Honda: egy szezonnyi teszt egy hétvége alatt

shadow

Bemutatkozott a nemzetközi porondon a Honda új túraautója, a Civic Type-R TCR, amely múlt hétvégén a brit RKC/TGM csapat közreműködésével részt vett a Dubai 24 órás TCE kategóriájában. Az autó sajnos nem jutott el a célig, az építő JAS Motorsport azonban így is rendkívül értékes adatokhoz jutott.

A TCR Honda helyzetét nehezítette, hogy néhány nappal a verseny előtt szigorították a Civic-re vonatkozó BoP előírásokat, így 40 kiló ballasztot kellett elhelyezni a kocsiban, illetve 5% (2480 milibárra) csökkentették a maximális turbónyomást. A Honda a verseny első két harmadában szépen tartotta magát, bár egyre több problémával kellett megküzdeni. A pályát borító törmelék eltömítette a légbeömlő nyílásokat, ami túlmelegedéshez vezetett. Egy alkalommal el kellett hagyniuk az aszfaltot, hogy elkerüljenek egy balesetet, ami tovább rontotta a hűtést.

A Civic végül hat órával a leintés előtt végleg a boxba kényszerült, előtte pedig a TCR kategória ötödik legjobb köridejét érték el.

A brit csapat számára, amelyet a JAS Motorsport négy szakembere segített a helyszínen, csalódást jelentett, hogy idő előtt fel kellett adniuk a versenyt, az gyártó projektvezetője viszont így is rendkívül hasznosnak nevezte a Dubai 24 óráson való részvételt.

“Azért jöttünk Dubaiba, hogy teszteljük az autót, ezért semmilyen konkrét célt nem fogalmaztunk meg előre. Csak szerettük volna látni, mire képes az autó valódi versenyhelyzetben. Ez a kísérlet rendkívül hasznos volt számunkra. Örömmel tapasztaltuk, hogy az autó tempója pontosan ott tart, amire számítottunk, még a késői BoP változtatás ellenére is. Egy hétvége alatt annyi adatot gyűjtöttünk össze, ami sprintversenyzéssel egy szezon során jönne össze, és sikerült olyan területeket meghatározni, ahol tovább fejleszthetjük az autót az ügyfeleink számára. Természetesen szerettük volna befejezni a versenyt, de legalább most már minden korábbinál biztosabb lehetünk az Civic erejében” – nyilatkozta Mads Fischer, a JAS Motorsport TCR-ért felelős vezetője.

Az olasz csapat első körben 25 darabot gyárt le az új Civic Type-R TCR-ből, ám egyelőre sem érdeklődőkről, sem konkrét csapatokról/versenyzőkről nem adtak hírt. Ettől persze még nyugodtan vegyétek biztosra, hogy a háttérben rengeteg tárgyalás zajlik.

Related Posts