorolt rám.

Prieger Zsolt (középen) egy gyerekkori vívóedzésén - Fotó: Prieger Zsolt Facebook-oldala

Prieger Zsolt (középen) egy gyerekkori vívóedzésén
– Fotó: Prieger Zsolt Facebook-oldala

A veled készült interjúkötetben („Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal”) beszélsz a Johan Cruyff iránti rajongásodról. Ő a legnagyobb hősöd?
Ő volt az atyamestere az egésznek. Az Ajax, a legendás holland válogatott, illetve Rinus Michels és Cruyff miatt lettem Katalónia-rajongó meg Barcelona-szurkoló. 

Amikor felkértelek az interjúra, egyből kiderült, hogy mindketten éppen Cruyff „Totális foci” c. önéletrajzi könyvét olvassuk. Neked hogy tetszett?
A halálos ágyán írta. A nyíltszíni, verbális megnyilvánulásai sokkal komolyabbak, mint maga a könyv, de minden Cruyff-rajongónak élvezetes. Az a fajta futballfilozófia, intelligencia és mégsem egy földtől elrugaszkodott sznobizmus, ami őt jellemzi, az a családközpontúság és a gyermekkori szerelmével való halálig tartó házassága, és a gyerekek iránti lojalitása, az utánpótlásba vetett hite, a La Masia mesteri ötlete, a foci elültetése az USA-ban, ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek miatt a falamon a helye. De rengeteg ilyen van, nem csak összeszedett emberekért tudok rajongani. Nagy idolom Törőcsik András, akivel gyerekként leveleztem is, mint rajongó. Volt egy nagyon komoly autóbalesete, ami után rettenetesen aggódtam és írtam neki, amire ő, legnagyobb meglepetésemre válaszolt. A külföldiek közül az eggyel régebbi korosztályból George Best volt a kedvencem. Ő végképp nem az átgondoltságával vagy a célirányosságával vagy a prakticizmusával tüntetett, hanem egy igazi piás, bohém lovag volt. Amolyan focista Caravaggio.

Talán az első popsztár a fociban.
Igen, de az egy teljesen más jellegű futballfelfogás volt, amiben felnőttem. Most is az van bennem, hogy a játékos, szenvedélyes, művészi focit  szeretem nagyon. Amikor azt mondom, hogy nagyon szeretem a katalán focit, akkor leginkább a játékos fociért rajongok. Kicsi emberek nem a testi erejükkel, hanem az eszükkel győznek. De nem szeretem a “mindenárongyőznikell”-központú játékot. 2017 telén vagyunk, most jobban bejön egy Celta Vigo elleni, jó játékkal elért döntetlen, mint egy nagyarányú győzelem, rossz, lelketlen, célorientált játékkal. Elsősorban focirajongó vagyok, és csak utána vagyok klubrajongó. 

A Barcelonát már akkor szeretted, amikor Cruyff ott játszott, vagy attól kezdve, hogy a klub edzője lett?
A ’70-es években inkább Cruyff-rajongó voltam és akkor ért el ennek a híre, amikor ott edzősködött. De nekem az a csapat nem volt olyan rokonszenves, mint az, amelyiket Pep Guardiola épített fel. Guardiola úgyszintén Cruyff-tanítvány, tehát van itt egy nagyon szép „átadjuk a stafétabotot”-attitűd, ami nekem elég szimpatikus. Ha rajongok a futball popkulturális megnyilvánulásai iránt, akkor ugyanúgy rajongok a tradicionális, már-már konzervatív, hagyományőrző magatartásért is.

Pep most éppen a Manchester Cityvel játszat igen szép és eredményes focit, míg a Barca sokszor unalmas Ernesto Valverde irányítása alatt.
Igen, bár annyira nem vagyok beható ismerője a City játékának. Nem tudok minden meccset megnézni, az a problémám, hogy sok meccset felveszek, aztán nem tudom végignézni és csak beletekerek. Összefoglalókat szoktam inkább nézni. Mint fanatikus spanyol foci-rajongó, követem a Real Madrid meccseit is, pedig nem vagyok madridista, sőt. Van ez a carrerasi duma, hogy „mindig a Barcelonának szurkolok, vagy pedig a Real Madrid ellenfelének.” De igazából nem vagyok Madrid-ellenes. Az logikus, hogy nem tudok rajongani egy Sergio Ramos-féle dupla lábas becsúszásért, de elismerem az erényeiket. Nem tartozom azok közé, akik vitáznak ezen. Utoljára nyolcévesen vitáztam Újpest-drukkerként, hogy mi van a Fradival. 

A holland és a spanyol válogatott szereplését párhuzamosan követted?
Nem szeretem a spanyol válogatottat, semmi közöm hozzájuk. Sőt, viccesnek is tartom, hogy miközben a Barcelona több játékosa – élükön Piquével – a katalán függetlenség mellett érvel, annyi gesztust sem tesznek meg, hogy lemondjanak a spanyol címeres mezről. Totál ellentmondás.

Jártál Barcelona-meccsen is.
Egy Barca-Villarreal mérkőzésen voltam, 5-0-ra győzött a Barca, az volt Cesc Fabregas bemutatkozása.  A múzeumban is jártam többször. Barcelonában többször is játszottunk az Animával, volt rá módom. De jóval előbb léptem fel ott a zenekarral, minthogy láttam volna a Barcelonát meccsen. 

Prieger_pult_2

Ma melyik futballistának a játékát szereted a legjobban?
Mindenhol vannak kedvenceim. Attól még, hogy a Barcelona nem tudta megszerezni, vagy feleslegesen kacsingattak utána, Marco Verratit öröm nézni. Ousmane Dembélé játékát is figyelemmel követtem már azelőtt, hogy a Barca játékosa lett volna, sajnos most sérült. Egyáltalán nem érdekelnek országhatárok, klub- vagy nemzeti színek. A foci mint sorvezető sokkal inkább a gyermekkoromra volt jellemző, most a játékot mint költészetet vagy szimbolizmust szeretem leginkább. Nem tudom, hogy a pályán szeretem-e jobban a focit vagy mondjuk egy Esterházy-írásban. Összekeverednek bennem az élmények.

Néhány éve még tényleg gyűjtöttél BL-kártyákat?
Még két éve is, aztán odaadtam egy kisfiúnak. Vicces. Közben arra jöttem rá, hogy a fanatizmus nagyon klassz dolog, ahogy a szenvedélyes sport- vagy fociszeretet is. Apám és anyám is ilyen, utóbbi teniszrajongó és teniszezett is leánykorában. De például a foci teljes elüzletiesedése nem áll hozzám közel. Most például az – hogy hazai utcákat söprögessek -, ami Neymar apropóján történt, az mindenestül ellenszenves. A titkolózás, a csúcsösszeg. Ha ez van az egyik oldalon, meg Dzsudzsákék a”béna ligában keressünk sokat a szakmai előmenetelünk kárára”, a másikon pedig a Régi idők focija, akkor Minarik Edét választom.

A mai nem piaci alapon működő, iszonyat mennyiségű állami forrásokkal telepumpált magyar labdarúgásról mi a véleményed?
Ez egyike azon beteg helyzeteknek, amit a rendszerváltás utáni magyar valóság és a Fidesz-Magyarország elénk varázsolt. Nagyon vártam, hogy új pályán játsszon szülővárosom csapata, de egész egyszerűen ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc vejének csapata játszik Mészáros Lőrinc eszéki klubjával, egy különböző, furcsa folyamatokon és beruházásokon át megépült stadionban, na, ehhez nem volt kedvem. Szorítok a Haladásnak, örülök, ha szombathelyi sikerek vannak és épül, szépül a város, de hogy mindez ebben ebben a poszt-kádárista tiltás-tűrés-támogatás és az urambátyám mikszáthi rendszerében, az elkeserítő. Néhol mrożeki, néhok kafkai, néhol örkényi világ. 

Aláírtad a Momentum NOlimpia-kezdeményezését, „én csak egyszer tudtam aláírni, többször sajna nem tudom” – írtad a Facebookon. Miért tartottad fontosnak?
Mert az olimpia kicsit olyan, mint Neymar átigazolása. Kirakatpolitika, ami a beruházásokról szól, ráadásul az olimpia se egy olyan ügy, ami nekem életbevágóan fontos lenne. Sokkal szívesebben mennék ki egy ifimeccsre, mint egy magyar bajnokira, és sokkal inkább néznék meg újra átélve egy magyar norvég 4-1-et, amikor még gimnazista kölyökként néztem, ahogy kijutunk a vb-re, mintsem a következő vb-t, ahol, ha ránézek a csoportokra, a legnagyobb jóindulatot kellene meginnom több pohárral, hogy elhiggyem, ezek itt most reális csoportok. Ettől persze nézni fogom majdnem az összes meccset, amikor éppen nem lesz koncertünk. A mai világban már a szavak sem azt jelentik, amit jelenteniük kéne, és minden elvesztette az igazi jelentését. És ez a focira is vonatkozik. Ahogy az előbb mondtam, a focit nem tudom máshogy értelmezni, mint költészetet, mint gyermekkorom messze ringó világát. Ami most is három centire ring előttem, ha nézem a jobb spanyol meccseket. A Premier League is vonz, ha több időm lenne, akkor alaposabban belemásznék, az egy férfias, szenvedélyes világ, a foci bölcsője és a meccseknek mindig van tétje. Még Keeganék korában sok Liverpool-meccset néztem, a lányom előző barátja nagy arsenalos volt. Nagyon bíztam benne, hogy Bellerínt visszahozzuk Katalóniába, de erre nem volt esély. Pedig a Barcelona védekezésére ráférnének klasszisok, mert néha nagyon bizonytalan, teljesen gyermekded taktikai hibáktól hemzsegő megmozdulásokat látok. Például Piquét nem látom annyira kimagasló egyéniségnek, mint amekkorának tartják, ugyanakkor Jordi Alba viszont korszakos zseni.

A szíriai Yusra Mardini két éve még menekültként az utcán aludt a Keleti pályaudvarnál, majd profi úszó lett, tavaly részt vett az olimpián is a menekültcsapat tagjaként, ahogy idén a budapesti világbajnokságon is, te is posztoltál egy róla szóló cikket. Mit lehet erre a helyzetre mondani a „kit érdekel, honnan jöttél, Isten hozott nálunk, testvér” Anima-soron kívül?
Egyrészt nem lehet mást mondani, mint ezt, másrészt ez a helyzet jóval bonyolultabb. Nem politikus, vagy migrációval foglalkozó szakember vagyok, de úgy gondolom, hogy ha most leszűkítjük a magyar reagálásokra ezt a kérdést, akkor azt mondom, hogy, ha a kormány önmagát kereszténynek aposztrofálja, akkor annak megfelelően kellene viselkednie és nem a praktikus kereszténydemokrácia lózungjait kellene ismételgetnie. Határozott, pontos tanácsok, utasítások foglaltatnak a Bibliában. Illetve lehet az egyházak vezetőinek megnyilatkozásait nézni, elég Ferenc pápára figyelnünk, bár ő nem egy orákulum a mostani hatalmasok számára, ami számomra teljesen érthetetlen. 

És nagy focirajongó is.
Igen, a magyar kormányfő ebben ért vele egyet egyedül, a fociszeretetben. Türelem, empátia, szeretet. Ezeknek a fogalmaknak politikai szinten is működniük kellene. És itt van a közhely-analógia 1956-ról, amikor magyar menekültek tömegei találtak új hazát, új egzisztenciát, új otthont. Ez befogadás nélkül nem megy. De mivel a szavaknak már nem az a jelentésük, ami kellene, hogy legyen, ezért mindenféle hazugságokkal és kampányokkal az embereket nagyon könnyen lehet befolyásolni. Ha olyan kérdéseket tesznek fel, hogy „szeretnéd-e, ha a családodat lemészárolnák?”, akkor erre nemmel fogsz válaszolni, ahogy én is. Tök egyszerű a helyzet: a bűnelkövetőkkel szemben kemény fellépés, a hazát keresőkkel, menekülőkkel szemben pedig a befogadás. Ennél kommerszebb, populárisabb választ nem lehet erre adni. Több ezer éves könyvek szólnak az idegenek, a vendégek befogadásáról. 

Tavaly voltál 50, idén 20 esztendős az Anima Sound System „Anima” c. lemeze – aminek november végén volt az újrajátszós koncertje az A38-on -, jövőre lesz 25 éves az Anima Sound System. Hogy élted, éled meg ezeket a kerek évfordulókat?
Ezeket kínálja az élet, semmit nem jelentenek, csak egyet, hogy jobban tudod kommunikálni az új dolgaidat, illetve a régi, évfordulós munkákat új fénytörésben láthatod. Mert ezeket igazán nem kedveltem korábban, túl közel voltak időben hozzám, most meg eljött az az idő, hogy az ember meg tudja szeretni a saját régebbi, korábban kritikával illetett alkotásait, ami egy jó érzés. Az én munkám és szenvedélyem az, hogy kreatív vagyok, írok, zenélek, dalokat írok, meg projekteket találok ki és ebben találom meg a boldogságomat. Ezt akkor is csinálnom kellene, ha senki sem lenne rá kíváncsi. De mivel hálistennek sokan kíváncsiak rá, ezért össze tudod kapcsolni érzésekkel, emlékek felidézésével. Most az A38-hajón az emberek részben emlékeket idéztek föl, de a másik felük meg egyáltalán nem nosztalgiából volt ott, hanem hogy lásson valamit, ami szerintük anno előremutató, kreatív, szürreális és elképzelhetetlen volt.

Azt hogyan éled meg, hogy egyszerre vagy része a produkciónak, és látod ugyanakkor kicsit kívülről is, a keverőpultban állva?
A régi Anima-formációkban – volt belőle pár – igen, majd’ 30 évig a keverőpultnál dolgoztam, de az új felállásban már a színpadon vagyok. Az Animában nincsenek berögzült pozíciók. Bárki lehet sofőrből producer vagy dobosból basszusgitáros. Erre most példa is van, a mostani producertársam, Rozmán Zoltán sofőrként, roadként kezdte, majd dobosunk lett, s most lett csak nagyon közeli munkatársam. Tavaly, illetve ezen az A38-as koncerten is dobolt, de egyébként most meg basszusgitáros. Azért jó ez, hogy egyrészt tanulj a saját dolgaidból nem feltétlenül hibakeresési műszerrel, egy ilyen „control freak”-magatartással, hanem egyrészt derűsen, ugyanakkor meg úgy, hogy egyre jobban csináld. Például az a fajta spirituális felelősség – sokat emlegetik a spirituális szót, a könyökömön jön ki, de nincs rá jobb kifejezés – pont arról szól, hogy legyél előremutató, kísérletező, legyél meglepő. Például Rómában is voltunk egy szakrális, kortárs, kísérletező zenével támogatni egy képzőművészeti kiállítást. Hiszem, hogy a sors azt a felelősséget adta rád, hogy keresd az újat és kísérletezz. Ez nem változott az ókor vagy a középkor óta. Legyél előremutató és ne arra gondolj, amit az emberek elvárnak. Több helyen van az Írásban is, hogy az emberek szeretik a szennyet dicsőíteni. Szóval attól, hogy valami popkulturális termék, nem kell mocsoknak lennie. 

„Nevezzünk most éppen több focicsapatnyi embert Anima Sound Systemnek.” – írtad egyszer Facebookon. „Az Anima inkább egy női röplabdacsapat, mint egy popzenekar” – mondtad nemrég a Tilos Rádióban. Rengeteg emberrel dolgoztál együtt az Animában és azon kívül is folyamatosan. Milyen csapatembernek tartod magad? Egy személyben vagy edző, menedzser, klubigazgató?
Játékosedző vagyok. A sporthasonlatok jók, nagyon szeretem őket, ezeken nőttem fel. Nagy hatással volt rám a már említett Sándor Pál-film, de kiskölyökként például Moldova György „Ferencvárosi koktél”-ján szocializálódtam, talán nyolcéves lehettem, amikor olvastam. Nemzeti Sportot is olvastam sokat, ahogy megtanultam a betűket, és emlékszem, hogy a szomszéd bácsitól cipeltem át a bekötött Képes Sportokat. A szobám fala holland, magyar és osztrák focisták posztereivel volt borítva. Az osztrák válogatott Sara testvérekkel, Joseffel és Roberttel találkoztam is Szombathelyen, a Haladás salakos edzőpályáján, és ott rohantam derékig belesüppedve a hóba, hogy aláírást kérjek tőlük. Egy csomó ilyen meghatározó dolog van, és nem feltétlenül nagy név. Apám a legendás szombathelyi csapatnak, a Savariának volt a sportorvosa, az új korszakban egyetlen nagyobb sikerük volt, hogy az MNK-ban, a Magyar Népköztársaság-kupában volt elődöntőben a Vasassal a csapat. Ott némiképp még a futballhuliganizmusba is belekeveredtem, megkergettek a rendőrök, épphogy át tudtam mászni egy kerítésen, annyira ki voltam készülve a kupából való kiesésünk miatt. 

Prieger_pult

Egy tévéinterjúdban mesélted, hogy az első Anima-koncertek egyikén kazettás magnóról küldtél be focimeccsüvöltéseket.
Igen, Adrian Sherwoodnak van egy albuma, ahol Premier League-meccs-samplingeket használt. 

Meg kommentátorhangokat.
Igen, fantasztikus, és azt dubozza el. Ez nagy hatással volt rám. Kiabálást is, meg Lee Perry-hangot, politikus beszédet küldtem be deckről, ami be volt kötve a pultba, de persze nem lehetett elég pontos, éppen ez adta a báját.

Elképesztő a sokszínűséged. Tartottál tárlatvezetést Korniss Péter Nemzeti Galéria-beli csodálatos kiállításán, Ady Endre publicisztikai kötetét ajánlod a kiadó videójában, a te közreműködéseddel jelent meg Bereményi Géza és Vető János pazar fényképregénye, előadást tartottál olyan témákban, mint a „Holokauszt és Istenhit”, vagy Zsidó-keresztény testvériség”, Nyáry Krisztián-módra posztolsz érdekességeket Bob Dylantől Márton Áronig. Van a totális foci, ez pedig a totális élet?
Persze, így teljes az élet. Ha odafigyelnek az emberre az Anima apropóján, akkor azt jó kihasználni arra, meg valahol kötelességed is, hogy „vegyétek meg a Cruyff-könyvet!”, „nézzétek a Korniss-kiállítást!”. Ha ilyen emberek barátságával tüntethetek, mint Vető János, vagy Korniss Péter, akkor boldogság  és büszkeség tölt el, mert ezeken az embereken nőttem fel és sokat kaptam tőlük az elmúlt évtizedekben is. 51 évesen is tele vagyok tisztelettel. De nem csak az idősebbek, az előttem járók iránt, hanem rengeteg tehetséges fiatal van, akiknek nem győzök drukkolni. Ha hallok egy új zenét, olvasok egy jó cikket, már egyből rá is írok a szerzőre, és biztatom, ha tudom, akkor segítem, nekem ezért jó a Facebook. 

Szerinted Magyarország a helyén tudja kezelni a zsenijeit? Legyen szó sportolóról, íróról, zenészről, vagy színészről. Ez arról jutott eszembe, hogy ahogy neked, úgy nekem is volt szerencsém látni nemrég Keresztes Tamás szereplésével az egészen zseniális „Egy őrült naplója”-előadást. Az a másfél órás monodráma már önmagában egy óriási sportteljesítmény és talán még ő sincs azon a polcon, a legfelsőn, ahol lennie kellene.
Szegény Törőcsiket például most rossz nézni a kórházban. Bízom benne, hogy Keresztes Tamást megbecsüljük, de ezzel tán nincs is nagy baj, hiszen ő korunk sztárja. A saját döntésed a te kezedben van, az adomány, ami a kreativitásodról, a tehetségedről, azokról a javakról szól, amiket megkapsz, amiken tudsz dolgozni, az meg rajtad múlik. Ez egy föld és ég között labdázó valami, amiből aztán kialakulnak életpályák. De ha az ember ezt nem nagyfokú szerénységgel és alázattal, tisztelettel mások irányába csinálja, akkor semmi értelme nincs. És teljesen mindegy, hogy egy dalt írsz vagy posztot fogalmazol meg egy jó könyvvel kapcsolatban, vagy a színpadon állsz. Arra gondoltam, hogy talán kellene csinálni videós könyvajánlókat. Annyiféle irodalmat kedvelek, legyen szó akár Grecsó Krisztián új könyvéről, vagy Cruyff és Iniesta önéletrajzáról, Pion István verseskötetéről. Igazából nincsen alacsony és magasrendű alkotás, ez nagyon fontos. Nem erkölcsi elvekről beszélek, hanem alkotásokról, kreativitásról, játékos legózásról, hiszen mindenben lehet mélység. A Bibliában, egy Korniss-képen, egy Lovasi-dalban vagy egy Messi-cselben. 

Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”

Related Posts

  • Respectvv4laci

    Kurva sok a politika Takács! De ezt imádom benned jo lenne már összefutni egy tüntetésen Momentumos felsőben az istenbassza meg!