Egy olimpiai bajnok vallomása a depresszióról

shadow

Nyáron az egész világot sokkolta a hír, hogy Chester Bennington, a Linkin Park énekese öngyilkosságot követett el. Azóta –  többek között az énekes özvegyének tudatos munkája miatt – a hagyományos és a közösségi média is érezhetően gyakrabban foglalkozik a depresszió témájával, és azzal is, hogy bizonyos esetekben mennyire nehéz felismerni ezt a mentális betegséget, illetve azzal is, hogy hogyan lehet megküzdeni vele. Ahogy nem kerüli el a depresszió a híres zenészeket, úgy nem kerüli el a sikeres sportolókat sem. Ma, október tizedikén, a Lelki Egészség Világnapján a BBC Helen Richardson-Walsht szólaltatta meg, aki olimpiai bajnokként maga is depresszióval küzd.

A gyásznak öt széles körben elfogadott szakasza van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.

2014-ben a gyeplabdázó Helen Richardson-Walsh saját szavai szerint a harag, az alkudozás és a depresszió fázisai között hömpölygött. Megműtötték a hátát egy krónikus sérülés miatt és gyászolta a világbajnokságra utazó válogatottban korábban betöltött helyének elvesztését. Két évvel később Helen Richardson-Walsh már olimpiai bajnok volt, méghozzá úgy, hogy ő lőtte be azt a mindent eldöntő büntetőt, amelynek köszönhetően Nagy-Britannia megszerezte első olimpiai bajnoki címét női gyeplabdában. A 36 éves sportoló a BBC-nek beszélt arról, milyen személyes tapasztalatai vannak a depresszióval kapcsolatban, arról, hogy milyen segítséget kapott, és arról is, hogy most azt tanulja, hogyan szokjon hozzá ahhoz, ha kényelmetlenül érzi magát.

‘Azon tűnődtem, hogy miért történik mindez’

Richardson-Walsh először 2008-ban küzdött a depresszióval, amikor a hátsérülése miatt pihenőre kényszerült. 2014-ben pedig írt egy blogot is, amelyben a felépülését dokumentálta, ez a “Back to My Best” címet viselte, ami szó szerinti fordításban azt jelenti, “Vissza a legjobbamhoz“, de szójátékként “Hát a legjobbamhoz“-ként is érthető.

“Ismerve magamat és tudva azt, hogy mik az igazi gyengeségeim, azt gondoltam, hogy a blog remek eszköz lehet arra, hogy egy kicsit jobban megnyíljak, különösen a csapattársaim felé. Úgy gondolom, hogy mivel 2008-ban már depresszióban szenvedtem, – amit ráadásul azt hiszem nem igazán kezeltem -,  elkerülhetetlen volt, hogy visszaessek.”

“Ugyanúgy tudom körülírni ezt, ahogy a legtöbb ember: egy nagyon sötét helyen voltam. Hihetetlenül lobbanékony voltam, és nem voltam képes ebből kimászni. Reggelente úgy ébredtem, hogy nem éreztem, hogy bárminek értelme lenne, nem volt kedvem még arra sem, hogy kikeljek az ágyból és ilyesmik. Abban a pillanatban tudtam, hogy segítséget kell keresnem.”

A magam részéről, amikor a dolgok nem mennek jól, olyan vagyok, aki elzárkózik másoktól. A blog volt az egyik módja annak, hogy megpróbáltam nem bezárkózni, hanem szembenézni a problémámmal és a lehető legjobban kezelni azt. 2014-ben megsérültem, ezért volt valami baj, amit az emberek kiszúrhattak. Azt hiszem nem is igazán rejtettem el jól. Ezzel szemben 2008-ban az egész kicsit máshogy alakult, mert nem volt semmi különös rossz. És azt hiszem, engem ez aggasztott igazából. Miért érzem magam így, amikor nincs is erre okom, amikor minden rendben van az életemben?”

Fotó: Europress/AFP

‘Olyan volt, mintha bizonyos fokig elvesztettem volna saját magamat’

Richardson-Walsh végül az Angol Sportintézet mentálhigiénés programjában keresett segítséget, amely a lelki problémákkal küzdő profi sportolók kezelésére specializálódott. De ez nem volt könny lépés Richardson-Walsh számára.

“Csak egy kis részem volt az, ami úgy döntött, hogy segítséget akar kapni, de a körülöttem lévők is győzködtek. Olyan helyzetben voltam, amelyben tudtam, hogy segítségre szorulok, de szerencsém volt, hogy a családom és a közeli barátaim is támogattak, sőt, a gyeplabdában is támogatásra találtam. Ennek a része volt az is, hogy kapcsolatba kerültem a The Priory kórházzal, ez volt az én utam.”

“Ez félelmetes. tudom, hogy elmenni egy kórházba ijesztően hangzik, de az egész igazából semmiség. A The Priory kórház is csak egy átlagos hely, ahol tényleg fantasztikus terapeuták vannak, és olyan emberek, aki segíthetnek neked. Ijesztő, hogy végig kell menni ezen a folyamaton, de amint belevágtam, hálás voltam, hogy így tettem. Ez az egész megadta nekem azt a segítséget, amire borzalmasan nagy szükségem volt. Úgy éreztem, mintha bizonyos fokig elvesztettem volna saját magamat.”

 Helen Richardson-Walsh ólöröme a riói olimpia döntőjében.  Fotó: Europress/AFP

Helen Richardson-Walsh ólöröme a riói olimpia döntőjében.
Fotó: Europress/AFP

Visszavonulni egy időre

2014-ben Richardson-Walsh egy időre visszavonult a sporttól, Emellett a felesége és egyben csapattársa, Kate is támogatta.

“Eldöntöttem, hogy végre megfelelő módon távolodok el a sporttól, és valami olyat csinálok, amit mindig is mag akartam tenni. Egy hetet töltöttem Balin, ahol angolt tanítottam – jobban mondva, angolt próbáltam tanítani – helyi gyerekeknek. Ami Kate-et illeti, ő egy igazi ezermester, és mindig mindent meg akar javítani. Voltak időszakok, amikor nehéz volt számára megérteni ezt az egészet, azt, hogy engem nem tud “megjavítani”, de abban mindig biztosak voltunk, hogy mi az, amit csinálunk, illetve, hogy mennyire fontos ez az egész.”

“Jó, ha van valaki, aki tényleg őszintén megérti azt, hogy mit csinálsz és azt is megérti, hogy milyen hatással tud lenni rád. Épp ezért, kellemes volt a számomra, hogy ebben részem lehetett, ugyanakkor tudom, hogy mindez Kate-nek időnként pokoli nehéz volt.”

A brit gyeplabda válogatott korábbi kapitánya, Kate Richardson-Walsh és felesége, Helen a Buckingham palotában átvett kitüntetéseikkel pózolnak. Fotó: Europress/AFP

A brit gyeplabda-válogatott korábbi kapitánya, Kate Richardson-Walsh és felesége, Helen a Buckingham palotában átvett kitüntetéseikkel pózolnak.
Fotó: Europress/AFP

‘Gyakran saját magadat bélyegzed meg’

Az elmúlt két évben sok minden megváltozott Richardson-Walsh körül. Olimpiai bajnok lett és diplomát is szerzett pszichológiából. Ugyanakkor a profi sporttól való elszakadás is rengeteg kihívást tartogat.

“Valószínűleg ismét egy bonyolult időszakon megyek keresztül. Már nem játszom az angol válogatottban, a sporttól való eltávolodás pedig egy nehéz időszak. Ennek részeként most azt tanulom, hogyan szokjak hozzá ahhoz, ha kényelmetlenül érzem magamat. Fel kell ismernem, amikor egy nehezebb időszak következik és tudnom kell, hogy ilyenkor lesznek jobb és rosszabb napok, és nekem mindezzel rendben kell lennem.”

“Én igazán agyalós típus vagyok, és gyakran veszek el a saját fejemben. Most gyakorlatilag arról van szó, hogy olyan dolgokat próbálok csinálni, ami ebben megakadályoz. Megpróbáltam olyan dolgokat beiktatni az életembe, amik segítenek nekem. Az olyasmik például, mint amikor ráveszem magam és elmegyek egyet golfozni, tényleg segítenek.”

“Tényleg azt érzem, hogy a mentális egészség még mindig egy stigmatizált dolog. Az egészben a nehézség az, hogy ezt valójában gyakran te magad érzed így. Mert azt hiszed, hogy ó, hát én biztosan elég erős vagyok ahhoz, hogy mindezzel megbirkózzak. Az igazság az, hogy sosem éreztem, hogy mások megbélyegeznének engem a depresszió miatt. A legtöbb stigmát valójában én vettem magamra.”

“Találd meg azt az embert, akit igazán bízol, és próbálj meg beszélni vele. Akármilyen keveset is mondasz, a lényeg, hogy próbálj egy picit megnyílni. Engedj be valakit. Engedd, hogy megtudja, hogyan is érzel valójában.”

via BBC

 

Related Posts