Mégsem teljesen 2017-es Nagy Dani Hondája

shadow

Eszembe jut egy középiskolai történelemóra, amelyen az ókori társadalmi berendezkedésről volt szó, és a tanárom a szabadok illetve a rabszolgák mellett megemlítette a “félszabadok” rétegét is. Majd megállt, elgondolkodott, és hozzátette, ez bizony egy elég hülye kifejezés, hiszen az ember vagy szabad, vagy nem szabad, de olyan, hogy félig szabad, nincs.

Kicsit hasonló érzésem van most, amikor a Nagy Dani és a 2017-es Honda Civic helyzetéről tervezek írni. Alap esetben azt gondolná az ember, hogy van 2017-es Civic, meg “nem 2017-es” Civic, de mint kiderült, létezik “fél-2017-es” is.

Az egész onnan kezdődött, hogy Aurelien Panis a nyáron kiszállt a WTCC-ből, az általa használt autót, amely legjobb információink szerint azonos volt a gyári kocsikkal, pedig Nagy Dani örökölte meg tőle a szezon hátralévő részére.

A fiatal magyar pilóta óriási várakozásokkal érkezett Termas-ba, hiszen arra számított, végre egy igazán versenyképes, minden új fejlesztést tartalmazó autóba ülhet, pont olyanban, mint amit Michelisz Norbi vezet. Az első találkozás viszont kiábrándító volt, az időmérőn egy tizeddel tudott csak jobb időt menni, mint a nulla tapasztalattal rendelkező Szabó Zsolt a 2015-ös Hondával. Ám ami ennél is rosszabb, Dani szinte vezethetetlennek érezte az autót, pont ugyanarra panaszkodott, mint korábban Aurélien Panis.

Az argentínai tapasztalatok alaposan elgondolkodtatták a magyar pilótát, és eldöntötte, utána jár a dolognak.

“Termas nagy csalódás volt számomra, hiszen iszonyúan vártam már, hogy beülhessek a 2017-es fejlesztésű Hondába, viszont nagyon nem azt kaptam, amire számítottam. Borzasztóan letört voltam, és arra gondoltam, kizárt, hogy a gyári csapatnál is ilyen autóval versenyezzenek. Eldöntöttük, hogy utána járunk a dolognak. Édesapámmal együtt felvettük a kapcsolatot az autót gyártó JAS Motorsporttal, és viszonylag hamar kiderült, nem minden olyan kerek, mint amilyennek látszott” – mondta Nagy Dani a WTCC Blognak.

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

A helyzet megértéshez tudni kell, hogy a Zengő Motorsport egy speciális rendszerben működött együtt a Panis-családdal. Az autóval kapcsolatos dolgokat Panisék intézték a JAS-al, a csapat pedig a versenyeztetésért felelt. Azaz Zengő Zoliék azzal főztek, amit hoztak nekik; információink szerint nem is volt belelátásuk abba, a franciák mit boltoltak le az olaszokkal.

“Igyekeztünk a dolog végére járni, és meglehetősen érdekes a helyzet. Úgy tűnik, a 2017-es aerocsomagot megvásárolták az autóhoz, és a motor is új fejlesztésű, ám kiderült például, hogy a futóműben a 2015-ös gátlók vannak. Innentől kezdve persze már felmerül a kérdés, vajon lehet más is?”

Hogy akkor pontosan hány százalékban 2017-es a Nagy Dani-féle Honda, azt most hagyjuk is, hiszen ez egyelőre egy felvetés. Ami biztos, Daniék még Ningbo előtt azonnal megrendeltek a JAS-tól egy 2017-es lengéscsillapító szettet, ami meglehetősen kalandos úton jutott el Kínába.

“A csapattagok bőröndjébe került egy-egy gátló, ám túl rövid volt az idő az átszállásnál, és a csomagok elkavarodtak. Iszonyú dühös voltam. Ott álltunk Kínában, alig vártam, hogy kipróbáljam az autót az új alkatrészekkel, a gátlók meg sehol. Végül a kínai magyar nagykövet asszony, Szilas Cecília sietett segítségünkre, és még az Air China kínai nagyfőnöke is ráállt a dologra, hogy meglegyenek az elveszett csomagok. Szerencsére végül időben előkerültek.”

A logisztika után viszont az időjárás is szót kért, Nignbóban ugyanis egész hétvégén esett az eső, vizes pályán pedig sokkal nehezebb volt felmérni az új gátlók hatását, hiszen nem volt érdemi viszonyítási pont. Nagy Dani azonban végre remekül érezte magát az autóban, bátran tudott menni esőben is, és élete legjobb eredményét elérve a nyolcadik helyen intették le.

Fotó: Nagy Dani

Fotó: Nagy Dani

Az új gátlók mellé Dani új mérnököt is kapott Kínában a Zengő Motorsporttól, Szűcs Gergő ráadásul fiatal kora ellenére már most komoly tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen tagja a BME Formula Racing Team csapatának, amely részt vesz a Formula Student programban. Gergő nem könnyű feladatot kapott, hiszen egy csuromvizes pályára kellett beállítania az autót. Dani elmondása szerint egy olyan setup-ot javasolt, amit a magyar pilóta magától biztosan meg sem próbált volna, ám hallgatott a mérnökére, és az autó álomszerűen viselkedett a pályán.

Új gátlókkal, új mérnökkel és megerősödött önbizalommal a Zengő Motorsport és Nagy Dani hamarosan nekivág a japán WTCC hétvégének. Nagyon jó lenne végre száraz pályán látni az Hondát, amely most már kicsit közelebb áll a 2017-es, mint a fél-2017-es konfigurációhoz.

Related Posts

  • korzo

    A motor meg annyira ’17-es, hogy az meg nem bukott meg…