Ford GT-vel versenyez Walter Csabi

shadow

Mindenkinek megvan a saját kedvenc versenyautója, a rajongás pedig a legkülönbözőbb okokból alakulhat ki. Van, aki formát, és akad, aki a hangot szereti. Van, akit személyes élmények kötnek egyik-másik típushoz, és olyan is, aki márkahűségből imád egy kocsit.

Mégis vannak olyan versenygépek, amelyeket szinte mindenki csodálattal néz, és a legkedvesebbek között tart számon. Ilyen például a legendás Ford GT. Az autó, amely a 60-as években egy érdekes történetből született. 1962-ben a Ford hosszas tárgyalásokat folytatott a Ferrari megvételéről, ám nem járt sikerrel, ezért úgy döntöttek, a pályán, Le Mans-ban kell bosszút állni az olaszokon. E bosszú megvalósítására épült a legendás GT40-n, amely a kezdeti problémák után 1966-ban hármas győzelmet aratott a 24 óráson.

A Ford GT-ből azóta utcai változat is készült, sőt, tavaly előtt hosszú kihagyás után a név a legendás francországi egész napos versenyre is visszatért; a Ford jelenleg is gyári csapattal szerepel az Endurance Világbajnokság GT kategóriájában, sőt 2016-ban egyből meg is nyerték GTE Pro kategóriát.

Ám a két esemény között is találkozhattunk Ford GT-vel a versenypályákon, bár ezek a projektek messze nem kaptak akkora publicitást, mint a másik kettő, lévén, hogy az amerikai gyár nem állt közvetlenül mögöttük.

2006-ben a svájci Matech Concepts cég megállapodott a Ford Racinggel, hogy GT3-as illetve később GT1-es autót épít a Ford GT 2005-ben piacra dobott utcai változatából. Mindkét modell el is készült, előbbi a GT3-as Európa-bajnokságon tűnt fel, sőt, 2008-ban a Matech megnyerte vele a csapatbajnokságot. Utóbbi többek között szerepelt a FTA GT1 Világbajnokságon, sőt, 2010-ben a Le Mans 24 óráson is elindult belőle három, de egyik sem jutott el a célig.

Fotó: Lambda Performance

Fotó: Lambda Performance

Amióta a GT1 megszűnt, illetve a Ford hivatalos gyári programja visszatért a porondra, a Matech-féle projekt eléggé háttérbe szorult, pedig az autók azóta is feltűnnek itt-ott. Mi több, ezen a hétvégén egy magyar versenyző, Walter Csaba versenyez az egyikkel a Dubai 24 óráson. Csabit nem nagyon kell bemutatni az autósportot szerető közönségnek, annak idején ő is ment, sőt futamot is nyert a GT3 EB-n, azóta pedig több alkalommal is teljesítette a Nürburgring 24 órást.

Idén pedig meghívást kapott egy német csapattól, a Lambda Performance-tól, amely egy felfrissített Ford GT-vel vág neki a Dubai 24 órásnak. Az autót 2013-ban vették kézbe a németek, az eredeti 5 literes motort egy 5.3 literes V8-asra cserélték, amivel a teljesítmény 530 LE-re nőtt. Az vas új, hatsebességes X-Trac szekvenciális váltót, friss fékrendszert és elektronikát kapott, valamint a kasztnin is finomítottak kicsit.

“Ez a Ford GT 2013 és 2014 között készült. Az alapja a GT1-es változat, de egy teljesen új építésű kocsiról beszélünk. Korábban inkább sprintfutamokon indultak vele, de most szeretnék hosszú távon is kipróbálni, ezért nevezték be a Dubai 24 órásra. Nagy megtiszteltetés, hogy a csapat rám is igényt tartott versenyzőként” – mondta Walter Csabi a TC Blognak.

“Az edzéseken meglehetősen hamar megtaláltuk az helyes beállításokat; jó volt vezetni az autót, a végsebességben viszont még van némi elmaradásunk, úgyhogy ezen kell dolgozni. Mivel ez lesz az autó első hosszútávú versenye, egyetlen célunk van, szeretnénk bizonyítani, hogy a Ford GT az endurance szakágban is helyt tud állni, és be akarjuk fejezni a versenyt.”

Fotó: Lambda Performance

Fotó: Lambda Performance

Csabi három társával meglehetősen erős négyest alkot. A csapat tagja a 31 éves, arany licenszes Frank Kechele, aki tavaly ezzel az autóval három futamot is megnyert a német ADAC GT bajnokságban, de korábban volt harmadik a Spa 24 óráson, és nyert versenyeket a GT1 Világbajnokságon. A 32 éves Nico Verdonck ezüst licenszel rendelkezik, és bár nincsenek hasonló nemzetközi eredményei, rendkívül tapasztalt, sokat látott pilóta. 2009-ben a DAMS-szal megnyerte a Formula Le Mans-t, és volt belga túraautó bajnok is. És végül a német Daniel Keilwitz, talán a legismertebb mind közül. 2010-ben GT3 EB-t, 2013-ban ADAC GT bajnokságot nyert, az elmúlt három évben a top10-ben zárt a Nürburgring 24 óráson, tavaly pedig második lett a Blancpain GT sorozat Pro-Am kategóriájában. Persze a múltbéli eredményeitől még nem megy gyorsan az autó, de a srácok ma sem lassúak.

“Az a jó ebben a felállításban, hogy mind a négyen nagyon hasonló tempóra vagyunk képesek. Reméljük, sikerül meglátnunk a kockás zászlót a verseny végén” – zárta Csabi.

A Lambda Ford GT a legmagasabb kategóriában, az A6-PRO géposztályban szerepel, és már túl van az időmérő edzésen, ahol a saját csoportjában a kilencedik, az összetettben pedig a 21. helyet szerezte meg. A verseny szombaton délután kettőkor rajtol, és lesz internetes élő közvetítés valamint minőségi live timing is.

Related Posts